Észak-Magyarország, 1973. november (29. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-18 / 270. szám
SPORT ♦ SPORT ♦ SPORT ♦ SPORT ♦ SPORT ♦ SPORT flnire nincs magyarázat... „A rácsodálkozáson kívül napjainkig vajmi keveset tettek az országos sportszervek és szakszövetségek azért, hogy a létesítményhez hasonló program is legyen” — írtuk november 7-i lapszámunkban a miskolci sportcsarnokkal kapcsolatban. Mert ragyogó létesítményünk kihasználatlansága minden borsodi, (sőt, vidéki) sportkedvelőnek és szurkolónak fáj. • Éppen ezért örültünk, amikor híre kelt, hogy idén ismét megrendezik a miskolci sportcsarnokban a Képes Sport te- rém-labdarúgó kupát. Ám, amennyire örültünk, annyira megkeseredett a szánk íze, amikor kiderült, hogy a DVTK nincs a részvevők között! Erre a szinte diszkriminációs intézkedésre semmiféle magyarázatot nem találtunk — és nem is hallottunk az illetékesektől. Igaz, hogy a Diósgyőr kiesett az NB I.-ből, ám a tavalyi tornán remekül szerepelt, s a győztessel azonos pontszámmal lett második helyezett, holott már akkor is kifelé állt a szekere rűd.ja az első osztályból. Helyi együttes, amelynek játéka és szereplése izgalommal töltené meg a sportcsarnokot, drukkolásra késztetné a szurkolókat, a nézőket. Lehet, hogy a Videoton vagy a ZTE látványosabban mérkőzik (egyáltalán nem biztos!), ám a miskolciak a helyi együttesért izgulnak. Márpedig ki vitathatja, hogy egy ilyen kupa elsősorban a nézők igényeit szolgálja. A nem a DVTK-nak drukkoló miskolciak is sértve érzik magukat, pontosabban szólva a várost. „Rendkívül hátrányosnak és méltánytalannak tartjuk a csapat, kizárását — nyilatkozta a tornával kapcsolatban Fügeczki Róbert, a DVTK elnöke. — Az, hogy a DVTK NB I. B-s, nem kizáró ok, hiszen ez nem NB-s bajnokság, hanem tetemkupa, s együttesünk tavaly bebizonyította, hogy ott a helye. Nemcsak a csapat, hanem szurkolótáborunk arcul csapása is, hogy a DVTK-t nem hívták meg, csak egy elömér- kőzésre. Ennek lejátszását mindezek után megfontolás tárgyává tesszük, annál is inkább, mert 2x20 percért nem érdemes a bajnokság után két hétig játékban tartani a keretei.” Miskolc labdarúgásának semmibe vevése annál is inkább félelmetes, mivel a fővárosban a rendezők-szervezők rá sem döbbennek döntésük súlyára és visszhangjára. Bizonyítja ezt, hogy miután kiderült: az Üjpesti Dózsa nem vesz részt a tornán, akkor sem a DVTK-t keresték meg! Mindenesetre ilyen előzmények után jóformán a Képes Sport „magánügye” lesz a terem-labdarúgó torna — és nem Miskolc városé. Impozáns sportcsarnokunk csak a helyszín szerepét tölti be. Ha technikailag lehetséges volna, néhányan már megpróbálták volna a csarnokot Budapestre vontatni... mert ahogy már megírtuk: „nem egészen jó helyre építették a sportcsarnokot ... Messze van Budapesthez”. Egyébként egy, fővárosban megjelenő lap már a megnyitáskor sérelmezte, hogy miért Miskolcra építették... .... . .. Nyitray Péter K ÉZILABDA Ma; DVTK—Ganz-MÁVÁG Előnyt kell szerezni! Két újonc a Diósgyőrben? Rangadó a Népkertben Az őszi finishez érkezett az NB I. B-s labdarúgó-bajnokság. A DVTK kedvező helyzetben van, 2 ponttal vezet, s növelheti is előnyét, hiszen a hátralevő három meccsből kettőt itthon játszik. Persze, a lehetőséggel élni is kell! Nem szabad pontot veszíteni Diósgyőrött. Ma, vasárnap 13 órakor a Ganz-MÁVAG ellen lép pályára a vasgyári csapat. Az ellenfelet „hazai együttesként” könyveli el a közvélemény — persze, ez nem ok a könnyelműsködésre., hiszen a fővárosiak bizonyára kemény védőfalat vonnak kapujuk elé. Jó lesz erre felkészülni, hiszen a kemény játék nem „fekszik” a DVTK- nak. Mindenesetre előnyt kell szerezni tavaszra, és ennek nagyobb erőbedobásra kellene sarkallnia a diósgyőrieket. Reméljük, így lesz; ugyanis eddig mindig'leadott előnyéből a Diósgyőr, ha “már 2 ponttal vezetett... A hazaiak háza táján még mindig a sérülések okoznak gondot. Kollóth — mint megírtuk — annyira harcképtelen, hogy ősszel már nem lép pályára, Oborzil is változatlanul maródi és bizonyos, hogy Udvarev sem játszik vasárnap. Gál is sérüléssel bajlódott, kérdés, rendbe jön-e? Ha nem, Salamon játszik a helyén és Egri a csatársorban. Ha igen, valószínűleg Egri marad ki a csapatból, amely két meglepetést is tartogat. A DVTK várható összeállítása: Veréb — Kovács, Hajas, Váradi, Szabó Z. (.') vagy Hajdú, Gál vagy Salamon, Koleszárik (!), Egri, Horváth, Tatár, Görgei. Csere: Szabó, Oláh. Tehát két fiatal is „beszállhat” ma, Szabó Zoltán balhátvédként, Koleszárik pedig a jobbszélen. * Ma délelőtt a népkerti sporttelepen a szó szoros értelmében vett rangadóra kerül sor délelőtt 10,30 órai kezdettel. A megyei I. osztályú bajnokság két éllovasa, a MÉMTE és Hejőcsaba mérkőzik meg egymással. A bajnoki táblázaton ebben a pillanatban — jobb gólkülönbségével — Hejőcsaba vezet, de a mai találkozó után változhat a helyzet. Ha ugyanis a hazai pályán játszó MÉMTE nyer, két ponttal „megugorhat” a csabaiaktól. A mérkőzés előtt 24 órával kerestük a két együttes vezetőit, hogy az esélyekről beszéljünk. Nos, mind a két helyen bizakodó a hangulat! Sportszerű küzdelemben szoros eredményt várnak, kiki saját csapatának minimális arányú győzelmét. Reméljük, hogy a rangadó sportszerű keretek között zajlik' majd le, élvezetes, jó játékot hozva. Naptár 1973. november 18.. vasárnap A nap kelte €.53, nyugta 16.06 órakor A hold kelte —, nyugta 12.50 órakor Névnap: Jenő 1973. november 19., hétfő A nap kelte 6.54, nyugta 16.05 órakor A hold kelte 1.02, nyugta 13.11 órakor Névnap: Erzsébet É¥íorduló____ 175 évvel ezelőtt, 1798. november 18-án született és 55 éves korában, Pécsett halt meg Keczkés Károly mérnök és feltaláló, a Tisza-szabályozás egyik vezetője, a Duna szabályozásának előkészítője. * 420 évvel ezelőtt, 1553. november 19-én halt meg — 66 éves korában — Bonifazio Veronese (tulajdonképpeni nevén Bonifazio de Pitati) neves olasz festőművész. Sdolárás----------V árható időjárás ma estig: fokozatos lehűléssel felhőátvo- nulások várhatók, ítt-ott futó csőkkel, délután néhány helyen hózáporral is. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 3—8 fok között. — Két világirodalmi antológiát adott közre e héten az Európa Könyvkiadó. Domokos János szerkesztésében A világirodalom legszebb elbeszélései az ókortól a XX. századig. Lator László szerkesztésében pedig a A világirodalom legszebb versei című kötet jelent meg. — Járási KlSZ-küldöttérte- kezlct lesz november 19-én, hétfőn délelőtt Edelényben, a járási pártbizottság tanácstermében. A küldöttek megvitatják a járás ifjú kommunistáinak tevékenységét, a pénzügyi ellenőrző bizottság jelentését és megválasztják a járási bizottság tagjait, valamint titkárait. — Elütötte Mezőkövesd belterületén a kerékpáron haladó Dudás János 30 éves szobafestőt az Ültetvénytervező Vállalat tulajdonát képező vontatóval Bán László 23 éves mezőkövesdi lakos. A baleset következtében Dudás 8 napon túl gyógyuló, súlyos, nem életveszélyes sérülést szenvedett. — Vidám percek címmel a Miskolci Nemzeti Színház művészei adnak műsort november 19-én, hétfőn délután fél 2-kor az alberttele- pi bányászoknak a tmk-mű- helyben. Tatára utazott a Borsodi Bányász A Borsodi Bányász női kézilabdacsapata ma reggel utazott el Tatára, a hétfőn és kedden sorra kerülő kézilabda MNK döntő mérkőzésére. , A miskolci városi sport- csarnokban tartott utolsó edzés után beszélgettünk Kérész Dezső edzővel. — Számunkra -v mondotta ■— már a döntőbe jutás is nagy siker. Sajnos, magunkkal visszük az elődöntőben a Vasassal szembeni 17:12-es eredményünket. Hétfőn “ az FTC-vel mérkőzünk, kedden a Bakony Vegyész lesz az ellenfelük. Így az esélyeket látva, a negyedik hely lehet a miénk. A bajnokságban szerepelt játékosaink utaznak az MNK döntőre. LABDAROGAS Eredmények Üjpesti Dózsa—Rába ETO 2:0 FTC—SBTC 2:2 Videoton—Egyetértés 3:0 Szeged—Dorog 0:0 Pécs—Tatabánya 1:0 Zalaegerszeg—Szombathely 2:0 Honvéd—Vasas 1:0 MTK—Csepel 1:0 Lokálpatrióták A lokálpatriotizmus társadalmi életünk lendítő Kereke. Hatását az élet számos területén tapasztaljuk. Találkoztunk vele a legutóbbi, bogácsi látogatásunk alkalmával is. Az általános iskola Igazgatója büszkélkedett vele. — Az iskolában négyen vagyunk pedagógusok, akik hazajöttek, velem együtt, községünkbe. A hazai környezet Pedig arra kötelez valameny- nyiünket. hogy mi. lokálpatrióták többet tegyünk a falu közösségéért.. Szavai bizonyítására bevezetett az iskola legnagyobb lei mébe és büszkén mutatta. — Ez a mi tornatermünk! Akkor erre csak az egyik falrészre erősített bordásfalból következtethettünk, de Percek alatt sarokba tolták az iskolapadokat, tornaszerek, ugrószekrény, szőnyegek kerültek elő. Ekkor már valóban tornateremnek hatott az iskola terme. — Ezt az- iskola igazgatóié - nak leleményessége teremtette meg számunkra — mondotta Barócsik Józsefné a másik pedagógus, aki ugyan nem testnevelés szakos tanár, de legalább olyan ^ eredményesen végzi nevelő munkáját, mint a szaktanárok. Büszkén mutatja az igazgató szobájában díszelgő serleget, az iskola tanulói nyerték a legutóbbi járási honvédelmi versenyen. Nem gond náluk a harmadik testnevelési óra bevezetése sem. Szép időben benépesül a sportpálya, vagy a meleg vizű gyógyfürdőben lubickolnak a gyerekek a tanács jóvoltából. De gyakran tesznek gyalogtúrákat a közeli hegyekben, hiszen a Bükk erdőrengetege szinte csábítja az embert. * A szülőföld rajongó szere- tete ösztökéli a község sportegyesületének vezetőit is áldozatos sporttevékenységre. Közülük Majoros József elnök a napokban kapta meg jó munkájáért a testnevelés és sport érdemes dolgozója kitüntetést. Munkája ezen a napon, elszólította a községből így Verhóczky Imre gépkocsivezetővel. a sportegyesület helyettes elnökével beszélgettünk a község sportéletéről. Szavaiból a tevékeny sportember türelmetlensége áradt. — 150 nő dolgozik a Budapesti Fehérnemű Szövetkezet bogácsi telephelyén. Az üzemegység vezetője az elnökhelyettes felesége. — Rengeteget töprengünk mindketten — mondotta —, hogyan is lehetne a szalagrendszerben naponta egyoldalú munkát végző nőket sportolásra bírni. Sok közöttük a fiatal, a maradi gondolkozás mégis akadályozza törekvésünket. — Nem tudom megérteni nődolgozóinkat, de főleg a fiatalokat — elégedetlenkedett az elnökhelyettes —, a miniszoknyát éppúgy hordják, mint a miskolci, vagy budapesti lányok, mégis szégyellnek melegítőbe átöltözni egy kis sportolásra, röplabdázásra. Termékei révén ismertté vált Bogács messze külföldön is. Hiszen a Szovjetunió, az NSZK, Svájc, Franciaország részéra termelnek itt, Bogácson, világ- színvonalon. Csak a nők sportolását akadályozza még mindig a maradiság visszatartó ereje? ★ Beszélt a sportegyesület sikereiről is. — Nálunk, mint másutt is, a labdarúgás a legnépszerűbb a fiatalság körében. Csapatunk az idén megnyerte a járási bajnokságot és ebben a bajnoki idényben már magasabb, a megyei II. osztályban játszik. Kezdetben a tapasztalatlanság miatt sorra vesztettünk, de ma már más a helyzet, egyre gyakrabban győz csapatunk hazai pályán, de idegenben is. — Télen az asztalitenisz- és a sakkcsaták jelentenek szórakozást a sportkedvelőknek. Távlati te:veinkben, a strandfürdő bővítésével előbb az úszásoktatás, majd az úszószakosztály megalakítása szerepel. Egyre többen fedezik fel Bogács vonzó erejét, a szép környezetet és a gyógyító hatású fürdőt. A nagy lelkesedés láttán bizonyosra vesszük, hogy a bogácsi lokálpatrióták lelkes munkája nyomán sporttevékenységük is túljut majd községük, járásuk határán. Nemes Péter — Magasnyomású vízsugarakkal távolítják el a halakat borító pikkelyeket a balatoni halgazdaságban. Egy-egy gép mindössze hat perc alatt tisztít meg 20 kilónyi halat. Tizenkilenc ember vesztette éleiét, miután péntekre virradó éjszaka tűz ütött M egy Los Angeles-i szállodában. A tűzvész következtében az épület összeomlott. ECözlemény Értesítjük igénylőinket, hogy 1974-ben tanácsi bérlakáshoz jutók, valamint a tanácsi értékesítési! lakások vevőinek ideiglenes névjegyzéke 1973. november i9-én az !•—II—-Hl. kerületi hivataloknál kifüggesztésre kerül. A kifüggesztéstől számított 30 napon belül, mindkét ideiglenes névjegyzék ellen észrevételt lehet tenni. A társadalmi bizottság csak az észrevételben szereplő konkrét tények alapján végez helyszínelést, illetve a végleges névjegyzék elkészítésekor csak az ilyen észrevételt benyújtók problémájával foglalkozik étdemben. A kifüggesztéstől számított 30 napon túl tett észrevételt nem áll módunkban figyelembe Venni. Az írásban benyújtott észrevételt illetékbélyeggel nőm kell ellátni, azt postán az I. kerületi Hivatal lakás- és helyiséggazdálkodási osztály (3501 Miskolc, pf. 70.) címre lehet beküldeni. 9 üifaforvosi ligvelet Ügyeletes állatorvos Miskolc m. város területén 1973. november 17-én (szombaton) 12 érától 1973. november 19-én (hétfőn) reggel 6 óráig: dr. Lupkovics Zoltán. Miskolc, in.. Oprendek Sándor u. 6/a. Telefon: 38-966. Bejelentés: 8—« és 13—14 óra között — Két hétre szeretnék Olaszországba utazni. Lehet maguknál valami útikalauzt kapni? — Éppen most jelent meg a Tíz nap Olaszországban. — Hát ez csodálatos, de mit fogok csinálni a maradék négy napon? — Az Egészségügyi Felvilágosító Központ a következő héten ismét négy tájékoztató előadást tart a rádióban: 20- án a fogkeféről. 21-én a megfázás megelőzéséről, 22- én a rágás jelentőségéről, 24-én pedig a szájhigiéne fontosságáról. — MOLDOVA GYÖRGY, a népszerű és igen olvasott író hétfőn Miskolcra látogat. Délután négy órától a Kazinczy Könyvesboltban dedikálja műveit, hat órától pedig a Rónai Sándor Művelődési Központban találkozik olvasóival. Hatóra várók, figyelem 1 Lapzártáig az alábbi sorszámokig elégítették ki a gépkocsiigényeket (illetve értesítették a kocsik megérkezéséről tulajdonosokat): a leendő Trabant Limousine 53940 Trabant Combi 8257 Trabant Hycomat 1538 Wartburg Limousine 21965 Wartburg de Luxo 18691 Skoda S—100 38810 Skoda Coupé 382 Skoda 100 L 1465 Skoda 110 L 2222 Moszkvics 72355 Moszkvics Combi 1051 Polski FIAT 1500 •102 Zaporozscc 18082 Zsiguli (Budapesten) 36856 Zsiguli (Debrecenben) 147 fi Zsiguli Combi 880 Dacia 8*3