Észak-Magyarország, 1974. október (30. évfolyam, 229-255. szám)
1974-10-16 / 242. szám
1974. október 16., szerda eSZAK-MAGYARORSZAG 5 Kiváló szövetkezet Teljesítik felajánlásukat Posíás- k on f erenda kezdődőit 1973. évi munkájáért a Tokaji Vas- és Fémipari Szövetkezel elnyerte a K.GM Kiváló szövetkezete címet. A kitüntetés átadására Tokajban ez év májusában került sor, s az ünnepseggel egy- időben tették meg a szövetkezet dolgozoi partunk XI. kongresszusára, illetve hazánk felszabadulásának üO. évfordulójára a felajánlásaikat. A dolgozók a múlt évben 26,1 millió forintos tervet teljesítettek, kongresszusi felajánlásuk viszont 30 millió forintos teljesítést jelölt meg 1974 végére. Az év kilenc hónapja után tisztán látható — mint Papp János, a szövetkezet elnüne elmondta —, hogy a felajánlásnak reális alapja volt. A szövetkezet kilenc szocialista brigádjának és az egyénileg versenyzők munkája nyomán az eddig kiszállított végtermék értéke már meghaladta a 22 millió forintot. 4c A tokajiak életében igen jelentős változás következett be az 1970—71-ben megtörtént rekonstrukcióval. Tulajdonképpen ezzel a felújítással lett alkalmas a középüzemmé növekedett kis szövetkezet, hogy üzemszerű termelést folytasson. 1971-et követően kezdődött meg a nagyobbléptű fejlődés, amely oda vezetett, hogy például a MÜÁRT-nak körülbelül 10 millió forint értékoen szállítanak műhelyberendezéseket, hegesztőasztalokat, szállítóeszközöket és japánereket. Ugyanakkor a VASÉRT- nek vaskapukat, kerítésmezőket és kerítéseket szállítanak, s ezeken a hagyományos termékeken kívül biztonsági berendezéseket, övkapcsokat, tűzcsapkulcsokat és szikracsapókat is gyártanak. A fejlődés biztosította, hogy a régi bevált gyártmányokon, például a vaskomA galvanizálóban sorozatban alkatrészek pokon kívül egyre újabb termékeket is készítsenek. Például ma már az egész országba szállítanak az úgynevezett diagonál kerítésmezőkből. amelyeket a közterek díszítésére és középületek köré használnak fel. A szövetkezetben készülnek továbbá bunzenállványok exportra, ezenkívül terrárium- és akváriumvázak is. Ugyanakkor a galvanizáló műhelyben gyermekkocsi-alkatrészek krómozását és galvanizálását is végzik. * A szövetkezet fejlődésében új szakaszt jelent majd a második rekonstrukció. Az ötödik ötéves tervben mintegy 9 millió forintos költséggel két új üzemcsarnok épül és egyúttal új gépeket is vásárolnak! Ez a rekonstrukció teszi lehetővé, hogy a Tokaji Vas- és Fémipari Szövetkezet a jövőben intenzívebben bekapcsolódhasson a környezet védelméhez készülnek a gyermekkocsiszükséges légtisztítók gyár- j tásába. Jelenleg az üzem | még kis mennyiségben készíti az úgynevezett Tokaj- porszűrőt, ami mechanikusan köti le a levegőt szeny- nyező ártalmas porokat, melléktermékeket. A szövetkezetben a már sikert aratott légszűrőn kívül új típus kikísérletezésén is fáradoznak. A berendezés , amely a füstgázok megtisztítására alkalmas — jelenleg már kísérleti stádiumban van. 4c A Tokaii Vas- és Fémioa- ri Szövetkezet, amely 1952- ben alakult, az elmúlt 22 év alatt igen szép utat tett meg. Ma már a megve határain kívül is ismerik a dinamikusan fejlődő szövetkezet nevét és gyártmányait. Hajdú Gábor Fotó: Laezó József Tizenöt ország küldöttségének részvételével kedden a postások Benczúr utcai Művelődési Központjában megkezdődött a postai és távközlési dolgozók szak- szervezeteinek nemzetközi tanácskozása. A háromnapos konferen- ! ciát Besenyői Miklós, a Postások Szakszervezetének fő- j titkára ünnepélyesen nyitót- ' ta meg. Ott volt a megnyitón Rödönyi Károly közlekedés- és postaügyi miniszter. A