Észak-Magyarország, 1973. július (29. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-11 / 160. szám

1973. július 11., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 ©• Onadminiszírálás nélkül... Lé barié — azt ßeSenti szabadság PÁRIZSTÓL Nincs még egy olyan bú­tordarab, amelyről annyit beszélnénk, mint az íróasz­talról. Ha nem1 mondatba építve ejti ki valaki ezt a szót, a legtöbo ember a stá­tuszszimbólumra gondol. Eleven téma az adminiszt­ráció burjánzása. Elsősorban a hivatalok betegsége ez, másodsorban az ipari üze­mekben — tisztelet a kivé­telnek — van több „irodis­ta”, mint kellene. Vajon mi a helyzet a me­zőgazdasági termelőszövetke­zetekben, ahol az adminiszt­rációnak még rövid a tör­ténete? Teljesen véletlenül esett a választás a bükkábrányi Bé­ke Termelőszövetkezetre. Ar­ra kértük a főkönyvelőt. Ju- rácsik Gyulát, mondja el, milyen munkát kaptak erre a napra az irodaházban dol­gozók. — Az anyagkönyvelőnk, Kosa Gyuláné a mai napon azt könyveli, hogy a múlt havi utolsó dekádban miképp változott az anyagkészlet. A papíron szereplő változáso­kat egyezteti a kézi raktá­rossal. Ö foglalkozik ezen­kívül az SZTK-ügyekkel is, biztosan lesz ma is intézni­valója. Dávid Istvánné, a forgalmi könyvelő á június 25-e és 30-a közötti bank­forgalmat könyveli, zárja a pénztárbizonylatokat. A pénztáros, Cseh Anna ágaza­ti költséggyűjtést végez. Nálunk készpénzes és mun­kaegységes elszámolás is van. Gere Mihály, a bérel­számoló a júniusi utolsó de­kádban készült munkalapo­kat számfejti. Gere Dezsőné gépíró és levelező munkát végez. Számlamagyarázato­kat gépel, postázza, iktatja a küldeményeket. Van egy termelési adminisztrátorunk, Karuczka Anna. Ö a napi tejhozamról, az állatállo­mányban beállt változások­ról — aratás idején a csép­lési eredményekről — in­formálja a könyvelést. Ö gyűjti össze a szállítási bi­zonylatokat, számlákat. Szék­helye a gazdaság majorjá­ban van. Tehát hatan, a főkönyvelő­vel együtt heten végzik a Béke Tex-melőszövetkezetben Kosa Gyuláné anyagkönyvelő Dávid Istvánné forgalmi könyvelő az adminisztrációt. A hónap első 10 napjában természe­tesen több a munka, mert a napi munkákon kívül el ■ kell végezni az elmúlt havi zárásokat. Az irodaház csen­des, egyetlen írógépen ko­pognak csak. Nincsenek túl-, ságosan elkényeztetve a könyvelés dolgozói. Egy ha­gyományos és egy villany­írógépük, egy egyszerű, sza­lagos összeadógépük és egy szorzógépük van. — Egy négyműveletes szá­mológép nagyon kellene még — mondja a főkönyvelő, aki nemrég került ide egy ipari üzemből. — Meggyorsítaná, ' megkönnyítené a munkát. | Az irodában dolgozók mindegyike termelőszövetke­zeti tag: egyikük számára sem közömbös, milyen ered­ménnyel zárul az év, ho- ! gyan alakul a gazdálkodás, ! fizethetnek-e 13. havi mun­kabért. Éppen emiatt nem válik unalmassá a rutinmun­ka sem. A számok mögött valahol emberek vannak, akik számára egyetlen adat sem közömbös, hiszen a jö­vedelmük függ tőle. A számviteli dolgozók bri­gádot alakítottak. Még pon­tosabb munkával, még lel­kiismeretesebb ügyintézéssel • c**<-»»»•->f»-» -Al»- o1Ar*»-ii lq_ ta brigád” címet. A brigád- mozga.om számukra újsze­rű, most ismerkednek vele. Annyit azonban mór tudnak, hogy frázisok, fölösleges ön­adminisztrálás nélkül kell csinálniuk. Egészségesen. Ügy tűnik, itt még nincse­nek erőltetett munkák, kita­lált státuszok. Csak annyi akta van az íróasztalokon, amennyit a számviteli rend megkövetel. S ha ügyes-ba­jos dolgát intézni bekopog egy termelőszövetkezeti tag, akkor tagtársat talál az