Észak-Magyarország, 1974. november (30. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-27 / 277. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 2 1974. now 27., szerda § Ötvenéves a Mongo! Népköztársaság Nagygyűlés a fővárosban Cseterki Lajos ünnepi beszéde Lemondeft a japán miniszíereínek (Folytatás az 1 olaalról) nak titkára köszöntötte a megjelenteket, s átadta a szót Cseterki Lajosnak, az MSZMP KB tagjának, az Elnöki Tanács titkárának, a nagygyűlés szónokának. — A Mongol Népköztársa­ság megalakulásának félév- s '.u/ados évfordulójára emlé­kezve forró üdvözletünket és testvéri jókívánságainkat küldjük barátainknak. a mongol népnek — mondotta bevezetőben, majd arról : íólt. hogy a Mongol Nép- köztársaság kikiáltása 1924- ! m a mongol nép előtt új távlatokat nyitott. A nép felszabadulása, az. ország új társadalmi és gazdasági be­rendezkedése, a szocialista i;'hm megteremtése és meg- f -il jrdulása jelzi ezt a tör­ténelmi utat. amelynek ered­ményeként Ázsia egyik leg­elmaradottabb országa a feudális állapotokból — a kapitalista fejlődés korsza­kát átugorva — eljutott a szocializmushoz. — Ma a mongol nép virágzó szocialista államban él, ahol gyors ütemben fejlődik a gazdaság és a kultúra, emel­kedik a dolgozók anyagi jó­léte, növekszik szellemi gaz­dagsága. A továbbiakban részlete­sen szólt arról, hogy a mon­gol nép félévszázados útja az építés impozáns eredmé­nyei mellett figyelemre mél­tó történelmi és elméleti ta­nulsággal is szolgál. Mongó­lia a gyengén fejlett orszá­gok közül elsőként válasz­totta a nem kapitalista fej­lődés útját, s a Szovjetunió, a nemzetközi kommunista mozgalom támogatásával, a testvéri szocialista országok segítségével egyetlen nemze­dék életében megvalósította ezt az átmenetet: virágzó szocialista államot teremtett az egykor sivár és kietlen világban. Tudományos ülés az ÍÍMm (Tudósítónktól) Tegnap, november 26-án, kedden kétnapos tudományos munkabizottsági ülés kezdő­dött a Lenin Kohászati Művekben az Országos Ma- : ar Bányászati—Kohászati Egyesület hengerész szakcso­portjának rendezésében. A szakcsoport évente kétszer tanácskozik a munkabizott­ság által kitűzött témákról, azaz időszerű műszaki-tudo­mányos problémákról. A mostani ülés célja a diós­győri kohászat új nemesacél- íinomhengerművének ismer­tetése. Az LKM szakemberein kí­vül részt vesznek az ülésen a Csepel Művek, a Dunai Vasmű, az Ózdi Kohászati Üzemek, a December ; 4. Drótművek és a Nehézipari Műszaki Egyetem szakembe­rei, valamint több tudomá­nyos intézet munkatái’sai is. A 40 fős csoport tegnap dél­után üzemlátogatást tett a nemesacél-finom henger­műben, amelynek középso­rán már megkezdődött az üzemi felfutás, a finomso- ron pedig folynak a meleg- próbák. A tudományos elő­adásokra ma, november 27- én kerül sor. Az előadások után a szakemberek közösen megvitatják a hengerművel kapcsolatos különféle műsza­ki problémákat. K. J. Ertekezíet az ügyészségen Megyénk és Heves me­gye ügyészei a Legfelsőbb Ügyészség képviselőjének je­lenlétében elemezték a mó­dosított családjogi törvény új rendelkezéseit, és az új törvényi szabályok gyakor­lati alkalmazását. A megyei főügyészségen rendezett értekezleten s' mos, az ügyészt munkában ii ■ i i i ....... i i rányadó állásfoglalást