Észak-Magyarország, 1973. április (29. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-04 / 79. szám
1973. ópr. A., s* er da ÉSZAK-MAGVARORSZÁG 9 Emlékek A vim« olyan' minl i\ vdros..egy megboly. galott méhkas. Autókkal, motorkerékpárokkal, lovas kocsikkal tömve az utca. Nyilas fegyveresek cirkálónak az utcán. A fekete egyenruha alatt zöld .ing virít, a pribékek karján, a karszaikgon nyilaskereszt. Peckesen, öntelten járnak az utcán, belekötnek emberekbe, inzultálják, sértegetik a járókelőket, telhetetlen gőgjükben nem ismernek határt. A házak, kerítések plakátokkal tele, mindegyiken a fasizmust jelképező embléma, a ha- ro gkeres zt. Diósgyőrben vagyunk. A hangulat, pattanásig feszült. Egy szikra és lángra lobban a visszafojtott harag. A munkások, a kommunisták sem tétlenkednek. Tevékeny ezekben a napokban — és később is — Tóth István, aki járjar rója az utcákat, értesüléseket szerez, információkat gyűjt az általános helyzetről. Fiatal ember. Feltűnés nélkül mozog, hiszen úgy ismeri e városrészt, mint a tenyerét. Egy mellékutcába ér. Körülnéz, megáll. Éppen egy nyilas plakát mellett. Egy mozdulat és az öles betűkkel tél eírt papír eltűnik a kerítésről. Nyugodtan hazatér, de délután zörgetnek a lakása ajtaján. Két fegyveres nyilas áll áz ajtóban. Elviszik. Az egyik ház pincéjében csapódik rá az ajtó. Ott mér többen voltak, fiatalok, öregek, vegyesen. Kintről tompán szűrődik be a zaj, messziről repülőgép és motorzúgást hoz a szél. Vártak és beszélgettek. Kis idő múltúin felpattan az ajtó, fiatal suhanc ordít be a pince homályába: — Kifelé! Az udvaron sorakozó. A teherautó, amire felrakták a foglyokat, a személy- pályaudvaron állt meg. Éjszaka volt, ■ amikor a zsúfolt, emberekkel tele va- fionsor útnak indult. A mozdony küszködve, zihálva, úgy vontatta a kocsikai, mintha tudná, milyen terhet cipel. Szökésre nem volt valkalom. Kívülről lakat kattant a vagon ajtaján s minden kocsin fegyveres őr. Ausztriában álltak meg. Egy ideig Linzben tartózkodtak, ahol Tóth Istvánnak és néhány társának sikerült megszöknie. Amikor úgy-ahogy biztonságban érezték magukat, megálltak az ismeretlen világban. Körülnéztek és azt mondták: erre van észak, arra nyugat, amarra meg kelet. Merre menjünk?... Ez idő tájt Diósgyőrben még németek voltak. A fiatalemberben egyellén vágy égeti: haza, mielőbb haza Diósgyőrbe. De hogyan?... Napokig bujkált, míg sikerült a szovjet csapatokhoz eljutnia. Velük együtt ért el Diósgyőrbe is. Idevaló fiú lévén — ezt tudta a szovjet parancsnokság is — könnyen tájékozódott. Ismerte a terepet, a környezetet, az embereket, tudta ki, mi. Mindenben segített, mindenütt olt volt, ahol szükség volt rá. liny alkalommal nehéz helyzetbe került. Az úgynevezett Lihi-féle udvarban még németek tanyáztak. Két aknavetővel szórták a gyilkos tüzet. A fiatalember a közelükbe került. Meghúzódott egy ki- szögellésben és az alkalmas pillanatra várt. Civilruhában volt, nem keltett feltűnést. Zsebében viszont néhány kézigránát lapult. Néhány perc múltán az aknavetők elnémultak. Indult volna tovább, de ekkor a szomszédos utcából egy Tigris-tank fordult ki. Nagy zajjal, lassan, óvktosan mászott előre a lomha gépóriás. Éppen a kőnyomda elé ért volna, amikor egy szovjet katona felemelkedett, dobásra lendítette a karját,- aztán a földre hanyatlott. Az ifjú emberben felforrt a vér a gyilkosság láttán. Útjára engedte a Tigrist és óvatosan a katonahoz kúszott, aki — mint kiderült — halálos sejtet kapott. Alig fél óra múltán a kapitány, akit Lonyának hívtak, magához kérette a fiatalembert. Azt mondta: — Adok két katonát, szerezzetek egy kocsit! — Meglesz! — volt a tömör válasz. Tudta, hogy Saád Ferenc orvosnak van autója. Hozzá mentek. — Ott a kocsim a széna alatt, de nincs benzin. — Szerzünk! — döntöttek most már közösen. Szereztek is. Beültek és teljesítették a parancsol, amely így hangzott: — összeszedni a nyilasokat! Alig végezlek a feladattal, jött a hír: a fűrésztelepen 94 zsidó mnnkaszol- gálatos és IQ orosz fogoly van, akiket a németek még aznap ki akarnak végezni. — Ki kell szabadítani őket! , Az akciót előkészítették. Mindent pontosan megbeszéltek. Óvatosan közelítették