Észak-Magyarország, 1973. május (29. évfolyam, 101-125. szám)
1973-05-30 / 124. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1973. május 30., szerda Három könyvhéti kötet Az idei ünnepi könyvhét g azdag választékából ez alkalommal három, különös figyelmet érdemlő kötetet mutatunk be. Egyet a Kossuth Könyvkiadó, kettőt a Zrínyi Katonai Kiadó adott közre. Interjúk a munkásegységrő! Most lesz huszonöt esztendeje, hogy a két magyarországi munkáspárt, a Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt egyesült, s attól kezdve Magyar Dolgozók Pártja néven működött tovább. Történelmi jelentőségű volt ez az egyesülés, hiszen véget vetett a munkásosztály megosztásának, egyetlen politikai pártba tömörítette a szocializmusért harcoló tömegeket. Az egyesülés azonban nem mehetett végbe simán, akadtak ennek ellenzői is, akadtak, akik még nem látták tisztán az egyetlen munkáspártba tömörülés szükségességét, s voltak mindkét pártban, akik ab ovo idegenkedtek a közös politizálástól. Természetesen a Szociáldemokrata Párt jobboldalán helyet foglalók részéről mutatkozott a leghevesebb tartózkodás. Az egyesülés a haladó erők jó munkájának eredményeként azonban létrejött, s éppen a most lezáruló egynegyed évszázad történelme bizonyítja, hogy nemcsalc helyes, hanem történelmileg szükségszerű is volt. A Kossuth Könyvkiadó most megjelent kötete Sánta Ilona tizenkilenc interjújában huszonkét olyan emberrel folytatott beszélgetést ad közre, akik annak idején igen aktív részesei voltak a két munkáspárt életének, nagyrészt ma is aktív közéleti emberek vagy megérdemelt nyugállományukat élvezik, illetve van a meginterjúvoltak között pártonkívüli közéleti személyiség is, aki ugyan nem volt, s ma sem kommunista, de a munkáspártok egyesülésének szükségességét már annak idején felismerte és a jó utitárs együttérzésével figyelte ezt a folyamatot. A kortárs igen nagy érdeklődéssel olvashatja ezeket a visszaemlékezéseket, a két munkáspárt párhuzamos munkálkodásának időszakát felidéző emléktöredékeket, ki hogyan emlékszik az egyesülésre. Nem történészi alapossággal elemzett leírások ezek, hanem politikai munkások emlékezései — történelmi dokumentumok értékével, amelyekben esetleg számszerű adatok lehetnek kismértékben pontatlanok, de a kor hangulatát, politikai életének legfőbb jellemzőit tökéletesen felidézik. A fiatalabb olvasók is izgalmas olvasmányként vehetik kézbe e kötetet, hiszen olyan adalékokat ismerhetnek meg belőle, amelyek az ő születésüket megelőzték, s amelyekről többségben csak csökkentett mértékben tájékozódtak. A kötet alfabétikus sorrendben sorakoztatja fel az interjúkat. Apró Antal visz- szaemlékezései kezdik a kötetet, s megtaláljuk benne — többek között — Kádár János, Kisházi Ödön, Marosán György és mások emlékezései mellett a Miskolcon már kevesek által emlegetett Nemes Julia (Szakasits Árpád- né) interjúját is, amely számunkra azért különösen érdekes, mert a két párt miskolci akcióegységének kialakulásával kapcsolatban ad értékes adalékokat, emlékeztető mozzanatokat. Aranysörényű fellegek Bényei József debreceni kollégánk versének címe és kezdősora került címként a Zrínyi Katonai Kiadó új irodalmi antológiájának címlapjára. Huszonhat élő magyar író és költő művei sorakoznak a kötet lapjain, hogy versben, novellában, kisregényben, tv-játékban, napló jegyzetekben számot adjanak a mai katonaélet- rői. Alig egy-két írás meríti témáját a magyar katona korábbi életéből, mintegy emlékeztetőül, összehasonlításként. A Zrínyi Katortai Kiadó nem először ad közre ilyen antológiát, s a korábbi köteteket a közönség érdeklődéssel fogadta. Olyan írók és költők vállalkoztak a honvédségi élet magas irodalmi szintű bemutatására, akik a mai magyar irodalom jelesei közé tartoznak. Van, aki több művel is hozzájárul az antológia sikeréhez: például Dobozy Imre két elbeszélést, Garai Gábor több verset, Bertha Bulcsu egy tv-játékot és egy elbeszélést adott a gazdag tartalmú kötetbe. Merészség lenne azt állítani, hogy a kötet minden írása egyformán értékes, egyfor- , mán magas színvonalú. Az > viszont tagadhatatlan, hogy j valamennyi írás érdekes, a j kötet egésze értékes, színvo- j nalas olvasmány, s nem utolsósorban igen jó eszkö- ^ zökkel segít a polgári álló-. mányú olvasó és a katonai élet sokszínűsége közötti kapcsolat erősítésében. Délkeletés Közép-Európa felszabadítása A több mint ötszáz nyomtatott oldalt, sok térképvázlatot és száznál jóval több dokumentumfényképet tartalmazó történelmi mű teljes címe: A 2. és 3. Ukrán Front felszabadító hadműveletei Délkelet- és Közép-Európá- ban 1944—1945. A kötet szerkesztője Matvej Vasziljevics Zaharov, a Szovjetunió mar- sallja. A Zrínyi Katonai Kiadó adta most magyar nyelven közre. A roppant olvasmányosan megírt hadtörténeti munka azzal a mozzanattal kezdődik, amikor 1944. március 26-án a 2. Ukrán Front katonái elérték a Prut folyót, a szovjet határt és megindították offenzívájukat, hogy Délkelet- és Közép-Európa népeit is felszabadítsák a fa- •izmus alól, végleg szétzúzzák ezt a veszedelmet. A kötet azzal fejeződik be, amikor a Prága környékén még makacskodó fasiszta erőket 1945 májusában szétverik, s hazafelé készülődnek. S mivel földrajzilag hazánk is ebbe a zónába tartozik, számunkra különösen érdekes a munka, hiszen mintegy százharminc oldal a magyar területek felszabadításával, az azért vívott harcokkal foglalkozik. Igen részletes mutatók, névjegyzékek, eseménynaptár, a városok felszabadításának országonkénti alfabétikus felsorolása és az ehhez kapcsolódó legfontosabb adatok ismertetése, valamint a már említett gazdag fényképanyag teszik teljessé az érdekes kötetet. (benedck) Az „asztalra” mindenki leteszi a részét Júliusi..™ ra” tér vissza a szentistváni pártszervezet csúcsvezetősége. Az elmúlt esztendőben ugyanis ■—az állami oktatás továbbfejlesztésére hozott párthatározat szellemében — foglalkoztak az oktatásüggyel, s annak segítésére „szólították fel” a községben működő, különböző gazdasági szerveket. Azt, hogy ki mit tett le az asztalra, s mit szándékozik még letenni, most fogják ismét megvizsgálni. Szunyi Gábor, a csúcsszervezet titkára, az általános iskola igazgatója szerint lesz miről beszélgetni, s ami nagyon örvendetes: tettekről, tényekről adhatnak számot. Az oktatás területén csakúgy, mint a község kulturális, művelődési életének más területein. Mert igaz ugyan, hogy a művelődésügy munkásai még nem tudnak mindenről a legnagyobb megelégedés hangján szólni, az azonban bizonyos, hogy a szemlélettel, a hozzáállással sem a szentistváni termelő- szövetkezetnél, sem a Matyó Háziipari Szövetkezet szentistváni részlegénél, sem az ÁFÉSZ helyi egységénél nincs hiba. Amit tudnak, amire lehetőségük van, azt többnyire meg is teszik. Az persze természetesnek látszik, hogy a legtöbbet a termelőszövetkezet teszi le a kulturális, művelődésügyi élet „asztalára”. Természetesnek tűnik, mert ők vannak a „helyszínen” — a másik két szerv csak részleggel képviselteti magát a községben. A termelőszövetkezet például szerződést kötött az iskolával. A tanulók náluk töltik el az engedélyezett mezőgazdasági munkát, cserébe viszont különböző anyagokat, gépeket kapnak a gyakorlati foglalkozásokhoz, s a mezőgazdasági gépkezelő szakkör működtetéséhez is maximális támogatást biztosít a szövetkezet. Sőt, korábban a szentistváni VII. Párt- kongresszus Termelőszövetkezet balatonzamárdi üdülőjében is biztosítottak helyet az úttörőknek, s a kirándulásaikhoz odaadták az autóbuszt is. mást is „írhatunk I Cl a termelőszövetkezet javára”: fenntartanak egy népi együttest, s az énekkaruk mellett megalakult egy menyecske-kórus is. A művelődési házban pedig a mezőgazdasági szakkör tevékenységét támogatják. Sőt, az eddigi tapasztalatok azt is bizonyítják, hogy az Álilami Déryné Színház által a községben tartott előadásokra — nyolc előadást tartanak évadonként — a jegyek öt ven százalékát is a termelőszövetkezet vásárolja meg dolgozói részére. A háziipari szövetkezet és az ÁFÉSZ segítsége már kevesebb, de nem lényegtelen. Kiállítások megrendezése, szakkörök, tanfolyamok pat- ronálása írható a „számlájukra”, de olyanok is, minta művelődési ház függönyeinek, térítőinek — dekorációjának — társadalmi munkában való elkészítése. Az „asztalra” tehát ki-ki tehetsége szerint letette a maga részét — mégis, a művelődési ház olykor nem kis gondokkal küzd. A művelődési házban működő csoportok — ifjúsági klub, zenakaj, gyermek tánccsoport, irodalmi színpad, a két hímzőszakkör — fenntartására, s a kulturális élet biztosítására ugyanis mindössze 48 ezer forint áll rendelkezésükre évente. S ami segítséget eddig kaptak — elsősorban a termelőszövetkezettől — arról, úgy tűnik le kell mondaniuk. Nem a termelőszövetkezet, hanem egy rendelet miatt. Korábban ugyanis a csoportjaikat a termelőszövetkezet autóbuszán szállították, most viszont nincs rá lehetőség. S az anyagi lehetőségek miatt egy-egy csoportra, szakköre jóval kevesebb jut, mint a termelőszövetkezet nagy hírű csoportjára. Aránytalanul kevesebb. Pedig az igény létező, s ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az ifjúsági klubnak 140 tagja van, s a gyermek tánccsoport működéséhez, a fellépések biztosításához a szülők maguk is hozzájárulnak a ruhák elkészítésével. Másfplpilí ezek a S°nlljlelMCi t-S\ dok> mint ott, ahol még azzal birkóznak, hogy egyáltalán valamiféle kulturális életet szervezzenek. Hiszen Szentistvánban — nem utolsósorban a párt- szervezet mellé állására és odafigyelésére — nem kezdetről, hanem a „hogyan to- vábbról” kell beszélgetni. Arról, hogy akár oktatásügyi, akár kulturális területen miként lehet előbbre lépni — az adott lehetőségek még ésszerűbb kihasználásával, a meglevő erők összehangolásával. S hogy ezt előbb-utóbb sikerül megtalálniuk, arra a pártszervezet odafigyelése biztosítéknak tűnik. Csutorás Annamária A cirkusz műfajt kedvelőknek szórakoztató két és fél órát nyújt a Román Szocialista Köztársaság fővárosi cirkuszának vendégjátéka. Színes, pergő műsorukban felvonul a porond minden szereplője; akrobaták, kötéltáncosok, állatidomárok, zsonglőrök — és természetesen a bohócok sem hiányoznak. A műsor sztárja kétségtelen a Lupascu család. Látványos kerékpár-egyensúlyo- zó számuk rendkívüli összhangot követel; ugyanakkor könnyedén, látszólag minden erőfeszítés nélkül mutatják be produkciójukat. Hadia Lupascu akrobatikus kardegyensúlyozása cirkuszban is ritkán látható teljesítmény. Carmen Lupascu tánca a kötélen esztétikai élményt nyújtó. A látványos kosztümök, a villogó fényjáték szépen egészítik ki a produkciót. A Bukarest Cirkusz akrobatái nagyon ügyesek. Elegáns kivitelezésű műsorszámukat szédítő magasságban, háló nélkül mutatják be. A Tudorica testvérek fergeteges ugrószáma méltán aratott nagy sikert. Nehéz produkciójukat humorral is fűszerezik. Tetszett a közönségnek Consulea és Grigo-Gri- gorescu zenebohózata: számukat nagyfokú virtuozitás jellemzi. Érdekesek és újszerűek a cirkusz állatszámai is: a 2 Dermengi csimpánzai és motoros mackói derűs perceket szereztek a közönségnek. A Noé bárkája című számban egy egész állatsereg vonul fel. És természetesen nagyvadak is szerepelnek a műsorban: öt félelmetes nagyságú oroszlán ugrik akrobatikus ügyességgel a rács mögött (mm) Játék komolyan, s önfeledten A 25. Színház miskolci Don Quijote előadásáról Egyszervolt, mekkorunknak játékai, bájos-suta képzeletszínháza; ti, robogó hintaló-táltosok, Ro- sinanték, Balthazárok, mindenről tudó, bábos varázslók és varázs-bábuk, lángos-te- kergő nyelvű sárkányok és eszes, maguktól vagdalkozó kardok, ti, hol gonosz, hol jó ismerősök és ismeretlenek, ólom-; és agyagfiguráink, kau- csukbabáink, elevenedjetek meg! Figyeljetek! Lám, itt jő rokonotok és lelkünk jobbik részének rokona, itt lovagol felénk a gyermeki hős, a legnemesebb szívű bolond, a bús képű la manchai lovag, oroszlános Don Quijote úr, s vele van derék szolgája és fegyverhordozója, az együgyű, de azért élelmes Sancho. Bizony, ők azok, mivel feltámadtak, megelevenedtek ők is emlékezetünkben ezen az estén, amikor mindent titokzatos ezüstfátyolba von a hold, Spanyolország holdja. Jönnek, mert a harcot nem lehet abbahagyni, amíg igazságtalanság, szegénység, gonoszság és gyűlölködés van a földön. S az persze, manapság is van, éppen elég. Ezért megelevenedtek ők is; köszöntsétek hát, s fogadjátok be őket, az álmok és vágyak ezüstös fényénél, mert a harcot folytatni kell. A béke, a megbékélés, a megnyugvás könnyen megalkuvássá lehet, renyheséggé és békalencsés, pállott tes- pedéssé. Harcolni kell a legtisztább gyermekálmok, legemberibb illúziók, a legbecsületesebb szándékok és akarások megtiprói, besáro- zói ellen; homokvárunkat a vízparton kevélyen szerterúgták, labdánkat elvették, sárkányunk zsipegét elszakították. S a szerelem fehér virága, lám, összetört, és a másik, a piros virág szövetkezik a számító árulással. S a bátorság, a hősiesség lépten-nyomon megcsúfoltatik, veréssel büntettetik, kényszerzubbonyba záratik. S jaj, a gyermekálmok képzeletszínháza elsötétül, a kellékek varázspolcai kifosztva, üresen tátongnak, és nem marad, csak a sírás ... És aztán Don Quijote de La Mancha, az oroszlános lovag és hűséges útitársa, eszméinek tanítványa, szolgája és fegyverhordozója mégis elindul; ismét és újra, meg újra, mindaddig, amíg a harc valóban véget érhet. Látjátok ez ennek a ’ két és fél órás színházi varázslatnak, e képzeletünk díszleteibe és jelmezeibe öltöztetett, ösztöneink, érzéseink, vágyaink gesztusait beszéltető, gondolatainkat elmondó-eléneklő- eltáncoló, gyermeki-ősi társasjátéknak a tanulsága. S való, hogy varázslat az is, mint válhatott Miguel de Cervantes csaknem négyszázéves pikareszk-regénye, ez a fájdalmas, öniróniával fogalmazott lovaghistória annyira maivá, bennünk élővé, életünk, sorsunk, kudarcaink jelképévé. Gyurkó Lászlónak a színpadi átdolgozás írójának a varázslata, s a színész-rendező, Berek Kati vezette együttesé, amelynek minden tagja egy pillanatra sem lankadó figyelemmel, teljes intenzitássál, s példás lelkesedéssel teljesítette a feladat rárótt részét a közös játék rítusában. Ki mondhatná, hogy ez nem színház, hogy a színház nem ez? Ki mondhatná, hogy Jobba Gabi Lantosa nem teljes értékű színészi alakítás? Nemcsak a művészi teljesítmény dolgában, hanem mint a mesterség minden kellékének és eszközének — a panto- mimnak, a példásan koreog- rafált színpadi mozgásnak, a figyelemnek, a partnerek lereagálásának, a játékban való részvételnek a mozdulatlan passzivitás pózaiban is, és aztán a tiszta, szép szövegmondásnak, a kulturált éneklésnek — teljességét és egységét nyújtani tudó színpadi tett is? Ki vitathatná Zala Márk Sancho-alakításá- nak eredetiségét, Jeney Istvánnak a szöveg eszmei (latron jait világosan, célba találóan elrobbantó racionalizmusát a Pap, s líraian szép játékát a Bábjátékos szerepében? S emlékszünk Jordán Tamás bizánci ikonok Krisztus-arcait idéző, Don Quijote gyermeteg idealizmusának tragikomikumát értő, s átér- ző szerepformálására, ami egyben színészválasztási telitalálat is volt; megjegyeztük Bajcsay Mária, Thiring Viola, Kristóf Tibor nevét, s a Gyásznép és Násznép remekül koreografált nyüzsgésében, a Szélmalom hangot és mozdulatot ötvöző bravúrjában Mindenkiét, s mindenekelőtt a kitűnő koreográfus, Szigeti Károly nevét. Emlékszünk a kísérőzene stílusosságára, ami Sebő Ferencet dicséri, s a Halmos— Koltay—Sebő trió muzsikálására, nemkülönben Koós Iván nevére, aki a képzeletmozgató díszletet, jelmezeket tervezte. Megjegyeztünk varázslatot; a 25. Színházét, amely indulásakor vállalta azt a kockázatot, hogy a bemutatók együtteseiben helyet adjon a hivatásos művészek között amatőröknek, öntevékeny csoportok, irodalmi színpadok tehetséges fiataljainak. Itt, ezen az estén az amatőr Jordán Tamás jó Don Quijote alakításán kívül bizonyította e vállalkozás helyességét az együttesnek az a rendkívül fegyelmezett, koncentrált és lelkes összmunkája is. amihez hasonlót, más színházaink előadásainak együtteseit figyelve, manapság bizony, egyre ritkábban tapasztalunk. Papp Lajos A Bukarest Cirkusz Miskokon
