Észak-Magyarország, 1973. június (29. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-12 / 135. szám

\ VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜUETEKI BB A MAGVAK SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXIX. évfolyam, 135. szám Ara: 80 fillér Kedd, 1973. június 12. Huszonöt évvel ezelőtt egyesült a Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt. Az évforduló alkalmából a Magyar Szocia­lista Munkáspárt Központi Bizottsága levél­ben köszöntötte a párt minden alapszerve­zetét és tagját. A pártszervezetek taggyűlé­seken emlékeznek meg az évfordulóról. Cse­pelen. Diósgyőrben és Győrött hétfőn ünnepi munkásgyűlések zajlottak le. A gyűlésekre nagyszámban meghívták azokat a kommu­nistákat és volt szociáldemokratákat, akik negyedszázaddal ezelőtt, felismerve a társa­dalmi haladásért, a szocializmusért folyó harc követelményeit, elvtársi egységben képvisel­ték a munkásosztály, a magyar nép érdekeit, s aktiv szerepet vállallak a két munkáspárt egyesülésének megteremtésében. .4 csepeli munkásgyűlésen megjelent Kádár János és Marosán György. A gyűléseken ott voltak a fiatalabb nemzedékek képviselői is, akik át­vették a forradalmi örökséget, megőrizték és őrzik a párt eszmei, politikai és cselekvési egységét. A munkásgyülések egységes jelszó jegyé­ben zajlottak le: „Éljen a magyar munkás- osztály élcsapata: a Magyar Szocialista Mun­káspárt!" A; ünnepélyes külsőségek között megtartott gyűlések színhelyét mindenütt vö­rös és nemzetiszínű zászlókkal. Lettin portré­jával díszítették. Munkáskórusok felelevení­tették a magyar és a nemzetközi munkás- mozgalom hagyományos dalait. A gyűlések a Himnusz hangjaival kezdődtek cs az Intcr- nacionáléval fejeződlek be. Mindhárom gyű­lés forró hangulatú kiállás volt a munkás­osztály egysége, a párt vezetése, a szocializ­mus építése mellett. Az alábbiakban rész­leteket közlünk a munkásgyülések szónokai­nak beszédeiből. inkásgvsllés Csepelen Képünkön: Németh Károly, Kádár János, Borbély Sándor és Marosán György A csepeli sportcsarnokban tartott munkásgyűlést Bor­bély Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának tag­ja, a Csepel Vas- és Fém­művek pártbizottságának el­ső titkára nyitotta meg. A gyűlésen felszólalt Csicsics Sándor nyugdíjas olvasztár és Szabó Zsuzsa elektromű­szerész. Németh Károly, a gyűlés előadója, az MSZMP Politi­kai Bizottságának tagja, a Budapesti Pártbizotlság első titkára méltatva a két párt egyesülésének jelentőségét, többek között a következő- / két mondotta: — A két párt egyesülésé­ben munkásmozgalmunk több évtizedes tapasztalata (Folytatás a 2. oldalon) Munkásgyiílés Diósgyőrben JMy&rs Rezső mondott beszédet A diósgyőri munkásgyűlést Koszti Lajos, a Lenin Ko­hászati Művek pártbizottsá­gának titkára nyitotta meg. Az elnökségben helyet fog­lalt Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, á Központi Bizottság tit­kára; Kállai Gyula, a Poli­tikai Bizottság tagja, a Ha­zafias Népfront Országos Tanácsának elnöke; Bondor József építésügyi és város- fejlesztési miniszter; Har­mati Sándor, a Központi Bi­zottság tagja, a Magyar Szo­lidaritási Bizottság elnöke; Dojcsálc János, az MSZMP Borsod megyei Bizottságá­nak titkára; dr. Havasi Béla, a Miskolc városi Pártbizott­ság első titkára; Mótms Ari­in í, a Diósgyőri Gépgyár pártbizottságának titkára; dr. Énekes Sándor, a Lenin Kohászati Művek vezérigaz­gatója; Gácsi Miklós, a Di­ósgyőri Gépgyár vezérigaz­gatója: Bérezi Béla, Miskolc megyei város Tanácsának elnöke; az elnökségben fog­laltak helyet a munkásmoz­galom veteránjai, Dusek László, Berki Mihályné, Fa­vári László, Frank Miklós, Maztich József, Tiser Gyula. Mráz Ferenc. Benedek Jó­zsef, Kondi József és Dudás Istvánná; továbbá Kerekes Györgyné és Tóth Pál, a DIGÉP dolgozója. Viczck Jó­zsef né, Somogyi József és Nyers Rezső a diósgyőri m unkásgy ülésen beszédéi mondja. Bucsik József, a Lenin Ko­hászati Művek dolgozói, fia­tal párttagok. A gyűlésen felszólalt Ti­ser Gyula, a Diósgyőri Gép­gyár anyagbeszerzője és Sándorfi László, a Lenin Ko­hászati Művek villanyszere­lője. Nyers Rezső, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára beszédében kiemelte: — Minden okunk megvan rá, hogy ünnepélyes tiszte­lettel emlékezzünk a 25 év előtti pártegyesítésre, amely véget vetett a magyar mun­kásosztály két pártra szaka­dásának és lehetővé tette a teljes politikai egység meg­valósítását. — Három évtizedig volt két pártja a magyar mun­kásosztálynak, lS)18-tól a Ta­nácsköztársaság időszakának kivételével egészen 1948-ig. Ezalatt dühöngött a Horthy vezette ellenforradalom és sajnos sikerült konszolidá­lódnia. Világválság volt és millióak kerültek koldussor­ba magyar földön, nőtt és mind nagyobbra nőtt a fa­sizmus veszélye, míg végül fasiszta uralom lett belőle Európa nagy részén. Majd az • is bekövetkezett, hogy Hor- tlivék, szövetségre lépve a német és olasz fasizmussal, a második világháború sza- kadékába rántották az or­szágot. Az emberöltőnyi el­különültségben a kommunis­táknak és az osztályhű szo­ciáldemokrata munkásságnak mindig azonos volt az érde­ke, közös volt az ellensége és közös a reménysége. Együtt dolgoztak üzemek­ben, .szakszervezetekben, sőt a mély illegalitásba szorí­tott kommunisták - munkát vállaltak -a legális szociálde­mokrata szervezetekben, munkásegyesületekben, együtt, küzdöttek a tőkés ki­zsákmányolás ellen, a Hor- thy-rendszer elnyomása és aritidémokratizmusn ellen, a nacionalizmus és antiszemi­tizmus ellen, szívükben a (Folytatás a 3. oldalon) Averell Harriman, ameri­kai politikus, az Izvesztyija tudósítójának adott interjú­jában üdvözölte Leonyid Brezsnyev küszöbönálló egyesült államokbeli láto­gatását. Harriman, aki a má­sodik világháború és a Hit- ler-ellenes koalíció idején moszkvai nagykövet volt. ki­jelentette: ..A nézeteltérések­nek nem szabad megakadá­lyozniuk nemzetközt kérdé­sekre vonatkozó megállapo­dások létrejöttét. A világ el­várja a két legerősebb hata­lomtól. hogy megkösse ezeket a megállapodásokat, s a két hatalom vezetőinek köteles­ségük. hogy felkutassák a megállapodásokhoz vezető utakat. Nagyon örülök, hogy Leonyid Brezsnyev Washing­tonba érkezik. Szilárd meg­győződésem. hogy a két or­szág vezetőinek találkozói igen fontosak’. A 81 éves diplomata, aki öt amerikai elnök barátja és tanácsadója volt. síkraszállt az összes atomkisérletek be­tiltásáért. mert ez — véle­ménye szerint — előrevinné a stratégiai fegyverzetek kor­látozásáról folytatott tárgya­lások második szakaszát. ..Határozottan a csúcsta­lálkozó mellett vagyok, üd­vözlöm Leonyid Brezsnyev látogatását. Nixon moszkvai %S> utazása sok jót hozott. Re­mélem. hogy ezúttal a két kormány még nagyobb hala­dást kíván eiérni’’ — foly­tatta interjújában Harriman. „Remélem továbbá, hogy si­került igazi haladást elérni az európai fegyverzet csök­kentéséről folytatott tanács­kozásokon is". Az amerikai nép túlnyomó többsége még nagyobb hala­dást remél az Egyesült Ál­lamok es a Szovjetunió kö­zötti kapcsolatok alakulásá­ban — hangsúlyozta Har­ri man. Kiemelkedő, nemzetközi jelentőségű eseménynek ne­vezi a New Age című indiai hetilap Leonyid Brezsnyev közelgő egyesült államok­beli látogatását. Az Indiai Kommunista Párt Országos Tanácsának lapja aláhúzza azt a fontos szerepet, ame­lyet a rendszeres magas szintű kapcsolatok töltenek be a béke megőrzésében. Leonyid Brezsnyevnek az SZKP KB főtitkárának egye­sült államokbeli látogatása hozzá fog járulni a különbö­ző társadalmi rendszerű or­szágok közötti békés együtt­működés kialakulásának meggyorsításához és elmélyí­téséhez — állapítja meg hét­fői számában a pozsonyi Pravda. A magyar—szovjet épitő- anyagipari együttműködési állandó munkacsoport júni­us 5-től 11-ig ^ Budapesten tartotta 5. ülésszakát. A ta­lálkozón meghatározták (az . 