Észak-Magyarország, 1974. december (30. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-25 / 301. szám

■mm. tfee. 25., rnfüc

eSZÄK-MAGYARORSZÄG 4

Csendes beszélgetés a magyar filmről

Keresztttlszúrnak a percek Esőcsepp koppan, ütése iszonyatos.

Futáshoz l'eszül az izom, parancsot nem kap; állok: önmagam korbácsa; az ólomszürke tájban ősszecsuklik egy sóhaj: maroknyi százéves pillanat, minden percben évezredes nyüzsgés.

Millió éve láttalak.

Felcdy Gyula munkája

Munka és tanulás

Rájuk

mindig számíthatnak

— Sokat olvastam mostaftában róla, hogy mérlegre tették az esztendő magyar

filmjeit. A számvetés pesti hetének tudósításaiból nem az tűnik ki, mintha a ma- gyár film újra fénykorát élné. Lehet, hogy igazuk van azoknak, akik idegenkednek a magyar filmtől?

— Biztos, hogy nincsen igazuk. Nem lehet kategorikusan egy szintre sorolni minden magyar filmet, nem leiiet jónak, vagy rossznál: kikiáltani. Mint ahogy nem lehet jónak deklarálni minden francia, olasz, vagy amerikai filmet sem. Sőt, egyazon rendező minden művét sem.

— Mégis igen erősen él az a közhit, hogy a magyar filmek elmaradnak azoknak az országoknak a filmjei mögött, amelyekből rendszeresen hozunk be műveket.

— Újra vitáznom kell. Valóban sok országgal állunk kapcsolatban, sok országból importálunk filmeket, és tagadhatatlan, hogy ezek között sok jó akad. De nem árt tudni, hogy az importált filmek. egy adott filmgyártó ország egész éves terméséből kiválogatott kollekcióban kerülnek a magyar filmátvételi bizottság elé, amely ebből a már megválogatott és legjobbnak vélt kínálatból emeli ki azt a két. három, vagy öt filmet, amelyeket ezen a válogatáson belül legjobbnak tart. így tehát egy-egy országból kétszeres szűrővel kerül hozzánk a legjobbnak vélt válogatás, s még így is nagyon gyakran vetítenek olyan külföldi filmeket, amelyek nem találkoznak a hazai közönség ízlésével, tetszésével. A mozilátogató természetszerűen azokra a külföldi 1 filmekre emlékezik vissza, amelyek az ő ízlésének jobban megfelelnek, szerinte jobbak. Igazságtalan ■hát az összehasonlítás, amikor a külföldről hozott válogatott filmanyagot valaki a magyar filmtermés egészével úgy veti össze, hogy három jó. vagy középszerű francia filmmel szemben, amelyet több mint kétszázból válogattak ki, elvárja, hogy az évi húsz magvar film mindegyike ne csak művészileg értékes. hanem az ő egyéni ízlésének megfelelő is legyen.

— Ez nagyon szépen hangzott védőbeszédként. Bizonyára van benne sok igazság is. Arra már kevesebb mentséget tudna felhozni, vajon a hazai filmművészet mért néz minäig a tormás fazékba, azaz miért nem tud derűs, szórakoztató filmeket produkálni?

— Ez e. kérdés fogósabb. Bár az ebben a<? évben készített filmek között mindössze egy a kifejezetten szórakoztató játék, s a közönség még azt sem látta., mert csak később fogják bemutatni (Böszörményi Géza Autók című filmjéről van szó), s ha az elmúlt évről erre a naptári évre áthúzódott filmeket tekintjük, akkor sem túl sok a szóiakoztatónak szánt művek száma. Az év elején bemutatott filmek közül az Illatos út a semmibe, a Hét tonna dollár, az Egy kis hely a Nap alatt, meg a Iíi van a tojásban? címűeket feltétlenül a szórakoztató kategóriákba kell sorolnunk. Más kérdés, hogy megvalósulásuk nem mutat éppen nagyon egyenletes szintet. Az is igaz, hogy Magyarországon a filmvígjáték és a filmszatíra, de különösképpen a vígjáték meglehetősen ritka, és éppen ezek az év eleji példák sem a legsikeresebbek. A drámai műfajokban erősebbek vagyunk, még . ha az a meghatározás, hogy mindig a tormás fazékba néz a magyar filmművészet, talán túlzás is.

