Észak-Magyarország, 1974. december (30. évfolyam, 281-304. szám)
1974-12-25 / 301. szám
1974. dec, 25., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZAG 11 ff/ a boldog ember ?\ — Hurrá, apa leltem! — Sikerült a felvételim! — Gyerekek, via ünnepelünk, prémiumot kaptam. — Álljon meg a föld forgása, ötösöm van a lottón! — Végre előléptettek! — Szerelmes vagyok, enyém a legszebb lány. — Hurrá, győzött a csapatom! — Érdemes volt tanulni, többet tudok! — Gyermekeim derék em- ; berek lettek! | — Kitüntettek, kitüntettek, I kitüntettek! # — Megmondaná, miért állt | sorba ennél a pultnál? — Ajándékot vásárolok a | menyasszonyomnak, örömet akarok neki szerezni. — Es ön ettől boldog lesz? — Igen! * Az ember időtlen idők óta j boldogságra törekszik, örülni j akar, örömet szerez, hogy ! niások is örüljenek vele. Megosztja boldogságát társaival, | így jobban elviseli. Mindig szeretnénk boldo- ■ gok lenni. A karácsony — amióta megvan ez az ünnep I — a békesség, a szeretet, a boldogság ünnepe. Ezt a két I napot senki sem engedi ki a j keze közül. Ha egész évben boldog vagy boldogtalan volt, erre a két napra mindenképpen nagyon készül. Ez a készülődés szívet, lelket nemesít.-# Ki a boldog ember? Most, hogy ünnep van, karácsony, | van egy kis időnk elbeszélgetni a. boldogságról. Hátlapok óta dolgozik egy i miskolci gyár teljes vezető ! apparátusa, hogy az anyagi elismerést az erkölcsi megbe- ; csülés olyan foka kövesse, amely kielégíti, boldoggá teszi az arra érdemes dolgozókat. Hogyan került a napirendre ez a téma? A gyári kollektívától jött a „nyomás”, az igény. Azt szeretnek tudni, kik is ők tulajdonképpen? A fizetés, a prémium, a jutalom ezt nem tudja kifejezni. Es legfeljebb ötven, közelemben dolgozó embernek tudom elújságolni, hogy menynyi jutalmat kaptam. De milyen boldoggá tenne, ha az egész gyárban tudnák, ki vagyok, miért becsülnek, miért szeretnek. * Volt egyszer egy olyan tervem, hogy felkeresek néhány öttalálatos lottózót, vagy totó- nyerteseket. Le kellett mondanom róla. Több tragédiával találkoztam, mint boldogsággal. — Mi hát a boldogság? Az újságíró sok-sok emberrel találkozik. Kérdezgeti, faggatja őket életükről, munkájukról, a boldogságról. Az egyik így válaszol: — Nekem van kenyerem. Borom. Van gyerekem, feleségem, van mindig elegendő eleségem. Van kertem, kocsim, jó lakásom, meleg takaróm, telefonom, úri bőröndöm. Van jószívű jóakaróm. Nem. kell hajlonganom, kegyekért könyörögnöm. Van teli pénztárcám is. S mégis, ha dalolni kezdek, a bánattól énekelek. És közben keresem a boldogságot, verítékkel gyötrődve, keresem azt a kincset, amire mindig vágytam. Nem sikerült megtalálnom, lehet, hogy útjában állt a pénz, a rang, a jóllakottság. A gyomor jegyében csak szórakoztam. A rumos fiaskó folyton körbejárt. Várt a kártyaparti, vártak a borbarátok. ¥ De most már elég a meséből, tisztelt tollforgató. Halljuk csak, vajon maga boldog-e? Szeretnénk tudni, hogy a szavak mestere' mit mond magáról. — Nincs drámai fordulat, tisztelt kérdező. Egyáltalán nincs. Életem bukásokkal terhes és a következményekkel megidézett. Voltam segédmunkás és öntvény tisztító, aztán jártam a tanulás lépcsőit, végül újságíró lettem. Én úgy érzem, hogy a sokat keresett boldogságot megtaláltam. Itt, a