Észak-Magyarország, 1973. április (29. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-06 / 80. szám

VTIAG"'-PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! \ MAGTAB SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGTBI BI70TTSAGANAK LAPJA XXIX. évfolyam, SO. szám Ara: 80 fillér Péntek, 1913. április 0. Leonyid Brezsnyev az NSZK-ba látogat Élelmezésügyi miniszterünk borsodi látogatása Bőcsön felavatták a sörgyárat 9 Dr. Dimény Imre és dr. Bodnár Ferenc részt vett a Borsodi Sörgyár átadási ünnepségén Az ünnepélyes pillánál: dr. Dimény Imre átvágja a Borsodi Sörgyár bejáratánál elhelye­zett háromszintű szalagot Péter János Japánba utazott Péter János, a Magyar Népköztársaság külügymi­nisztere hivatalos látogatás­ra Japánba és Mongóliába utazott. Búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren meg­jelent Púja Frigyes, a kül­ügyminiszter első helyette­se, valamint Tsuneaki Ueda, Japán és Puncagijn Sagdar- szuren, a Mongol Népköz- társaság budapesti nagykö­vete. Jelen volt V. J. Pav­lov szovjet nagykövet is. Péter János magyar kül­ügyminiszter úton Japán fe­lé, csütörtökön Moszkvába érkezett. A magyar külügy­miniszter még csütörtökön folytatta útját Tokióba. Meglepetés Bonnban Nagy meglepetést keltett a nyugatnémet fővárosban az a szerdán közzétett hivatalos jelentés, amely szerint Willy Brandt szövetségi kancellár, a jövő hónap elején az Egye­rikai fővarasban Waiter Scheel külügyminiszter kí­séretében. Egyes szociáldemokrata megfigyelők összefüggést vél­nek felfedezni a váratlan Washingtoni utazás és az SZKP főtitkárának nyugat­németországi látogatása kö­zött. Rámutatnak arra, hogy a szovjet—nyugatnémet tár­gyalások előtt Nixon szeret­né egyeztetni Bonn és Wa­shington álláspontját a leg­fontosabb nemzetközi kérdé­sekben. Koszigin Göteborgban Szerdán svédországi hiva­talos látogatásának harma­dik napján Alekszej Koszi­gin szovjet kormányfő Eszak-Európa tengeri kapu­ját, s egyúttal Svédország legnagyobb ipari központ­ját, a félmillió lakosú Göte­borgot kereste fel. A szovjet kormányfőt el­kísérte Olof Palme svéd mi­niszterelnök. Nagygyűlés Pécsett Az MSZMP Baranya me­gyei és Pécsi városi Bizott­sága, a Hazafias Népfront megyei és városi bizottsága csütörtökön választási nagy­gyűlést rendezett Pécseit, az Orvostudományi Egyetem aulájában. Beszédet mondóit Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a KB titkára. Willy Brandt nyugatnémet szövetségi kancellár csütörtö­kön fogadta Valentyin Falin bonni szovjet nagykövetet. A diplomata átadta a szövetsé­gi kancellárnak Leonyid Brezsnyev. az SZKP KB fő­titkára üzenetét. Willy Brandt szövetségi kancellár csütörtökön a Bun­destagban hivatalosan beje­lentette. hogy meghívására Leonyi'd Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának fö­ja. a Minisztertanács elnöke, Tatabánya országgyűlési képviselője csütörtökön Ko­márom megyébe látogatott. A vendégeket Tatabányán a Komárom megyei Pártbizott­ság székhazában fogadta Havasi Ferenc, a megyei pártbizottság első titkára, Kiss István, a megyei tanács elnöke. Takács Tihamér, a Tatabányai városi Pártbi­Csütörtökön országszerte megalakultak az április 15-re kitűzött választás szavazat­szedő bizottságai, s a bizott­ságok tagjai esküt tettek a helyi tanácsok elnökei előtt. A 67 114 helyi tanácstag megválasztására a városok­ban és a falvakban megala­kították a szavazóköröket. Ezek mindegyükében szava­zatszedő bizottság tevékeny­kedik majd a választás nap­ján. A szavazókörök határát úgy vonták meg, hogy egyre- egyre 600—700 választópolgár jusson, ügyeltek azonban ar­ra is, hogy minden község önálló szavazókört alkosson akkor Is, ha választóinak szá­ma enné] kevesebb. A szavazatszedő bizottsá­gok megalakulásával újabb 60 ezer társadalmi munkás kapcsolódott be a választás előkészületeibe. A Hazafias Népfront helyi bizottságának javaslata alapján olyanok kapták ezt a megtisztelő i megbízatást, akik feddhetet­len magatartásukkal, munká­jukkal kiérdemelték a bizal­mat. A szavazatszedő bizott­ság elnökből, titkárból és há-. rom tagból áll. Feladatai kö­zé tartozik működési terüle­tükön a szavazáshoz szüksé­ges nyomtatványok átvétele. A szavazás törvényes és za­vartalan levezetése, az ered­mény megállapítása, valamint az erről szóló jegyzőkönyv továbbítása az illetékes vá­lasztási elnökséghez. Az utcákon egyébként újabb választási hirdetmé­nyek jelentek meg. A plaká­tok tájékoztatják a lakosságot a szavazókörök helyéről, te- l rületl beosztásról, valamint titkára Nyugat-Németország- ba látogat. A kancellár a parlament költségvetési vi­tájában szólalt fel. A látogatás időpontjáról a kancellár nem szólt, de egy később kiadott hivatalos közlemény' szerint az időpon­tot hamarosan megállapítják. Megfigyelők ebből arra kö­vetkeztetnek, hogy esetleg már a jövő héten ismeretes lesz a szovjet vendég látoga­tásának teljes programja. zottság első titkára és Sütő András, a városi tanács el­nöke. Ezután Fock Jenő vendéglátóinak társaságában leikereste a Komárom me­gyei Állami Építőipari Vál­lalat együk tatabányai sze- relöüzemét, majd a város legújabb óvodáját látogatta meg. Délután választási nagygyűlést rendeztek a tata - bányai népházban, ahol Fock Jenő mondott beszédet. (Folytatás a 2. oldalon) kerületben kit, kiket jelöltek tanácstagnak, a Hazafias Népfront választási plakátja a szavazás mikéntjéről, mód­járól tájékoztatja a választó- polgárokat. Lapunk meghívásának ele­get téve, Miskolc város Ta­nácsának vezetői: Bérezi Bé­ta tanácselnök, dr. Tóth Ist­ván, a tanács vb-titkára és dr. Kiss József, a pénzügyi osztály vezetője, a városi ta­Tegnap, április 5-én, csü­törtökön dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter, az MSZMP Központi Bizottságának tag­ja, valamint Tamás László, az ÉDOSZ főtitkára Borsod megyébe látogattak. Me­gyénk vendégei dr. Bodnár Ferencnek, az MSZMP KB tagjának, a megyei pártbi­zottság első titkárának és dr. Ladányi Józsefnek, a megyei tanács elnökének kí­séretében a délelőtti órák­ban Özdra utaztak. A vendégeket a gyárvá­rosban Juhász György, az Ózd városi Pártbizottság el­ső titkára és Varga Dezső, a városi tanács elnöke fo­gadta. A város vezetői tájé­koztatták az élelmezésügyi minisztert Ózd kereskedelmi helyzetéről, ellátottságáról. A miniszter megyénk és a város vezetőinek kísére­tében sétát tett ezufán a városban, amely során több üzletbe, áruházba is elláto­gattak. Az ózdi látogatást köve­tően Bőcsre utaztak vendé­geink, ahol ünnepi ése- ményre, a Borsodi Sörgyár, megyénk új ipari létesítmé­nye ünnepélyes felavatására került sor. csucstitkara tegnap, a dél­utáni órákban ellátogatott szerkesztőségünkbe. A ta­lálkozón őszinte hangvételű, szívélyes eszmecsere kereté­ben adtak tájékoztatást a A gyáravató gyűlést üzem­látogatás előzte meg, majd annak végeztével az együk hatalmas üzemcsarnokban a Himnusz hangjaival vette kezdetét az ünnepi ese­mény’, amelyen részt vett dr. Dimény Imre, mezőgaz­dasági és élelmezésügyi mi­niszter, az MSZMP KB tag­ja, dr. Bodnár