Észak-Magyarország, 1973. július (29. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-27 / 174. szám

1973. július 27., péntek ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 A mazogaztfaság szolgálatában Új gépek, sorozatgyártás A (.,1,, J termőerejének '* *** ,| fokozására me­zőgazdasági üzemeink egyre több műtrágyát szórnak ki. Sajnos a műtrágyázás idény­munka, es a gazdaságok pénzügyi feltételei nem en­gedik meg, hogy közvetlen a felhasználás előtt vásárolhas­sák meg a szükséges készle­teket. Az év elején vett mű­trágyát viszont a kiszórásig tárolni kell. Ez szükséges lossz, mert a raktározás ide­je' alatt különböző vesztesé­gek lépnek fel. így például az ömlesztve tárolt műtrá­gyák összetapadnak, s ez nagymértékben megnehezíti a szórógépek munkáját. A tá­rolás ezen következményei­nek megszüntetése országos feladat, de a káros tényező­ket felszámolni eddig még nem lehetett. — Most viszont már igen — mondta Szűcs István, a gyáregység igazgatója. — Vállalatunkat bízták meg or­szágosan a műtrágyakezelés, tarolás gépi rendszerének ki- fejlesztésével. Az idén jutot­tunk el odáig, hogy kipróbál­hattuk az első prototípuso­kat. — Rendszerünk még csak három gépből áll. Egy mő- trágya-ke verő bői, egy felsze- dő-rakódőből, és egy csöves szállítóból. De a jövőben ki­kísérletezzük ennek a rend­szernek a szóróberendezéseit is. Ezek a gépek minden olyat „tudnak”, amire a ter­melő üzemeknek a raktáro-: zásban a legnagyobb szüksé­gük van. Most kezdtük meg nagyüzemi gyártásukat, s még ebben az évben. 150 da­rabot szállítunk az Agro- trösztnek. — A gazdaságok jövede­lem-növelésének egyik felté­tele, hogy a rendelkezésre ál­ló géppark univerzális le. gyen. Gondoltak erre? — A gyár tervezőgárdája ezt a kérdést is sikerrel ol­dotta meg. De nézzük meg, mit tud a gép! Most vizsgá­zik a felsözsolcai Lenin Tsz- ben. A malomba kerülő bű­zót pakolja a gépkocsikba. — Különben a felszedő­rakodó — folytatta a beszél­getést Szűcs István — míg a kocsink a tsz majorja felé tartott — egy önjáró csigás- szerkezet. amelynek magas­sága hidraulikával szabá­lyozható. A szállítószalag speciális bordázású. Segítsé­gével emeletnyi magasságba felhordható a szemcsés anyag. — Itt is a gép — mutat rá, ahogy a kocsiból kiszállunk — épp most mérik a teljesít­ményét. — Negyventormás teljesít­ményű — teszi hozzá büsz­kén Szűcs István. — Tíz ré­gi típusú rakodógép kellene ahhoz, hogy ugyanennyi idő alatt töltsünk meg egy teher­kocsit. A felsözsolcai kísérlet be­bizonyította, hogy ezt a gé­pet a magtárakban és a szí­nekben jobb hatásfokkal le­het felhasználni, mint az ed. digi típusokat A mezőgazdaság ^ dése megkívánja az új, na­gyobb teljesítményű munka­gépek bevonását a termelés­ire — folytatta Szűcs István. Az idén a Veszprémi ME GÉV-vel már közösen kihoz tünk egy új szántóföldi per metezőgépet, a NÖVÖK— J005-öt, mert a Rapidtox gépcsalád már nem felel meg a követelményeknek. A NO. VOR—1005 egy műsziaiknap alatt 30—50 hektárt tud be­permetezni. A közeljövőben követi a vele azonos szállítá­si képességű, de már magas­nyomású változata, amely a szőlészetek és a gyümölcsö­sök növényvédelmi gondjait oldja meg. Kármán István ÉVIZIG és VITU Együttm Tegnap, július 26-án, csü törtökön délelőtt a vizgazda! kodással kapcsolatos felada tok megoldását előmozdít szocialista együttműködé: szerződést kötött egymássí az Észak-magyarországi Víz ügyi Igazgatóság és a Vízgaz dálkodási Tudományos Kata tó Intézet. A három évre 3SÓ1Ó fonté szerződést Miskolcon írta al yezse Sándor, az ÉVIZIC igazgatója és Stelczer Ká roly, a VITUKI igazgatója. A szer; üi inggenebecitoG a világszínvonalig „Erős, marcona vonalak, mély baráz dák. szántotta homlok, bágyadtan su­gárzó tekintet. Bármerre járunk a, fő­város maltertömegei között, minden ut­casarkon, fordulónál elébiink mered