Észak-Magyarország, 1974. október (30. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-04 / 232. szám

Megalakult a lályi-íavi intéző bizottság Mályi község határában 1954 végén fejeződött be a kavicsbányászás. A kialakult tó körül a hatvanas évek- elején — rendezetlen körül­mények között — több hét­végi ház épült. Ma már mintegy 400 telek van fel­parcellázva, több mint 350 hétvégi ház és 37 vállalati üdülő van a tó körül. Ez tette szükségessé és in­dokolttá, hogy a környezet rendezése, fejlesztése, a víz tisztaságának megóvása és a nyári hónapokban több ezerre tehető hétvégi kirán­duló érdekében megalakítsák az Észak-magyarországi In­téző Bizottság Mályi-tavi al­bizottságát. Hosszas és ala­pos előkészítő munka után tegnap, csütörtökön délután a Mályi-tavi MHSZ-üdülő- ben megtartotta alakuló ülé­sét az intéző bizottság. Az ülésen részt vett dr. Lovas Lajos, a megyei pártbizott­ság osztályvezetője, Rózsa Kálmán, Miskolc város Taná­csának általános elnökhe­lyettese, Lelik János, a me­gyei tanács osztályvezetője, az Észak-magyarországi In­téző Bizottság titkára. A Mályi-tavi intéző bizottság elnöke Báthori Gábor, a me­gyei tanács osztályvezetője lett. Tájértekezlet Miskolcon A Minisztertanács Taná­csi Hivatala területi főosz­tálya rendezésében szerdán a Borsod megyei Tanács Sok kellemes és különi leges rendezvényével mél­tán tartja ébren az ínyen­cek érdeklődését ez idén is a finom ételek, italok — tehát az ízek, zamatok mestere; a borsodi vendég­látóipar. Egyik-másik váro­sunkban ízléses kirakato­kat is berendeztek csaloga­tó „céhbeli” kellékekkel. Elsősorban Miskolcon, ahol például a Széchenyi utcá­ban sokan megállnak a — feltehetően — zempléninek, talán éppen bodrogközinek szánt „mini” parasztszoba előtt. Van itt minden, amit egyesek manapság afféle „parasztnosztalgiából” össz­komfortos városi lakásukba be szoktak gyűjteni: piros paprikafüzér, fityegő kuko­ricacsövek, szúette teknő és köpülő, faragott mángorló/ boltban vásárolt, vadonat­új petróleumlámpa és — uram bocsá’ — ott balra fent a falon látható egy kék mintákkal „utánnyomott" falvédő is, mulatós falusi legénnyel, s eme „népi” dalkezdéssel: Vörös bort it­tam az este.'.. Ha még egy cigándi szőttest, vagy karcsai keszkenőt akasztot­tak volna a falra ... No de, egy orditóan giccses, ízlés­telen falvédőt... Azt hit­tük, túl vagyunk már az ilyesfajta „népiességen” ... (hej) V. B. termében tájértekezle­ten vettek részt Bács-Kis- kun, Hajdú-Bihar, Heves, Szabolcs-Szatmár, Szolnok és Borsod-Abaúj-Zemplén me­gyei tanácsok vb-titkárai és szervezési-jogi osztályveze­tői. A megjelenteket dr. Kardos Sándor, a megyei ta­nács vb-titkára köszöntötte. Az értekezleten megvitatták a társadalmi megbízatású községi tanácselnökök, ta­nácselnök-helyettesek tevé­kenységének tapasztalatairól készített központi összefog­laló anyagokat. Dr. Kardos Sándor a té­mákhoz kapcsolódóan kifej­tette és részletesen ismer­tette a Borsod megyei ta­pasztalatokat és javaslatokat tett. A tájértekezleten el­hangzott véleményeket, ja­vaslatokat dr. Kiss György, a Minisztertanács Tanácsi Hivatala területi főosztályá­nak vezetője foglalta össze. W Ózd, városközpont Fotó: Mizerák István Elegendő vetőmag van a raktárakban A mezőgazdasági nagyüze­mek október elejéig átvet­ték az őszi vetésekhez szük­séges növényi szaporítóanya­got. Az Országos Vetőmagter­meltető és Ellátó Vállalat ille­tékeseinek tájékoztatása sze­rint az lenne az ideális, ha a gazdaságok kétévenként felújítanák vetőmagkészletü­ket, tehát lecserélnék a sa­ját termésű készletet és he­lyette államilag fémzárolt, a minőség szempontjából sza­vatolt maggal alapoznák meg a következő termést. Az idén a tavalyinál 10— 15 százalékkal nagyobb nyár­végi—őszi készletek várták a megrendelőket, őszi árpából 643 vagonnyi megrendeléssel számoltak, ennyit terveztek a mezőgazdasági nagyüzemek, •végül is azonban ennél több­re volt szükség. Mindent egybevetve 800 vagonnyi ár­pavetőmagot vettek át a termelők. Tokaji terméskő védi a szegedi Tisza-partot Szeged belvárosának fő árvíz­védelmi vonala, az 1500 méter hosszú partial az 1970. évi nagy árvíz idején erősen megrongáló­dott. Üjjáépítése tavaly kezdő­dött meg, amikor folyamsza­bályozási munkákat végeztek a hajóállomástól a közúti hídig terjedő szakaszon. Az Idén a szokatlanul magas és hosszú Ideig tartó nyári víz­állás késleltette a tavaly meg­kezdett partbiztosítási munkák folytatását. Most azonban már nagy ütemben készül a folyó Korányi-rakpart előtti szakaszán az újabb óriás rőzseszőnyeg. Ez a leglátványosabb szakasza a több mint 180 millió forintba ke­rülő rekonstrukciónak. A parthoz kikötött rőzsepokró­cot fűzfavesszőkből szövik, kö­tözik össze, fokozatosan nagyob- bítják. Erre szórják majd a To­kajból szállított terméskövet. Az összefonódott fűzvessző-kötegek évek múltán a vízben elkorhad­nak, a terméskövek viszont be­ágyazódnak az iszapba, egyenle­tesen terhelik a medret. A Tisza-partl sétányon teljesen új technológiával készül az új gátrendszer, amely a jelenleginél sokkal erősebb lesz, s végső for­májában egy méterrel magasabb az 1970. évi kritikus árvízszint­nél. A Hortobágyi Állami Gazdaság harmincót halastaván megkezdődött az őszi nagy lehalá­szás. A kétezerhétszáz hektár tófelületről mintegy kétszázhatvan vagon halra számítanak. Tegnap, október 3-án ked­ves vendégeket fogadtak a Miskolci Közlekedési Vállalat Szondi utcai telepén. Har­minchat szovjet közlekedési dolgozót, akik Moszkvából, Novoszibirszkből és Omszk- ból érkeztek. Miskolcon egy napot töltöttek. A Szondi utcai komplextelep igen megnyer­te tetszésüket, és külön di­csérték az új autópark kar­bantartási részét. A vállalat MSZBT-tagcsoportja meg­szervezte számukra, hogy az üzem vezetőivel, KISZ-fia- taljaival munkaidő után is kötetlenül elbeszélgethesse­nek. TELEX Vérbosszú Japánban, a világ egyik legfejlettebb országában ma is dívik a vérbosszú. A rendőrség letartóztatta Na- kadzsima Micujosi 43 éves szabót, aki több késszúrás­sal megölte Komija Cuto- rtiut, mivel az ez év már­ciusában gépkocsijával ha­lálra gázolta Nakadzsima fiát. A két család megpró­bálta „bíróságon kívül” ren­dezni az ügyet, nem tudtak azonban megállapodni a kártérítés összegében. Ami­kor a tárgyalások kudarcba fulladtak, a szabómester meginvitálta házába Komi­ját, s a buddhista házioltár előtt hajtotta végre a vér­bosszút. Ezt követően ön- gyilkosságot kísérelt meg, de sikertelenül. Végül is szomszédja biztatására fel­adta magát a rendőrségen. A