Észak-Magyarország, 1974. január (30. évfolyam, 1-25. szám)

1974-01-10 / 7. szám

SPORT ♦ SPORT ♦ SPORT ♦ SPORT ♦ SPORT ♦ SPORT A sakk-világbajnokságokrsl Hamarosan megkezdődnek a döntő küzdelmek a sakk- világbajnoki cím elnyerésé­ért. A győztes jogot nyer rá, hogy megmérkőzzön a jelen­legi világbajnokkal, az ame­rikai Fischerrel. Ebből az al­kalomból elevenítünk fel hé­hány érdekes dolgot a világ­bajnoki küzdelmekről. A vi-j lágbajnokság sok változáson ment át, míg eljutottunk a mostani zónarendszerig és az azt követő páros mérkőzése­kig. * Philidor, Anderssen és Morphy után a hivatalosan is elismert világbajnokok so­ra a prágai születésű, osz­trák Steinitz-cél kezdődik. Steinitz 28, utóda a német Lasker pedig 27 évig birto­kolta a büszke címet. Ez az­ért is érdekes, mert a ké­sőbbi világbajnoki címek már nem voltak ilyen ..hosz- szú életűek”. A sakkozók társadalma bizonyára moso­lyogva olvassa, hogy 1934- ben a francia Labourdonnais és az angol Macdonnel közt a játszmákat írás és időellen­őrzés nélkül bonyolították le a nézők állandó közbeszólá­sai mellett. A sakkóra hasz­nálatát csak az 1862-es. lon­doni versenyen tették köte­lezővé. A sakkozóknak sokáig nem volt. világszervezetük, a pá­ros mérkőzések létrejöttét általában mecénások tették lehetővé. A Nemzetközi Sakkszövetség, a EIDE 1924'- ben alakult meg. Ez haladás volt ugyan, de a FIDE csak a Szovjétunió bekapcsolódá­sa után, a legfőbb szovjet sakkszervezettel egyetértés­ben jelölte ki a világbajnok­ságok útját. Ez az út akkor, Aljechin halála után hat részvevős, ötfordulós verseny megren­dezése volt. 1948-ban ez Bot- vinnik győzelmével végző­dött. Tőle Szmissloonak csak egy évre sikerült a világbaj­nokságot elhódítania, azután elég sűrűn váltakoztak az élen! (Tál. Petroszjan, Szpasszkij). Joggal beszélhet­tünk tehát szovjet sakkhege- móniáról. Egyébként ma már ugyanazt tapasztaljuk sakk­ban is, amit más sportágak­ban: az erők mindinkább ki­egyenlítődnek. 1948 és 1972 között már nem voltak olyan kiugró eredmények, amilye­neket például Lasker tudott, produkálni. Az újabb ered­mények már sokkal szoro­sabbak. A január 18-án kezdődő párosmérkőzések közül min­ket természetesen a Portisch —Petroszjan harc érdekel legjobban, de a Szpasszkij— Byrne, a Karpov—Poluga- jevszkij és a Korcsnoj— Mecking mérkőzés is izgal­masnak ígérkezik. Portisch és Petroszjan stí­lusában sok a hasonlóság. Ók nem a romantikus kom- biinatív sakkozás művelői, inkább a pozíciós játékstí­lusnak, a biztonsági sakknak fő képviselői. Portisch idegei jóik, Petnoszjanról pedig tud­juk. hogy rendkívül munka­bíró. Eddigi találkozóik ered­ménye Portisch javára billen­tik a mérleg nyelvét, hiszen 4:0 arányban vezet. Ezen az alapon azonban nem lehet­nek vérmes reményeink, mert a pillanatnyi forma lesz a döntő. Mindenesetre Portisch nyolc évvel fiata­labb ellenfelénél. A magyar nemzetközi nagymester 37 éves, ellenfele pedig 45. A továbbjutással kapcso­latban fontos változás tör­tént. A három évvel ezelőtti szabály szerint az jutott to­vább, aki tíz játszmából leg­alább öt és fél pontot szer­zett. Az újabb szabályzat szerint három győzelem kell a továbbjutáshoz, de ha 16 játszma nem hoz döntést, sorsolás útján válik el: ki legyen a továbbjutó. Bán Kamii j KÉZILABDA Jubileumi Kupa Teremfoci az „öregek” névsora Ismeretes, hogy a jövő hét végén nagyszerű „teremfoci- fesztivál’’ lesz a miskolci sportcsarnokban. A régi nagyokat előzi meg a legna­gyobb várakozás Borsodban, hiszen nem egy közülük még az „aranycsapat" tagja volt. Megérkezett az öregek csa­patának teljes névsora; csak az nem bizonyos még, kik játszanak közülük a vidék és kik a Budapest együttesében. A lényeg már bizonyos, ők lépnek pályára: Grosics, Gel­lée. Mátrai. Noválc, Berendi, Budai, Tichy, Machos, Ráko­si. Szimcsák, Ilka, Buzász- ki, Szojka. Raduly, Tóth Mi­hály, Fenyvesy Máté, Pál László, Keglovich, Komora, Nemes, Mészáros, Szigeti, Károlyi. Az ifjúsági csapatok nélkül (a téli iskolai szünet miatt) játszot­ták le a Jubileumi Kupa hato- dik fordulóját Kazincbarcikán. A nap mérkőzése a BVK—Sütő­ipari V. női találkozó volt, ame­lyet 4:l-es vezetés után vesztet­tek el a BVK-S lányok. A Sü­tőipar ezzel a győzelemmel nagy lépést tett a végső győzelem fe­lé. akárcsak a Ilerbolyai Bá­nyász féríiegyültese. A férfi I. osztályú bajnokságban bemutat­kozott a Snjóbábonyi Vegyész — amely legutóbb bejutott a megyei I. osztályba —. s meg­lepően jól mutatkozott be. Eredmények, férfi I. o.: Ede- lény—Sajobábonyi Vegyész 29.23, Papp J. SF.—Sajobábonyi V. 27: 19. Munkahelyi féri:: ilerbolyai Bányász—Sütőipari V. 31:18. Munkahelyi női: Sütőipari V.— BVK 7:5, Sütőipari V.—V. Kór­ház 10:6. Január 13-án már „nagyüzem" lesz a Jubileumi Kupán. A küz­delmek tíz mérkőzéssel folyta­tódnak. A sportcsarnok programjából ASZTALITENISZ Kaptár 1974. január 10., csütörtök A nap kelte 7.30, ny ugta 16.13 órakor A hold kelte 19.10, nyugta S.27 órakor Névnap: Melánia Évforduló _______ H úsz évvel ezelőtt, 1954. január 10-én halt meg — 76 éves korában — Berzeviczy Gizella pedagógus, a kommunista mozgalom kiemelkedő harcosa. Időjárás--------­A rárliató időjárás ma estig: Keleten időnként kissé felsza­kadozó felhőzet, nyugaton borult idő. Szórványosan előfor­duló kisebb havazás, szitálás. Mérsékelt, időnként megélén­külő, helyenként megerősödő délkeleti szél. Néhány helyen köd. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 1, mí­nusz 4 fok között. — A Mercedes-Benz argen­tin leányvallalatának há­romezer munkása elfoglalta a világhírű autógyárai. A dolgozók a nehéz munkakö­rülmények miatt tiltakoznak. Egyes műhelyekben a hő- . mérséklet eléri az 50 fok me- 1 leget is. — Sebestyén Adám kakasdi krónikás és néprajzgyűjtő csaknem kétszáz ősi népme­sét vett hangszalagra a Tol­na megyében élő székelyek elbaszelése alapján. Az ősi székely népmesék —, ame­lyek közül nem egy az euró­pai folklór páratlan ritkasá­gai közé tartozik — feldol­gozásra és közzétételre vár­nak. — Az idén ünnepli fennál­lása hétszázadik évforduló­ját Grömrő, a több mint tíz­ezer lakosú, Pest megyei nagyközség. A jubileumi év­ben Petőfi-szobrot avatnak, a község gazdaságai, üzemei — A miskolci rajzpedagogiai stúdió tagjai kiaruvassai mu­tatkoznak be a hejócsabai Gárdonyi Géza Művelődési Hazban. A január 12-en, délután 5 urakor nyíió kiál­lításon festményeket, graii- kákat és szobrokat láthat­nak az érdeklődők, — Fejlesztik az építőipart es jelentősen növelik az új la­kások számát a megyénkkel szomszédos Kelet-Szlovákiá- ban. A tervek szerint 1974- ben a szomszédos szlovákiai területen 10 372 új lakás épül. — A nagyüzemi mezőgazda­sági termeléshez több új tí­pusú gépet szállít ebben az esztendőben a Debreceni Mezőgazdasági Gépgyár. Az idén már sorozatban állítják elő a tehergépkocsira szerel­hető nagy teljesítményű per­metezőgépet. a Kertitox-gó- liátot. Üj gyártmányuk a pa­radicsomművelő- és betaka­rító aggregét, amelyet ez év­ben próbálnak ki több gaz­daságban. Válogatott Csemegének ígérkező sport­eseményekre kerül sor a mis­kolci sportcsarnokban. A Ta­polcán alapozó MTK labda- rúgó-gyütlcse például janu­ár 12-én, szombaton edző- mcccscket játszik a sport- csarnokban. (Szabadban a MÉMTE salakos pályáját használják.) A 14.30 órakor kezdődő teremfoci „prog­Az MIS jelenti Szerdán délután Milánó­ban játszották le a „szu­per-kupa” első mérkőzé­sét. a BEK-győztes Ajax Amsterdam és a KEK-első AC Milan között. A milá­nóiak szerencsés egygólos győzelmet arattak. Góllö­vő: Chiarugi. * A magyar férfi kézilab­da-válogatott csaknem két­hetes külföldi túrájának első állomásán, Berlinben 20:19-es vereséget szenve­dett az NDK válogatottjá­tól. * Ma mérkőzik a magyar asztalitenisz-válogatott Ausztria együttesével, az Európa Liga keretében, A találkozóra Szombathelyen kerül sor, IS órai kezdet­tel. A magyar válogatott­nak ez lesz az utolsó előt­ti mérkőzése az idei küz­delemsorozatban. Ma egyébként, még két mérkő­zésre kerül sor a Ligában: Szovjetunió—Svédország és NSZK—Csehszlovákia. Nagy küzdelmek találkozók ramja”: MTK kékek—MVSC fehérek, majd MTK fehérek —MVSC zöldek ... Január 30-án és 31-én pedig nemze­tek közötti válogatott férfi kézilabda-mérkőzés lesz a sportcsarnokban. Mindkét napon 17.3(1 órai kezdettel Lengyelország együttesével csap össze a magyar váloga­tott. Elkészült a Flanc-Fuszball világranglistája a labdarúgó- csapatokról, 1973-as eredmé­nyeik alapján. Magyarország együttese a 151. helyen vég­zett. Több mint 13 válogatot­tat sikerült megelőznie a vi­lágranglistán! Ez alkalomból körkérdést intéztünk több neves emberhez, mit szól hozzá? Bandukoló Balambér, járó­kelő: Semmit. Le van .. (Válaszának további részét a korrektorok szalonképtelen­nek ítélték. Sajnáljuk. A szerk.) McgállazéSz Sziszifusz, az MLSZ (Menthetetlenül Lab­darúgó Szövetsége) fösugal- mazója: Tulajdonképpen nem szabad pesszimistának len­nünk, hiszen nemzeti tizen­együnk több országot meg­előzött. S ez akkor is dicsé- teres, ha ezekben az orszá­gokban még nem ismerik a futballt. Viszont ennek ser­kentőleg kell hatnia, hiszen könnyen lejebb csúzhatunk, ha valami útón-módon ezek­be az államokba is elkerül valahogyan egy labda. Illusztris Rudolfó, bűvész: Attól függ. honnan nézem. Mindig csak a kezemet fi­gyeljék, mert csalok. Ha aka­rom, fejen állok, s máris az élcsoportban vélem együtte­sünket. Egyébként az ered­ménnyel kifejezetten elóge­A Mezőcsáti járási Sporthiva­tal az LMTK-val karöltve va­sárnap. Leninvúrosban rendezte meg idei első. Járási és városi asztalitenisz-versenyét. A baj­nokságon a mezőcsáti járás 7 községének 43 versenyzője vett részt, míg Leninvárost 16 aszta- liteniszezű képviselte. A mérkő­zések rendkívül nagy küzdel­met hoztak. Eredmények. Férfi egyes: 1. Boros I., 2. Eg­ri. 3. Sztankó és Réka (vala­mennyien LMTK). Ifjúsági fiúk: 1. Boros II., 2. Soltinszky I. dett i'agyok. Talán pechiink van. Tavaly például majd­nem tíz kapufát rúgtunk, hajszálnyira süvített el a labda a kapufa mellett, vagy fölött. Ha pedig eltalálja, ki tudja? Minden lehetséges. A fiúk igyekezete mindenkép­pen dicséretes. Akit pályára küldtek, mind ott volt. Egy sem csat argóit el valamilyen űrüggyel. Láthatta, akinek van esze. hogy mindig volt 11 emberünk a pályán. Okosföy Kázmér, fő-fő lab­darúgó-szakértő, okleveles cxfutballista: Sokait megle­pődtek, hogy a zulukaffer és pitty-pitty szigeti csapat is elénk kerüli. Csakhogy elfe­lejtik. hogy nekik könnyű. Mindössze 11—11-cn fociznak országukban, a szertáros egy­ben tartalék játékos is. emi­att nincsenek válogatási gondjaik. Ráadásul váloga­tottjuk kimondottan egyetlen együttesre épül. Ugyanilyen okokból előzött meg bennün­ket Faramuci-föld. a felső- tibeti láma-válogat ott és Pigmeusország. Ennek a há­romnak még labdarúgó-szö- vetsége sincsen, a fegyelmi bizottság helyett is csak a varázslók verik meg virágcso­korral a fegnelmezetlenkzdő- ket. Mi gondjuk lehet? .4 mi hatalmas apparátusunk sok figyelmet kíván, nem sok idő marad a focistákra. (mindkettő LMTK). 3. Huszár (Muhi) és Mezei (LMTK). Ser- dülő fiúk: 1. Boros III.. 2. Zá­kány (mindkettő LMTK), 3. Aranyász (Nagycsécs) és Kiss (LMTK). Női egyes: 1. Soltin­szky Ti.. 2. Sándor (mindkettő LMTK). 3. Romkovics (Muhi) és Fongrácz (LMTK). Ifjúsági leá­nyok: 1. Soltinszky III., 2. Pong- rácz, 3. Sándor (mindhárom LMTK) és Angyal (Ároktő). Férfi páros; 1. Egri—Réka. 2. László—Boros l„ 3. Kiss—Zá­kány és Sztankó—Dókány (va­lamennyien LMTK). Flott Klottld. mi.rernó, nyu­galmazott táncdalónékes: Csakis a vezetésben lehet a hiba. Én sok játékost isme­rek, akik ide járnak. Vala­mennyien szolidak, rendesek. Ha itt alszanak, mindig mindegyiket ébreszteni kell a délelőtti edzésre, ahová aztán zokszó nélkül elautóz­nak. Talán több pénz kel­lene nekik. A múltkor is kí­sérteiét akart az egyik ifi, s nem futotta csak cimbal­mosra és brácsásra. Ezek ketten muzsikáltak neki ha­zafelé menet a Dunában. Fux IV., futbailvirtuóz. az ólom cipő tulajdonosa: (Ezt azok a csatárok nyerik el. akik egy bajnoki szezonban egyetlen gólt sem rúgnak): Sajnos, élkorcsosodott a fo­ci. Kimegyünk, hogy lát­szunk egyet. Trinyózzunk egy jót! Az ellenfél hülyéi meg úgy szaladgálnak a pá­lyán. érti, kérem, benn a já­téktéren, nem a salakon, mint valami göz nozdony. És nem egyszer, húsz-liuszonötször