Észak-Magyarország, 1974. október (30. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-16 / 242. szám

1974. október 16., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3 A kommunista morál erősítése alapvető feladat Pártunk X. kongresszusa azonkívül, hogy nagyon egy­értelműen jelhivla a párt- szervek es a párttagság fi­gyelmét a pártegyscg és a parifegyelem további erősí­tésére — a szervezeti sza­bályzatban igényesén meg is fogalmazta a párttagokkal szemben támasztott nagyobb követelményeket. Ezt Miskolc párttagságának többsége nemcsak egyértelmű helyes­léssel fogadta, hanem szük­ségesnek és időszerűnek is tartotta. Ha nem is szó szerint, de tartalmában e gondolatok vezették be azt az előterjesztést, amelyet legutóbbi ülésén megvitatott az MSZMP Miskolc városi Végrehajtó Bizottsága. A fegyelmi bizottság nevében Combos István elnök olyan anyagot ismertetett ,e na­gyon is fontos téma kapcsán, amely azonkívül,, hogy valós képet rajzolt e tevékenység­ről, előre mutató igényesség­gel és magas fokú felelősség- érzettel készült. Elöljáróban annyit; a vas­kos jelentésen következete­sen végigvonult, mint álta­lános tapasztalat; a X. kong­resszus határozatai és az azt követő dokumentumok a párttagság körében kedvező visszhangra találtak, pezs- dítették a párt belső életét, erősítették a pártegységet és a pártfegyelmet. Hozzájárul­tak a pártfegyelmi munka hatékonyságához és korszerű­sítéséhez. Mindez társadalmi és gazdasági életünkben ked­vezően érezteti hatását. Nyílt kiállás, személyes példamutatás A párttagság többsége nyíltan és őszintén kiáll po­litikánk mellett, követi tár­sadalmi és gazdasági életünk fejlődését és megfelelően re­agál a politikai, gazdasági természétű változásokra. Ez a kiállás csakúgy, mint esz­méink terjesztése egyre tu­datosabb. Igaz, ez függ az emberi adottságoktól, a po­litikai, az ideológiai felké­szültségtől csakúgy, mint meggyőződésüktől. Mondhatnánk úgy is, a párttagok nagyobbik hánya­da tisztában van vele, hogy a párt magasabb erkölcsi normái nemcsak jó, hanem példamutató munkát és ma­gatartást igényelnek. Ez a magyarázata, hogy párttag­ságunk példamutatása a munkában és a magánélet­ben egyre markánsabban ki­rajzolódik. Magatartásukkal, viselkedésükkel olyan légkört teremtenek, amelyben a szocialista erkölcs szabályait sértő megnyilvánulások, az anyagiasság, a visszaélés nem valamiféle „bocsánatos bűn”. így van ez még akkor is, ha a párttagok egy ki­sebb részénél rendezetlen a magánélet, az életmód, vagy előfordul túlzott italozás. fl párloieifcízalások tel;esíicse Miskolc területén a párt­tagság mintegy 80—85 száza­léka rendszeres, vagy ese­tenkénti pártmegbízatást kap, illetve vállal. Fokozódik köz­életi tevékenységük is. Ked­vező jelenség — főként az utóbbi egy-két évre jellem­ző —, hogy pártszervezete­inkben rendszeresen felmé­rik a párttagok leterhelését és közbelépnek az arányta­lanságok láttán. Megkülön­böztetett figyelmet fordíta­nak a púrtmegbízatások tel­jesítésének számonkérésére is. Jóllehet ezek egyelőre kezdeti lépések, de a továbbfejlesztés­hez, a tervszerűség fokozásá­hoz megvannak a feltételek. A taggyűléseken, vezetősé­gi üléseken és pártcsoport- értekezleteken való részvétel és aktivitás az elmúlt idő­szakban fokozatosan javult. Különösen altkor tapasztal­ható mindez, ha fontos po­litikai, gazdasági, vagy szer­vezeti kérdésekről van szó. Ilyen esetekben egyre gya­koribb a véleménynyilvání­tás, a hibák és a mulasztá­sok feltárása. De sajnos az is előfordul, hogy kisebbség­érzés, vagy vélt hozzá nem értés miatt egyesek nem mondják el véleményüket a taggyűléseken, csupán baráti körbeh hallatják hangjukat. Üzemi, intézményi párt- bizottságaink, csúcsvezetősé­geink és párt-alapszervezete- ink évente egy alkalommal értékelik a párttagság fe­gyelmi