Észak-Magyarország, 1974. január (30. évfolyam, 1-25. szám)
1974-01-06 / 4. szám
■r,'r ÉSZAK-MAGYARORSZAG 6 1974. január 6.. vasárnap A kudarc Ebédidő. A járdák zsúfoltak. Szinte sodorják egymást az emberek. A tömeg „magával vitte” a lányt is. De nem érdekelte. Az sem izgatta, hogy néha-néha leszorult az úttestre, csak ment, hallgatagon. .. Néha felvillant egy-egy pillanatra pirosdrapp kockás kabátja és a sapkája alól kikandikáló barna haja. Mereven nézett maga elé. Csak az utcakereszteződésnél nézett jobban széjjel. Így vette észre, hogy ugyanolyan tempóban, mint ő, mellette jön valaki. Szemüvegén át óvatosan oldalra sandított, ki lehet: egy pillanatra sem marad le mellőle. Ki tudja, mióta követheti?!... Alacsonyabb, mint a lány. Sovány arcát szakáll fogta rámába. Kesztyűtlen kezét zsebe mélyére süllyesztette. Ami figyelemre méltó volt rajta, az a szeme. Lépteit a lányéhoz Igazította, aki. először arra gondolt: v csak véletlen az egész. Akkor • lepődött meg, amikor a fiú kedvesen megszólította: — Hová mégy? — Haza, ebédelni — felelt a hirtelen kérdésre hirtelen válasszal a lány, Az első pillanatban haraggal gondolt az idegenre: mi jogon tegezi őt?t Aztán gondolkodni kezdett: talán ismerős? Ez adta a bátorságot a megszólításhoz?. .. — Honnan ismerjük mi egymást? — így a lány. Í Az ismeretien kurtán felelt: — Sehonnan! — Most mit csináljak? — morfondírozott néhány lépésig a lány. — Küldjem el, vagy hallgassam meg? Vegyem a lapot?... Kísérője nem tágított, sőt, kérdezett: — Hol dolgozol? — Ott, abban a házban — mutatott találomra egy épületre. — Miért mondanám meg, hogy hol — gondolta magában. Lassan kezdett oldódni a feszültség. Már nem is találta olyan tolakodónak a fiút. — Itt lakom — állt meg hirtelen a lány, s lábával apró, láthatatlan köröket rajzolt az aszfalton. A fiú meg csak beszélt; — Eljössz velem táncolni délután? — kérdezte. A kérdésre elmosolyodott, aztán lassan, ráérősen közömbös hangon válaszolt: — Nem hiszem, hogy a férjem örülne ennek, s nem is érezném jól magam nélküle. Egy kis hatásszünet után így folytatta: — Különben sem tenne jót most a tánc. öthónapos terhes vagyok; Ezzel, mint aki jól vé^ [ gezte dolgát, köszönés nél- kül távozott. A fiataléin- bér egy darabig még állt, mint akit fej bevertek, aztán a maga csendes módján, szótlanul elindult új. , talán sikeresebb kaland rj I után.., (Ábrahám) BŐD A ISTVÁN: Diószegi Sára Debrecenben, azon a télen kifagryott minden margaréta. Külön gyászba kezdtek a szirmok. Meghalt, hát az a langaléta Mihály és amíg a verejték ráhűlt lassan a homlokára, csak bámulta üveges szemmel az árva Diószegi Sára. Később megmosta, hisz a testnek, kit anya szült, lcbet-e titka? Tíz ujja még egyszer, utószor az összes fájdalmat felitta, mert tudía jól. how a halálban milyen szánandó is a férfi. Illendőn eltemette. S aztán ő sem akart már tovább élni... EX LIBRIS * Lenkey Zoltán rézkarca Csendes beszélgetés. Az alkonyat lustán rátelepedett a ködös, füstös, i lucskos városra. A járóke- 1 lök rosszkedvű szótlanságba 1 burkolóztak, az autók óvatosan gázoltak bele a ködbe és a pocsolyába. Akaratom ellenére vala- miféle lehangoltság kerített hatalmába, hiába próbáltam a vidám nyári napokra, egy jó tv-műsorra, esetleg ízletes vacsorára gondolni ... Gondolataimat halk léptek szorították háttérbe. Valaki mellém óvatoskoí dott. — Ne tessék haragudni... A hang fáradt, bocsánat- ; kérő. Ránéztem. Fiatal, csiÍ nos lány. mai divat szerint öltözve. És valahogyan is- j merősnek tűnt, ahogy a ' félhomályban arcvonásait vizsgálgattam. — Tetszik még ismerni? — Ho ... hogyne — bólintottam bizonytalanul, amint lázasan kutattam emlékezetemben. Igen, persze. Tanítottam valamikor. Ö a Julika. Vagy talán a Marika? Mindenesetre a • negyedik sorban ült, az ablaknál ... — És ... a tavaly itt járt nemzetközi újságíró küldöttségre is tetszik emlékezni ? — Persze. — Alira is? — csapott le j hirtelen, mégis remény- | kedve. ***■ — No nem. hát személyesen. név szerint azért már nem emlékszem rájuk ... Halk sóhaj hagyta el ajkát. Elhallgatott. Egyre kellemetlenebbül kezdtem magam érezni. A röpke sóhaj, a félmondatok, a reménykedő kérdések semmi jóval nem biztattak. Szótlanul lépkedtünk. — Tetszik tudni — kezdte aztán halkan —, megismerkedtünk Alival. Megértettük egymást... Amikor hazautaztak, még leveleztünk .. . Aztán egyszerre megszakadt minden... — Mióta nem ír? — Október óta ... — Október?... és valamilyen, kimondhatatlanul rossz érzés fészkel ód ott bennem. — Hová való volt Ali? — Szíriába. Damaszkuszba. .. Egy pillanat alatt leperegtek előttem az októberi napok eseményei. A tankcsaták ... a súlyos veszteségek ... Damaszkusz bombázása, a romok... a romok ... Lopva a lányra pillantottam. Vajon csapodár, könynyelmű fiúnak tartja Alit, aki hazautazott, aztán elfelejtett mindent, vagy azt is számításba veszi, hogy Ali esetleg... — És ... — kezdtem óvatosan — nem próbált érdeklődni valahol? __A köv etségen, vagy Ali rokonainál? ... — De . T. kaptam is levelet Ali édesanyjától... Szótlanul figyeltem monoton. halk szavait. ... Édesanyja azt írta ,.. hogy annak az épületnek a helyén, ahol Ali is dolgozott, hatalmas gödör tátong ... Romhalmaz ott minden ... Aliról semmit sem tudnak ... Hallgattam. Hiszen mit mondjak? Beszéljek a háborúról, annak kegyetlenségéről? Vigasztaljam? Szavaim talán tempán. s színtelenül toppannának... Elcsuklott a hangja. — Volt a csoportban egy chilei kislány is ... Ö is jó barátom volt. Vele sem tudom. mi van __ M ég inkább bennem rekedt a szó. Hallgattam ... Ügy éreztem, hallgatni kell, s ezzel tisztelegni az emlékek előtt... * Lehet, persze, hogy bután, sután viselkedtem. Lehet... Nem szégyellem bevallani. Bccze Károly üt f és egy víztároló Adnak-e építési engedélyt? Két-három éve, amikor mérnökök, vízügyi szakemberek sürgölődtek, méricskéllek a falu, Bódva- rákó és a szomszédos Községek határában, egyszeriben szárnyra kapott a hír: hamarosan óriási víztárolót, a rakacainál sokkal nagyobb tavat létesítenek a falu helyén. „.. .Elárasztanak bennünket vízzel, kiűznek fáradságos munkával épített házunkból — panaszolták egymásnak az emberek. Voltak, akik nemigen hitték ezt, akadtak viszont „jólértesültek” biztos forrásokra hivatkozók, akik néhány nappal később már mindent pontosan tudtak, előre beharangoztak. Az nyújtott számukra némi kis vigaszt, hogy a „jólértesültek” szerint a víztároló nemcsak jBódvarálcót, hanoin n szomszédos Dobódéit, Komjátit, Tornaszemaau- rást, sót Bódvaszilas néhány házát is érinti... ki ai'lani majd segít... E hír óta csaknem három év telt el. A falu elárasztása mindeddig elmaradt. Lassan megnyugodtak a kedélyek, az élet visszatért megszokott medrébe. A falu jövője iránti bizalmatlanság, valamiféle halvány félelem azonban megmaradt, ma is él. Volt aki éppen ezzel indokolta elköltözését a faluból, sőt, esetenként ilyen konkrétan megfogalmazott véleménnyel is találkozni lehetett ás lehet: „Itt akartam maradni, letelepedni, de a tároló miatt nem ' adtak építési engedélyt.” — Nem hiszem, hogy igaz legyen a híresztelés — jelentette ki igen határozottan a 75. éve felé közeledő Szabados István bácsi. — Itt éltem le egész életem, nem ez az első ilyen mende-monda. Hallottam mór ennél cifrábbakat is, mégsem változott semmi. Ha kell az a víztároló, az állam majd intézkedik az itteni népről. Hanem a gyümölcsfáimat azér’ igen