— Nagyon jól tudom, hogy

túlzás. Nem is a valóságfeltáró, a mára rákérdező, vagy a történelmi múltunk epizódjaival a ma kérdéseire választ kereső filmalkotásokat kifogásolom, hanem az arányeltolódásokat, hiszen a nézők igen nagy hányada a moziban nemcsak gondolkodni, nem áttételesen információkat Itapni akar, hanem egyszerűen: szórakozni. S

ebből, az ilyenfajta filmekből van kevés.

— Van már egy jó törekvés, amely elsősorban a Gyarmathy Lívia — Böszörményi Géza művészpár munkásságához kapcsolódik, a sajátosan mai groteszk, de ezt az ábrázolásmódot is sokan nem szeretik, és a harmincas évek magyar film- vígjáték-humorát kérik számon. Vagy számonkérik a francia bohózatok, olasz társadalmi szatírák humorát. Nem beszélve arról, hogy más társadalmi körülmények vannak nálunk, mint az említett filmgyártóknál, más közegben szüleinek a mái történetek, és nálunk nincs meg a legtöbb ottani örténetnek a társadalmi háttere. fonák dolog az is, hogy míg a szatírát például a most elhunyt Pietro Germi filmjeinél elfogadjuk, a hazai szatírákat nem értjük, vagy nem akarjuk érteni, mert azok egy kicsit saját húsunkba vágnak.

— Bizonyos, hogy van ilyen tendencia. Magam is tapasztaltam, hogy azok, akik elítélik például Jancsó filmeszközeit, sorba állnak Fellini Rómájához jegyért. Akinek egyik-másik magyar

filmrendező formanyelve

érthetetlenül áttételesnek tűnik, a svéd Bergmanért odavannak.

— Nos, ez is engem igazol, hogy van a közönségünkben egy rossz beidegzettség. Van egy bizonyosfajta sznobizmus, amely szerint, ami itthoni származású, eleve nem lehet olyan jó, mint az import. Ez nemcsak a nyloningekre, meg egyébb iparcikkekre áll, hanem a filme'- v is. Ezt talán nem is kell oi- zonyítani, hogy alapvetően téves álláspont. Egy bizo-.j nyos sematikus korszakból Is marad valamilyen fenntartás, aztán meg a szaksajtón kívül igen kevésszer hallani vagy olvasni pozitív megíté- I lést a magyar filmekről. | Amit elfogadunk importban haladónak, azt a hazai termésből zavarosnak és visz- szataszítónak kiáltjuk ki. Elfeledjük, hogy mint a világon mindenütt, a film nálunk is rendkívül heterogén valami. Hajdan volt a mozi, ahová beült a közönség meghatározott időközökben szórakozni. De a filmművészetben is azóta polarizálódós ment végbe, és van filmdráma, van vígjáték, van szatíra, vannak a legkülönbözőbb jelrendszerrel megszólaló filmek, ugyanakkor a közönség nagy része még ma is nem egyik, másik filmhez, hanem a moziba megy.

— Végül is ön szerint milyen kellene, hogy legyen a kapcsolat a magyar film és a közönség között?