nagyvárosban, e.liol a bérházak kiabálnak. Hangosak a vendéglők, kórházak és temetők közelében, dörgő járművek között, amelyek hömpölyögve tódulnak egymás után. Vidám, boldog és egészséges vagyok. Négy élő gyermekem van. Kettő saját pályára állt. szép életet él. És én a kisfiú unokám szemében keresem önmagamat, az ősöket, a tükörképemet. Még két kicsivel odahaza, együtt szurkolok a párommal, hogy menni fog-e az olvasás, és ha akad a mai első osztályban divatos piros pont mellett egy-egy fekete, kétségbe esünk. De nem csüggedünk, újra nekifeszülünk, és rövidesen megvan érte a jutalom, a szép piros pont. Mi szülők most negyedszer járjuk az iskola első osztályát gyermekeinkkel. Mérgelődünk, vitatkozunk, veszekszünk és mégis végtelenül boldogok vagyunk, ha összejön a család és roppant örülünk egymásnak. Boldoggá tesz a zsúfolt napi program, a mindennapi elfoglaltság, a munkában elért siker és jöhetnek a bajok, peres ügyek, rossz rokonok, nem tudja kikezdeni ezt a masz- szív boldogságot, amelynek alapja az egymás iránti szeretet, a közös munka, a rauti- Icahelyen, a nagy családban, a társadalomban és a kis családban, odahaza. * A munka becsület és dicsőség dolga. Ne tessék mosolyogni, ez mindig így volt, így lesz, függetlenül attól, hogy ezt minden ember rögtön megérti-e, és aszerint cselekszik-e vagy sem. A társadalomban mutatott helytállás, a magánéletben mutatott példa határozza meg. milyen társadalmi elismerésben részesül az ember, és milyen szerepet játszik a társadalmi életben. A nép javát szolgáló munka erkölcsi kielégülést, megelégedést, boldogságot nyújt. A szocialista társadalomban a ■»társadalomért kifejtett erőfesztiés gyümölcse visszaszáll az egyénre. A munka ma már nem elsősorban a létfenntartás biztosításának eszköze. Na. most már elég a prédikációból. vetheti közbe újfent valaki. Térjen a lényegre, halljuk, mi is az a boldogság? * Azt gondolom, sokunkban kialakult egyfajta boldogság- tudat. A nyárspolgár nyugalmat akar, a kispolgár élet- felfogása messze van a munkásétól, habár sok munkásra kisebb-nagyobb mértékben befolyást gyakorol a kispol- gáriság. Az élet értelmének egyik kérdése, hogy melyek azok a feladatok, amelyeket az ember maga elé tűz. Miért és milyen céllal akar élni, boldog lenni? Ez az egyes ember erkölcsi-politikai alap- j beállítottságának kérdése. A szocialisták, a kommunisták életük értelmét, feladatát abban látják, hogy minden erejükkel és képessegükkel elősegítsék a szocializmus építését. Mert ha ez sikerül, megtalálja benne mindenki egyéni boldogságát is. A külön utak kudarcba, zsákutcába visznek. A nem igaz úton szerzett pénz, vagyon örök rettegést hozott és az ember haláláig félelemben cl, hogy kiderül, hogy rájönnek. A szocialista etika, a boldogság elemzésénél nem az egyes ember illúzióiból és önkényes törekvéseiből indul ki. A boldogságot általában és az egyes emberek vonatkozásában is csak akkor tudjuk meghatározni, ha abból indulunk ki, hogy az adott társadalmi rendben mit jelent objektíve a boldogság a néptömegek számára. I A boldogság az embernek az az állapota, amelyre természetszerűleg mindig törek- ■ szik és amiért voltaképpen él. A kizsákmányoló társadalomban az egyik ember boldogsága. a másik boldogtalanságán épül fel. .4 burzsoá boldogsága