Észak-Magyarország, 1973. november (29. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-18 / 270. szám

1973. nov«,18., vasárnap ÉSZAK-MAGYARORSZAG 9 Egészségügyi tanácsok Ha idejében felismerik, gyógyítható a rák Ha valaki rákban meghal, azt mindenki tudja, de ha egy rákos beteg meggyógyul, arról szinte senki sem szerez tudomást. Legtöbbször maga a beteg sem. Pedig az ország onkológiai gondozóállomásai csaknem 70 ezer gyógyult rákbeteget tartanak nyilván. Ez is azt bizonyítja, hogy az idejében felismert daganatok csaknem minden esetben gyógyíthatók. Az igen sok anyagi áldoza­tot követelő kutatás világ­szerte az utóbbi időben indult nagyobb fejlődésnak. A vizs­gálatok egyik központi kér­dése; miért reagálnak a da­ganatok a sejtburjánzás kü­lönböző szakaszaiban eltérő módon ugyanarra a gyógy­szeres és sugárkezelésre? Ennek megítélésétől függ a legalkalmasabb kezelési mód kiválasztása, és — a gyógyí­tás sikeré. A magyar kuta­tóknak az utóbbi időben többféle daganat — a garat-, a gége-, a tüdő-, a gyomor- és az emlőrák — ilyen jelle­gű törvényszerűségeinek tisz­tázásában sikerült előrelép­niük. A legtöbb eredményt ezen a téren Lapis Károly professzor vezetésével a Bu­dapesti Orvostudományi Egyetem I. számú kórboncta­ni intézetben, Váczi Lajos professzor vezetésével a deb­receni Mikrobiológiai Inté­zetben és Jávor professzor vezetésével a Pécsi Orvosi Egyetem I. számú belgyógyá­szati klinikáján érték el a kutatók. A másik téma a festékter­melő daganatok — az anya­jegyhez hasonló, pigment fes­tékeket termelő beteg sejtek — kutatásában szerzett ta­pasztalatok összegezése volt. Erről a daganatról ma még világszerte igen keveset tud­nak. Ugyanakkor a kutatók egyetértenek abban, hogy a ráknak ez a fajtája a legve­szélyesebbek közé ..irtózik. Gyógyítása mégsem remény­telen. Éppen ezért fontos, 1 hogy az orvos — ha ilyen daganat tüneteit észleli —, páciensét azonnal utalja be jól felszerelt, speciális inté­zetbe. Nem lehet eléggé hangsú­lyozni a rákszűrés fontossá­gát. Ennek ellenére — sajnos — a veszélyeztetett korú em­berek megközelítőleg sem veszik igénybe olyan mérték­ben az országos rákszűrő há­lózat szolgáltatásait, mint amennyire az indokolt lenne. ! Ezért — a felvilágosító mun­ka hatékonyságának javítá­sában — igen sokat tehet majd a létrehozandó Orszá­gos Rákellenes Társulat. Az új szervezet elsődleges célja, hogy necsak az orvosok és az egészségügyi dolgozók, ha­nem a társadalom minden rétege részt vegyen a rák el­leni küzdelemben. A visszérrel szemben fel kell venni a harcot Már nagyanyáink (s néhá- nyunknak nagyapja is) meg- adóan tűrte sorsát: „Visszér ellen semmit sem tehetünk” mondották. Ez a nézet még ma is széles körben elterjedt. Ennek ellenére nem helyt­álló! A becslések szerint a felT nőttek egyharmada szenved visszértágulásban. A nőket kétszer olyan gyakran érinti, mint a férfiakat. A visszeres csomók többnyire öröklött kötőszöveti gyengeség követ­kezményeként lépnek fel. A kötőszöveti gyengeség viszont étőfoka a vénafalak meg­gyengülésének. Normális esetben záróbillentyűk teher­mentesítik a vénák falát', amelyek elosztják a vér- áramlatot. Ha ezek meggyen­gülnek, akkor a billentyűk funkciója Is zavart szenved. Ezáltal az egész véráramlat nyomása hirtelen az egész falra hat — az pedig a leg­érzékenyebb részeken enged. „A vénák megzsákosodnak”. Az ilyen visszerekből, ha nem vigyázunk visszércsomó ke­letkezhet Az első riasztó tü­netek: a bőr feszülése és vö­rössé válása, valamint a láb fájdalmai. A terhesség okozta hormo­nális és testi megternelésen kívül az állás a munkahe­lyen, a túlságosan szűk ruha vagy gumiharisnya, valamint mindenféle érgyulladás elől segítheti a visszerek keletke­zését. Mivel a szívmegbetegedé­seket szinte mindig vérkerin­gési zavarok kísérik, ez kihat az erekre, tehát szívbetegség következménye is lehet vissz- értágulás. Ha a szövetgyengeség vele­született, akkor ezt a beteg­séget következetes ellenintéz­kedésekkel enyhíteni lehet ugyan, végleg azonban nem gyógyítható. Ha például egy anyának visszerei vannak, akkor jó, ha idejekorán figyelmezteti lányát erre az esetleg örök­lődő betegségre, s a lehe­tő leggyakrabban sportolni küldi. Minden aktív testgyakorlat — akár szobában végzett torna vagy sport — erősíti a szöveteiket és elősegíti a vér­keringést és az anyagcserét, csakúgy, mint a masszázsok, a váltott zuhany, a láb gya­kori megmosása hideg vízzel. A Közmű­éi Mélyépítő Vállalat ' FELVESZ leninvárosi kiemelt mun­kahelyekre í ácsokat, kőműveseket, hegesztőket minőségi munkára. ■ I továbbá lakatosokat, kubikosokat és segédmunkásokat. JELENTKEZNI LEHET: Leninváros, Gyártelep, irodaház. FELVESZÜNK MÉG mélyfúró és cölöpalapozó építésvezetőségeinkre gépjárművezetőket, valamint segédmunkásokat betanított munkára, továbbá ácsokat, kőműveseket, lakatosokat, hegesztőket, vízj ütés-szerelőket. kubikosokat és segédmunkásokat budapesti és vidéki munkahelyekre. JELENTKEZNI LEHET: Budapest. VII., Wesselényi u. 4. Tisztelettel értesítjük kedves gázfogyasztóinkat, hogy üzemegységünk központi telephelyén, Mis­kolc, József Attila utca 20. szám alatt meghosz- szabbított munkaidővel lehetőséget biztosít az eddig ki nem egyenlített gázdíjszámlák befizetésére. November 20-tól december 1-ig, hétfőtől pénte­kig 7 órától 19 óráig és szombaton 7 órától 17 óráig állunk fogyasztóink rendelkezésére régi számláik kiegyenlítésének érdekében. A tárgyhóban esedékes számlákat továbbra is díjbeszedőink inkasszálják változatlan formában. TIGAZ miskolci üzemegysége A BORSOD MEGYEI ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT felvesz: központifűtés-szerelő, csőszerelő, hőszigetelő szakmunkásokat, valamint a felsorolt szakmákban jártas betanított munkásokat. Jelentkezni lehet: BÁÉV Szerelőipari Főépítésvezetőség Miskolc, Szekerész utca 5. sz. alatt T A RITA no NEM TRÉFA Alkonyat után hazafelé tart a szőlőhegyről egy elég­gé ittas traktoros. A Rendőr- járőr megállítja és erélye­sen ódaszól a vezetőnek. — önnek hiányzik a stop­lámpája és a rendszámtáb­lája. A traktoros körülnéz, és szörnyen megijed. — Úristen — kiált fel ré­mülten — még ha csak ezek hiányoznának, de vajon hol lehet a pótkocsi a munká­sokkal, akiket hazafelé ho­zok. ANNYIRA MÉGSEM Kovács, a közismert mun­kakerülő fájdalmas nyögések közepette panaszkodik fele­ségének. — Nagyon rosszul érzem magam — mondja. Az asz- szony nyomban javasolja, hogy menjen orvoshoz. — Micsoda? — horkan fel dühösen Kovács. — éppen szombaton menjek orvoshoz, szabad időmben? No, nem. Annyira azért nem vagyok beteg. Majd hétfőn. IGAZI BARÁTOK Kropacsek találkozik a ba­rátjával. — Szervusz öregem, de jó, hogy találkoztunk — mond­ja. — Tegnap nősültem és újdonsült kis feleségem most főzi élete első vacsoráját. Gyere, tarts velem, kóstold meg te is a főztjét. — No, nem bánom, elme­gyek — mondja a barát le­mondóan. — elvégre régi jó barátok vagyunk, és egy iga­zi haver a bajban sem hagy­ja cserben a barátját. FELHÍVÁS Az egyik építőipari válla­lat üzemi újságjában a kö­vetkező felhívás jelent meg. — Szaktársak! Aki tud va­lamit Lógós Menyhért sor­sáról, haladéktalanul jelent­se az építésvezetőségen. Ne­vezett 1972. szeptemberében elment egy üveg sörért és azóta nem tért vissza. KÉSZSÉGESEN A minap fürge kis Wart­burgommal Csákberénybe igyekeztem. A falutól vagy 20 kilométerre lehettem, ami­kor eltévedtem. Az ország­úton megállítottam egy bé­késen poroszkáló lovaskocsit, és megkérdeztem a búkon ülő bácsitól. — Bátyám, meg tudná mondani, melyik a Csákbe­rénybe vezető út? — Miért ne? Én is oda igyekszem — válaszolt kész­ségesen, — jöjjön csak nyu­godtam utánam, alkonyat- tájt ott leszünk. SÓHAJ Kovács békésen ül az egyik parki pádon. A kellemes őszi napsütésben nézegeti a sé­táló szerelmcspárokat. Fél­óra után szomorúan felsó­hajt. — Borzasztó dolog, min­denkinek van valakije, csak éppen én vagyok nős. FÉLREÉRTÉS Egy öreg úr a kutyájával együtt utazik a villamoson. Odamegy hozzá az ellenőr és megkérdezi: — Mondja kérem, fizetett ezért a kutyáért? — Nem kérem, nem fizet­tem — mondja határozottan, — ajándékba kaptam. JOGI TANÁCS Egy válófélben levő férfi ta­nácsot kér az egyik napilap jogi rovatától, a közös va­gyon fogalmáról érdeklődik. — A közös vagyon az — írja válaszában a lap, — amit a férj szerzett és a fe­leség még nem költötte el. MICSODA KÉRDÉS — Mondd, Lajos, tart még a szerelem közied és fii kö­zött? — Ugyan már, hová gon­dolsz, hiszen több mint fél éve elvettem. ELŐRELÁTÁS Sanyi szenvedélyesen sut­togja mennyasszonya fülébe: — Drága Évikém, mit szól­nál hozzá, ha karácsonykor tartanánk az esküvőnket? — Ugyan kérlek, hogy ju­tott ilyen az eszedbe. Kár lenne elrontani az ünnepe­ket. BOSSZÚ Kovács és Kiss irgalmat­lanul összevesznek hivata­lukban. Kovács ezért rette­netesen megorrol Kissre. Egész délelőtt azon töri a fejét, hogyan tudná a leg­jobban megbosszulni? Egy- szercsak odarohan a telefon­hoz, és diadalittasan felhív­ja saját feleségét. — Szivemcském, azonnal vedd fel a 22 ezer forintos új nerebundádat és menj át, mutasd meg Kissijének. A KOCSMÁBAN — Pincér — kiált egy erő­sen ittas vendég — kérek egy hosszúnyalcú üveg bort. — Milyen márkájút paran­csol az úr? — Teljesen mindegy, ve­rekedéshez kell. AGGASZTÓ JELENSÉG Űj munkaerőt vettek fel az egyik hivatalban. Egy hét után megkérdezi az igazga­tó az új dolgozó közvetlen főnökét. — Mondja, milyen az új munkaerő? — Megvallva az igazat, nem naayon tetszik. — Miért? — Nyugtalan embernek látszik. Amint bejön az iro­dába azonnal leül az aszta­lához és dolgozni kezd W L. I. tervpályázati hirdetmény (KIVONAT) Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium és a Borsod-Abaúj- Zemplén megyei Tanács országos nyilvános tervpályázatot hirdet családi lakóház tervjavaslatainak beszerzésére A tervpályázat célja, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a mező- gazdaságban, iparban és bányászatban dolgozók családi lakóház-építését a táji adottságoknak megfelelő megyei ajánlott tervek előkészítésével, vá­lasztékával, bővítésével segítse. A tervpályázat kiírás 1973. november 1-től vehető át az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium Gazdasági Hiva­talában (Bp. V., Beloiannisz u. 2—4. fsz. 7.) 30 forint a 232—90106—5462 számú „Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium bevételi számla Buda­pest” elnevezésű számlára — átutalási postautalványon — történő befize­tését igazoló csekkszelvény ellenében hétköznap — szombat kivételével - 10—14 óra között. A befizetési utalvány közlemény rovatába a „Borsod- Abaúj-Zemplén megyei családi lakóház tervpályázata” szöveget kell be­írni. A befizetett összeget a pályázóknak nem térítik vissza. A pályaművek beküldési (postára adási) határideje: 1974. február 4. A pályaműveket titkosan kell benyújtani. A bíráló bizottság döntéséi legkésőbb 1974. március 6-ig hirdeti ki. A pályaművek díjazására és megvételére 220 000 forint áll rendelke­zésre. A bíráló bizottság megfelelő számú és színvonalú pályamű beérke­zése esetén ezt az összeget teljes egészében kiadja. A díjak és megvételek nagyságát a pályaművek egymáshoz viszonyított értékének arányában a bíráló bizottság állapítja meg úgy, hogy a legnagyobb díj összege kategó­riánként 25 000 forintnál nagyobb, a legkisebb megvételi díj összege 5000 forintnál kisebb nem lehet. A bíráló bizottság döntése végleges. Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Építésügyi és Városfejlesztési Tanács Minisztérium

Next

/
Thumbnails
Contents