— Feltétlenül jobbnak, mint ma. Tagadhatatlan, hogy a statisztikák szerint növekszik a magyar film iránti érdeklődés itthon, ez azonban még mindig messze alatta van a kívánatos szintnek. Nem azért kell minden magyar filmet szeretnünk és kritikátlanul fogadnunk, mert magyar. Erről szó sincs. De eleve nem szabad szigorúbb mércével mérnünk, csak azért, mert magyar. Több megértéssel és szeretettel kell közelednjink a saját életünket tükröző filmalkotásokhoz, rossz előítéletek nélkül, kritikus szemmel, de igazságosan. S eleve visz- sza kell utasítani azt a tetszelgő pózt, amikor valaki, vagy valakik. — s ez nagyon gyakori — „ex katedra” nyilatkoznak elítélően a magyar filmművészetről, anélkül, hogy azt ismernék, anélkül, hogy rendszeresen figyelemmel kísérnék a magyar filmművészet jelentkezéseit, vagy egyáltalán járnának moziba. Csak mert ez sikk mostanában.

— Ebben is van valami.

— Ebben maradunk.

AT A HÍR járja a VIME- LUX dr. Münnich Ferenc szocialista brigádjáról, hogy órájuk igazán mindig lehet számítani, ha fontos, sürgős, jelentős feladatokról van szó. Mert ha tudják, hogy rajtuk múlik, nélkülük nem megy, vagy nem úgy megy, akkor mindig „rátesznek egy lapáttal”. Amikor például a vasgyári kórházban szükség volt arra, hogy gyorsan, pontosan leszereljék a hűtőkamrák technológiai berendezését, hogy elkészülhessen az új, ők ajánlották fel: szabad szombatjukon és vasárnapjukon megcsinálják társadalmi munkában. Hiszen a kórházi ellátásba nem állhat be zavar. December 10- én 275 társadalmi munkaórát igazolt a brigádnaplójukban dr. Szabó István városi vezető főorvos. Pedig ezt a vállalásukat már jócskán „pluszban” tették. Akkor fordultak hozzájuk, amikor pedig már bőségesen sorakoztak a naplójukban az elvégzett munkák feljegyzései.

— Mi meg tudjuk csinálni. Ügy van ez. hogy a kórházakban nem állhat meg az élet. Ezért is tevékenykedünk elsősorban az egészségügy területén. A kórházakban, a

vérellátóban, a vértranszfúziós állomáson. Mert, ha leáll a hűtőgép, tönkre megy a vér. Az a vér, amit sok ezer ember adott, az emberek megmentése érdekében. És az megbocsáthatatlan lenne.

Kassay Károly, a dr. Münnich Ferenc szocialista brigád vezetője egyszerűen formálja a mondatait. Szükség van rójuk, kérik őket, segíteniük kell.:. Akkor is, ha néha reggel 7-től este 7- ig dolgoznak, ha sok szabad napjuk, szabad órájuk megy rá; ha valamiről le kell mondaniuk ezért...

— Az biztos, hogy ebben az évben sok volt a munka. De hát mi már olyan régóta vagyunk együtt, hogy megértjük nemcsak egymást, hanem a szükségszerű tényeket is. Tízéves a brigádunk. S a 22 tagból 14-en alapító tagok. De azok, akik később jöttek hozzánk, azok is itt vannak már vagy öt esztendeje. Van olyan alapító tagunk, aki még tanulóként került be a brigádba. Értjük már egymást. És az a jó, hogy mindig van néhány közülünk, áld vállalkozik.

PÉLDÁUL ARRA, hogy a Gyermekváros hűtőgépeit rendbe hozzák. javítsák, vagy a munkahelyükkel szemben levő 301-es óvodában „bütyköljenek” valamit. Ebben az évben négy újítást is beadtak. Nem véletlenül kiváló újítók. Igaz, erre azt mondta a brigád vezető, hogy „szerencsére műszakiak is vannak a brigádban. ök papírra vetik, amit a többiek kitalálnak.” Szóval jól együtt dolgoznak. Mint ahogy közös jellemzőjük az is, hogy a brigádta- gok többsége tanul, vagy tanult valahol. Ez év júniusában például tízen tették le eredményesen az elektrola- katos állami szakmunkás- vizsgát. Négyen pedig hűtőipari technikumba járnak, egy brigádtag a dolgozók gimnáziumában tanul, egy másik pedig a hegesztő-tan- folyamot „csinálja végig”. Szakmailag képezik magukat, mondta a brigádvezető, ami nekik is jó, meg a vállalatnak is. Ezért is támogatják őket. No meg jóma- guk is érzik, hogy szükségük van erre. Mindig van valami új a szakmában, amivel meg kell ismerkedniük, s ha becsületesen akarják elvégezni, amit rájuk bíztak, akkor mindig többet kell tudniuk. De azért

jut idejük arra, hogy „meg- hányják-vessék” a világ dolgait is. Mert, hogy a világban sűrűn történnek dolgok. S van egy brigádtagjuk, akinek ez az egyik brigádkötelessége. Sok folyóiratot járat, olvas, s általában ő tartja a vitavezetőket. Most pedig, amikor már tervezi a különböző továbbképzéseket a KISZ-, illetve a szakszervezet, szinte valamennyien jelentkeztek. Mert, hogy okos dolgot hallhat itt az ember. .

— A munka, meg a tanu- nulás igencsak leterhelt minket. Azután ott vagyunk mi a sportvetélkedőkön is, részt vettünk most a felszabadulási szellemi vetélkedőn is. Hol sikerrel, hol meg bizony csak a középmezőnyben végzünk. Nem is az a fontos, hogy mi legyünk az elsők. Fontosabb annál, hogjf részt vegyünk rajta ... Szóval, kevés az időnk. De azért elmegyünk néha kirándulni. A vállalatnak van egy üdülőtelke. Dolgozgatunk egy kicsit a telken, és jól is érezzük magunkat. És néha a mozi, is szerepel a programban. Talán jövőre veszünk színházbérletet is. Teljesítjük azt a vállalásunkat is, hogy beiratkozúnk a könyvtárba. Ez most csak terv maradt. A szépirodalomra nem futotta az idő, most inkább a műszaki könyveket nézegetjük.

TRÉFÁSÁN úgy szokták mondani egymás között a brigádtagok, hogy ők „ott vannak minden kilométerkőnél.”

Nos, ez többszörösen igaz. Mert valóban sokfelé megfordulnak, sokfelé dolgoznak, s nem mindegy, hogyan, nemcsak a végzett munkát tekintve, hanem emberi magatartásukat is. Ott vannak mindenütt, ahol segítségre van szükség. S mindezt imponáló szerénységgel, miközben nagy-értékeket „hoznak létre” — társadalmi munkában. S nem csak akkor, ha hűtőgépeket kell javítaniuk. A Győri kapui telephely parkosítását például jószerével ők végezték. „Nézzen ki valahogy oda, ahol dolgozunk.” ... Az ő kezük munkáját dicséri a központi telep terasz tető- szerkezete is. S az, hogy tanulnak, hogy képezik magukat, nemcsak személy szerint nekik jó, a vállalatnak, s áttételesen a velük kapcsolatban álló intézményeknek, üzemeknek is.

Csutora« Annamária

BAR ANTI FERENC:

/ r

J Az cg a földre hó-abroszt borított i és rajta — mint párolgó étel — itt-ott ! tanyák gőzölnek, melyeknek falán a i fehér olyan, mint tányér porcelánja.

1 Középen a jéggé dermedt halastó [ úgy csillámuk, mint kristályüveg-kancsó, i a nyurga-gallyak hetykén égnekállnak úgy nyújtózván, mint karcsú villa-ágak.

| Mint szemtelen legyek, olykor lecsapnak 1 a hó-abroszra surrogón a varjak, i de lebben a szél — puha asztalkendő — i s riadtan oszlik szét a varjú-felhő.

i Karácsony van. Én kissé szívszorongva i úgy jövök, mintha el se mentem volna, s falum határa nagy családi asztal:

1 tanyákkal kínál, hús vízzel marasztal, i itt vagyok itthon, Itt születtem, itt még i énrám is vár egy hófehér teríték.

Benedek Miklós