Ferenc, az MSZMP KB tagja, a me­gyei pártbizottság első titká­ra. dr. Ladányi József, a megyei tanács elnöke, Tóth József, az SZMT vezető tit­kára. valamint a megye, a járás számos párt- és álla­mi vezetője, testvérvállala­tok. az építők képviselői és a gyár több száz dolgozója. Varga Pál, a Söripari Vállalatok Trösztjének ve­zérigazgatója mondott meg­nyitót, majd dr. Dimény Im­re miniszter emelkedett szó­lásra. A miniszter a felszabadu­lás évfordulójára emléke­zett, majd a továbbiakban elmondotta, hogy’ a sörgy’ár beruházási költségei megkö­zelítik az egymilliárd forin­tot. — A tervezők és a beru­házók az üzemben a legkor­szerűbb technológiát valósí­tották meg — mondotta. — nyeirol, a további feladatok­ról, és azokról a gondokról, amelyek még megoldásra várnak. Az eszmecserén el­hangzottakról lapunkban fo­lyamatosan beszámolunk. A fogyasztási igényekhez igazodva a termelt sör üv közel 80 százaléka palac­kozva jut majd el a fogyasz­tókhoz. A technológiai kor­szerűsítéseknek köszönhető, hogy a gyár évi kapacitá­sát 1,2 millió hektoliter sör és IS ezer tonna maláta ter­melésére lehetett bővíteni, s a közeljövőben mód lesz évente 40 millió palack üdítő ital gyártására is. Dr. Dimény Imre beszéde további részében foglalko­zott az élelmiszergazdaság feladataival. Ezután dr. Bodnár Ferenc, az MSZMP megyei bizott­sága és a megyei tanács ne­vében köszöntötte mindazo­kat a munkásokat, vezető­ket, akik hozzájárultak ah­hoz, hogy a Borsodi Sörgyá­rat átadhassák rendeltetésé­nek. — Büszkék vagyunk arra — mondotta beszédében —, hogy ez a szép élelmiszer- ipari létesítmény megyén­ket gazdagítja. Az új üzem a megye túlnyomóan nehéz­ipari jellegű struktúrájának továbbfejlesztését jelenti, s összhangban van pártunk, a negyedik ötéves terv gazda­ságpolitikai célkitűzéseivel. — Az itt megvalósult be­ruházás része annak a terv­szerű programnak. amely Borsod megyében az élelmi­szeripar fejlesztését megha­tározza. E program kereté­ben megyénk korszerű tej­ipari üzemekkel bővült. Fo­lyamatban van a Miskolci Húskombinát építése, a ma­lomipar fejlesztése, a Sze­rencsi Csokoládégyár re­konstrukciója. Ezek a fej­lesztések jelentősen hozzájá­rulnák a megye munkáslak­ta területeinek jobb ellátá­sához és a lakosság egyre növekvő igényeinek mind tökéletesebb kielégítéséhez. Beszéde végen dr. Bodnar Ferenc sok sikert, eredmé­nyes, jo munkát kívánt a gyár munkáskollektívájának, vezetőinek. A Borsodi Sörgyár kol­lektívája nevében Hosszú István igazgató vette át az új létesítményt. Ezt kőve­tően különböző kitüntetések átadására került sor. A Munka Érdemrend ezüst fo­kozatát kapta meg Megya- szai Ferenc, a Söripari Vál­lalatok Trösztje osztály■ veze­tő-helyettese. a Munka 'Ér­demrend bronz fokozatával jutalmazták Bezcczky Gyu­lái. a gyár főmérnökét, maki 11-cn a/ Élelmiszeripar Ki­váló Dolgozója. lü-an a» Építőipar Kiváló Dolgozója és 17-en a Kiváló Dolgozó kitüntetést vették át. (P. S.—Sz. Gy.) Képünkön dr. Tóth István, a városi tanács vb-titkára, Bérezi Béla tanácselnök, dr. Kiss József, a pénzügyi osztály vezetője. Fotó: Laczó József sült Államokba látogat. Mint ismeretes, a nyugatnémet kormányfő május 1-én és 2-án tesz látogatást az ame­Esküt tettek a szavazatszedő bizottságok tagjai arról, hogy a helyi választó­FockJenő beszéde Fock Jenő. az MSZMP Politikai Bizottságának tag­. A Miskolci várisi Tanács vezeiei az Eszak-Magyarország szerkeszissépien nács párlalapszervezetének város eddig elért erednie

Next

/
Thumbnails
Contents