1974—75. évi müszaki-ludo mányos 'együttműködési programot. Kölcsönösen tá­jékoztatták egymást a kö­vetkező ötéves tervidőszak legfontosabb fejlesztési cél­jairól. Üzemlátogatáson határoz­ták meg az új orosházi sík­üveggyár üzembe helyezésé­vel kapcsolatos feladatokat. Ennek megfelelően a Szov­jetunió a még szükséges anyagokat, alkatrészeket, gé­peket, szerelvényeket slb. június és július folyamán leszállítja és ezen túlmenő­en is műszaki segítséget nyújt a gyár üzembe helye­zéséhez. Ez év harmadik negyed­évében a szovjet fél bemu­tatja a magyar szakértőknek a száraz technológiai eljá­rással működő szovjet ce­mentgyárat, amely a további magyarországi fejlesztés alapját képezheti. Szovjet előterjesztés alap­tan tárgyaltak ötvenezer négyzetméter magyar köny- nyűszerkezetes ipari csarnok szállítási lehetőségéről és az ezzel kapcsolatos műszaki- gazdasági kérdésekről. A könnyűszerkezetes csarnok­szerkezetek ellenében a szov­jet fél fontos építőanyagokat szállítana a magyar partne­reknek. Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszter hivatalában fogadta a szov­jet és magyar delegáció ve­zetőit. Az ülésszakról szóló jegyzőkönyvet dr. Szabó Já­nos, a miniszter első helyet­tese és D. I. Aljohin, a Szovjetunió építőanyagipari miniszterhelyettese irta alá. 9 satan Estiéi Dr. Henry Kissinger be­számolt Nixon elnöknek a párizsi bizalmas tárgyalások­ról. Viszonylag kevés időt tölt — legalábbis a kiadott amerikai közlemények sze­rint — Washingtonban: va­sárnapra virradóra érkezett és állítólag kedden ismét el­foglalja helyét Le Dúc Tho- val. a VDK megbízót fiával szemben valamelyik párizsi villa tárgyalóasztalánál. A nemzetközi közvélemény megszokta, hogy manapság a politikusok nagyon gyak­ran úton vannak és Kissin- gerre ez az átlagnál is jobban vonatkozik. Ez a washing­toni utazása mégis több ok­ból bizonyos csalódást kel­tett. Az egyik ok az. hogy a francia főváros beavatott kö­reiben még az elmúlt hét vé­gén is komolyan tartották magukat azok a hírek, ame­lyek szerint a tárgyalások, közös közlemény aláírásával, még szombaton véget értek volna. Nem így történt és ez •önmagában is indokol bizo­nyos csalódottságot. És mi­vel Le Dúc Tho maradt Pá­rizsban és Kissinger utazott haza. afelöl senkinek nincs kétsége, hogy melyik fél számlájára lehet írni a ké­sedelmek A nemzetbiztonsági főta­nácsadónak nyilvánvalóan valami olyasmit kell meg­tárgyalnia főnökével, ami szükséges ahiioz, hogy a ko­rábbi időpontra várt közös közlemény végre megszület­hessen. Nos. a csalódottság másik oka éppen az. hogy a megfigyelők tudni vélik, mi ez az akadály. Szinte valamennyi nyugati kommentár egyhangú vála­sza így hangzik: újra es megint csak Thieu. *a saigoni rendszer támaszt nehézsége­ket. A tekintélyes brit táv­irati iroda, a Reuter egye­nesen így fogalmaz: Kissin­ger azt vitatja meg Nixon- r.nl. hogyan vegyék rá a sai­goni rezsimet az űj Vietnam- megállapodás elfogadására. A kérdés jogos. Számos szomorú tép.v igazolja, hogy Thieut „nem vették rá" a régi, a januári megállapodás betartására sem. Csakhogy ez így hosszabb távon nem mehet. Saigon rendszeresen szabotálja a Washington ál­tal aláirt egyezményeket. A nagy kérdés: miért? Való­ban elképzelhető, hogy „a farok csóválja a kutyát"? vagy csak valami sajátos munkamegosztásról van szó? Munkásgyűlések a Magyar Koiiiinisfa Piri és a Szociáldemokrata Párt egyesülésének 25. évfordulóján Letiyid Brezsnyev OSA-beii látomásáról Magyar-szovjet éaüőanvaa-ioarí eaviiifiÉüdés

Next

/
Thumbnails
Contents