a proletár tömegek boldogtalanságában rejlik. A keresztény erkölcsi tanítások, mint ismeretes, boldogságnak az isteni kegyelmet tartják. A boldogságot megfosztják reális alapjától, és tisztán pszichikai jelenséggé teszik. A túlvilági jobb életet ígérik a földi boldogság helyett. Ezzel az illuzórikus boldogságígérettel szentesítik a földi viszonyokat. Harminc éve szabad a mi országunk, és mentes a lakájoktól, a. parazitáktól, a ki- zsákrrtányolóktól. Nincs kifosztott, elnyomorodott tömeg, és nem ismerünk reménytelen életeket. S a mi boldogságunkba beletartozik, hogy mindezeket holnap sem fogjuk látni. Megtanultuk a harminc év alatt, hogy boldogok legyünk a munkában, az alkotásban, a győzelemben. Megismerkedtünk az emberi együttélés boldogságával. Megtanultuk, hogy boldogok legyünk a tudásban, mert. a tudás nem kiváltság többé. Megtanultuk, hogy boldogok legyünk a pihenésben, mert nem látjuk körülöttünk a tétlenséget, amely kisajátította a pihenés monopóliumát. Megtanultuk,' hogy boldogítson minket az az érzés, hogy ez az ország a miénk. | Az ember számára a legértékesebb az élete. Ez csak egyetlen egyszer adatik meg számára, és úgy kell felhasználni, hogy kicsinyes múlt alávalósága ne nyomassza, és amikor lezárul ez az élet, az , összegezés feltétlenül pozitív legyen. Ezért is törekszünk becsületes, őszinte, tiszta kapcsolatokra embertársainkkal. A személyes példaadás, a szerénység, a következetesség, a humanizmus, az elvi szilárdság és magatartás, a türelem, a politikai és ideológiai tisztánlátás, a szakmai ismeretek gyarapítása, a boldogsághoz vezető út szép állomásai. * Mintha az ünnepi kalács illatát érezném. Itt a vacsora ideje, s ezután már csak az marad hátra, hogy mindenkinek kellemes ünnepeket és sok-sok boldogságot kívánjak. Boda István Minden kedves vásárlónknak kellemes ünnepeket é A sajtó nagyhatalom ülök a nagy étteremben, enni szeretnék. Eltelik vagy fél óra. mór mindenki ebédel körülöttem, csak én integetek, kiáltok, könyörgök hiába, a serény pincérek ügyes testcsellel elhúznak mellettem. Hát eny- nyire látni rajtam, hogy csak egy sertéspörköltet szeretnék enni céklával, s utána pohár szódavíz. Hangosan korog a gyomrom, az éhségtől káprázik a szemem, amikor megjelenik asztalomnál Csemetke Pál, régi jó barátom. Kérdezi, le- ülhet-e mellém. Mondom, ha nem nagyon éhes, csak üljön, talán belőle többet néznek ki a pincérek. — No, várj csak!—'mondja, miután várakozásom történetét és gyomrom korgá- sát meghallgatta. — Olyan kiszolgálásban lesz részünk perceken belül, hogy nocsak! Evvel föláll, eltávolodik, majd két perc múlva, amikor három pincér sürgölődik a közelben, asztalomhoz törtet. — A, szerkesztő úr! — harsogja — ön itt? Engedje meg. hogy gratuláljak a legutóbbi cikkéhez. Jól megadta annak a súlycsonkitó bitangnak. Megengedi, hogy leüljek? Mire magamhoz térek a váratlan trükktől, már ott tolakodik asztalomnál a három pincér. — Azt a súlycsonkítási históriát én is olvastam — szólal meg a magas harcsa- bajuszú, akiről eddig azt hittem, hogy süket, vagy legalábbis nagyot hall. — Persze, mesélek én önnek különbet azt tessék megírni. Előadja, hosszan, részletesen, hogy szövetet vásárolt, három métert, s mire a szabóhoz elvitte, csak kettő nyolcvan volt Az üzletben hiába