Észak-Magyarország, 1974. július (30. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-07 / 157. szám
A felszabadulás óta a borsodi bányászok szállítását bérelt autóbuszokkal bonyolította le a VOLÁN. Ez a szerződéses fuvarozási forma az utóbbi években egyre kevésbé felelt meg a követelményeknek és a nép- gazdasági érdekeknek. A Borsodi Szénbányák Vállalatnál egyrészt a szállítási költségek nagysága, másrészt a dolgozók utazási körülményeinek . javítása tette indokolttá a „bányászjáratok” közforgalmúsít.ását. Egy év próbaidő után a VOLÁN és a Borsodi Szénbányák Vállalat végleges megállapodást kötött a járatok közforgalmúsítására. A megállapodás biztosítja, hogy a bányászok az eddigieknél' kulturáltabb körülmények között utazhassanak munkahelyeikre. A VOLÁN korszerűbb autóbuszokat állít be az elavult kocsik helyett. A szénbányák vállalata a munkásszállítás zavartalan lebonyolítása érdekében fenntartott néhány korábbi megállapodást, amely a megállóhelyekre, az ellenőrzésekre, a menetrendek közös kialakítására, a járatok időszakonkénti visszatartására vonatkozik. A bányászok részére továbbá biztosítja a VOLÁN Kazincbarcika és Edelény térségében a helyijárati bérletváltás lehetőségét. A megállapodást, — amelynek feltétele volt az egyéves próbaidő alatt a munkásszállítás zavartalan lebonyolítása — a szénbányák részéről Monos János igazgató, a VOLÁN Vállalat részéről dr. Valykó István igazgató a közeli napokban írták alá. Erem kiállítás és vándorgyűlés Erem művészeti kiállítás nyílt szombaton délelőtt 11 órakor Miskolcon, a Herman Ottó Múzeum Szabadság téri épületének emeleti előadótermében. A kiállításon múzeumi gyűjtemények és az egyéni gyűjtők legértékesebb kollekciói várják a numizmatika iránt érdeklődőket. A három hétig nyitva tartó kiállításhoz kapcsolódik a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének vándorgyűlése, amelyet tegnap a tárlat után kezdtek meg és ma folytatnak — ugyancsak Miskolcon — a Borsod megyei Állami Építőipari Vállalat MSZB téren levő székházában. Megkezdődtek a Gyulai Várszínház színpadán a próbák. Az első bemutató Sz.áraz György: „Nagyszerű halál” című darabja lesz. Rendező: Sik Ferenc. Képünkön: Szoboszlai Sándor, Tordai Teri. Hétfőn kezdődik VI. nemzetközi kórusfesztivál Debrecenben Hétfőn este nyitják meg Debrecenben a Bartók Béla nevét viselő VI. nemzetközi kórusfesztivált. A megnyitó díszhangverseny előtt Garam- völgyi József kulturális miniszterhelyettes mond bevezetőt, majd Kodály Székelyfonóját mutatják be a Ma- róthi György Kórus és a debreceni MÁV filharmonikusok, továbbá a debreceni és budapesti operaénekesek közreműködésével, Kóródi András vezényletével. Kedden modern európai kortársművek bemutatóival — holland, szovjet, csehszlovák és NDK kórusok közreműködésével — folytatódik a fesztivál. A további napokon a modern európai és magyar kortársi művek bemutatói kerülnek sorra hazai és külföldi együttesek tolmácsolásában, majd mai magyar szerzők estje zárja a sort. Az ünnepi záróestet július 13-án, szombaton tartják, s ez alkalommal a Debrecen felszabadulásának 30. évfordulójára írt, Debrecen dicsérete című, Sárai Tibor szerzetté kórusmű ősbemutatóját is megtartják. A fesztiválhoz kapcsolódva több szakmai tanácskozás, kiállítás is lesz, koncerteket tartanak Hajdú megye több településén, és megrendezik a magyar énekkarok országos minősítő hangversenyét. E " V \t .r • ■yk'fy} : : V^* v. ■'E&'J):, Szigoni vámellenőrzés A rendelkezések szerint devizahatósági engedély nélkül személyenként legfeljebb 400 forintot szabad az ország területére behozni, vagy küllőidre vinni. A határszéli forgalomban az engedély nélkül behozható és kivihető belföldi pénz legfeljebb 50 forint lehet, azonban az egy hónap alatt behozott vagy kivitt pénz együttes személyenkénti értéke nem haladhatja meg a 200 forintot. A vámellenőrzések során az elmúlt héten 46 személynél találtak a megengedettnél nagyobb összeget. A szabálysértők ellen a vámszervek büntetőeljárást indítottak, a náluk levő pénzt lefoglalták, a belügyi szervek pedig hosszabb-rövidebb időre megvonták tőlük á kiutazás jogát. Egykori rabszolga születésnapja Charles Smith, az Egyesült Államok legidősebb állampolgára július 4-én, a függetlenség napján ünnepelte 132. születésnapját. Matuzsálemi kora ellenére világosan emlékszik arra a napra, amikor 12 éves fiúként Afrikából Amerikába szállították. Elmesélte, hogy „jó ételek és könnyű élet” ígéretével csalogatták az óceánt átszelő hajóra. Amikor azonban megérkeztek a távoli földrészre, azonnal eladták egy texasi farmernek. Ezzel megkezdődött a megaláztatásokkal teli rabszolga élete. Volt tehén pásztor, favágó. rizstermelő. A nélkülözések nem törték meg, most 132 éves korában sem panaszkodhat egészségi állapotára: egv zöldségesboltban dolgozik. 7űz a határban Hegyeshalom határában mozdonyszikra felgyújtotta a Lajtahansági Állami Gazdaság 160 holdas lábon álló búzatábláját. A viaszérésben levő búzatáblán rendkívül gyorsan terjedt a tűz és rövid idő alatt mintegy 70 hold termést pusztított el. A tűz továbbterjedését az állami tűzoltók akadályozták meg, az anyagi kár így is megközelíti a 400 ezer forintot. A Tűzoltóság Országos Parancsnoksága felhívja a gazdaságok vezetőinek figyelmét, hogy szervezzék meg a vasutak mentén levő gabonatáblák őrzését. A megelőzés érdekében az aratást a vasutak mentén kell elkezdeni, még akkor is, ha a gabonatábla vasúttól távolabb eső része az érettebb. Laczó József felvétele A játék ÍÍMTulmhé ZÖIdségesboltban Voltunk bevásárolni. Mindent kaptunk, csak karalábét nem, amin fölöttébb elcsodálkoztunk, hiszen ebben aztán — a mostani esős időjárás „jóvoltából” — igazán nem lehet hiány. Az eladó aztán bevallotta, hogy reggel szállítottak ugyan bőven karalábét is, de mivel a leméréskor kilenc kilóval kevesebb volt a ládákban, mint amennyit a szállító jegyzéke ii feltüntettek, a kocsikísérő nem volt hajlandó a boltban hagyni a karalábét, hanem ládástul, jegyzékestül visszavitte. IWáskor is elő szokott tordulni, hogy hol az egyik, Ind a másik zöldáruból néhány kiló hiányzik, s ilyenkor mindig visszaviszik. A háziasszonyok boks/.ankod- nak, s valószínűleg a ma még friss áru holnapra elfonnyad és a nyakukon marad. Kinek fáj ez? Mindjárt eszünkbe jutott, hojjy az egyik borsodi településen vízvezeték-hálózatot építenek. A száraz márciusi—áprilisi napokban „viszonylag” jó tempóban haladt a munka, már o csöveket is lefektették a csatorna aljába, a lakosság roppant boidog volt, és kezdték szamítgatni, hogy nemsokára friss vizük les/, s talán hamarosan bevihelik a lakásukba is, amikor . . . Amikor kiderült, hogy vissza az egész, rossz a tervezés: az árok egy fél méterrel alacsonyabb, mint amilyennek lennie kellene. Nosza, gyorsan kiszedtek a csöveket, persze jó egynéhány Össze is tört belőlük, szétvertek a már keményre száradt aknákat, újból odavezényelték az exkavátort, s kezdődött volna a hatalmas munka csaknem teljesen (dóiról. Igcnám, de közben bekövetkezett az estis május, június: alig lehetett mozdulni a ragadós sárban, cuppogó latyakban. Legalább két hónapot, ha nem hármat csúsznak a munkával, a kidobott, illetőleg sárba taposott százezrekről nem is beszélve. Karalábé, csatorna . . . Látszólag semmi közük egymáshoz. Mégis egy tőről fakadnak mindketten, hiszen közös jellemzőjük — a felelőtlenség, gondatlanság, pazarlás . . . (hej) Piris bankieipl A színek lélektani szerepével összefüggő javaslatot tett a közelmúltban Franclne Neff asszony, az amerikai legfőbb állami számvevőség új vezetője: változtassák át az eddigi ' zöld bankjegyek színét pirosra. Szerinte a színváltoztatással három legyet üthetnek egy csapásra. A színváltozás állandóan emlékeztetné az állampolgárokat arra, hogy az amerikai költség- vetés kiegyensúlyozatlan. (Az ügyvezetésben ugyanis a deficitet piros tintával vezetik be). A piros színű bankók második előnye lenne, hogy a tulajdonosaik fokoznák az elővigyázatosságot, megóvnák őket az esztelen pazarlástól. A harmadik tényező, hogy ez az új számvevő kedvenc színe. Az állampolgárok a javaslatot kevésbé derűlátóan fogadták. Nem érinti a legfőbb bajt: az óriási hadikiadásokat és az inflációt. Párducbólyk ok / Ritka esemény színhelye volt a Fővárosi Allatkert. Csillának, az állatkert 3 éves fekete párducának három kölyke született. A párduc- kölykök egészségesek, de az anyjuk nem neveli őket, ezért dajka kutyát szereztek melléjük. A kutya készségesen táplálja saját két kölyke mellett a három fekete kis párducot. MWWI— liiaillMIH— IHIIIIM'I i TELEX kiveszett dosszié A milánói bíróságon eltűnt egy olyan dosszié, amely fontos terhelő bizonyítékokat. tartalmaz az olaszországi fasiszta összeesküvések ügyében. A bizonyítékokat az 1971-ben meggyilkolt milánói rendőrfőnök gyűjtötte össze, de már nem tudta perre vinni. A dosszié azokat a bizonyítékokat tartalmazza, amelyek az 1969-ben a mezőgazdasági bankban elkövetett, 16 ember életét kívánó merényletért, a fasiszták felelősségét igazolja. Az olasz rendőrség letartóztatta Enzo lacobinot, az újfasiszta párt artományi bizottságának volt titkárát. Felforgató akciók szervezésével vádolják. Sziámi ikrek Írország fővárosában pénteken sziámi ikrek születtek. Mindketten kislányok, egymással szemben, testük közepén vannak összenőve. Szakorvosok vizsgálják, hogy az újszülöttek rendelkeznek-e az összes létfontosságú szervekkel és ettől teszik függővé esetleges szét- operálúsukat. Merénylet Egy ismeretlen fegyveres szombaton a hajnali órákban tüzet nyitott három rendőrre, akik a gépkocsijuk mellett álltak London egyik népes terén. A merényletnek egy halálos, s két súlyosan sebesült áldó-, zátá van. Fegyveres retid- őrök helikopterrel vették üldqzőbe az orvlövészt. üres zsebbel •»ravaBlérosIkodott A börtönből szabadulva jelentős összegű „rabkeresményét” néhány nap alatt elköltötte az 51 éves Szatmári László, aki korábban mintaasztalosként dolgozott. Állandó keresete nem volt, alkalmi munkát is ritkán vállalt, éjszakáit ismerőseinél töltötte. Gyakran betért a vendéglátóipari egységekbe, éttermekbe, halászcsárdákba, ételt, italt rendelt, de amikor fizetésre került a sor, kijelentette, hogy nincs pénze. Az egyik helyen megvendégelte a zenészeket és a felszolgálót, a kifizetetlen számlája csaknem 500 forintra rúgott. A 260 forintos taxiszámlát sem tudta kifizetni, „gavallé- rosan” 600 forintról szóló elismervényt adott a sofőrnek. Tartozását persze nem rendezte. A bíróság Szatmári Lászlót tizenegyrendbeli csalás vétségéért 1 év és 4 hónap szabadságvesztésre ítélte. ESZAK-MAGYARORSZAG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja: Főszerkesztő: WIRTB LAJOS. Szerkesztőséé: 3527 Miskolc. Bajcsy-Zs, u. 15. sz. Postacím: 3501 Miskolc ot, 351 Telefonok. Központi 36-132. 16-672 35-380 36-579 Titkárság: 16-886. Gazdaságpolitikai rovat: 18-035. Pártrovat! 16-078. Belpolitikai rovati 16-450i Kulrúrrovat: 16-067 Sportrovat: J6-049 Munkáslevelezés, panaszügyek: 18-046 Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. 3527 Miskolc Bajcsv-Zstllnszkv x 15 Posta- ' cím: 350] Miskolc pt 178 Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon:136-13L Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc Széchenyi u. 15—11. Telefon: 16-213. Terlesztt a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél Az előfizetés '• díja egy hónapra 20 forint, Index: 25655. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN. V"" 1 Mb körülmények Sozi nlazlatnak a borsodi bányászok