hivatás áldozata Szörnyethalt Hans Hand­ler, a világhírű bécsi spa­nyol lovasiskola vezetője. A 62 éves férfi egy bemu­tatón leesett lováról és szörnyethalt. Agyhártya­gyulladás Hivatalos adatok szerint szeptember hónapban Rio de Janeiróban és Sao Pau- lóban 526 áldozatot köve­telt a járványos agyhár­tyagyulladás. Az év eleje óta több mint húszezer megbetegedést jegyeztek fel és ebből 1200 végződött halállal. Nem rózsás a helyzet Se víz, se fűtés... Az eredeti elképzelések szerint csak október 15-én kezdődött volna a fűtési sze­zon, ,de az időjárás „mak- rancossága” miatt már októ­ber 1-től elkezdték a hőszol­gáltatást. Azazhogy néhány helyen csak kezdték volna ... Mert sajnos a Győri kapui városrészen például, a mai napig is akadozik a fűtés, sőt, egy-két részen egyálta­lán nem fűtenek. A lakók pedig fáznak, s panaszkod­nak. A Miskolci Ingatlanke­zelő Vállalat főmérnöke, Szabó József kesernyésen reagált ezekre az észrevéte­lekre, ám teljes mértékben elismerte jogosságukat. — Sajnos igazak és jogo­sak a panaszok. Azokon a helyeken, amelyeket a „régi. jó” LKM-fűtőmű lát el hő­vel, semmi fennakadás nincs. Ott viszont, ahol az új ka­zánoknak kellene szolgáltat­niuk a meleget — s itt első­sorban a Bársony János ut­cára, valamint az Avas déli lakótelepre gondolok — ko­moly hiányosságok vannak. Ezek részben azért keletkez­tek, mert a vezetékekkel van baj. Ez úgynevezett „beüze­melési” probléma. Sok he­lyen a pincékben egyszerűen el vannak zárva a szele­pek, s így természetesen nem jut hő a lakásokba. Máshol elhasználódtak a csövek, lég­zsákok keletkeztek, záródás lépett fel, esetleg csepegés észlelhető. — Mit tesz a MIK ezek­nek a jelenségeknek az elhá­rítása érdekében? — Nyolcvan szakember dolgozik a hibák kijavítá­sán, igyekszenek rendbehoz­ni a kivitelezési, felelőtlen szerelési munkák során ke­letkezett hiányosságokat. Néhány olvasónk ugyan­akkor azzal a panasszal for­dult szerkesztőségünkhöz, hogy nincs víz a lakások­ban. Ez a Győri kapuban észlelhető. Nos, megnyugta­tásukra hadd mondjuk el, hogy Miskolcon jelen pilla­natban sehol sincs vízhiány. Elegendő karsztvíz van, s a tározók is tele vannak. Így a hiba a kis nyomásban ke­resendő, a szivattyúk azon a területen kisebb nyomás­sal dolgoztak néhány napig. Egy-két helyen vezetékjaví- tás történik, s emiatt szűkös a vízellátás. Napok kérdé­se, hogy normális kerékvá­gásba zökkenjen vissza a vízszolgáltatás. D. L. ESZAK-MAGYARORSZAG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 15. sz. Postacím: 3501 Miskolc, pf. 351. Telefonok. Központ: 36-132, 16-672, 35-380, 36-579. Titkárság: 16-886. Gazdaságpolitikai rovat: 16-035. Pártrovat: 16-078. Belpolitikai rovat 16-450. Kultúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049 Munkáslevelezés, panaszügyek: 16-046 Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15 Posta­cím: 3501 Miskolc, pf. 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc, Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta Elő­fizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra 20 forint. Index: 25655. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető- SZEMES ISTVÁN Szovjel vendégek a Miskolci Közlekedési Vállalatnál (inkán...?

Next

/
Thumbnails
Contents