reklamált, azt mondták, biztos, a szabó vágta le, de a szabóért ő tűzbe teszi a kezét. Még be sem fejezte panaszát, már .beszél a kis köpcös, aki termetét meghazudtoló fürgeséggel siklott el mindig az asztalom mellett. — Egy közönséges hokedlit, vagy ha úgy tetszik, konyhaszéket nem kap az ember, kérem tisztelettel. Ezt tessék megírni! — Három napja nincs víz a házunkban, mert a félemeleten csőrepedés van és a házkezelőség a füle botját sem mozgatja — háborog az asztalt verve a harmadik pincér, akiről ezideig azt hittem, hogy egy sértett lord, aki Angliából disszidált hozzánk. Szorgalmasan jegyeztem a panaszokat a papírra, amit Csemetke barátom tolt élé- bem nagy kacsintgatva. Azután, hogy kifogytak a szóból a pincérek, szerényen előhozakodtunk étkezési óhajunkkal. Ök -türelmesen meghallgattak minket és aztán elfutottak. — Hiába, a sajtó nagyhatalom! — szólt fölényesen Csemetke és nyalta a szája szélét jelezve, hogy milyen jót fog enni hamarosan. Valóban, alig telt el másfél perc már ott állt előttünk az üzletvezető és elpanaszolta. hogy egész Pesten nem tud kapni szélvédő üveget a Ford Taunusára. Azután jött személyesen a fószakács és elsírta, hogy az SZTK nem utalja be Hévízre, pedig ő „munkaköri ártalomból kifolyólag indokolt”. A fószakácsot követte a kukta, majd a pénztárosnő, a csapos, a konyhalány, a takarítónő és adminisztrátor, aki kisegített egy füzettel, hogy legyen, mibe írnom a megírni valókat. — Remélhetőleg, szerkesztő úr — szólt végül az üzletvezető —, nem maradnak jegyzetfüzetében ezek a fölháborító sérelmek, amelyek az én áldozatkész dolgozóimat sújtják. Különösen és ismételten fölhívom szíves figyelmét a Ford Taunus szélvédő üvegére. Arról tessék egy jó cikkecskét odapörkölni az Autókernek! — Kérem, én igyekezni fogok, de meg kell mondanom, hogy nem csak tőlem függ, mi jelenik meg... — válaszoltam őszintén, mert nem szeretek a vak világba Ígérgetni. — No, igen. értem én! — az Autókért, meg az SZTK-t kiáltott föl az üzletvezető, nem szabad bántani, de bezzeg, ha mi két-három deka hússal véletlenül kevesebbet teszünk a kedves vendég tányérjára, rögtön kiszerkesztenek. Evvel dühösen elvonult a főnök. Nemsokára hozta a három pincér az ebédünket. Az én pörköltömben volt... De nem írom meg, mert még azt mondaná szegény üzletvezető, hogy „bezzeg...” A Ford Taunus szélvédőjére ugyanis azt mondta a fő- szerkesztőm, hogy nem közérdekű téma. Sólyom László Képnézőben — Most dolgozom a legújabb müvemen. Mosoly Egy férfi biztosítást akar kötni, és ehhez orvosi vizsgálatra volt szükség. Az orvos kérdéseire közölte, hogy anyja 43 éves korában tüdő- bajban halt meg. — És hány éves korában, miben halt meg az apja? — 39 éves korában, rákban. ~~ — ön rossz adottságokat örökölt — jelentette ki az orvos és nem volt hajlandó láttamozni az illető biztosítási kötvényét. Az pedig elment egy másik biztosító társasághoz s az orvos kérdéseire már az előbb elkövetett baklövés figyelem- bevételével válaszolt: — Hány éves volt az apja, mikor meghalt? — 96. — És mi volt a halál oka? — Az állatkertben pánin lovagolt és leesett róla. — Es hány éves volt az anyja, amikor meghalt? — O 94. — És milyen betegségben hunyt el? — Belehalt a szülésbe. 1 boldog új évet kívána miskolci Centrum Áruház i /