iro­dában, akinek érdekei meg­egyeznek az ő érdekeivel. Lévay Györgyi Teréz-táró vallatása Négyszáz esztendős bányatörténeti emlékünk Érdekes, föld alatti szem­lére kerül sor a Zempléni- hegység egyik ősi tárnájában. Bányaműszaki, idegenfor­galmi szakemberekből álló bizottság készül hivatalos „kirándulásra” a Kánya-hegy déli lejtőjére. Az itteni ren­. getegben nyílik ugyanis a hajdani Telkibánya környéki arany-ezüst bányászat e>rvik legrégibb emléke, az úgyne­vezett Teréz-táró. A szakbizottság azt vizs­gálja, miképp lehetne men­tesíteni, idegenforgalmilag hasznosítani egykor virágzó nemesfém-bányászatunk eme páratlan ipartörténeti relik­viáját. Műemléki, bányatör­téneti értékén kívül ugyanis pompás látványosságot ígér a Kánya-hegyi Teréz-táró. A XVI. században, a primitív kézi szerszámokkal vésett bányavágatok viszonylag ép­ségben vészelték át az azóta eltelt 400 esztendőt. A hegy gyomrában pillanatnyilag 4—500 méter hosszan követ­hető az aranyat, ezüstöt hor­dozó teleteket kísérő folyo­sók útja. Középkori bányá­szatunk művelési módját ér­zékletesen szemlélteti e föld alatti labirintus Rendkívül keskeny, a hajdani aranyász világ hangulatát árasztó vá­gatok keresztezik egymást, amelyekből valamikor bőr­zsákokban. kézi kosarakban fáradságos munkával cipelték felszínre bányász őseink a hegy kincsét. \ Kellő megvilágítással szín­pompás látványt nyújthatnak a vágatok falai is. Az érces oldatokat szállító hidroter­mák ugyanis át meg átjárták, átitatták a hegy tömegét al- , kotó különféle vulkáni köze- j teket, a fémoxidok pedig változatos színskálát kever­tek a sziklák anyagába. Tür­kizkék, lila, élénk sárga, mélyvörös színfoltok olvad­nak szeszélyes harmóniába, a telérvonulatok közelében pe­dig milliónyi apró gyémánt­ként csillognak a kikristá­lyosodott érces, pirites szem­csék. Sajátos hangulatot áraszta­nak a bányafolyosók oldal­falaiba vájt. olajmécses el­helyezésére szolgáló kamrács­kák, a több száz éves kor­hadó tölgyfa talpfák marad­ványai, amelyek fölött desz- kapallókon gördült egykor a központi éregyűj főhely felé bányász őseink egyszerű ké­zi taligája. Bármennyire látványos is e csodálatosképp fennmaradt aranybánya, pillanatnyi álla­potában mégsem alkalmas tö­meges látogatásra. A vetődé­sek, törések kereszteződésé­ben sok helyütt magasra fel­szakadt a főle, omlásveszély fenyegeti az avatatlan felfe­dezőt. Az omladékhegyeken túl félig víz öntötte el a vá­gatokat; a könnyelmű kíván­csiskodót könnyen örökre ra­bul ejtheti a föld alatti világ. A szemlére induló bizott­ság feladata lesz felmérni, meghatározni azokat a teen­dőket. amelyek nyomán köz­kinccsé válik majd e párat­lan bányatörténeti emlék. Régi borsodi táncok TIZENEGY PÁLYAMŰ A MEGYEI ÉS VÁROSI TANÁCS PÁLYÁZATÁN Borsod megye egyes vidé­kei még ma is gazdagok nép- i művészeti kincsekben — el­sősorban táncokban és dalok­ban. Ezek egyes helyeken még fellelhetők, de nagy ré­szük már feledésbe merült. Különösen a régi borsodi táncokból található kevés kompozíció az amatőr nép­táncmozgalom országos re-1 pertoérjában. Ennek pótlásáról az idén gondoskodtak. Az értékes táncanyagok felkutatására és művészi értékű feldolgo­zására ugyanis a megyei és Miskolc városi Tanács mű­velődésügyi Osztályai pályáza­tot hirdettek. A pályázatra 11 kompozíciót küldtek be: fel­tüntetve, hogy a népi tán­cokat ki és hol gyűjtötte, il­letve dolgozta fel, és bemu­tatására hány táncos és mennyi idő szükséges. Így többek között a mikóházi la­kodalmasból feldolgozták a lakodalmi menetet, a leány­búcsúztatót. elkészítették