helyzetét és a párt­fegyelmi munka tapasztala­tait. Négy év munkáját fi­gyelembe véve jó érzés volt hallani, hogy több pártbizott- Ságnál jelentős fejlődés kö­vetkezett be a pártfegyelem helyzetének javulásában, a pártfegyelmi munka gyakor­lati alkalmazásában. Dicsé­ret illeti e tevékenységért a MÁV Miskolci Igazgatósága, az egészségügyi pártbizottság, a Nehézipari Műszaki Egye­tem ég a Diósgyőri Gépgyár pártbizottságának fáradozá­sait. Viszont nem foglalkoz­nak megfelelően a minden­napi pártmunkában a párt­tagság fegyelemhelyzetével a Volán 3-as számú Válla­latnál, a Postaigazgatóságon, a Borsodi Erdő- és Fafeldol­gozó Gazdaságnál. Gondot okoz az is, hogy a megelőző nevelő munka, mint a párt- fegyelmi tevékenység egyik leghatékonyabb eszköze nem minden területen és szinten vált a mindennapok gyakor­latává, pedig vannak pártta­gok, akik elhanyagolják a rendszeres pártéletet, nem fordítanak gondot ideológiai j továbbképzésükre,' műveltsé­gi színvonaluk növelésére. Oralst mv résalüRi A pártfegyelmi munkával kapcsolatban is sok szó esik j a helytálló, jogos bírálatról és az alaptalan rágalmazás­ról. Pártszervezeteink több- i ségében tudatosan szétvá­lasztják c két dolgot. Nagy j gondot fordítanak a pártta­gok és a különböző vezető tisztséget betöltő személyek magatartására. Felismert ék, hogy a vezetők példamuta­tása jelentősen befolyásolja a környezetet. A párt politikája nagyon egyértelmű a vezetők meg­ítélését illetően. Nevelő mun­kánk egyik fontos része, megértetni a vezetőkkel, tevékenységüknek sugároznia kell azt a szellemet, hogy nemcsak a rendezvényeken, a társadalmi munkában és a munkahelyen, hanem egész tevékenységükben és magán­életükben is politikai sze­mélyiségek. A pártbizottságok és a pártszervezetek mindezt szem előtt tartva fokozták a ve­zetőkkel szemben támasz­tott követelményeket. Fontos feladatnak tekintik, hogy szakmailag jól képzett, poli- ! tikailag szilárd, irányításra' alkalmas emberek kerülje­nek vezető beosztásokba. Szó esett a végrehajtó bi­zottsági ülésen arról, hogy a pártfegyelmi vétségek meg­ítélése, a felelősségre vonás elveinek és módszereinek egységesebbé tételében is akadnak kívánnivalók. Van olyan tapasztalat, hogy egy- egy alapszervezetben az ér­telmiségi, az alkalmazott, vagy az egyéb kategóriába tartozó párttagok által elkö­vetett ugyanazon hibákért a fizikai dolgozóknál nemcsak gyorsabb, hanem szigorúbb is a pártbüntetés. Ez nem- csali helytelen, hanem ösz- szeegyeztethetetlcn a párt- fegyelmi munka elveivel és gyakorlatával. * Az a vita, amely a végre­hajtó bizottság tanácskozá­sán kibontakozott, nagyon egyértelműen bizonyította, hogy a pártegység és párt- fegyelem erősítése, a párt- fegyelmi munka színvonalá­nak novelise nem lehet kam­pányfeladat, még kevésbé időszakos reszortmunka, ha­nem a pártélet mindennapi velejárója. Jó módszer a hi­bák megelőzéséhez, őszinte feltárásához. Ahol ezt vallják ott kimondva, kimondatlanul a kommunista morál erősí­tésén fáradoznak. Faulovits Ágoston Ifjúsági parlament Kedden a Szentkirályi ut­cai Semmehveis-teremben tartották meg az egészség­ügyi fiatalok országos ifjú­sági parlamentjét. A tanács­kozáson jelen volt és felszó­lalt Aczél György, a Poli­tikai Bizottság tagja, a Mi­nisztertanács elnökhelyettese, az Állami Ifjúsági Bizottság elnöke. Ott volt dr. Aczél György egészségügyi minisz­terhelyettes és dr. Vidovszky Kálmán, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának alosz­tályvezetője. Az ülést dr. Darabos Pál, az Orvos-egészségügyi Dol­gozók Szakszervezetének fő­titkára nyitotta' meg, ezt kö­vetően dr. Zsögön Éva egész­ségügyi államtitkár, az Egész­ségügyi Ifjúsági Bizottság elnöke tartott beszédet. Ma a miskolci Járműjavítóban liptai laics!