Észak-Magyarország, 1975. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-19 / 16. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 6 ' 1975. Január 19., vasárnap Micsoda éjszakák!? A telexgép ontja a különböző híreket, megérkeznek a friss képek. Helyet kérnek a másnapi lapban. Este tíz óra felé jár az idő. A szerkesztőségben csak az éjszakai szerkesztő tartózkodik. A nyomdában csak a lapszemélyzet dolgozik. Mindenkinek sietős a dolga, az idő rohan és hajnalra a kész újságnak már a vonatokon kell lennie. Hajrámunka ez a javából. És a sötét éjszakában valaki felcsengeti a szerkesztőséget. Erélyes hangon kérdezi. — Egy újságírót kérnék, de azonnal. — Jó, hogy hozzá nem teszi, de friss legyen, ne tegnapi. A válasz türelmes és udvarias. Éjszaka van kérem, az újságírók is lefeküdtek. — Akkor kérem az ügyeletes szerkesztőt. — Én vagyok. — Na végre! Azonnal üljön kocsiba és jöjjön ide, mert megtaláltuk azt a barlangot, amit már régen keresnek: Egy kis krákogás hangzik, elöljáróban, válaszként a kagylóba. Majd egy kis elnézés kérés, hogy csak reggel lehet erről szó. — Micsoda! Reggel? Szó sem lehet róla. Most, de azonnal és lehetőleg fotóst is hozzon magával. A kagyló „letevődik”. A telefon újra csörög. Ez ismétlődik. Az egyetértés nem alakult ki, az illető fenyegetőzve távozik a készüléktől. A szerkesztő szé- delegve folytatja a munkát. -$■ De van ettől cifrább jelenet is. — Tudom, hogy a Sajtóházban van víz. De nekünk, itt a mi utcánkban egy szem sincs. Kérem hozzon ide egy kancsóval, ráért rögtön szomjan halunk. A válasz: szívesen látjuk, fáradjon ön ide. Innét oda, vagy onnét ide egyforma a távolság. Sajnos mi nem érünk rá, újságot csinálunk. Válasz nincs, amonnét dühösen lecsapódik a kagyló. De megérkezik a szesztestvér is. — Kérem a panaszkönyvet — dadogja, majd kihúzza zsebéből azt a darab száraz kenyeret, amit valamelyik vendéglőben szolgáltak fel neki, a tisztességesen megfizetett vacsorájához. Igazságtételt követel. A gépszedő nyomdász meg kéziratért kiált. A panasztevő nem nyugszik, fejét követeli az illetőnek, aki a száraz kenyeret asztalára tette. Végül elmegy, de lesajnál mindenkit. — Ezt a felvágottat tessék megszagolni. Ugye milyen büdös. Szegény éjszakai szerkesztő hőköl, hőköl, de az illető csak sza- goitatja vele rendületlenül. — Ezt kaptam, itt és itt. Hát micsoda dolog ez. A dolgozónak mindent becsomagolnak. A dolgozó az süket és vak és megeszi? Fizettem én ezért kérem, nem ingyen adták. Mert. ha ingyen kérem, egy szót se szólok. — S ömlik a panasz, ismét fejét követelik valamelyik bolti dolgozónak. Még elég korán van, sikerül felhívni az üzletet. A kérdés tisztázatlan marad. A felvágott nem tud beszélni, csak a panaszos. A boltos pedig csak a felvágottnak hisz. Aztán mégis megenyhül, feltételezi, hogy onnét való, de hátha a bácsi zsebében hordja már két hete és ott romlott meg. Végeláthatatlan vita. Az ügyeletes szerkesztő szerzett mágának két haragost. Majd kissé megfájdult fejjel olvassa, hogy az a Kissinger mit is mondott. Emberek, egy kis türelmet, a reggel mindig meghozza a világosságot, akkor már tisztábban lehet látni — a problémákat is. (boda) PUSZTAFALVI TIVADAR Holnapra Henyél körötted a táj. Holnapra megfagynak röptűkben a madarak, halkuló csirpeléssel‘ csőrükön ütnek arcodra sebet holnapra elindulnak a fák is melegebb égtájak felé összeroncsolt hajszálgyökerckkel fonják be szívedet holnapra te is kitalálsz valami új hazát, annyi! mint a tenyered és elindulsz keresésére. MŰTEREM Acs István rajza MISKOLCON reggel 8 órakor még csak lépésben tudnak közlekedni a járművek. Átláthatatlan, tej- szerű köd borítja az egész várost. Az úttest nyálkás- csúszósan fénylik, a rávetődő lámpák sárgásfehér csóvájában. Sár, tocsogó mindenütt. A nagy kérdés: honnan? Eső, hó napok óta nem esett. Csak a köd szitál rendületlenül. A Zsolcai kapuban jó húsban levő pej húz egy gumikerekes szekeret. A bakon kucs- más, nagy bajúszú bácsi biztatja a lovát, a szíjostor hegyével, öreg, kopottas bundájának göndörödő birkaszőrén selymesen csillog a rárakódott pára. Hátul, saját készítésű ládikóban választási malackák röffentgetnek-sivalkodnak. Valahonnan a megyéből hosszú lehetett a korai utazás, az állatvásárba nekik is. Hamarosan gazdát cserélnek a Zsarnai-telepen ... A Hernád hídja közeiéi ben, Hernádkak felé 150— 200 madárból álló vetési- varjú-csoport áll „díszőrséget” a tompított fénynyel, óvatosan közlekedő gépkocsivezetőknek. Az út lcéít oldalán, a padka szegélyén peckesen figyelnek. Bármerre nézünk, gomolyog a köd. Az árokparton a kórók, hélya-kutak elszáradt bogaira zúzmarát vont a nulla fok körüli hőmérséklet. Szőrösek a faágak is. Bőcsön csak lassan ' bontakozik ki a sörgyár betontömege. Zúgnak, dorombolnak a gépek, nedvesen csillogó, megtöltött üvegek kerülnek le a gépsorokról. Teljes kapacitással üzemelnek a berendezések, mégsem elég a „folyékony kenyér”. A fogyasztók kapacitása nagyobb, mint a gépeké. Hernádnémetiben, az egykori kastéllyal szemben öreg, megrokkant, zsúpfe- deles házikó világít ki fehérre meszelt falával - a ködből. Széles, régimódi szabadkéménye árván, kihűltén áll a tetőn. Előttünk teherautó halad, pótkocsiján magasra halmozott, egykor import sört tartalmazó hullámkartonrekeszekkel. A légáramlat bele-bele kap a rakományba, jól hallható koccanással hull a sárba egy-egy darab. Kell a papír, nagyon kell most az országnak! A kiszolgált dobozok a MÉH-be kerülnek. ARNÓTRA alig lehet ráismerni. Aki néhány évvel ezelőtt járt erre, ómúlva nézi a főutca két oldalán katonás rendben sorakozó szép, új házakat. Szinte kihaltnak vélhetnénk a falut. Egy-két idős néni beszélget a. kapukban, fázósan húzva össze magukon a horgolt vállkendőket. A tanácsház előtt néhány liba igyekszik a peckes gúnár után. Sajóvámos kész kis kerítéskiállítást tár elénk. Láthatni itt az egykori deszkafaltól kezdve, dróthálón át mindent. Kovácsoltvas-költemények, beton- és téglaerődítmények védik a „portát”. Kilométerekkel arrébb egykor a járás legszegényebb községe volt Sajóse- nye. A sáros utcácskák mentén egyre kevesebbet találni a megrokkant, alacsony kis falusi házakból. Sorra épülnek a takaros épületek. Köré csinos kerítés kerül, tisztára söpört udvarok, amerre nézünk. Hová lett az egykori küzdelmes élet? ... Ma mindenki megtalálja