a matyó legényavatás koreog­ráfiáját, s a pusztafalusi sar- kantyústánc kompozícióját. Gyűjtéseket folytattak a Sajó völgyében, Cigándon, Nyíriben és Alsóbereclciben, s a felkutatott, már-már fe­ledésbe merülő népi táncok­ból tíz-tizenkét perces ösz- szeállításokat készítettek. Az új népi táncműveket a pá­lyázók által megjelölt együt­tesek a miskolci tájfesztivá­lon mutatják be. Ezen a leg­sikerültebb pályaműveket pénzjutalomban részesítik. ÉSZAKRA (III.) Horváth báosi fanyara Párizsból nem lehet továbbutazni anélkül — mégha oly sürgős is az út —, hogy meg ne csodálnánk az Eiffel-tornyot, ezt a jelképpé lett, 7 millió kilós vas­zsiráfot, amint valósággal ránehezedik a Mars-mezőre. Megcsodáljuk, ki tudja, hányadszor, hogy azután ma­gunk mögött hagyva, a fényekben és árnyakban oly egyedülálló, benzinszagú várost, olajtól csillogó macs­kaköves útjait, sokmedrű autófolyamait, éjjeli mula­tóit — elinduljunk észak felé a sztrádán. Két irányba hömpölyög az autóáradat —, amelyet csak a pénztár­kabinok sorompói törnek meg néhány másodpercre, hogy aztán folytatódjék a vad rohanás. Vagy 200 kiló- méterre lehetünk a Champs-Élysées fényárban úszó vidékétől, amikor letérünk a sztrádáról. Ez már más- fajta táj — más emberekkel. Az élet is „hetköz- napiasabb”. A fénylő neonreklámok helyei! e'árvult bányák, most nyíló üzemek kérges tenyerű, szigorú nézésű munkásokkal. Lille és környéke évtizedek óta a francia munkásság, az FKP egyik fellegvára, a Liberté című lap pedig — amelynek meghívására érkeztem oda — a kommunista párt lapja. TUDTAM, hogy Lille kör­nyékén élnek magyarok, mégis meglepett az első ta­lálkozás. Véletlen volt. A guesnani sporttelepen a lillei csapattal játszott a ma­gyar ifiválogatott, amikor egy sovány férfi szinte oda­robbant közénk: — Maguk magyarok... én is az vagyok — mondta fe­leletet sem várva. — Azért jöttem ide, hogy magyar csapatot lássak. Másfél órát vonatoztam ... maguk ezt nem érthetik ... Harminc éve lakom itt, de ma is ma­gyar vagyok. Francia a fe­leségem, franciák a gyere­keim és az unokám, de én nem mondtam le a magyar állampolgárságról. Én, amíg élek, magyar maradok. Külföldön járva gyakran találkozik az ember „távolba szakadt hazánkfiáival”. Leg­többjük azt igyekszik bi­zonygatni, hogy otthon nem nehéz magyarnak lenni, ha­nem külföldön, ott igen. Mintha valaki kényszerítet­te volna őket, hogy fordít­sanak hátat a hazának — próbáljanak szerencsét más országban — idegenben, ide­genként. Ügy hiszem, Hor­váth Istvánból, ebből a csaknem 60 éves emberből nem az önsajnáltatás mon­datta a tört magyar szava­kat, hanem valami más. A honvágy. ■ 30 esztendő idegenben Órákig tartó beszélgetés lett az alkalmi ismeretség­ből, kibontakoztatva egy ke­mény munkával, sok meg­próbáltatással tel: életutat. Olyan ember vallomása volt ez, aki gyermekkori álmai­tól hajtva, holmi kaland­vágyból ült vonatra 30 éve, és azóta sem látta hazáját, szülőföldjét — Angyalföldet. — Vasöntő vagyok Croix- ban, a MacCormiek Mező- gazdasági Gépgyárban. Nem nagy üzem, talán 3 ezren dolgozhatunk ott. Amerikai érdekeltségű gyár. Olyan gépeket csinálunk, amely le­vágja a búzát, kicsépeli és zsákokba rakja. — Kombájnokat — segí­tem ki. — Az az. úgy hívják. Ne­héz munka. Volna könnyebb is. de ott nem lehet keres­ni. Itt 9,10 az órabérem. Megállás nélkül kell dolgoz­ni. Nézze meg a tenyerem ... A munkásember tenyere mindig a kétkezi munka tisz­tét. becsületét, az alkotó em­ber csodálását váltja ki be­lőlem. De ez a tenyér más volt. Mint sebhelyes, kitik­kadt