sajnálnám... — Valami igazság csak lehet benne — vitatkozik a fiatalasszony. Képes Lászlóné —, másként honnan vették volna az emberek. Nem zörög a ha- raszt... A miénk új háznak számít a faluban, azt a pénzt, temérdek küszködést, amit beleültünk, soha nem kapnánk meg • érte, nem is lehet megfizetni. Ez a bizonytalanság lassan még a legkonokabb, a faluhoz legjobban ragaszkodó embereket is elűzi. Bodolai Istvánné kirendeltségvezető — maga is fiatal — tanácstalanul tárja szét karját. — Hallani hallottunk róla — mondja — de biztosat senki sem tud, így aztán csak találgat. bizonytalankodik a falu. Ám, ahogy én látom, nem a víztároló híre „viszi” el az embereket a faluból. Sokkal inkább az, hogy a környéken — különösen a nők számára — nincs munkalehetőség. Távlati feladat Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság igazgatóhelyettesét nem éri váratlanul a kérés: a perkupái víztároló ügye évek óta napirenden tartott téma, ismerik az érintett falvak lakóinak gondját, a köztük keringő szóbeszédeket is. Ám, bármennyire is szeretnék, arra a kérdésre, hogy lesz-e itt víztároló, s hogy mikor j épülne meg, még ma sem lehet egyértelmű választ j adni. Egy dolog mindenképpen tény: a Bódva völgye, Perkupa térsége már 1965 óta szerepel az Országos Vízügyi Kcret- tevben, mint a leggazda- i ságosabbnak látszó megoldás Borsod távlati vízgondjainak megoldására, az ipari üzemek várható vízigényének kielégítésére. : Vízgondokkal ugyanis az elkövetkező években még- inkább számolnunk kell. Indokolt, sőt feltétlenül j szükséges, hogy már a közeli jövőben felkészüljünk az 5—10, esetleg még későbbi időben jelentkező gondok elhárítására. A Perkupa térségében létesítendő — az elképzelések szerint valóban óriásnak számító víztároló — ezt a majdani gondunkat oldaná meg. Néhány , évvel ezelőtt részletes tanulmányterv készült: hol, milyen területen, mely községek érintésével lenne leggazdaságosabb ennek a Bódva- völgyi tárolónak a megépítése. Így alakult ki az az első elképzelés, hogy a tárolót Perkupától északra, a korábban már említett falvak közötti területen lehet a leggazdaságosabban létrehozni. Ez a terv ma is érvényes, ám szentesítése, végleges elfogadása még nem történt meg. Ebből adódik, hogy jelenleg még a megyei vízügyi szervek sem tudnak egyértelmű választ adni. Ami Bódvarákót illeti, az elképzelések szerint a víz- ; tároló sem ebből a faluból, sem a szomszédosokból „nem üti ki” a lakosságot, a mesterséges tó ugyanis { közöttük, legrosszabb esetben is csak a falvaktól „elszakadt” lakóházakat érintve terül majd el. Hogy mikor? — csupán annyi lehet jelenleg a megbízható válasz: az elkövetkező öt évben még nem valószínű a tároló megépítése, 1985-ig, 1990ig viszont mindenképpen újabb víznyerőhelyek kiaknázására szorul a megye, így az említett vidék lakói is ekkor számíthatnak a tároló megépítésére. , Igpnv cs íminkalehclúség ) Az említett községek lakóinak megnyugtatására még annyit: valóban nem a víztároló az oka az elvándorlásnak, hanem egyszerűen az, hogy a környéken nincs megfelelő és — főleg — elegendő mun- / kahely. Az elkövetkező években azonban javulás várható. A megyei tanács , távlati területfejlesztési terveiben ugyanis Bódvaszilas iparfejlesztése szerepel, ami Bódvarákónak és a szomszédos községeknek is jobb megélhetési lehetőségeket tartogat. S nem kell félniük annak a sokat emelgetett és mu- muskén*' számon tartott \ víztárolónak létesítésétől sem, hiszen a tapasztala- < tok — éppen a rakaca: tároló bizonyítja legjobban azt mutatják, hogy azokon a területeken, ahol ilyen lehetőség nyílik, nemhogy sorvadásra, hanem fejlődésére. a községek gyarapodására számíthatnak a falvak lakói. Nagy István