ala­kítottak ki az egységes tör­vényes gyakorlat biztosítása érdekében. Az értekezésen dr. Lőcsei László megyei főügyészhe­lyettes elnökölt, és vezette a vitát. A jogszabály alkal­mazásával kapcsolatos elő­adást dr. Szitás István cso­portvezető ügyész tartotta. Gyorslista A gépkocsi-nyereménybetét- konyvek 1974. november 25—26-i sorsolásáról. Az Országos Takarékpénztár a gépkocsi-n.vereménybet étkönyvek 54. sorsolását november 25—26-án Budapesten, a MÁV Utasellátó kultúrtermében tartotta meg. A Budapesten váltott betétkönyve­ket 25-én. a vidéken váltott be­tétkönyveket pedig 2G-án sor­solták. A sorsoláson azok a 10 000 és 5000 forintos betétkönyvek vet­tek részt, amelyeket 1974. július 3l-ig váltottak és október 31-én még forgalomban voltak. A két­napos húzáson összesen 677 gép­kocsi talált gazdára. Az 5000 fo­rintos betétkönyvekre 47t darab, a 10 000 forintosokra 196 darab autó jutott. 10 000 forint összegű betétköny­vek: 4 008644 Moszkvics 412 4 08294.J Zaporozsec ’’ 4 033366 Moszkvics 412 4 036781 Moszkvics 412 4 040855 Moszkvics 412 4 041325 Moszkvics 412 4 049609 Moszkvics 412 4 050576 Trabant L. 601 4 053666 Skoda S—100 5 021309 Trabant L. 601 5 029120 Zaporozsec f 035013 Moszkvics 412 5000 forint összegű betétköny­vek 4 534321 Moszkvics 412 4 548582 Skoda S—100 4 548589 Trabant L. 601 4 571288 Skoda S—100 4 605851 Moszkvics 412 4 606222 Skoda S—100 4 610501 Moszkvics 412 4 614484 Skoda S—100 4 616673 Moszkvics 412 4 623139 Moszkvics 412 4 627037 Moszkvics 412 4 627803 Moszkvics 412 4 634576 ^Zaporozsec 4 648043 Moszkvics 412 4 651019 Skoda S—100 4 651090 Skoda S—100 4 651270 Moszkvics 412 4 653941 Zaporozsec 4 654960 Skoda S—100 4 657361 Moszkvics 412 4 666902 Trabant L. 601 5 512348 Moszkvics 412 5 517130 Moszkvics 412 5 525940 Moszkvics 412 A gyorslista közvetlenül a hú­zás után készült, ezért az eset­leges számhibákért nem válla­lunk felelősséget. A nyertes be­tétkönyvet vagy az azt helyet­tesítő igazolást a betétkönyvet kiállító takarékpénztári fióknál, postahivatalnál, vagy takarék­szövetkezetnél kell bemutatni. — A Mongol Népköztársa­ság létrejötte a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom győzelmének eredménye. A szabadságért és független­ségért folytatott harcában a mongol népet Október esz­méi és példája lelkesítette, a szovjet köztársaság Vörös Hadserege segítette a ki­zsákmányolok és külföldi el­nyomók elleni harcukat. A mongol nép ebben a harc­ban kötött örök barátságot a szovjet népekkel. Befejezésül megállapítot­ta: a mongol nép büszke le­het a forradalom óta bejárt diadalmas útjára, hazája megnüvekedett nemzetközi tekintélyére. A Mongol Nén- köztársaság szüleié ' :- nak félévszázados ■ in­dulóján tiszta szívből kíván­juk: érjenek el újabb sike­reket, eredménnyel dolgoz­zanak tovább hazájuk fel­virágoztatásáért, a mongol nép felemelkedéséért, boldo­gulásáért. Ezután Jadarnvn Siren- dev, a Mongol Népköztársa­ság budapesti nagykövetsé­gének ideiglenes ügyvivője szólt a nagygyűlés résztve­vőihez. Köszönetét mondott a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának, valamint a Má­jus 1. Ruhagyár vezetőségé­nek a nagygyűlés megrende­zéséért, ifiajd a mongol nép baráti üdvözletét tolmácsol­ta a megjelenteknek, s az egész magyar népnek. Kiemelte a Nagv Októberi Szocialista Forradalom je­lentőségét. amely új korsza­kot nyitott az emberiség történetében. Hatására Ázsia egyik legelmaradottabb or­szágában. Mongóliában győ­zött a népi forradalom. Tanaka japán miniszterel­nök kedden délelőtt hivata­losan is bejelentette, hogy lemond a miniszterelnökség­ről és a hatalmon levő Li­berális Demokrata Párt el­nöki posztjáról. A nyilatko­zat szerint Tanaka azért I mond le, hogy ily módon vállalja a felelősséget az or­szágban és nem utolsósor­ban a Liberális Demokrata Pártban' kibontakozott poli­tikai válságért. Tanaka lemondásának hi­vatalos bejelentése után összeült a Liberális Demok­rata _ Párt vezető testületé, hogy eldöntse, milyen for­mában gondoskodjanak az új pártelnök megválasztásá­ról. nz m? kongresszusa Az RKP XI. kongresszu­sának kedd reggeli plenáris ülésén Gheorghe Cioara, a bukaresti pártbizottság első titkára előterjesztette párt- szervezetének azt a javasla­tát, hogy Nicolae Ceausescut válasszák meg ezen a kong­resszuson a párt örökös fő­titkárává. Nicolae Ceausescu köszö­netét mondott az iránta való bizalomért, de arra kérte a kongresszust, hogy ne fog- iírkozzék ezzel a javaslattal. A kongresszus a Központi Revíziós Bizottság jelentésé­nek meghallgatásával foly­tatta munkáját. Ennek elő­terjesztője Cnivu Stoica volt. A vasasszakszervezet főtitkára Leninváresban Méhes Lajos, a Vas-, Fém- és Villamosipari Dolgozók Szakszervezetének főtitkára november 26-án Leninváros- ba látogatott. A délelőtti órákban a pártbizottság épü­letében Méhes Lajost dr. Kovács Miklós, a városi párt- bizottság első titkára fogad­ta. Tájékoztatta a város és üzemeinek életéről, s fej­lesztési feladatairól. A be­szélgetésen részt vett Tóth József, az SZMT vezető tit­kára is. A vasasszakszervezet fő­titkára ezt követően a Ti­szai Vegyikombináíot keres­te fel, ahol Huszár Andor igazgató és Mészáros János, a TVK szakszervezeti bi­zottságának meghízott tit­kára fogadta. Elsőként Hu­szár Andor adott ismerte­tést az oiefinmű építéséről es a vállalat tevékenységé­ről, majd Mészáros János a kombinátban folyó szakszer­vezeti munkáról számolt be. Délután Méhes Lajos dr. Kovács Miklós és Tóth Jó­zsef társaságában a Tiszai : Erőmű Vállalathoz látoga­tott. Itt Zagyvái Béla igaz­gató, Wirlz László, az üze­mi pártbizottság titkára és Gombos Károly, a vállalat szakszervezeti bizottságának titkára köszöntötte a vendé­geket. Az ezt követő meg­beszélésen az épülő új Ti­szai Erőmű beruházásáról tá­jékoztatták Méhes Lajost, a Vas-, Fém-l és Villamosipari Dolgozók Szakszervezetének főtitkárát. A munkásvédelem eredményei Borsodban (Folytatás az 1. oldalról) tendő eredményeit most rep­rezentatív kiállításon mutat­ják be a Rónai Sándor Mű­velődési Központban. A kiállítás ünnepélyes meg­nyitására tegnap, november 26-án került sor. Délelőtt ak­tívaértekezletet tartottak, amelyen a megye több mint kétszáz vállalatának és szö­vetkezetének képviselői — munkavédelmi szakemberek és szakszervezeti munka- védelmi felügyelők — vettek részt. A tanácskozáson Csen- geri Zoltán, a Szakszerveze­tek Borsod megyei Tanácsa munkavédelmi bizottságá­nak vezetője értékelte az el­múlt évek tevékenységét. Az értekezleten több hoz­zászóló ismertette