«! « A MÁV Vezérigazgatósága kidolgozta és ismertette azo­kat a feladatokat, amelyek­nek a MÁV Miskolci Jár­műjavító Üzem kollektívá­jának 1975-ben eleget kell tennie. Az iizem párt-, gaz­dasági és tömegszervezeti ve­zetői is megvitatták az előt­tük álló feladatokat. A következő évben profil­változás lesz Miskolcon: az iizem áttér a többtengelyes vasúti teherkocsik javításá­ra. amelyekből 1590 darab­nak a nagyjavítását keli majd elvégezniük. Ugyan­akkor a ccmentszáUító tar­tálykocsik és a nagyüzemek által használt mpgár.kocsik javítása, felújítása is az üzem feladata. A profilváltozás és a megnövekedett feladatok bizonyos fokú átszervezése­ket igényelnek. Fel kell újí­tani a gépparkot, egyes mű­helyek bővítésre szorulnak és az akadozó alkatrészellátást is jobban meg kell szervez­niük. Ennek érdekében ma dél­előtt két ^izemrész szocialis­ta brigádvezetői — mintegy hatvanan — arról tanácskoz­nak, hogy miként tudják majd teljesíteni az 1975. évi terveket, milyen előkészüle­tek szükségesek a munka megszervezésére, az alkat­rész- és anyaghiány meg­szüntetésére. A közeljövőben valamennyi üzemben meg­tartják a szocialista brigád­vezetők tanácskozását, októ­ber utolsó napjaiban pedig sor kerül a vállalati szintű termelési tanácskozásra is. Y-ház ísgoicáii m A Bakonyi Bauxitbánya Vál­lalat dolgozóinak korszerű, építészetileg is érdekes meg­oldású lakóházakat építtet Tapolcán. Nemrég beköltöz­tek a lakók — többnyire fiatalok és fizikai dolgozók — az első 97 lakásos épü­letbe. I Nem várhatunk a jó időre Mmdon er©# a földekre! M egtermelt értékeink ve­szélyben vannak! Azok időben, jó minőségben történő betakarítása mindig nagy szervezettséget, legyei­met követelt a mezőgazda- sági üzemek vezetőitől, dol­gozóitól. hiszen a termést, mindaddig, amíg a magtá­rakba, raktárakba nem kerül, igen sok veszély fenyegeti. Ezért tehát az őszi betaküri- tás a mezőgazdaságban a nyári munkától is sokkalta nehe­zebb, s ilyen időjárás mel­lett, mint a mostani, igen nagy erőfeszítéseket kíván. Hiszen a nagy ráfordítással létrehozott értékek betakarí­tása mellett, azzal egyidő- ben kell szántani, vetni. megalapozni a jövő évi ter­mést. Idei őszünkön minden ed­diginél nagyobb, nehezebb feladatok előtt áll az or­szág, a megye mezőgazdasá­ga. Jó termés volt az idén: a kalászosok mellett a várt­nál jobb az ősziek hozama, de azok nagy része még kint van, romlásnak, ezernyi ve­szélynek kitéve. Már a nyári időjárás is késleltette a nöJ vények érési idejét. A beta­karítás általában kéthetes késedelemmel kezdődött, az őszi csapadékos idő ezt to­vább fokozta, az utóbbi he­tekben pedig az esőzés miatt a vetés, betakarítás szinte teljesen leállt. Üzemeinkben, szövetkezeteinkben érthető az izgalom, hiszen a cukor­répát, kukoricát, almát, sző­lőt, napraforgót veri az eső, a felázott talajon elakadnak a gépek, szállítóeszközök. A cukorgyárakban nincs ele­gendő répatartalék, ebben a szállítási ütemben veszélyez­tetve van a cukorgyártás fo­lyamatossága. Az idő pedig egyre jobban sürget: októ­ber közepét írunk, nemso­kára jöhetnek a fagyok, s előlük a mezőgazdasági üze­mek árbevételének a felét kell biztonságba helyezni. Minden erővel, minden kö­rülmények között! Ha valaha, akkor most el­mondhatjuk, harci feladatok előtt áll a mezőgazdaság: igen fontos népgazdasági ér­dekek fűződnek hozzá, hogy minden szem gyümölcs, minden szem kukorica, amit | megtermeltünk — érték ma­radjon és minden rendelke­zésre álló erőt, gépet és esz­közt ennek szolgálatába állít­sunk. A ' kormány is fontos intézkedéseket hozott: ezek közé tartozik, hogy az álta­lános és középiskolák, a fő­iskolák és egyetemek hall­gatóit 15 napon keresztül be­vonhatják a termés betaka­rításába, s a munkák meg­gyorsítása, segítése érdeké­ben a honvédségi erőket is megajánlották. T egnap, a megyei taná­cson tartott soron kí­vüli operatív bizottsá­gi ülésen