magyar szakszervezetek nevében Földvári Aladár, a SZOT elnöke üdvözölte a tanácskozást, majd Georges Frischmann, a Francia Postások és Távközlési Dolgozók Szakszervezetének főtitkára, a nemzetközi szövetség posta- és távközlési tagozatának elnöke nyitotta meg a felszólalók sorát. A nemzetközi tapasztalat- és eszmecserén a különböző- társadalmi viszonyok között dolgozó szakszervezetek képviselői beszámolnak arról, hogyan vesz részt szakszervezetük a posta és a távközlés irányításában, a szakmai feladatok szervezésében, a dolgozók anyagi, szociális és szakmai érdekvédelmében. A tanácskozás feladata az is, hogy meghatározza, milyen további jogokért kell harcolniuk világszerte a postásszakszervezeteknek. A Mályi-tó jövője Vízszennyeződés — Uj élelmiszerüzlet Társad a Sínt összefogásra van szükség Az utóbbi tíz év alatt végleges formát kapott a Mályi- tó környéke. Jelenleg 400 telken 350 hétvégi ház és 37 vállalati üdülő fogadja a miskolciakat. A nyári hónapokban különösen nagy a tó forgalma, szombaton és vasárnap pedig a kirándulók ezrei keresik fel a tavat. Ez tette szükségessé és indokolttá, hogy megalakítsák az Észak-magyarországi Intéző Bizottság Mályi-tavi Albizottságát. Gondok cs feladatok Az alakuló ülésre meghívták a vállalati üdülőket üzemeltető gyárak, üzemek és intézmények vezetőit, a tanácsi. kereskedelmi és idegenforgalmi szervek képviselőit, A községi tanács elnöke. Szepesi Sándor beszelt a tó környezetének fejlődéiről. az út és elektromos hálózat bővítéséről, s ugyanakkor a gondokról is. Felvetődött a kérdés: célszerű-e újabb területeket felparcellázni? A tanács vezetői erre nemmel válaszoltak, ■ hiszen egy-egv nyári hétvégén így is nagy a zsúfoltság. A már meglevő területek parkosítása, csatornázása, az utak kiépítése, a partvédelem és ezzel együtt a tó vizének megóvása a legfontosabb feladat. Az ülés résztvevői elmondották; a víz tisztaságát a horgászok is veszélyeztetik: gyakran ételhulladékkal „etetik” a halakat. A gépkocsitulajdonosok a tóban mossák a járműveket. Felelőtlen „vadkempingezők” valóságos szeméthegyeket hagynak maguk után. A községi tanácsnak van egy rendeleté, amellyel megtiltották a tó körüli kempingezést. Sajnos nem tudnak érvényt szerezni a szabályoknak, mivel az ellenőröket gyakran megfenyegetik. Megoldódtak a híyzi szemét tárolásának és elszállításának a gondjai. A helyi tanács ez év nyarán 30 darab szemét- tároló edényt helyezett, el az utcákon. Viszont az építkezők a törmelékanyagot „elfelejtik” elszállítani, hetekig, hónapokig ott díszelegnek a közterületeken! örvendetes jelenség, hogy a hétvégi házak tulajdonosai és a vállalatok is nagyarányú fásításba kezdtek. Szó esett a gyakran vitatott és az áfész kezelésében levő bisztróról is. Nyáron zsúfolt, sokat kell várni az ebédre. Mi a megoldás? Az áfész képviselője elmondotta, hogy nincsenek anyagi lehetőségeik egy másik és nagyobb étterem megépítésére. Többen javasolták: az, étterem környékét fásíjtsák. alakítsanak ki egy olyan kerthelyiséget, ahol a vendégek az italokat elfogyaszthatják, ezzel a belső helyiség csak étterem lenne. Köztudott, hogy a tó mellett egyetlen élelmiszerüzlet található, „társbérletben” a bisztróval. Kicsi, zsúfolt és meglehetősen nagy forgalmú üzlet. Jövőre új és nagyobb helyiséget kap a bolt. Partvédelmi munkálatok Megoldódik az ivóvízellátás is. Az intéző bizottság elsőrendű feladatként határozta meg a vízműtársulat létrehozását, amelyre 1975- ben sor kerül. A hétvégi házak tulajdonosai és az üdülők is egészséges ivóvizet kapnak, amelyet a Nyéklád- házáról kiinduló csővezetéken juttatnak el a