Észak-Magyarország, 1974. július (30. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-16 / 164. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1974. július 16., kedd A képernyő előtt Hétvége A hét végén jelentkezett két nagyobb művészeti produk­ció: pénteken a Hétvege, másnap meg a Szombat este... Először ezekről szólunk. * Jurij Trifonov két novellájának tv-változatát Biró Zsuzsa átírásában, Szántó Erika dramatizálásával és Sándor Pál ren­dezésében láttuk, Hétvége összefoglaló címmel. A megértés­re, társra vágyás volt a témája mindkettőnek, magános em­berek a hősei. A két történet szereplőinek életében tulajdon­képpen semmi sem történt a játék során, illetve ami történt is, észrevétlenül múlt el, az élet ment változatlanul tovább. Szűkszavúság jellemezte mindkettőt, igaz embereket ismer­tünk meg belőlük, akiknek rövid, megismert életepizódjai­ban drámák feszültek. A kettő közül — Amire várunk .. . Amire emlékezünk ... az elsőt éreztük a drámai megvalósu­lásban sikerültebbnek: az asszonyi magány és társvárás egy­formán nyomasztó a takarítóasszonynál és a nagy hírű szí­nésznőnél. A három szereplő — Ruttkai Éva, Töröcsik Mari és Temessy Hédi — kitűnően felépített figurákat hozott. A másik játékban Patkós Irma játéka volt kiemelkedően em­lékezetes. A játék sodra, különösen a második novellánál olykor oktalanul lelassult. * Szombat este nyolc után ismét jelentkezett a Szombat es­te ... Ügy érezhettük a műsor szerkezetéből, hogy az egyes számok aránya igyekszik igazodni a hét végi, tarka, sokféle igények kielégítésére vállalkozó összeállítás kívánalmaihoz. Krimi, komédia, rövid jelenet, operett-montázs, könnyűzene és friss riportba ágyazott komoly zene szerepelt benne meg­felelő arányban és sorrendben. Szerkezetileg hát elismerés jár a műsor egészéért. Természetesen az egyes számok nem­csak jellegükben, színvonalukban is eltérők voltak. A ncgy- levelű lóhere című krimi — Bácskai Lauró István rendezése — valós történeten alapult, de ami rendőri jelentésben va­lódi, még nem biztos, hogy drámai izgalommal terhes. Már­pedig a bűnügyi játék is drámai követelményeket támaszt. A négy levelű lóhere nagyrészt megmaradt hatósági jelentés­nek, leírásnak. A férjről és a szeretőről tudnunk kellett, hogy ők a gyanú-félrevezetők, hiszen annyira előtérbe he­lyezték őket, a megoldás viszont nem volt meggyőző. Nehéz volt elhinni a Koncz Gábor játszotta Pityu önkéntes vallo­mását, Panni azonnali megtörését. A műfajon belül az átlag alá szorult a játék megvalósítása. Kellemes, szellemes játék volt a hosszú című Drágám, egy szót sem hallok, amikor zu­bog a viz ... című, gyengéd' csípés a dramaturgiai ál-kérdé- seknek, ál-problémáknalc és oktalan színpadi szituációknak, remek alkalom a színészeknek, akik közül Márkus László és Gábor Miklós tetszett legjobban. A komédiát Bán Róbert rendezte, akárcsak az Idill című jelenetet. Ez Bárány Tamás novellája nyomán készült, s a maga rövidségében is elnyúlt­unk hatott, témája meglehetősen elnyűtt. A mindig kitűnő Pethes Sándor a haragos főbérlő alakjában meghökkentően indiszponált volt, indulatai mögött nem éreztünk hitelt, s partnere, Szendrey Ilona játéka sem volt meggyőző. Így a végső sovány poénig is többször jelentkezett üresjárat, pe­dig az egész játék mindössze tizenöt percig tarrtott. A zenei műsorokat Frank Schöbel együttese, a Csárdás- királynő legújabb magyar—NSZK filmváltozatának néhány részlete, és a moszkvai Csajkovszkij-versenyen sikeresen sze­repelt fiatal magyar művészekkel készített, koncerttel kom­binált riport jelentette. Kinek-kinek ízlése szerint, a maga műfajában mindhárom figyelmet érdemlő műsorszám. Ko­rábban arról volt szó, vhogy a Szombat este... műsorához nem kell összekötés, nein kell keret. Kár volt most is eről­tetni. * A Nevező című ifjúsági közművelődési műsor keddi be­szélgetése — Amatőrök, profik, dilettánsok — érdekes, izgal­mas, részleteiben vitára serkentő volt. Éppen két nappal a kazincbarcikai színjátszó fesztivál után láttuk, az ottani él­mények még frissek voltak (bár az adásban a fesztiválról, még mint jövendőről esett szó!), s úgy érezzük, a vita téma­felvetése helyes volt. Előbbre persze nem léphetett, s talán nem is a meghatározások voltak a lényegesek, nem az éles választóvonalak helyének megvonása, hanem az egész szín­játszó mozgalom népművelő, közösségteremtő szerepe. Kár, hogy a hangsúly elsősorban a kiemelkedő, országos, vagy éppen nemzetközi rangú csoportokra tevődött, pedig nagyobb figyelmet érdemelnének a névtelenül, nagyobb nehézségek között működő, s ugyanakkor nagyon fontos népművelő sze­retjét betöltő csoportok is. A Ki mit tud? klub megalakulásakor gyanakvásunkat je­leztük: közművelődési tartalmú klub lesz-e, vagy szereplési alkalom. Nos, inkább az utóbbi. Ezt tükrözte a szerdai adás. Még ha az is szóba került, hányán hagyták abba, különböző okok miatt a művészetek ápolását, a szereplést. * A Nagy csaták sorozatban A sztálingrádi csata nagyszerű folytatása az ígéretes sorozatnak. Izgalmas és tartalmas adás volt. — Megkezdődött a 13 részes Omer pasa című film. A két szembenálló hőst már megismertük. Még van 12 rész. Benedek Miklós A jutalom: 10 ezer forint „Hajdúsági ember és kör­nyezete” címmel fotópályá­zatot hirdetett ez év elején a Hajdúszoboszlói városi Ta­nács és művelődési központ. Az ország különböző részein élő hivatásos és amatőr fo­tósok 120 képet küldtek be a pályázatra. A gazdag anyagból a zsűri ötvenet vá­lasztott ki, s ezekből nyi­tottak vasárnap kiállítást a művelődési házban. A legki­válóbb pályamunkákat tíz­ezer forinttal jutalfnazta a városi tanács. Donkey Zoltán munkája Y áltozatos A szobrok városa Kazincbarcika jubileumi alkalmai szinte hétről hétre meglepnek valamivel. Most, hogy az ünnepségek sora megszakadt, adódott kis idő A szobrok városa című könyv átböngészésére. A könyv cime Kazincbarcika egyik kedveskedő beceneve. Alig akad az országban még olyan település, amely ilyen sok képzőművészeti értéket mondhat magáénak közterü­letein, vagy nagy forgalmú középületeinek csarnokaiban. És biztosan nincs még egy olyan város, amely ezeket a kincseket húsz év alatt gyűj­tötte magába. Andrássy Kurta János szobrászművész Kiáltás című szobrát látjuk a könyv cím­oldalán, a valóságban pedig a városban az Építők útján. Harmincnégy szobor, térdí­szítő elem, murális alkotás színes, vagy fekete-fehér képen sorakozik a kötet ol­dalain, mindegyikkel szem­ben az alkotó lexikonszerű, de nem szűkszavú bemuta­tása, sőt a legtöbbnél vallo­mása is a városról. És har­mincötödiknek olvasható egy készülő műalkotás alkotójá­nak bemutatása is, bár ez esetben magát a művet még nem ismerhetjük meg. A szép kiállítású könyv — a Pécsi Szikra Nyomda mun­kája — jóval több, mint szo­borkatalógus. Nemcsak a mű­alkotások bemutatásának megkapó külsőségei miatt, hanem mert nagyszámú szí­nes és fekete-fehér képen a városkörnyezetet is bemutat­ja, ahol a művek fellelhetők, és igen részletező városis­mertető bevezetőt is ad. Ez a bevezető abból a gondolat­ból indul ki, miért is neve­zik Kazincbarcikát a szob­rok városának, mennyire is lehet történelmi múlt a vá­ros eddigi húsz esztendeje. Bemutatja a település törté­netét a várossá válásig, majd onnan igen részletező módon a roppant . nagyarányú fej­lődést, iparfejlesztést, urba­nizációs előrelépést — ezt Kazincbarcikán már többször megtették különböző kiadvá­nyokban, igen helyesen —, hogy a kötelet böngésző ide­gen megismerhesse bővebben azt a települést, azt az új szocialista várost, amelytől a műalkotások éppen annyira elválaszthatatlanok, mint a vegyipar, a bányászat és húsznál több egyéb vállalat tevékenysége. A kiadványhoz Varga Gá- borné, az országgyűlés al- elnöke, a megyei tanács el­nökhelyettese irt előszót, a kötet szerzőjének, szerkesz­tőjének nevét azonban a leg­szorgosabb kutatással sem lehet felfedezni a lapokon. Kár. És, aki nem ismeri névről a tanácselnököt, mint mi, az azt sem tudja meg, hogy az utolsó oldalon talál­ható apróbetűs „F. k.: Ta­kács István” azt jelenti, hogy A szobrok városát Kazinc­barcika város Tanácsa adta ki. Nem kellene pedig sem a szerzőt,' sem a kiadót tit­kolni. (bm) program Régészeti emlékek A következő hetekben több színes közművelődési program leszi változatossá a nyári időszak kulturális életét. Hetedik alka­lommal találkoznak Pécsett a nemzetközi ifjúsági zenei tábor vendégei. Ezen mintegy 150 fia- í tál ismerkedik két héten át ze­nei kultúránkkal, elsősorban Ko­dály Zoltán életművével. Július 19-e és 21-e között tartják Deb­recenben a VI. kelet-magyaror­szági néptánc-fesztivált, amelyen Kévés,. Szabolcs-Szatmár, Szol­nok és Hajdú-Bihar megye 12 néptánccsoportja vesz részt. Július 22-től a hónap véréig fogadja a vendégeket Hajdúná­náson a fiatal írók, költők és ! előadóművészek alkotótábora. Július 19-től augusztus elsejéig 1 ToKajban táboroznak a képző- művészeti szakkörök alkotói, Illetve az ifjú népművészek. Jú­lius 27-től pedig Balatonalmádin nyílik alkalom a karnagyok kö­zös táborozására. A hónap eseményeként rende­zik meg a BKV kórusok feszti­válját, Aggteleken július 21. és 23. között. Balalonfüldvár ad otthont július 27—28-án a nvugat-magyar- országi néptánc-fesztiválnak. Sop- 1 ron lesz a színhelye július 28-án és 30-án a kamarakórus-fcszti- válnak. Bizonyára sok fiatalt vonz majd július 29-én a deb­receni ifjúsági parkban a Ti­szántúl legjobb boat-együttesei- nek hangversenye is. Miskolcon, a megyei művelő­dési központban, július 16-tól a hónap vegéig tart nyitva egy gazdag anyagot felvonultató nép­művészeti kiállítás. A Heves megyei Kisköre határában útépítés közben felbecsülhetetlen értékű ré­gészeti leletekre bukkantak. A feltárás során az első szá­zadtól és hetedik századig három nagy korszak régésze­ti emlékei kerültek elő. A le­letmentés során nem keve­sebb, mint 50 sírt bontottak fel. A sírokban edényeket, nyakláncokat, csatokat, szí­nes gyöngyöket találtak. Az ékszereket nők és gyermekek viselték. A csatok között több az ezüstverettel díszí­tett. A leletek egy része a szarmaták és a hunok idejé­ből való. A kiskörei lelőhely legna­gyobb szenzációja a gepida település felfedezése. Ez a germán néptörzs a Visztula vidékéről költözött hazánk területére. A gepida leletek jelentős történeti értékűek. Noteszlapok Alkohol és hivatal — ez lehetne a közös címe az aláb­bi apró történeteknek. Bosz- szúsúgra ingerlő esetek, hely­zetek, néhány azok közül, amelyekkel naponta sokan és sokszor találkozunk, s ami éppen emiatt tollhegyre kí­vánkozik. Segély és ital M. Pálné 65 éves elvált nő, súlyos cukorbeteg. Igen rossz körülmények között él. Erre való tekintettel a tanács, illetve az állam rendszeresen havi 532 forint szociális se­gélyt folyósít számára. Rossz körülmények... Igen, mert M. Pálné a segély nagy ré­szét. ha nem is az egészet, a miskolci kocsmákban költi el, emiatt többnyire — eny­hén szólva — megsérti a szo­cialista együttélés szabályait. Panaszkodnak is a környék­beli lakók. Hiába. Kérték, vigye a tanács elvonókúrára, vagy vonják meg tőle a se­gélyt, hiszen államunk azt nem alkoholra adja. A vá­lasz szerint „a jogszabályok nem adnak lehetőséget a se­gély megvonására, mivel M. Pálné létfenntartása más mó­don nem biztosítható.” Rá­adásul alkoholelvonóra csak konkrét kezdeményezés (ma­gánszemélyek, társadalmi szervek, rendőrség, stb.) alap­ján lehet utalni valakit. Ügy véljük, hogy a tanácsi hivatal egészségügyi osztá­lya, amely a lakók panaszá­ra levélben válaszolt, maga is „belefér” az stb-be, lehet konkrét kezdeményező. 1975. janúár 1-el egvbként egy új rendelkezés kifejezetten fel­jogosítja erre az egészségügyi osztályokat A fuvaros lova Fotó: Laczó József Igen sok szó esik mosta­nában Miskolcon a közterü­letek ; játszóterek, parkok rongálóiról. Kevés a szemet pihentető fű, fa, meg kellene becsülni minden tenyérnyi zöld helyet. A képünkön látható paci olyan békésen, háborítatlanul legelészik a SZOT-székház melletti parkban, mintha a prérin, s nem egy nagyváros egyik legforgalmasabb útvo­nalán lenne. Nyilván nem ismeri a tilalmat, nem olvas­ta a parkok védelméről szó­ló rendeleteket. Gazdája vi­szont feltehetőleg olvasta, vagy legalábbis hallott róla, csak éppen semmibe veszi. Kár, hogy fuvaros szeke­rekre még nem rendszeresí­tették az autókéhoz hasonló rendszámtáblát. Érthető aggodalom Hét nagyvállalat vezetői nézik hosszú idő óta gond­terhelten a Vágóhíd út sar­kán lévő minikocsmát. Ag­godalmuk érthető, mivel üzemeiktől pár lépésre mű­ködik. s lehetetlen megaka­dályozni, hogy a dolgozók munkába menet, vagy akár munkaidő alatt is fel ne hör- pintsenek néhány kupicával. Valamennyi szeszbarát mö­gött nem állhat őrt egy-egy vezető. Így aztán elég gya­kori a baleset, a fegyelmi, a dolgozók hazaküldése. A Miskolci Vendéglátóipari Vállalatot persze mindez nem zavarja. Sőt, úgy tűnik, ki­fejezetten az itt dolgozók „érdekében” telepítette ide 405-ös számú büféjét. Mással aligha magyarázható, mivel a vállalatokon kívül az egész környéken csupán egyetlen lakóházat találni. A szabály, az szabály!... A telekkönyvi hivatal — a szó igaz értelmében hiva­tal. De még milyen!... Mert ahogy ott ragaszkodnak a szabályokhoz, az minden kép­zeletet felülmúl. Íme a történet. Az ügyfél telekátírást kér, s mivel gyor­san kellene neki intézni, ké­résének 20 forintos sürgős­ségi okmánybélyeggel is nyo- matékot ad. Elkérik tóle a szükséges okmányokat és közük: két hét múlva kézhez kapja az átírási határozatot. Pontban két héttel később — egy nappal sem korábban — levelet kap a hivataltól: még egy okmányra szüksé­gük van. Az ügyfél azonnal beviszi, kér, esedezik, a hi­vatal azonban hajthatatlan: újabb két hét... Végre meg­kapja a határozatot, amiről — a dátum alapján kétséget kizáróan — megtudja, hogy már az ottjárta utáni napon elkészítették. Neki, csak a tizennegyedik napon postázták... Az ügy­intézésre előírt idő ugyan­is. .. Hiába, a szabály az sza­bály! N. I.

Next

/
Thumbnails
Contents