Fejes László el­nökhelyettes a megye mező­gazdaságúnak helyzetét is­mertette. A betakarítási és vetési helyzetkép az orszá­gos helyzeten belül a me­gyében is rossz. Lemaradás van a vetőszántásban, őszi mélyszántásban. a búza vetésében, a burgonya, cu­korrépa. napraforgó, kukori­ca betakarításában; általában minden őszi munkával kése­delemben vagyunk, amit a megye, éghajlati, földrajzi fekvése még csak fokoz. Kü­lönösen a gyorsan romló nö­vényekben tehet kárt a mos­tani idő: a nagy' mennyisé­gű. még kint levő gyümölcs, szőlő, zöldségféleség betaka­rításával a gazdaságok egy percig sem várhatnak. Nem várhatunk a jobb idő­re: a jelenlegi helyzetből kell kiindulni és azzal számolva, hogy az ősz, olyan, amilyen, a vége felé közeledik! Snem várhatunk, nem építhetünk mindent csak a külső segít­ségre! A tegnapi értekezle­ten nagyszerű példáját ta­pasztalhattuk annak, hogy az üzemek, vállalatok, isko­lák, intézmények, hivatalok és szervek vezetői lakossági és össztársadalmi ügyként kezelik a betakarítás káro­sodás nélküli elvégzését és minden segítséget megaján­lottak. Az üzemeknek azon­ban — elsősorban — saját erőikre kell támaszkodniuk: a tsz-tagokra, családtagokra, bevonva a munkaképes nyugdíjasokat is. A külső se­gítség nem jelentheti, hogy amíg a diákok, katonák az almát szedik, szocialista munkabrigádok vállalnak szombat-vasárnap önkéntes munkát, addig a termelőszö­vetkezet alkalmazottal, dol­gozói otthon legyenek ... endkívül nagy felelős­ség hárul tehát ebben a kritikus időszakban a mezőgazdasági üzemek ve­zetőire, párlalapszervczeteire. Bár nehéz a helyzet, min­denekelőtt az a legfontosabb, hogy a termés féltése, a munka elmaradása feletti i galom ne szüljön szervezet­lenséget, kapkodást. A saját erő felmérése, ésszerű elosz­tása kell. hogy párosuljon a külső segítséggel és ebben az esetben a rövidülő idő is ele­gendő arra, hogy a veszteség minél kisebb legyen. Ebben a harci helyzetben fokozott fe­lelősség hárul a géppark, a szárítóberendezések és a szállító járművek kezelőire. A meggyorsult munkaritmus növeli a balesetveszélyt, a nyújtott műszakok jobban igénybe veszik az emberek szervezetét. Tehát, miközben a lendület fokozódik, a mun­ka operatív szervezői és irá­nyítói gondoljanak arra. hogy az emberek megfelelő ellátást kapjanak, a mun­kavédelmi előírásokat ma­ximálisan betartsák és jus­son eszükbe, hogy napjában legalább kétszer forró teával is felkeressék a szüretelő diákokat... A megye felsőtagozatos ál­talános iskolai tanulói, a kö­zépiskolás diákok, főiskolai é? egyetemi hallgatók, az üzemek, vállalatok szocialis­ta munkabrigádjainalt szom­bati, vasámápi munkájával, a honvédségi alakulatok tá­mogatásával a helyi erők mellett biztosítani tudják a késedelem felszámolását, de a hangsúlyt ismételten a he­lyi erőkre kell tenni! A te­rületi szövetségek, járási pártbizottságok, hivatalok a megyei tanáccsal karöltve egyeztetik az igényeket, s a legsürgősebb tennivalók ellá­tására biztosítják a segítsé­get. Tehát: a legsürgősebb tennivalókra. Elsősorban azokra a területekre, ahol a kint levő gyümölcs, termés a jelenlegi időjárás mellett, ká­rosodást szenvedhet. Számos üzemünk azonban a belső tartalékok feltárásával, éssze­rűbb elosztásával is megold­hatja a gondokat, hiszen azt is tekintetbe kell venni, hogy a diákok, üzemi dolgozók, katonák által végzett munka — nem társadalmi munka! Azt az üzemek normái alap­ján ki kell Űzetni!... S kongresszusra. a jubi­leumi évfordulóra való készülődés naponta megújuló lendületében, sok nagyszerű tett születik: a me­zőgazdasági termelés, a me­zőgazdasági munka e harci szakaszában újólag érezzük a munkásosztály segít ■■■: ■: -t. a társadalmi méretű összefo­gást. amelynek fő jelszava most: minden erőt a földek­re? Onodvári Miklós

Next

/
Thumbnails
Contents