tóhoz. Természetszerűen ebből adódik, hogy néhány év múlva a csatornahálózatot is meg kell építeni. Tanácsi segítséggel folytatódnak a partvédelmi munkálatok, hogy megakadályozzák a víz romboló hatását. Több javaslat is elhangzott arra vonatkozóan, hogy milyen védelmi rendszereket alkalmazzanak a táj és a környezet harmóniájának megtörése nélkül. A vállalatok képviselői felajánlották segítségüket: az üdülőik előtti területeken elvégzik a partvédelmi munkákat. A kavicsbánya vállalat díjtalanul biztosít kavicsot az útépítésekhez, a tanácsnak csak a szállításról kell gondoskodnia. A bizottság valamennyi tagja egyetértett azzal a javaslattal, hogy ne adjanak ki építési engedélyeket emeletes házakra. Néhány ízléstelen „palota” rontja a környezetet, megtöri a szerény, színes hétvégi házak, kertek hangulatát. Helyeslést váltott ki az a gondolat is, hogy a rendőri szervek gyakrabban, vagy rendszeresen járőrözze- nek a Mályi-tó körül, mert a fiatalok egy része versenypályának nézi a kiépített bekötő utat, motorkerékpárjaikkal balesetveszélyesen száguldoznak az utcákon. Társadalmi összefogás Sok értékes és hasznos észrevétel, javaslat hangzott el a Mályi-tavi intéző bizottság alakuló ülésén. A részvevők nemcsak a hiányosságokat rótták fel, hanem ötleteikkel arra is választ adtak, hogy miként lehetne még szebbé, hangulatosabbá tenni a tó környékét; A tervek megvalósításához mindenekelőtt pénzre van szükség. A tanácsi szervek költségvetéséből nem futja mindenre. Ezért mint dr. Lovas Lajos, .a megyei pártbizottság osztályvezetője mondotta: elsősorban társadalmi összefogásra van szilig ség, hogy a Mályi-tó, mint Miskolc üdülőövezete, valójában a kellemes, gondtalan pihenést, üdülést, szórakozást biztosítsa. F. Gy. Balassa János, a Mßtl vezérigazgatója adta át az oklevelet és az ezzel járó pénzjutalmat a szerencsi 5387-es számú Hunyadi János Úttörőcsapat vezetőinek. A szerencsi úttörők az országos versenyben az első kategóriában második helyezést értek el. Másfél milliós gyűjtés y * j Borsod az országos első Már komoly hagyományokra tekint vissza a Magyar Úttörők Szövetsége Országos Elnöksége és a MÉH Nyersanyaghasznosító Tröszt által meghirdetett hasznosanyag- gyűjtési verseny. Az általános iskolák úttörőcsapatai nagy lelkesedéssel vesznek részt az évenként kiírt versenyen. A versenynek igen nagy a jelentősége, hiszen nemcsak a népgazdaságnak jelent komoly megtakarítást, hanem az úttörőcsapatoknak is lehetőségük nyílik az esetleges jó helyezés esetén nagyobb pénzösszeghez jutni, amely jutalom. Az országos versenyt a tanév befejezésekor értékelik öt különböző kategóriában. Az Észak-ma.gyarországi MÉH Nyersanyaghasznosító Vállalatnál Kristóf Lajos adott felvilágosítást az elmúlt tanév során befejeződött versenyről. — Nagy örömmel értesültünk arról, hogy a megyék közötti rangsorban Borsod ezúttal az első helyen végzett — kezdte. — Ez egyáltalán nem lepett meg bennünket, hiszen megyénk iskolái évek óta jól szerepelnek. Az öt kategóriában a legjobb tíz iskola közé 13 borsodi került! — Mit jelent forintértékben az úttörők által összegyűjtött hasznos másodnyersanyag? — Nagyon sokat. A megyében például az 1973 74. tanévben folyó versenyben az úttörők mintegy 1,5 millió forint értékben szedtek össze vasat; textilhulladékot és papírt. Ez kivetítve a népgazdaság egészére körülbelül ötszörös értéknek felel meg. Összegezve a borsodiak teljesítményét, elmondhatjuk, hogy 147 vagon vas, 74 vagon papír és 22 vagon textilhulladékot gyűjtöttek. — Kik véga-tek „érmes” helyen megyénk iskolái közül? — A Szerencsi Általános Iskola a II. kategóriában ért el 2. helyezést, egy tanulóra jutó 83,4Ó forint értékkel. Érdemes megjegyezni, hogy 1970 óta minden évben „dobogón” végeznek. Jutalmuk egyébként 33 800 forint lesz. amelyet az úttörőcsapat kap meg. Figyelemre méltó eredmény a Tiszapal konyái Általános Iskola III. kategóriában elért I. helyezése, amelyért 24 600 forint jutalom jár. A II. kategóriában a Mezőkeresztesi Általános Iskola a 4., míg a IV. kategóriában a Vattai Általános Iskola úttörőcsapata az 5. helyen végzett. Tiszapalkonyán és Szerencsen tegnap adták át a jutalmat, Mezőkeresztesen és Vattán pedig ma kerül sor az ünnepélyes aktusra. Újszerű kezdeményezés, hogy azok a borsodi iskolák is jutalmat kapnak a MÉH-től. akik az országos versenyben nem voltak a legjobbak között, de a megyében élen végeztek. (Boros) Kétmillió íoriotos kárt okoztak Az ónodi Rákóczi Tsz vo!t vezetői a bírósás előtt i C Nyilvános büntetőtárgyalás kezdődött önödön tegnap, október 15-én, délelőtt az ónodi Rákóczi Tsz volt vezetőinek ügyében. A Miskolci Megyei Bíróság dr. Balta Miklós vezette tanácsa a helyi tűzoltószertárban volt kénytelen az első napon kihallgatni Vizsoly! Pál (ónod, Szent István u. 19.) negyedrendű és Bristyán I -ászló (ónod. Rét u. 1.) harmadrendű vádlottakat. A községi tanács ugyanis nem tudott megfelelőbb helyet adni a tárgyalásnak. Eurosáljuk, hogy egy kétmillió forintos bűnügy tárgyalásának színhelye egy tűzoltószertár legyen. A vádirat Makrai Károly (Önöd. Árpád u. 2 ) volt főkönyvelőt és Nagy Gábor (ónod. Mező ii. 2.) volt tsz-elnöküt bűnszövetségben különösen nagy kárt okozó csalás és más bűn- cselekményekben találta vétkesnek. Eszerint eredményességi .javadalmazás címén 23—24 ezer forinthoz jutottak jogtalanul. Hogy ez ki ne derüljön a többi vezetőségi tag is kapott pénzt, így összesen 82 ezer forintot osztottak szét, ennyivel károsították meg a tsz-t. Nem tartót- ák he a mérlegkészítésre vonatkozó rendelkezéseket sem 1970- ben és az azt követő két évben. Esetenként olyan tételt állítottak be, mely ténylegesen a valóságban nem jelentkezett, vagy a beállított összeget ki kellett volna fizetni. Ecetenként elmulasztottak beállítani tételeket, így 1970-ben 575 ezer forinttal többet fizettek ki munkabérként és munkád íjként, mint nmeny- nyi a tsz gazdálkodása alapján ténylegesen kifizethető lett volna. Ezzel 575 ezer forint kárt okoztak a tsz-nek. A következő évben ilyen módon 9G7 ezer forintos kárt okoztak, 1972-ben 391 ezret. Cselekményeikkel három év alatt így 1 millió 933 ezer forintos kárt okozott a tsz-nek Makrai Károly és Nagy Gábor. A túlfizetések, illetve a fedezetlen kifizetések okozta hiány is közrejátszott egyéb okok melleit, hogy 1973-ban a tsz-t szanálni kellett. A szanálási bizottság által 1972 évben kimutatott összes veszteség 2 millió 489 c. er forint volt. Makrai Károly es társai nemcsak közvetett úton jutottak jogtalan haszonhoz, hanem visszaélések révén is. Sorozatosan nagyobb összeg » napi - díjat állítottak be a saját maguk részére kiállított utiszámiákra. \ pincérblokkokon feltüntetett itairogasztást úgy állították be, mintha a fc’használas a tsz érdekében történt volna. Nemcsak maguknak számolták el több élelmezési költséget, es fizettek ki ténylegesen fel nem merült költségeket, hanem ezt megtették og.v-két kiemelt tsz- tag vagy alkalmazott esetében is. .logteianul felvettek 1971-tól kezdve évente különböző összegű ..kaviesjutalőkof is. Ezekkel a cselekményeikkel 184 forintos kár érte a társadalmat. Az első napon Vizsoly! Pál és Bristyán László iigvét tárgyalta a bíróság. A következő Hunokban a tárg\alás tovább folytatódik Ónodon. B. Gy.