e sápadt arc kérdő, dermesztő, vádló, fe­nyegető, komor tekintete. Körülfognak, üldöznek bennünket, ők azok: a munka­nélküliek.” — így, ezekkel a szavakkal és azzal a furcsa hangulattal, amely ezzel jár, kezdi a beszélgetést a mun­kásmozgalom egyik veteránja, akit a KISZ-isták hívtak meg nyári építőtábo­rukba. S a vendég mutatja a sárga fe­delű füzetet, amelyből felolvasott. El­nyűtt borítólapján vasing betűkkel ez áll: „A mai munkanélküliség problé­mája és orvoslása. írta: Korvig Béla, miniszterelnöki fogalmazó.” Akkor lS)36-ot mutatott a naptár. De érdemes tovább idézni a KTSZ-is- ták vendégének további beszámolóját: ..Amíg a Horthy-rendszcr idején évi át­lagban 20(1—300 ezer. az 1929—1933-as válság idején pedig 700-—800 ezer volt a munkanélküliek, száma, addig rend­szerünkben a munkanélküliség — mely a dolgozó osztályok életének átka egyszer, s mindenkorra megszűnt.’’ Ügy gondolom, ez a kötetlen beszél­getés szélesebb nyilvánosságot is meg­érdemel A szóban forgó füzetben ugyanis a miniszterelnöki fogalmazó úr csak 30 ezer munkanélküliről beszélt. Ügy is mondhatnánk, hogy csak minden tize­dik munkanélkülit vette emberszámba. Füzete végén érzelgős szavakkal fejezi be elmefuttatását: „Aggódó figyelemmel kísérjük a munkanélküliség terjedését és reméljük annak a krisztusi szeretet jegyében való orvoslását.” A Horthy- rendszer képmutatása, égbekiáltó ha­zugsága tükröződik az elébb idézett mondatban. Korvig úr sajnálkozik, krisz­tusi szeretőiről beszél, mert ez semmibe •c kerül. A munkanélküliség felszámolásáról nem öncélúan szólt a veterán a fiata­loknak, hanem azzal a szándékkal, hogy a tőkés világban ma is egyik legna­gyobb átka a dolgozó osztályoknak, s egyáltalán nem árt emlékeztetni arra: hosszú még az út a legfejlettebb orszá­gok technikai színvonalának utolérésé­ben, de létbizonytalanság immár több évtizede nincs a mi országunkban. Visszakanyarodva a múltat idéző be­szélgetésre: adjuk át a szót nagy írónk­nak, Móricz Zsigmondinak, aki éppén a dühöngő munkanélküliség idején írta meg „A világ legnagyobb ebédje” című megrázó riportját. Ebben az időben Bu­dapesten 50 ezer ember él az úgyneve­zett ingyenkonyhákon. „ ... Gigantikus szám — kesereg Móricz. — A nemzeti elszegényedésnek kolosszusa ez a vég­telen embertömeg, amely észrevétlenül lopódzik ezek felé a konyhák felé... Néztem az arcokat. A legcsodálatosabb társaság. Művelt, intelligens arcok és eldurvult szakállak. Krisztus-fejek, és Krisztustalan szenvedésektől barázdált, arcok. Jó télikabátok és felsökabátok nélküli rémületek. A szemérmes sze­génység csökönyös elszántsága, a min­denen átesettek elszánt hidegvére. Egy bokorban, egy asztalnál. Itl-ott gyerekek az apa mellett. Milyen tragédiák, mi­lyen szörnyű tragédiák statisztériája, s mindenik főhős a maga végzetében...’’ Fájó keserűség fojtogatta az írót. S mi most elvhez a keserűséghez mérjük megváltozott életünket. A keserűséghez, amely társadalmi méretekben abban ju­tott kifejezésre, hogy a Horthy-rendszcr idején Magyarországon az egyszerű em­berek Spanyolország és Törökország dolgozóival együtt a leggyengében és a legrosszabbul táplálkoztak Európa né­peinek nagy családjában. S ma? Az egy főre jutó átlagos kalóriafogyasztásban már elérjük a világszínvonalat. A statisztika tényeket, száraz adato­kat sorol fel életünk alakulásáról. De ezeknek a számoknak az értelme — régi sorsunkkal szemben — csupa pá­tosz. Az évenkénti egy főre eső átlagos húsfogyasztás nálunk 1938-ban 33 kilo­gramm volt, ma csaknem a duplája. Egy ember átlagos évi fogyasztása zsi­radékból 17 kilogrammról 31-re, cukor­ból 10,5 kilogrammról 29-re, tojásból 93 darabról 163 darabra növekedett. Be­szélnek ezek a számok. Egyik arról, hogy 1938-ban keserű volt (ha egyálta­lán volt) a kávé, zsírtalanabb (ha egyál­talán jutott) az ételünk. És másról is. Az országban jelenleg ötezer család ve­zet háztartási statisztikát. Felírják pon­tosan, mennyit költöttek ruházatra, éle­lemre, lakberendezésre, szórakozásra. Kiolvasható ezekből a kis» háztartási könyvecskékből, hogy az olcsóbb, az vigynevezett .népételekből” — például burgonyából és babból — egyre keve­sebbet eszünk, s a drágább, a finomabb ételek egyre kelendőbbek. Mutatják a számok, hogy az ingyen­konyhák helyett ma már minden ha­zánkfia gazdagon terített asztalhoz ül­het, s egyetlen munkásasszony sem kül­di gyermekét éhesen aludni azzal, hogy „Fiam, a kenyér már alszik.” Pedig szerte a kapitalista világban jaj, de sok­szor elhangzik még az efféle mondat a munkásasszonyok ajkáról! A vezető ka­pitalista, gyarmattartó országokban is milliókban számlálják a munkanélküli­ekéi. Hátha még a gyarmatokat is ide soroljuk! Ázsia, Afrika szegényeit u beleszámítva — egy nemrég nyilvános ságra került ENSZ-statisztika szerint — egymilliárd ember éhezik a világon. Számunkra már szokatlan „íze” van az ö életüknek, szegénységüknek ... Kőszegi Frigyes (Folytatjuk) kodásra való áttérés egyúttal azt is jelentette, hogy új nvunkaposztok alakulták ki. Ha mondjuk az az üzem­egység, amelybe a termelő­szövetkezeti tag beosztást ka­pott, a másik községben volt, akkor oda kellett átjárnia dolgozni. Ez eleinte nehezen ment. 1970-ben a hét apró szö­vetkezet egyesült. Az előző évi zárszámadást még külön- külön tartották meg és nem gondoltak a jövőre. Az indu­lás évének tavaszán mind­össze 240 ezer forint tarta­lékalappal kezdték meg a munkát. Sajnos, az 1969-es és a 70-es év sem sikerült jól. Az időjárás sem kedve­zett, és ezenkívül a meglevő géppark is gyakorlatilag el­avult volt és esaií: a kiselej­tezésre vart. Erről már Hi­dasi Barna, a szövetkezet el­nöke beszélt, A háztáji; külön üzemegység — Bármihez kezdtünk is, az csak a gondjainkat szapo­rította. Eg>‘re jobban megvi­lágosodott előttünk, hogy a régi, hagyományos módszer­rel nem sokra megyünk. Át kell térnünk a nagyüzemi gazdálkodás módszereire. 1970-ben és 71-ben szanálták is a szövetkezetei. Ekkor még lényegében minden köz­ség külön üzemegység volt. A nagyüzemi termelésű szint megvalósítása érdekében 3—3 községet összevontunk és kü­lön kerületnek meghagytuk Krasznokvajdát. Ezeken kí­vül kialakítottunk egy gyü­mölcstermesztő és egy erdé­szeti fafeldolgozó részleget így 1972-ben öt újonnan menen. gazuasagos ágaza­tokat kell kifejleszteni és to­vábbfejleszteni, mindenkép­pen ez a cél. — A mi szántóföldjeink domborzati es talajadottságai nagyüzemi termelés szem­pontjából nem megfelelőek — mondja az elnök. — Csak nagy befektetést kívánó me­liorációs tevékenységgel le­hetne gazdaságossá tenni. A termelés szerkezetének meg­változtatása a járható út. te­hát az az elsőrendű cél. Eb­ből egy-két gondolat: a 17 százalék feletti dombokon er­dősítünk, továbbá a legelő­gazdálkodás mellett kitűztük a szarvasmarha- és juhte­nyésztés tokozását. A részle­tes modell-üzemi terveket az AGROBER készíti. 1977-ig mintegy 50 és fél millió fo­rintot fordítunk ez álapjan fejlesztési célokra. A munka nemrég kezdődött meg, a ta­pasztalatokról még keveset beszélhet#« k. Mit jelent ez a hét község lakóinak? Nagyon nagv vál­tozási. Nem titok, évekkel ez­előtt egyes községekben nem volt könnyű megszerveznünk a termelőszövetkezetet. A régihez való ragaszkodás, a hagyományok megkötöttsége nagyban gátolta a kezdeti lé­péseket. Az elmúlt, egy-két évben főleg a háztáji prog­ram miatt már több új je­lentkezőt vettünk fel. Nem mi hívtuk őket, ők akartak a termelőszövetkezet tagjai lenni. Ez évben már mintegv 40 új jelentkezőt voltunk kénytelenek elutasítani. Egye­lőre nem vehetjük fel őket. Azt hiszem, ez az érdeklődés mindennél többet mond. Hajdú Gábor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents