Észak-Magyarország, 1973. október (29. évfolyam, 230-255. szám)

1973-10-27 / 252. szám

1973. október 27., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Kísértet új típusú robbanóanyaggal Negyven mázsa ANDO, 40 ezer tonna kő Ismeretes, hogy a bányá­szat nagy mennyiségű rob­banóanyagot használ fel ter­melési célokra. A Borsodi Szénbányáknál például éven­te közel 20 millió forint ér­tékű robbanóanyagot hasz­nálnak fel a szén jövesztésé- re. Ezért igen természetes az a törekvés, hogy a gazdasá­gosság fokozása, a termelési költségek csökkentése érde­kében a hagyományosnál ol­csóbb robbanóanyagok fel- használását kikísérletezzék. A vállalat kutatási- és rob­bantástechnikai osztályú ez év közepén kezdte meg az ammóniumnitrát—Diesel-olaj — az ANDO-keverék rob­bantástechnológiai próbáit. Ez az új robbanóanyag nem más tulajdonképpen, mint a közönséges műtrágya, ame­lyet a mezőgazdaságban használnak, de a granulá­tumnak más a szemnagysága — olyan, amilyet maga a robbantás speciálisan megkí­ván — és ezenkívül az am­móniumnitrát granulátumot gázolaj filmfelülettel látják el. Robbanóanyagként való felhasználásához megfelelő mennyiségű paxitot alkal­maznak, amely megindítja, előidézi a robbanás folyama­tát. Mint Nagy János, a válla­lat illetékes osztályának ve­zetője elmondotta, ez az' új típusú robbanóanyag igen sok előnyös tulajdonsággal rendelkezik. Sokkal olcsóbb, mint a paxit, jók a robban­tástechnikai tulajdonságai, a tolóhatása, a hatás és ap- n'tási foka, ugyanakkor por- zásmentes, könnyen tölthető, nagy az ellenállósága az össze­tapadással szemben, és nem utolsósorban kezelésbizto­sa bb, ami igen fontos, hiszen a robbanóanyagok szállítása önmagában is balesetveszé­lyes. Ezért is idézett elő az illeté­kes szakkörökben nagy vára­kozást az új típusú robbanó­anyag tömegméretű kísérlete. Csütörtökön az Országos Ere- és Ásványbányák Ku­tató- és Termelő Művei Fel- németi Bányaüzemében ke­rült sor a kísérleti robban­tásra. A 40 méter magas, 90 méter széles mészkőfulbnn 4,5 méter vastagságban hu­szonöt 00 milliméter átmé­rőjű 40 méter hosszúságú lyukat telepítettek, amelyek­be összesen negyven mázsa ANDO-t és 11 mázsa paxitot töl‘öltek. A biztonsági elő­írások szigorú betartása és Robbanóanyaggal töltik a 40 méter mély lyukakat, I A robbantás pillanata betartatása mellett 12 ónt 45 perckor megtörtént a rob­bantás. Tfj. Monos János, ti Bor­sodi Szénbányák kutatási- és robban tás technikai osztályá­nak munkatársa, a robban­tás vezetője elmondotta, hogy a mintegy 3 hetes előkészítő munkálatok utálj a robban­tás jól sikerült/ annak elle­nére, hogy eléggé heterogén itt a kőzet és. igen kavernös a terület. Az; Országos Érc­es Ásványbányák Egri Ku­tató- és Tfermélő Művének termelési-értékesítési osztály- vezetője, Miskei Kálmán a robbanták után a következő­ket mondotta: Megalapozott tájékoztatást! A TVK szakszervezeti tanácsa egy sor fontos kérdésről tárgyalt a közelmúltban. így például napirenden szere­pelt a munkásvédelmet szolgáló vállalati beruházások helyzete is. Az erről szóló írásos anyagot, amely részletesen ismertette az idei munkás- és egészségvédelmi komplex­tervben szereplő feladatok végrehajtását, a kombinát mun­kás- és tűzvédelmi osztálya terjesztette az ülés elé. A szakszervezeti tanács a vita során megállapította, hogy összcssr.yébcn kedvezően alakult a vállalatnál a munkásvé­delmi beruházások helyzete. A TVK vezetői az e célra for­díthat.', anyagi eszközök biztosításán keresztül is igyekez­nek elfogadható szociális és munkafeltételeket teremteni a dolgozók számára. Ugyanakkor a szakszervezeti tanács az írásos tájékoztató hibájául rótta fel, hogy az anyag készítői nem a reális hely­zetet tárták az ülés rés-.vevöi elé. A tájékoztatóban ugyanis szó volt róla, hogy — idézzük: „...a savüzemi zajártalom megszüntetésére eredményes szigetelési munkát végez­tünk...” Egy másik példa: ,,... tovább fejlesztettük a vál­lalati mosodát”. Az anyag hírül adta továbbá azt is, hogy korszerű öltöző-fürdő komplexum épült többek között a mű- anyagfe!dolgo?ó gyárban. A szóban forgó célok, elképzelések valóban szerepelnek a vállalat munkás- és egészségvédelmi komplextervében. Az is tény. hogy a savüzemben jelentős eredményeket értek el a zajártalom csökkenté? éken. Ez a munka azonban még korántsem fejeződött be, van bőven tennivaló. Mint ahogyan megoldatlan a vállalati mosoda korszerűsítése, gépesítése is. A műanyagfeldolgozó gyárban pedig — igaz, a vállalat hibáján kívül — több határidő-módosítás ellenére sem ké­szült el az ú.i fürdő és öltöző. Ügy gondoljuk, a jelentésnek a meglevő, valóságos hely­zetet kellett volna feltárnia, nem pedig múlt időben beszél­ni arról a munkáról is, amely még hátra van. így elejét lehetett volna venni a félreértéseknek. Ilyen előzmények után a szakszervezeti tanács kénytelen volt levenni az ülés napirendjéről a beterjesztett anyagot, s egv későbbi idő­pontban kell majd a munkás- és tűzvédelmi osztálynak a szakszervezeti tanács előtt beszámolnia. L. I­Szellemi veléikcdo Mezőkeresztesen A KPVDSZ Borsod megyei Bizottsága, a MÉSZÖV el­nöksége, a Mezőkeresztes és Vidéke ÁFÉSZ igazgatósága és szakszervezeti bizottsága Mezőkeresztesen szellemi ve­télkedőt rendezett, amelyen 13 szocialista brigád vett részt. A versenyzők szakmai, kulturális, politikai és sport- kérdésekre válaszoltak. A szellemi erőpróbán a kérdé­sekre elhangzott feleleteket öttagú zsűri értékelte. A díja­kat Gelb Miklós, a KPVDSZ megyei bizottságának titkára adta át a nyerteseknek. A csoportok minden tagja ok­levelet kapott. A nyertesek ugyanakkor tárgynyeremény- ben is részesültek. Első he­lyen a Miskolci ÁFÉSZ szo­cialista brigádja végzett; vándorserleget kapott. A má­sodik a Mezőkövesdi ÁFÉSZ csapata lett, a harmadik helyre a Mezőkeresztesi ÁFÉSZ brigádja került. — Ez volt az első közös munkánk a Borsodi Szén­bányák illetékes osztályá­val. Mind az előkészítéssel, mind pedig a robbantás le­bonyolításával és általában a kialakult együttműködéssel elégedettek vagyunk. A becs­lések alapján körülbelül 40 ezer tonna követ jövesztett ez a kísérleti robbantás. Re­méljük. hogy a kialakult jó kapcsolat alapján tovább fej­leszthetjük ennek az olcsó robbanóanyagnak a technoló­giáját. Szöveg: Oravce János Kép: Laczó József Nyugdíjasok találkozója Horsoduáda sdon Borsodnádasdon már szinte hagyomány, hogy a nyugdí­jasokat évente egy alkalom­mal megvendégelik a lemez­gyár dolgozói. Az idén a bor- sodnádasdi művelődési ház­ban a Miskolci Nemzeti Szín­ház művészei rórakoztalták az öregeket. A műsor előtt a lemezgyár igazgatója, Gyár­fás János köszöntötte a nyugdíjasokat, tájékoztatta őket a gyár jelenlegi helyze­téről, eredményeiről, fejlődé­séről. A műsort követően a le­mezgyár igazgatósága nevé­ben emlékplakettet adtak át a Miskolci Nemzeti Színház képviselőinek, a színház 150 éves jubileuma alktümából. A találkozón Balaton község menyecske-kórusa és népi zenekara szórakoztatta a vendégeket. Valóra váló javaslatok Tmjék&stmtús a gázkészülékek bsztons^<í! felülvizsgálatáról Több olvasónk levélben, vagy telel őn on kereste meg szerkesz­tőségünket az elmúlt napokban, hogy a gázkészülékek felülvizs­gálásával kapcsolatosan részlet/;« és pontos felvilágosítást kérytn. Miskolcon és megyénkben 3*'J 000 vezetékes gázfogyasztót és €/; 000 propán-bután gázfogyasztót é*rint es érdekel ez, ezért az alábbiak­ban közöljük a szükséges /tudni­valókat: A „gáztörvény" és enno'k vég­rehajtási rendeletéi többe’/ között kötelezően előírják a vezetékes gázfelhasználók készülékeinek háromévenkénti, a profán-bután palackos gázt hns/.nál/5k készü­lékeinek pedig kétévenkénti mű­szaki biztonsági felíV.vizsgálatát. IS törvényről és a végrehajtásá­val összefüggő problémákról már tájékoztattuk olvasó/nkat. Sajnos, többen félreértetté^ azt a közle­ményt, amelyben a megyei ta­nács építési osztá/ya 1973. június 15-évcl visszavonta a készülékek felülvizsgálatánál/, egységár-jóvá­hagyását. Ez az/anban független volt attól, hogy a biztonsági fe­lülvizsgálatokat /.ovábbra is rend­szeresen végezni kell, mert 1974. február l-én lo'jár az első három­éves ciklus. A közleményben az Is szerepel, hngy 1973. június 15- től a készülékek felülvizsgálatá­nak címén mindaddig nem lehet pénzt felvenni, amíg a felsőbb szervtől kapott végleges állásfog­lalás alapja n az egységárak nem tisztázódn/k. Az ez időpontig felvett összegek a végleges dön­tés után nyernek rendezést. Egyidejűleg azt is eldöntik, hogy az állami bérleményekben a bérbeadó, vagy a bérlő köte­lessége a felülvizsgálati díj ki­fizetése. A TIGÁZ tehát június 15-tól a felülvizsgálatért nem fo­gad cl pénzbefizetést. Más vi­szont a helyzet, s ez többször adott félreértésre okot, hogy a rendelkezés nem vonatkozik a propán-bután gázfogyasztókra, mert itt változatlanul 10 forint készülékenként a felülvizsgálati díj, s azt a fogyasztóknak két­évenként kell fizetniük. A TIGAZ miskolci üzemegy­ségének mind megyénkben, mind Miskolcon 1973. januárjától fo­lyamatosan kell végeznie a biz­tonsági felülvzsgálatokat. A munkálatok további lebonyolítá­sának egyszerűsítése végett azonbau szeptember hó 1-től, ott, ahol bekapcsoláskor a ké­mények az előírásoknak megfe­leltek, — biztosítva volt a készü­lékek üzembe helyezése — ott újabb kéményfclülvizsgálatra nincs szükség. Ennek bizonyí­tásával, üjabh igazolás beszerzé­sével nem terhelik a fogyasztót. A felügyeleti szervek és fő­hatóságok döntése után mind a felülvizsgálati díjakról, mind arról tájékoztatjuk majd olva­sóinkat, hogy a felmerült költ­ség kifizetése a bérbeadó, vagy a bérlő kötelessége. Magántulaj­donban és szövetkezeti lakások­ban lakó fogyasztóknál azonban a jóváhagyásra kerülő egységár szerint kell a felülvizsgálati dijat fizetni. Ősz Miskolcon Fotó: Daczö József A tanácsválaszlásoka t meg­előző gyűléseken Edelényben és a társközségekben össze­sen 347 javaslat hangzott el. A közérdekű javaslatok azokkal a gondokkal, tenni­valókkal foglalkoztak, ame­lyek a nagyközség tanácsá­nak is mindennapos gondjai, tennivalói közé tartoznak. Tehát: a lakás, a gyermek- intézmények, az út, a víz, a csatornázás, a villany, a te­lefonhálózat, az áruellátás kérdései, gondjai. A nagyközségi tanács ve­zetői magától értetődően kö­telességüknek tartják a ja­vaslatokkal való törődést. A javaslatokat legépeltették, összefűzték — 42, sűrűn gépelt oldalról van szó! Valamennyi javaslattal foglalkoznak, és erről valamennyi választó- polgárt írásban értesítenek, nagyobbrészt már értesítettek is. Akár megvalósul, akár — különböző okok miatt — nem valósul meg a javaslat. Ez idáig a javaslatoknak több, mint 40 százalékát már való­ra váltották. A megvalósít­hatók másik részét a jövő év­ben váltják valóra, más ré­szüket pedig a későbbi évek­ben. A lakásokkal kapcsolato­san elmondhatjuk, hogy már megkezdődött a kétszer 16 lakásos OTP-társasház épí­tése. Ugyancsak elkezdődött a 16 lakásos szövetkezeti la­kás építése is. A tanács mindezeken kívül 32 szövet­kezeti lakás építésébe is be­lefog. ezeket majd később, a | megalakuló szövetkezetnek ; adja el, a befolyt összeget » úTbb lakások építésére íor- i dítja. j Nemrégiben épült meg — mint hírt adtunk róla — az új iskola, a 600 adagos kony­hával, a közéoiskolai kollé­gium. az új óvoda. Növelni tudták a naDközi otthonos csoportok számát is. Ugyancsak nemrégiben ad­ták át a Kincsem ürletbázat. melynek ABC-áruháza. b’szt- • rója, különösen pedig a leg- ! alsó szinten levő borozónak ; elnevezett egysége. melyet — ■ mind elkészítési mód kit. mind berendezését illetően — bármely nagyváros bizo­nyára szívesen elfogadna Az építkezések, alakítá­sok kanc«án hadd említsünk meg e<?v önma«áhon 1« érde­ke^ fényt: az italboltot stzend- rőládon — az eevik társköz­ségben — éleim’«•’őrbőlttá és húsbolttá alakítják át. Az italbolt a régi élelmiszerbolt helyére települ, és a nagyobb, a tágasabb épületben kap he­lyet az élelmiszer- és a hús­bolt m A közelmúltban kezdődött, nagy építkezések közé tarto­zik az 500 köbméteres derítő elkészíítése. Ezt a munkát a tervek szerint 1975-ben feje­zik be. Edelényben, valamint a társközségekben több mil­lió forint értékben építettek meg, újítottak fel utakat, jár­dákat. Mindezeknek az elké­szültét nagy mennyiségű tár­sadalmi munkával segítették. Ugyancsak több kilométer hosszúságban fejlesztettek villanyhálózatot, telefonháló­zatot. A Kóburg-kastély megfele­lő hasznosítása már évtize­dek óta gondja Edelénynek. A legújabb elképzelések sze­rint erdészeti és vadászati múzeumot rendeznek majd be a műemlék kastélyban, ha a Mezőgazdasági és Élel­mezésügyi Minisztérium va­lóban átveszi az épületet. Ez még csak elképzelés. Az vi­szont tény, hogy a nagyköz­ség megkezdte a kastély kör­nyékének rendezését. Érdemes szólnunk újra ar­ról a mozgalomról, melyet Edelénvben a „vezetők fóru­maként” emlegetnek. A nagyközség gyarapításából, fejlesztéséből ugyanis részt vállalnak a különböző üze­mek. vállalatok, intézmények is. Talán szervezettebben, összefogottabban, mint né­hány más helyen. A nénf "ont bizonyos alkalmakkor össze­hívja ezeknek az intézmé­nyeknek, vá"a'a‘oknak üze­meknek a képviselőit, és a nagyközség pá~*- tanácsi ve­zetővel az előbb’-» lépésről, Edelénv gyarapításáról tár­gyalnak. vitáznak. Az eddigi tapasztalatok alaptan úgy tűnik: bevall ez a fórum. A különböző válla­latok. üzemek, intézn-rinvek segítsége mérhető eredmé­nyekben nyilvánul meg. A tanács a tervek valóra váltá­sánál továbbra is számít ezeknek a szerveknek a se­gítségére. hiszen együttesen, közös erőve’ nvi'ván gyor­sabban v?*i meg mindazok az elképzelések, melyek minden vonatkozás­ban előbbre viszik a nagy­község ügyét. Friska Tibor

Next

/
Thumbnails
Contents