is. Mi meg ácsorgunk, hogy majd elfáradnak, játszunk egy jót, kötény, meg minden. Aztán vége a meccsnek és kikaptunk, vagy döntetlen. Meg kéne már rendszabá­lyozni a futballt. Aki fut­kosni akar, legyen atléta! — nyitray — termékkiállítást rendeznek. — Országos állat- és kirako­dóvásárt rendeznek január 15-én, kedden Felsőn yárá- don, január 16-án, szerdán pedig Rudabánván. — Lengyelországban, a Ma­zűr tóhátság keleti peremén fekvő 25 000 lakosú Kikben húsipari kombinát kezdte meg működését. Az új léte- sítményt a nyugatberlini Consul t-eég és NSZK-beli leányvállalata 62 millió már­kás hi tel egyezmény kereté­ben. másfél év alatt építették fél. — Szabolcs megyében Kék­ese községben szülei Dankó- teiepi lakásán a hároméves Lakatos János az asztalról a forró levest magára rán­totta és olyan súlyos égési sérülést szenvedett. hogv körházha szállítás után meg­halt. A felelősség megállapí­tására vizsgálat indult. — Varga Gyula a ma esti előadáson átveszi a Miskolci Nemzeti Színházban a Le­vendula című operettben Megyeri szerepét, s a jövő­ben azt Kanalas Lászlóval felváltva fogja játszani. — A varázsfuvolát. Mozart operáját ülteti át a film nyelvére Ingmar Bergman svéd rendező. ' A film a te­levízió számára készül, és forgatását naoia'nkban kez­dik el. — A Kulturális Kapcsolatok Intézetének szervezésében Budapesten január 18-nn a Magyar Nemzeti Múzeum­ban nagvszabású török kerá­mia kiállítás nyílik, amely a tavalyi hasonló magyar rep­rezentatív bemutató viszon­zása lesz. Nyugi-nyugi... — Irodalmi pályázatot hir­dettek a diákírók és diák­költők III. országos sárvári találkozójára. A KISZ KB. a Művelődésügyi es a Munka­ügyi Minisztérium támogatá­sával, számos szerv rendezé­sében április 11—13-án sor­ra kerülő találkozón az or­szág valamennyi középisko­lás és szakmunkástanulója részt vehet. Pályázni lehet műfajonként legfeljebb 5 pá­lyamunkával, azaz verssel, novellával, riporttal, kritiká­val. — Ítéletidő tombol Angliá­ban. Négy személy életét vesztette, az anyagi kár te­temes. A szél csaknem 150 kilométeres sebességgel szá­guld. A parkokat hatméteres hullámok csapkodják, a kö­zeli utcák víz alatt állnak. A közlekedés sok helyütt megbénult. — Gyorsjáratú föld alatti .villamosvonalak számára építenek alagutat Jereván­ban. Az első — 5,6 kilométer hosszú — vonalon négy állo­más lesz. Ez. a vonal átszeli a városközpontot. A föld­alatti, amelyet 1978-ban he­lyeznek üzembe, hozzájárul a forgalmas központi város­részek zajszintjének csök­kentéséhez. — A Delta tv-magazin és a Delta című folyóirat ankét­jét rendezik meg Miskolcon, az ifjúsági házban január 14-én. este 6 órai kezdettel. A találkozóra az ifjúsági könyvtár helyiségében kerül sor. — A Volga mentén meg­kezdték a Volkovszki öntö­zőrendszer építését. Első sza­kasza megközelítőleg 140 000 hektár aszályos »öld terület öntözését teszi lehetővé. — A legújab'^ navigációs felszereléssel e. látott teher - haiót készítettek a *'rs?oni dokkokon — indiai rendelő­re. Ez az India számára itt készülő négy hajó közül az első volt.

Next

/
Thumbnails
Contents