Észak-Magyarország, 1974. július (30. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-11 / 160. szám

A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁG AN AK LAPJA XXX. évfolyam. KiO. szám Ara: so fillér Csütörtök, 1974. július 11. Fock Jenő, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke szer­dán Cuongród megyébe láto­gatóit. A kormány elnökét Szegeden, a megyei pártbi­zottság épületében dr. Ko­mócsin Mihály, a megyei pártbizottság első titkára, majd a megyei tanács épü­letében dr. Perjési László, a megyei tanács elnöke tájé­Jumzsagijn Cedenbal, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának első titkára, a Nagy Népi Hurál elnökségének elnöke szerdán fogadta hazánk kormánykül­döttségét, amely Borbándi János miniszterelnök-helyet­tesnek, a magyar—mongol gazdasági és tudományos-mű­szaki kormányközi együtt­működési bizottság elnökének vezetésével tartózkodik a Mongol Népköztársaságban a magyar közreműködéssel épült darhani húskombinát üzembe helyezése, valamint a mongol népi forradalom 53. évfordulója alkalmából. A beszélgetés során Ceden­bal felidézte azokat a kel­lemes benyomásokat, ame­lyeket legutóbbi magyaror­szági látogatása során, a Ma­koztatla 'a terület politikai és gazdasági helyzetéről. ’A megbeszéléseken — amelyen részt vettek a mecyei és a városi pártbizottság, illetve a megyei és a városi tanács ve­zetői — Fock Jenő néhány időszerű politikai kérdésről adott tájékoztatást. A Minisztertanács elnöke ezután az MTA szegedi Bio­lógiai Kutató Központját ke­gyar Népköztársaság párt- és állami vezetőivel és közéle­tünk képviselőivel lezajlott lalálkozói során szerzett. Az első titkár elismeréssel be­szélt országaink együttmű­ködésének eredményeiről, kü­lön kiemelve, hogy a forra­dalmi évfordulót megelőző napokban az ország közvéle­ménye nagy megelégedéssel értesült a darhani húskombi­nát felavatásáról. Cedenbal modern, kitűnően felszerelt nagyüzemként jellemezte a kombinátot, amely megítélé­se szerint nagy szerepet tölt majd be az ország élelmi­szeriparának és egész nép­gazdaságának fejlődésében. Hangsúlyozta, hogy möngol részről a kombinát átadása után is számítanak a magyar szakemberek támogatására. reste fel. ahol dr. Straub F. Brúnó akadémikus, főigazga­tó, s a kutatóintézetek ve­zetői mutatták be az intéz­ményt és ismertették a ku­tatómunka irányát, az elért első eredményeket. A tájé­koztatón ott volt dr. Láng István, az. MTA főtitkár­helyettese is. Délután a Csongrád me­gyei Állat forgalmi és Hús­ipari Vállalat szegedi köz­pontjában Rakonczaj Arpád- né szocialista brigádvezető köszöntötte a Miniszterta­nács elnökét. Az üzemben dr. Piros László, a vállalat igazgatója tájékoztatta a vendégeket a vállalat újabb szegedi húsipari üzemejnek építkezéséről. A kormány elnöke ezután Hódmezővásárhelyre utazott, majd az esti órákban visz- szautazott a fővárosba. Abszolít többség a tatiestagban A nyugatnémet szövetségi gyűlés szerdán délután ösz- szehívott rendkívüli ülésén 262 szavazattal 167 ellenében véglegesen jóváhagyta a Cseh­szlovákiával kötött szerző­dést. Az újabb szavazásra azért volt szükség, mert a keresz­ténydemokrata többségű szö­vetségi tanács óvással élt a szerződés életbe léptetéséről szóló törvényjavaslat ellen Ennek folytán a Bundestag­nak abszolút többséggel kel­lett érvényt szereznie a szer. ződésnek. , A szavazás után a csehszlo­vák—nyugatnémet szerződés a ratifikációs okmányok ki- ! cserélésével életbe lépett | Íz ISI és Sálion megsérti a párizsi megállapodást ■MMKBMBWMMMMI'——— ■ ■ ■PBMIW——ú—1 CsÉBlaS {égadta a magyar kormányküldöttséget Aranyló kalászok Szokatlanul sokat késett az aratás, de most már több határrészben is látni szinte teljesen „kiszőkült”, a napsütésben aranylóan csillogó árpatáblákat. Itt-ott néhány kombájn már bele is „kóstolt” az őszi árpák­ba. s néhány rövidke nap, egyes határrészekben szinte már csak „órák” kérdése, hogy megkezdődhessen a nagy munka, az. aratás. A szakaszos érés, a viharok okozta megdőlés, a sok eső, a siippedős talaj nagy erőpróba ele állítja az aratás dolgozóit, de a jó gazda­ságokban felkészültek rá, hogy leküzdjék a nehézsé­geket. (Beszámolónk a 3. oldalon) (Fotó: Szabados György) Mai ! számunkból 1 <m 11111111111 iiiniini■■ iiiim [' A mongol nép ünnepe (ti. oldal) í Munkásfórum l a Volánnál i (3. oldal) [ Fílmjegyze! 