mező, úgy feketéllett az öntödei munka sokéves vas­porától. Rövid ujjai meg­csonkultak egy balesetnél. Összenyomta az öntőforma. A kicserződött bőrt vastag forradások kuszálták. És alaktalan, mély repedések. Mintha az egész 30 év ke­serűsége ebben a tenyérben sűrűsödött volna össze. Fáradt mosollyal mutatja. Sokáig. Nem akarja össze­zárni. Aztán lassan elhúzza, cigarettás dóznit vesz elő és sodor. A vékony papírba szórt poros dohány nem akar engedelmeskedni a nehéz ujjaknak. Háromszor is át­sodródik, míg kiformálódik a púpos cigaretta. Gondosan összenyálazza a papírt, le­csípi a kiálló dohányszála­kat, aztán rágyújt. Olyan valószínűtlennek tű­nik az egész... Az a te­nyér ... a dózni, a cigaretta­sodrás ... És az a harminc év, ame­lyet úgy töltött el. hogy nem látta Angyalföldet. ■ Választójog Ilyenkor nem lehet kér­dezni. Pedig a csend szinte kipréseli a levegőt a tüdő­ből. A gondolatok pedig va­dul kavarognak. — Vajon milyen lehet most Budapest? ... Azt mond­ják, szép. Magam is erről beszélek. Budapestről, amely már nem az, amelyet Horváth bácsi otthagyott akkor, a 40-es évek elején. — Felvehettem volna a francia állampolgárságot — kezdi ismét —. de nekem nem kellett. Pedig öt gye­reket neveltem ennek az or­szágnak, mégis idegen va­gyok. Nem választhatok, nem lehetek tagja semmiféle po­litikai pártnak, nincs francia útlevelem. Pedig most már minden ideköt. Senkim sincs otthon----csak a hazám. Egy­sz er azért, lehet, hogy mégis hazamegyek a feleségemmel. Majd ha nyugdíjban leszek. Megkeresem a Levente ut­cát, bár ma már másképp hívják! ■ Megsárgult fénykép Akármiről beszélgetünk — a véletlen furcsa játéka —, az öreg mindig az óhazánál köt ki. Bizonyítja magyar­ságát, mintha kétkednék benne. Pedig elhiszem, amit mond — csak valahogy nem érteni... Levéltár.cájában kutat, aztán fényképet vesz elő. A megsárgult képről bo­zontos fejú fiatalember mo­solyog rám. Nem hasonlít er­re a sovány, hajlott hátú öregre, akivel most beszél­getek. Átvillan bennem, amit az imént mondott: az öntök nem híznak meg és hamar öregszenek. Horváth István órabére 9,10. Nemsokára betölti a 60. évet és nyugdíjba megy. — Van egy házacskám, de ha nyugdíjba megyek, el­adom. A gyerekek férjhez mentek, a fiú megnősül, ma­gunk maradunk. Nekünk meg jó lesz kisebb ház is. Csak saját legyen, mert nyugdíjból nem futja lak­bérre is ... Autóm nincs, nem is volt soha. Egy ke­resetből neveltem az öt gye­reket. meg a vonat bizton­ságosabb és gyorsabb is. Örökké azt hallja az ember a rádióban és a tv-ben. hogy százszámra halnak az uta­kon az emberek. Most is vo­nattal jöttem Guesnainba ... csak a gyaloglás, az fá­raszt ... Nehéz 30 esztendő volt, hiába. Ismét előkerül a dózni. Üjra látom a nehéz mozgá­sú ujjakat, amint sodorják a fehér papírba csavart do­hányt, Egy pillanatra megint felvillan előttem Horváth bácsi tenvere. HARMINC ÉVE, hogy fel­szállt arra a vonatra, ameíy kihozta Franciaországba. Van egy házacskája. öt gyereket nevelt fel... Egy év múlva nyugdíjba megy. Idegen maradt. Egy nap 15 cigarettát szív el. Mind a tizenötöt sodor­ja... Paulovits Ágoston (Vége) Az Országos Meteorológiai Szolgálat Légkörfizikai Intézeté­ben különleges műszerekkel veszik az ESSA—8. meteoroló­giai műhold adását. A műhold naponta kétóránként fény­képet továbbít 1400 km magasságból kontinensünk légköri helyzetéről, — a felhőzetről, és különböző ciklonokról. Az intézet munkatársai ennek alapján közlik a napi meteoroló­giai előrejelzéseket

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents