Észak-Magyarország, 1974. november (30. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-01 / 256. szám
SPORT ♦ SPORT ♦ SPORT ♦ SPORT ♦ SPORT ♦ SPORT ROVATUNK ■ postájából sorokban Öttusa November 3-án, szombaton 18 órai kezdettel vetítéssel egybekötött élménybeszámolót tart a miskolci úttiirö- házban a magyar öttusa- válogatott. Villányiékat természetesen a szakvezetők is elkísérik a borsodi „fővárosba". Az élménybeszámolóra minden érdeklődőt szívesen lát az úttörőhöz. SAKK Moszkvában lejátszották a Karpov—Korcsnoj sakk világba j- nok-Jelölti párosmérközés 17. jats/májál, melyei a 23 éves Karpov nyert meg. Ezzel Karpov 3:0 arányban legyőzte ellenfelét, s o mérkőzhet meg a világbajnok Fischerrel. * November 7—9. között les/ a megyei bajnokcsapatok osztályozó elöntője az OK II-be jutásért. Borsod, Heves, Nógrád és Szabolcs bajnokcsapatai mérik össze erejüket a miskolci ifjúsági Házban (Győri kapu 27.). Borsod megyét a M. Spartacus együttese képviseli. Miskolci Vlmelux—Debreceni EAC 6,5:7,5. Miskolc, OB II.. férfi. A vereség ellenére ..helytállt” a miskolci csapat, hiszen 3 versenyzője nem tudott megjelenni. kapitány ♦ klet it or ♦ Osztály o/ók Több futballal kapcsolatos kérdés érkezett rovatunknak. Kun Pál miskolci olvasónk első kérdése: mit tesz a szövetségi kapitány csapatunk jövőbeni világbajnokságáért? Gondolván, hogy a „világ- bajnokság” alatt, a 16-os döntőbe kerülést érti levélírónk, a következőket válaszolhatjuk. A jelenlegi szövetségi kapitány, Bosaik József beteg. Szívinfarktus érte — már a második —a bécsi osztrák—magyar barátságos mérkőzést követően. Most Moór Ede irányítja a felkészülést. A koncepció világos — akkor is, ha a magyar válogatott Összeállítása sok vitára adhat okot, elsősorban a Lakat dr. szerint is egyre többet vállaló, tehetséges Kocsis Lajos mellőzése a furcsa —, olyan együttest kell teremteni, amely fiatalokból áll s felveszi a küzdelmet, fut, ütközik, hajt, „cipeli a zongorát” a virtuóz is. Ez ugyan csak képlet — de jó képlet. Alapja is adott, hiszen utánpótlás válogatottunk Európa-bajnokságot nyert s olyan erényeket vonultatott fel, melyeknek a „nagyválogatott” híjával volt. Elég ha csak a kazincbarcikai Magyarország—Szovjetunió mérkőzést említjük, melyet sok borsodi láthatott, vagy a döntőt, melyen kiütötte együttesünk az NDK-t. — Mit tesznek érte a játékosok? — kérdezi továbbá levélírónk. A magyar labdarúgók közvetve szolgálhatják valamennyien a döntőbe kerülést: olyan színvonalú, iramú bajnokságot kell játszaniuk, amely biztosítja, nogy az ezen nevelkedett focista felveszi a harcot a hollandokkal. németekkel, angolokkal stb. Minderre pedig sok száz óra hétköznapi edzéssel szükséges „edződni”, betartva, sőt ha lehet túlteljesítve azokat a kötelező normákat, melyeket az MLSZ előírt. * Keresztúri/ Tibor, miskolci levélírónk kedvenc játékosairól szeretne olvasni rovatunk postájában. Elörebocsájtjuk, hogy még az élvonalbeli játékosok családi állapotáról sem tudunk információkat nyújtani — a jövőben sem! Tóth 25, Fazekas 27. Ber.e pedig 30 év es. Muc%a 23, Bálim 20, Pusztai pedig 2S éves. Dr. Zongor Zoltán, hejöpa- pi levelezőnk a labdarúgó járási bajnokságok győzteseiért. emel szót: „Ha egy — többnyire falusi — csapat elnyeri a járás bajnoka címet, eg\ általán nem biztos, hogy felkerül a magasabb, megyei I. B. osztályba, hiszen osz- t aly ózó- meccseket vívna!; egymással s legfeljebb ti járási bajnok kerülhet följebb. Erősen lehet vitatni, hogy ez a rosta előnyére vagy hátrányává vált-e a járási bajnokságoknál:?” Levélírónk válasza: nagy hátrányára szolgál. Lehet, hogy valóban igazságtalan az osztályozok rendszere. Ám ha állandóan fi feljutó és 9 kieső lenne a megyei I. B. osztályban — ez sem lenne jó megoldás. A mostani rendszerben — elvileg — mégis csak a legjobb 8 kerül fel s nagyobb rangot jelent a megyei I. B osztály, mintha szezonról szezonra kicserélődne a csapatok fele! Borsodiak az országos ifjúsági bajnokságban Az idén első ízben írták ki az NB-s csapatok ifjúsági labdarúgó-csapatainak országos bajnokságát. A bükki csoportban, — amelynek székhelye Miskolc, és amelyet a megyei labdarúgószövetség irányít — Borsod—Heves és Nógrád megyék ifjúsági labdarúgó-csapatai szerepelnek. Akik figyelemmel kísérik a borsodi csapatok szereplését, megállapíthatják, hogy kiegyensúlyozatlan a mezőny, sok a nagy gólarányú győzelem. A másik magyarázat, hogy a mezőnyben találunk NB I-es, NB Il-es és NB III- as labdarúgó-csapat utánpótlását jelentő együtteseket, de a™ magasabb osztály nem mindig jelent jó ifjúsági csapatot is! Ez a körülmény rávilágít, hogy nem mindig és nem mindenütt foglalkoznak komolyan a közvetlen utánpótlás nevelésével. Még mindig másodrendű kérdés az utánpótlás módszeres nevelése. Az új rendszerű ifjúsági labdarúgó-bajnokság az NB-s ifjúsági csapatoknak szélesebb fórumot, nehezebb erőpróbát biztosít. Szemlélteiből ismertetjük az ifjúsági csapatok legutóbbi eredményeit: MVSC—Gyöngyös 8:1. Borsodi Volán—Sátoraljaújhely 1:1, Kisterenye—Rudabánya 1:0, Leninváros—SBTC 0:1, Kazincbarcika—Egri Dózsa 0:0, Salgótarjáni KSE—Borsodi Bányász 7:1, Jászberény— DVTK 0:5, Nagybátony— Ózd 1:5. Cassius day édósanygá vai \ „legnagyobb" is csak gyerek. Odessa Clay féltő gondoskodással vesJi kttriil fiát. Cassius Ctay-t, aki visszaszerezte a világbajnoki címei a nehézsúlyú ki vatásos ökölvívásban Aranyjofvényes \ Csörsz Magdolna Csörsz Magdolna, a miskolci Kun Béla úti Általános Iskola büszkesége. Ügyessége, akaratereje tekintélyt parancsol diáktársai körében. Jó tanuló, magatartása példamutató. Azzal hívta fel magára tanárnői figyelmét, hogy egy iskolai tornaversenyen mint beugró versenyző a legmagasabb pontszámot érte el iskolatársai közül. Ekkor még csak az általános iskola 3. osztályába járt. Az első kiugró sikert az 1970. évi úttörő-olimpián érte el. Megnyerte a kisdobos háromtusa városi, megyei, területi bajnokságát, és az országos bajnokságon 2. lelt. Ugyanakkor figyelemremél - 1ó — 422 cm-es — ugrással országos bniookságot nyert a 10 éves kislány. — Jó mozgásérzék jellemző rá. — mondja tanítványáról edzője. Ablonczij Bertalan né. — A legösszetettebb feladatot is könnyen elsajátítja. Tehetséges kislány. Adottságai jók: 175 cm magas, gyors, és jó állóképességű Csörsz Magdi. S mindez akaraterővel és szerénységgel párosul. Sokoldalúságát és kivételes képességeit bizonyítja, hogy az idén elindult az országos vasutas mezei futóbajnokságon, ahol 800 méteren országos bajnokságot nyert 1:40.tins kitűnő idővel. Az arany- j el vén vés szintet pedig tnesz- sze túlszárnyalta az országos serdülő B. kategória négv- tusa bajnokságában. Kis megtorpanást ieleofett fejlődésében a múlt évi magyar bninoksá‘<nn elszenvedett, sérülése. Magasugrás közben megbotlott az elrugaszkodás előtt, s izomszakadást szenvedett Pedig már akkor esélyes volt a dobogóra. Ma ez a kislánv magasugrásban 100 cm-es eredménnyel, súh'- lökésben 10 méter körüli dobással. távolugrásban pedig 5 méteres eredménnyel dicsekedhet. Ugyanakkor 800 méteren mezei futóbajnok. Edzője véleménye szerint többre képes. Éppen ezért rendkívül nagy türelemmel készítik fel a versenyekre, hogy fejlődése egyenletes legyen. Hetenként háromszor vesz részt az edzéseken. Magdi nem csők szereti a sportot, de az iskolában ő szervezi a különböző foglalkozásokat is Versenyre kél társaival, bármilyen sportágról legyen is szó. Szerény és szófonadó tanítvány, és ,ió tanuló. Kedvenc tantár- gva — a torna mellett — az élővilág és a biológia. Amikor tervei felől érdeklődünk azt válaszolja: — Szeretnék tovább tanulni. A Földes Gimnáziumba szeretnél? járni. Távolabbi tervem nedig az, hogy testnevelő tanár legyen belőlem . . Nemes T*. Naptár 1974. november 1., péntek A nap kelte 6.27, nyugta 16.27 órakor A hold kelte 17.10, nyugta 8.00 órakor Névnap: Marianna ÉvIoriíuSó ________ T i: évvel ezelőtt, 1904. november 1-én halt meg — 54 éves korúban — Boka László iro. irodalomtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. lejárás--------V árható időjárás ma estig: kévés felhő, száraz, de az évszakhoz képest hűvös idő. Időnként megélénkülő nyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 8 fok körül. — A VÖRÖSKERESZT megyei vezetősége a közelmúltban ülést tartott, amelyen elfogadta Pápista Jánosnak, a szervezet megyei titkárának lemondását. Egy ben megválasztotta a \ öröskercszt megyei titkárának Krusznai Gábornál, aki eddig a Miskolci városi Üttöióvczetói Tanács elnöke volt. — Befejeződött a fűzfői papírgyár nagyszabású rekonstrukciójának I. szakasza. Elkészült a korszerű előkészítő üzemcsarnok, amelyet lengyel és hazai gyártmányú gépekkel szereltek fel és ésszerűsítették a technológiai is. Így sikerült teljes egészében száműzni a nehéz fizikai munkát, ebből az üzemből. — Űj római kori kőtár nyílt Dunaújvárosban. A 400 négyzetméteres, parkosított szabadtéri múzeum legszebb darabjai a III. századból származó, fürdőző Dianát ábrázoló mészkő-dombormű és a töredékesen megtalált Bacchus-menetet megörökítő dombormű. — Űjabb megrendelést kapott Pozsonyból a Győr megyei Állami Építőipari Vállalat. amely rekordidő alatt építette fel a Hotel Bratis- lavát. A győri vállalat a pozsonyi Duna-parton egy 1300 személyes diákszállót épít 1970. szeptember ?0-i határidővel. — Beszünteti minikocsijai- nak gyártását a Honda autógyár, mivel piaci elhelyezési nehézségekkel küzd. A gyár szerint a japán közönség a 360 köbcentiméter űr- tartalmú motorral rendelkező minikocsikról inkább az 1000 és .2000 köbcentiméteres motorral ellátott autókra tért át. — Űj transzformátor-állomást helyezett üzembe Literen uz Országos Villamos Távvezeték Vállalat, így lehetőség nyílik arra. hogy a Duna-menti Hőerőmű új egy- séeeinek energiatermelését is bekapcsolják a dunántúli hálózatba, tgv bi'tnnsógo- sabb lesz az iparvidék és a lakosság villamos.a- ellátása. — Gyepfejlesztési tervet valósított meg az idén a bükkábrányi Béke Tsz. Ű' gvenet telepítettek, illetve nsaveoe- ket újítottak fel 128 hektáron. rpioteev 13 mi-lHó forintos költségéé1, s a legetö- 1 érül eteken karámokat építettek. ho«v bevezethessék a szakaszos legeltetést. — Jubileumi kiállítás oviit csütörtökön a nyíregyházi Jósa András Múzeumban. Nyíregyháza örökváltsága és Szabolcs-Sz.atmár megye felemelkedése, 1944—1974 címmel. — Mezőkeresztesen is nagy érdeklődés nyilvánul meg a mezőkövesdi jó példa nyomán a fólia alatti primőr- termesztés iránt. A Mezőkeresztes es Vidéke Áfész keretében már megalakult egy 12 tagú zöldségtermelő szakcsoport. amelynek tagjai jövő tavasszal már kertészkedni szeretnének. — Spanyolországi barangolások címmel, amatőrt ilmmel kisért előadást tart dr. Zom- bory József november 2-án Tokajban, a művelődési ott. honban. — Gyerniekrajz-kiálUtás nyílik a borsodi bányász kulturális hetek kereteben no-- vember 2-án az egereseit; bányaüzemnél, s az november 5-ig látogatható. — Egy deszkadarabbal olyan súlyosan bántalmazta férjét a Somogy megyei Somodor - ban Kérekes Lajosné 62 éves nyugdíjas, hogy az idős férfi a helyszínen meghalt. A szóváltás és verekedés közben gyilkossá vált asszonyt a rendőrség őrizetbe vette. — Barezi Pál grafikusművész 36 lapjából rendeznek kiállítást Özdon a Kun Béla Művelődési Házban. A miskolci művész kiállítását november 2-án, délután 3 órakor nyitja meg dr. Végvári Lajos művészettörténész. — Pályafenntartási munkák miatt átszállásos vágányzár les:-; a Pusztaszabolcs—Dunaújváros közötti vasútvonalon november 4-én. 5-én, 6-án. 8-án és 11-től 15-ig. Az utasok szállítását vonatpótló autóbuszokkal oldjak meg. — Benépesüllek újra a földek — tíznapos kényszerű munkaszünat után — a Mecsek vidékén. Kisütött a nap. és nagy erővel folytatódhatott. így a szántás és a vetés, valamint a termények betakarítása. Baranya mezőgazdaságában eddig mar több mint 100 ezer társadalmi munkanapot teljesítettek a diákok, ipari munkások és katonák a mező- gazdaságban. — Meghosszabbították november 10-ig a Sofia Press sajtóügynökség „Az ember és a Fekete-tenger” címmel kiírt: fotópályázatának beküldési határidejét. A pályamüveket vagy’ közvetlenül a sajtóügynökséghez. Bulgáriába, vagy a budapesti Bolgár Kulturális Központba lehet eljuttatni. — Elutazott hazánkból a Magyar Szolidaritási Bizottság meghívására Magyarországon üdült és gyógykezelésben részesült VDK-sebe- sültek utolsó. 20 fős csoportja. Az észak-vietnami küldöttséget Rostás István, a bizottság alelnöke búcsúztatta.