1 (4. oldal) Napi postánkból (X oldal) Sport (7. oldal) 0 Figyelmeztet a statisztika H legtöbb baleset oka: gyorshajtás A megyei Közlekedésbiztonsági Tanács ülése Tegnap, julius 10-én Mis­kolcon ülést tartott a Bor­sod megyei Közlekedésbiz­tonsági Tanács, illetve ezt megelőzően a testület elnök­sége. Dr. Pusztai Béla, a me­gyei tanács általános elnök- helyettese, az MKBT társel­nöke vezetésével az év ed­dig eltelt időszakában vég­zett munkát értékelték, majd a megye közlekedési helyze­tét áttekintve, az ennek ja­vítását szolgáló feladatokat beszélték meg. A foiitos esz­mecserén dr. Csíki Antal, rendőr százados, az Orszá­gos Közlekedésbiztonsági Ta­nács titkárhelyettese is részt vett A testületet dr. Koleszár István rendőr ezredes, me­gyei főkapitány, az MKBT elnöke tájékoztatta a tanács és szakbizottságai, vala­mint az elnökség végzett munkájáról. Az elmúlt öt hónapot elemezve , eredmé­nyes tevékenységről számolt be. A többi között elmon­dotta, hogy a közlekedés biztonsága, a közúti balese­tek számának csökkentése érdekében Ózdon, Encsen, Szerencsen és Sátoraljaújhe­lyen területi KBT-kat szer­veztek és hasonló testület kezdi meg működését a kö­zeljövőben Mezőkövesden is. Borsod megye közlekedé­si helyzetéről az előadó el­mondotta : 1973-ban több mint 6 ezer új gépjármű lépett be a forgalomba. Ez­zel párhuzamosan tovább növekedett útjaink forgalmi telítettsége, amihez az is hozzájárul, hogy Borsod 5584 kilométer úthálózatából csak 3500 alkalmas a gépjármű­vek közlekedésére. Ennek ellenére megyénk területén a múlt évben csökkent a személyi sérüléses közúti balesetek száma. 1972-ben 1340, tavaly 1250 baleset for­dult elő. Ez mindenekelőtt a rendőri szervek megelő­ző munkájának, intézkedé­seik határozottságának kö­szönhető. Az idei év első öt hónap­ja korántsem ilyen kedvező baleseti szempontból, mivel (Folytatás a 2. oldalon) f A Dél-vietnami Köztársa­ság Ideiglenes Forradalmi Kormányának külügyminisz­tériuma nyilatkozatot adott ki arról, hogy a Thieu-re- zsim a legutóbbi időben hányszor sértette meg a vi­etnami háború megszünteté­séről és a béke helyreállítá­sáról szóló párizsi megálla­podást. A dokumentumban hangoz­tatják, hogy a saigoni erők július első öt napján szám­talan esetben támadták meg a hazafiak ellenőrzése alatt álló területeket és több mint Kormányválság Adelino da Patina Carlos, a kedden lemondott portugál miniszterelnök szerdán talál­kozott Spinola köztársasági elnökkel, és háromnegyedórás megbeszélést folytatott vele. Az épületből távozva a kor­mányfő nem volt hajlandó nyilatkozni a találkozó témá­járól. Valószínűnek látszik, hogy a lemondások nyomón kialakult helyzetről volt szó. A portugál ideiglenes kor­mányban helyet foglaló egyik koalíciós partner, a Demok­ratikus Néppárt (PPD) Poli­tikai Bizottsága szerdán egy­öntetűen a koalíció fenntar­tása mellett szállt síkra. 3000-szer hajtottak végre úgy­nevezett „pacifikálás!” akciót a dél-vietnami lakosság meg­félemlítésére. A saigoni had­sereg tüzérsége 319-szer in­dított támadást a D1FK el­lenőrizte térségek ellen, lé­giereje pedig 194-szer bom­bázta területeit, illetve vég­zett fölöttük felderítő repü­léseket. Július 1. és 5. között négy pilóta nélküli amerikai fel- derítügép sértette meg a fel­szabadított területek légterét Quang Tri és Thua Thien tartomány felett. Portugáliáin Az állásfoglalás annál is figyelemre méltóbb, mivel a lemondott miniszterek közül kettő is a néppárt vezető tag­ja. A DPA szerint több más koalíciós párt is a koalíció mellett foglalt állási. Spinola tábornok még nem nyilatkozott hivatalosan, hogy elfogadja-e a lemondásokat, vagy sem. A kormány egyik szóvivője viszont közölte, hogy az elnök elfogadta mi­nisztereinek döntését. Maga da Palma Carlos is ilyen ér­telemben nyilatkozott újság­írók előtt. Da Palma Carlos egyébként úgy tudja, hogy utódja „egy kevéssé ismert” személy lesz. Nem szennyezi többé a He.jőosabai Cementgyár Miskolc levegőjét. A régi gyár ccincntter- meléscnek megszüntetésével dolgozóit átcsoportosította. Többségüket az új gyár szerelésé­hez irányították. E megoldással az üzem vezetői azt szeretnék elérni, hogy az, új mű be­indulásáig egy jól felkészült munkásgárdát neveljenek, akik gyakorlatból is ismerik a rájuk bízott gépek szerkezetét és működésének elvét, amelyet már különböző szakmai tanfolyamokon elsajátítottak Fotó: Kozák A Borsod megyei Főügyész­ségen étekezletet tartottak, melyen az ügyészeken kívül a Borsod megyei Tanács, a Miskolc város: Tanács, vala­mint más szervek kéoviseloi is részt vettek. Az értekez­leten elemezték a szabály­sértési eljárásról szóló tör­vény érvényesülését. Meg­vizsgálták az ezzel kapcsola­tos eljárások, a hozott hatá­rozatok megalapozottságát, az eljárás alá vont szemé­ivel: jogainak védelmét szol­gáló rendelkezések érvénye­sülését. Elemezték, hogy a községi szabálysértési bizott­ságok eljárása megfelelő-e, továbbá azt is, hogy a fel­ügyeleti szervek irányító és ellenőrző tevékenysége meg­felelően segitette-e az elsőfo­kú szabálysértési hatóságok munkáját, s annak törvé­nyességét. Értekezlet a megyei Föifcszsép

Next

/
Thumbnails
Contents