a saját munkahelyi tapasztalatait, az elért eredményeket. Ezt kö­vetően a részvevők megte­kintették a kiállítást, ame­lyen Dornai Tibor, a SZOT munkavédelmi osztályának főfelügyelője mondott meg­nyitó beszédet. Elismeréssel szólt arról, hogy a megyé­ben három és fél év alatt 110 yállalat értékelése alap­ján több mint 14 ezer intéz­kedés született, e vállalatok 2 milliárd 750 millió forintot fordítottak munkásvédelmi, egészségügyi és szociális cé­lokra. A kiállítás szombatig, no­vember 30-ig tekinthető meg. Ízes közlemény (Folytatás az 1. oldalról) Minisztertanácsának elnöke és India miniszterelnöke megelégedéssel tekintette át a két ország között fennálló baráti kapcsolatokat és a nö­vekvő együttműködést. Esz­mecserét folytattak annak érdekében, hogy kétoldalú kapcsolataik gyorsuló ütemű fejlődésének további lendü­letet adjanak és irányt mu­tassanak. Kicserélték néze­teiket a nemzetközi helyzet időszerű, közös érdeklődésre számottartó kérdéseiről. A tárgyalások mindvégig a ba­rátság, a kölcsönös bizalom és a megértés légkörében folytak. A magyar miniszterelnök nagyra értékelte azt a sok­oldalú előrehaladást, amelyet India függetlensége óta, a súlyos nehézségek ellenére, gazdasági, társadalmi és kul­turális téren elért. Kifejezte elismerését India következe­tes, békeszerető, a békés egy­más mellett élés elvein ala­puló külpolitikája iránt, a világbéke előmozdításában, valamint a kolonializmus, neokolonializmus és íajüldö- zés ellen folytatott küzde­lemben betöltött kiemelkedő szerepét. Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy az India és számos fejlődő ország állal követett el nem kötelezett­ségi politika mind hatéko­nyabb és fontosabb szerepet játszik a béke megerősítésé­ben, valamint az egyenlősé­gen és igazságon alapuló nemzetközi együttműködés fejlesztésében. India miniszterelnöke nagyrabecsülését fejezte ki azért az előrehaladásért, amelyet Magyarország a fa­siszta uralom alól történt felszabadulása óta a társa­dalom átalakításában és a nép életszínvonalának állan­dó emelésében elélt. Nagyra értékelte Magyarországnak a világbéke ügyét előmozdító, a gyarmatosítás, a neoko­lonializmus és a íajüldözés ellen harcoló .népeket támo­gató, a különböző társadal­mi rendszerű országok kö­zött békés egymás mellett élést és a kölcsönösen elő­nyös együttműködést erősítő külpolitikáját. A két fél egyetértett ab­ban, hogy a kölcsönös láto­gatások, különösen a magas szintű találkozók, valamint a kormányok közötti, közös érdeklődésre számot tartó, a nemzetközi helyzetről, és a kétoldalú kapcsolatokról tar­tott konzultációk, jelentősen hozzájárultak a két ország közötti bensőséges viszonyá­hoz, a megértéshez és a nö­vekvő együttműködéshez. A két miniszterelnök üd­vözölte a nemzetközi feszült­ség fokozatos enyhülésének általános irányzatát, mint olyan tényezőt, amely szilár­dítja a békés egymás mel­lett élést, és elősegíti a sta­bilitást és az együttműkö­dést a nemzetközi kapcsola­tokban. Fontosnak és szük­ségesnek tartják, hogy az enyhülés, a világ valameny- nyi országának közös erőfe­szítése révén, visszafordítha­tatlan folyamattá váljék. Kü­lönösen fontosnak tartják, hogy az enyhülés a világ minden .térségében valóban kedvező hatást fejtsen ki. A felek megelégedéssel üd­vözölték az Európában vég­bemenő, a tartós béke és az együttműködés megteremté­sére irányuló pozitív fejlő­dést. Egyetértettbe abban, hogy valamennyi érdekelt fél közös erőfeszítésével kívána­tos. az európai biztonsági konferencia második szaka szának lehető leggyorsabb sikeres befejezése azért, hogy mielőbb sor kerüljön a ,har­madik, befejező szakasz ősz - szehívására is. Kifejezték reményüket, hogy a kedvező európai fej­lemények a világ más térsé­geiben is elősegítik a fe­szültség csökkenését és a konfliktusok megoldását. A magyar miniszterelnök kifejezte kormányának elis­merését! India kormányának azokért a következetes kez­deményezéseiért, amelyekkel elősegítette a szubkontinens helyzetének normalizálási fo­lyamatát. Áttekintették a kormány­fők a közel-keleti fejlemé­nyeket és ismételten hang­súlyozták az ENSZ Bizton­sági Tanácsának a közel-ke­leti békés rendezésre vonat­kozó 242. és 338. sz. határo­zata mielőbbi végrehajtásá­nak szükségességét. A két lel kijelentette, hogy támogatja az Egyesült Nem­zetek Szervezetét, elismerve jelentős szerepét a béke meg­őrzésében és a nemzetközi együttműködés előmozdításá­ban. Mindkét fél támogatja a leszerelési világkonferencia összehívására tett javaslatot és az e cél elérésére teendő konkrét lépések szükségessé­gét. A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke köszönetét fejezte ki azért a szívélyes vendégszeretetért, amelyben indiai tartózkodá­sa során, kíséretével együtt, részesült. Egyben magyaror­szági látogatásra szóló meg­hívást adott át Indira Gandhi miniszterelnöknek, aki a meghívást köszönettel elfo­gadta. (Folytatás az 1. oldalról) pedig a megye egészségügyi szerveinek nevelő-felvilágosí- tó munkája hatására ked­vezően alakul megyénkben a születések száma. A múlt évihez viszonyítva például idén 20 százalékkal maga­sabb az élveszületé.si arány, ezzel párhuzamosan az 1970. évi 38,3 ézrelékről 1974 első fél évére 30,5-re javult a csecsemőhalálozás mutatója. A gyermeklakosság ellátását megyénkben 54 gyermekkör­zeti orvos látja el. E vonat­kozásban Leninváros a leg­jobban ellátott település, el­lentétben Özddal. ahol a leg­nagyobb mértékű az ovvos- hiány. Ami a fekvő gyermekbe­tegek gyógyítását illeti, Bor­sod négy kórháza rendelke­zik gyermekosztállyal, a fé­rőhelyek száma 583. Lénye­ges javulást eredményez majd a jövő év végére meg­épülő gyermekkórház, amely az ország legjobban felsze­relt ilyen jellegű intézmé­nye lesz, s amely a férőhely bővülésén túl elsősorban a gyermekellátás minőségét, szí vonalasabbá tételét szol­gálja majd. Az 1975-ös év kedvezően befolyásolhatja a csecsemőotthoni ellátást is. Ezzel kapcsolatosan érde­mes szót ejteni arról a bejelentésről, melyet az Egészségügyi Minisztérium képviselője tett a vb-ülésen. Elmondotta, hogy amennyi­ben a megyei tanács kidol­gozza egy, a jövő évben meg­építhető csecsemőotthon léte­sítésének tervét, s arra ki­vitelezőt is sikerül biztosíta­ni, a minisztérium biztosítja az ehhez szükséges pénzt. A vb-ülésen elhangzottak sze­rint e célra a nagybarcai csecsemőotthon bővítése lát­szik célszerűnek. A vb-ülés további részé­ben indítványok és javasla­tok hangzottak el. N. I. A gyeraekelíáiás helyzete Borsóiban

Next

/
Thumbnails
Contents