a számítását. Kulturálódási lehetőségek, a fejlődés apró* de beszédes jelei mindenütt. A határban már befejezték a munkákat. Ütjük tiszta, alig venni észre az erőgépek által ráhordott sár nyomait. A határban lassan széthullnak az őszi mélyszántás fényes hátú rögei. A megszáradt kukoricaszár itt-ott árulkodón kikandikál a barázdákból... Edelény felé, az Alkotmány Tsz majorjának környékén újra csak befagyott pangóvizek gyötrik a zöldellő búzavetéseket. Az első házaknál sármányok, verebek, balkáni gerlék vegyes capata cikázik fel a kocsik orra elől az útról. Mintha egy egyszerű kis faluba érnénk, nem is járási székhelyre. De pór méter után az építkezések az ellenkezőjét bizonyítják. A Hősök terén, a kis gyógyszertárban hosszú sor áll a púit előtt. Zsebkendőt szorongató nénikék. lányok, asszonyok. Az inflúenza errefelé is „működik”. A köd itt benn feloszlott, a házak, a forgalom szétszaggatták a foszlányokat. Amint elhagyjuk a házakat újra sűrűbb, gomolygóbb. A szu- hakóllói elágazástól néhány száz méterre a szártól sárgálló kukoricatáblán beke- cses férfiak szorgoskodnak. „Mezgerélik” az elhullott csöveket. Az út szélén telihasú zsákok sorakoznak. Semmi sem vész kárba... Kazincbarcika, a fejlődő város nyüzsög, lüktet. Daruk lámpája hasít a homályba, gépkocsisorok haladnak minden felé. Óvatos, vigyázó kezek fogják a hatalmas betonelem-szál- lítók kormányát. Sár és sár amerre látunk ... Gépkocsioszlop! Miskolc felé, lassan haladunk. Előttünk billenős ZIL széles kerekei szórják magasra, szökőkút- szerűen az úttestről félszer dett sarat. Permetezve hull a szélvédőre. Pár perc alatt alig lehet kilátni. A Zsiguli vízöblítéses ablaktörlője küszködve próbál arasznyi helyet törülni... A ](tÖD SÜRÜ. A rádió délutáni híradása újra csak azt közli: változás alig várható. A Ferihegyi repülőtér még mjndig nem tud gépeket fogadni... Miskolcon prémes gallérok mögé bújt, fázós emberek cipői, csizmái kopognak a járdákon, a tejfehér délutánban. Vásárhelyi István Mind több észrevételt, jelzést, javaslatot kapunk lapunk olvasóitól, amelyekben hibákra, rendellenességekre hívják fel a figyelmet, jogos és megalapozott türelmetlenséggel sürgetve a megoldást is. Illegális pinceklub? A diósgyőri városközpontból érkezett a levél. Írója, Kovács Attila (Árpád 56. fszt. 2.) figyelemre méltóan sok mindent szó- vátesz, ami azok számára, akiket illet, mindenképpen megszívlelendő. Azt íjra — többek között —, hogy „Lépcsőházunk bejárati ajtaján 1974. december 21-e óta üveg hiányában süvít a hideg szél. Földszinten levő lakásunkban ezt nagyon is érzékeljük. Alig több mint egy hete találkoztam a lakásszövetkezet elnökével, akinek javasoltam: próbálják meg az állandó ablaktörések okozta balesetveszélyt úgynevezett drótos üveggel megelőzni. Megígérte: utánanéz ennek és intézkedik is. Sajnos intézkedésnek mindeddig nyomát sem látjuk.. Amit a továbbiakban papírra vetett már csak azért is helyénvaló a közvélemény elé tárni, mert ütközik a házirenddel, a szocialista együttélés szabályaival. Mint a levélben olvasható „A mellettük levő 58-as számú ház pincéjében december 22-e óta minden délután „indiánüvöltés” és dobpergés hallható. Pinceklub született { talán ott? Korábban ugyanis többször is olvashattunk arról, hogy a városközpontban lévő művelődési házat nem látogatják az új település lakói. Nem lehetne-e ezt a zenekarnak és komoly próbálkozásnak egyáltalán nem nevezhető társulást, a művelődési házban fogadni? Ott, ahol megfelelő szakemberek is vannak, esetleg segítséget nyújtanának ezeknek a fiataloknak, akik nap mint nap' az említett lakás pincéjét veszik igénybe? Nem is gondolva arra, hogy „zenéjükkel” zavarják a bérház nyugalmát”. Mindezek után felhívja a figyelmet arra, hogy a diósgyőri városközpőnt Kuruc utcai oldalán a bölcsőde épületének szegleteinél napközben is ég a villany. S végül — a levél utolsó soraiban — ez olvasható: „Megbotránkozva tapasztaltuk, hogy jugyanebben az utcában, ai utcai világítást szolgáló oszlopról hiányzik a jól ismert kis ajtócska, amelynek a rendeltetése az lenne, hogy lezárja a biztosítékokat és vezetékeket. Ezek azonban szabadon hozzáférhetőek”. Joggal teszi fel a kérdést: — Ki felel azért, ha esetleg baleset, végzetes, jóvátehetetlen tragédia történik? Valóban! Ki a felelős a hanyagságért? Veszélyes oszlopok — Ki a felelős? — Ezt kérdezte Deák András, a Nehézipari Műszaki Egyetem dolgozója is, amikor elmondta a következőket. — Kérem, vegyék a fáradságot, sétáljanak végig a Gömöri pályaudvar és a Búza tér közötti útszakaszon. Furcsa, meghökkentő tapasztalatokra tesznek szert. E meghökkentő tapasztalat azt tanúsítja, hogy az itt található villamos huzalokat tartó oszlopoknak lényegében nincs gazdája. Matuzsálem valahány. Ez eddig nem is lenne baj, ha karbantartásukról megfelelően gondoskodnának. De erről évek óta elfelejtkeznek. Az oszlopokat „jóétvággyal” eszi a rozsda, egyiket-másikat majdhogynem el is fogyasztotta már. Némelyiknek csak milliméterekben mérhető a tartóssága, ami azt jelenti, hogy az acélvázak olyan vékonyra koptak el, ami élet- veszélyes lehet. Egy kiadós vihar könnyen derékba törheti azokat, veszélyt zúdítva az utcán járókra. Mint Deák András kifejtette: tőzsgyökeres miskolci, de nem tudná megmondani, mikor kaptak festéket, a korrózió ellen védőanyagot ezek az oszlopok. Ideje lenne rendbe tenni néhány autóbuszmegálló környékét is. Egyik-másik helyen olyan gödrök, repedések tarkítják az úttestet, ami nemcsak az utasok számára veszély, de a járműveknek sem használ. Ilyen látvány fogadja több helyen az utazót a 2-es, a 12-es, a 14-es autóbusz vonalán és — többek közöl; — a Pereces—újaknai végállomáson. E végállomás miatt egyébként a gépkocsivezetők is sokat panaszkodnak, mert szinte egész autóbusz kereket elnyelő gödör fogadja nap mint nap őket e megállóban. Emiar. sok az üzemzavar. Autóbuszokról lévén szó feltétlenül helyes lenne már most intézkedni, hogy rendbehozzák Miskolc-Tapolcán a végállomás váró helyiségét. E nyitott „váróterem” tetőszerkezete igencsak javításra szorul. Amellett az ülőkék, a padok össze vannak törve. Pedig — különösen nyáron — nagy az idegenforgalma Tapolcának. Jó lenne erre is gondolni, hogy kapkodás nélkül, esztétikailag is kifogástalan körülményeket teremtsenek^ az ide érkezők számára. X. F.