meg az épületet, ahol a halálraítélt foglyok voltak. Nem messzire innen egy hatalmas gödör tátongott . .. Nyomban gondolták: ezt a foglyoknak szánták. Feszült pillanatok következtek. Egy elhibázott mozdulat, s nem sikerül az akció. Az őr. aki a lelakatolt ajtó előtt sétált fel és alá, gyanútlanul gyújtott cigarettára, amikor mögötte ütésre emelkedett egy kéz és lesújtott. A némgt hangtalanul éséttössze. A többi percek alatt zajlott le. A foglyokat a Tapolca-réten szállásolták el egy épületben. Megmenekültek. S J945. április 4-én az utolsó német katona is kitakarodott az országból, megkezdődött az újjáépítés, az országepites történelmet formáló nagy munkája. T. F. „Az agyag a kerámia legfontosabb nyersanyaga. Nedvesen gyúrható, képlékeny, . túlnyomórészt, 0,02 milliméternél kisebb részekből álló vízzáró alurní-' nium-hidroszüikótos üledékes kőzet.- Felhasználása azon alapszik, hogy a vízzel képlékennyé tett massza a szárítás után is megtartja kialakított formáját és égetéssel kemény, köszerü anyaggá alakítható...” A mozdulatait nézzük, ujjait, amelyek semmivel sem különböznek más emberekétől. S mégis, ahogy formálja, kerekíti a körbe forgó korongon a maga által elképzelt edényeket, mozdulataiban van valami utánozhatatlan ügyesség Hobby? ... Elhivatottság? — Tizenhárom éve érdekel a mezőcsáti kerámia — mondta Kiss Károly elektro. műszerész — sokan gyűjtik évele óta körülöttem. • Megláttam a szépségét. — Vékony könyvet vesz elő, fellapozza. — Az ember mindent felkutat, ami az érdeklődésével kapcsolatos. Ez itt dr. Kresz Mária megállapítása a Néprajzi Értesítő 1960-as számában: „Me- zőcsát, Hódmezővásárhely mellett az a fazekas-központ, ahonnan a legrégibb tárgyak maradtak fenn és népi kerámiája egészen kimagasló helyen áll a magyar és az európai népi kerámiák között...” 1916-ban Kovács Dániel halálával, aki utolsó mester volt, megszűnt a mezőcsáti fazekas művészet. — Anyai dédnagyanyám Horváth lány volt, s ugyancsak kerámiával foglalkozott. Talán tőle örököltem az agyag iránti vonzalmat. Ha így van, nem könnyű szerelemmel oltottak be, annál is inkább, mert a fazekas családok kihalásával eltűnt, elveszett az általuk kifejlesztett tudás és ismeretanyag nagy része is. Házak kertjeiben, s más helyen kezdtük keresni, hogy minél több edénytöredékre tegyünk szert. Segítőtársam is volt dr. Hoffmann András állatorvos, vele együtt több mázsányi agyagot gyűjtöttünk össze. Ma már két vaskos 1‘üze te van, amibe bemásolta a megtalált. összegyűjtött mintákat. Nyomon követhető a stílust kialakító családok művészete, a Rajczi, Horváth és Kovács családoké. Ezekből a családokból kerültek ki a legnevesebb fazekasok, ok fejlesztették művészi színvonalra a mezőcsáti kerámiát. A" munjta megkezdéséig azonban hosszú volt az út. Meg kellett ismerni - az anyagot, a mázakat és a szerszámokkal az alakító munkát. — Igen ez volt a legnehezebb. Nagyon sok segítséget kaptam Hollóházán. Tavaly 14 napot töltöttem ott el. Megtanultam koron- gozni és utána az ottani tapasztalatok alapján fél- építettem a saját kemencémet’ és korongomat. Az első önállóan készített darabot Hollóházán égette: a zöldmázas korsó ott áll a szekrény tetején. — Eddig mintegy 50 különféle darabot, lányért, edényt készítettem. A szikkasztó égetésen is túl vagyok már. Az első darabokra a napokban égetem rá a mázt. Elvkor vizsgázik a kemencém és magam is. Bízom a sikerben. Nem volt könnyű eddig sem, de szeretném bizonyítani, nem veszett el a mezőcsáti kerámia. — Hogyan képzeli a továbbiakban? — Célom a mezőcsáti stíluson alapuló népi kerámia megteremtése. A színek, formák megtartása mellett művészi értékekre törekszem, saját tervezésű darabjaimmal. Az elmúlt hetekben vette fel a kapcsolatot az Iparművészet! Vállalattal. A vállalatot érdekli a gondolat, zsüriztetni, majd forgalmazni akarják az újjászülető mezőcsáti kerámiát. Sikerül-e vajon a fazekasok dédunokájának terve? A sok éves befektetett munkája és hite alapján bizonyosnak tűnik, hogy nem dolgozik hiába. Hajdú Gábor Betűk betonból lüm’rkszef, ja? Kísérőm a szibériai Novoszibirszkben, szaktársam a szakmában, testvérem a munkában, barátom az emberségben, elv- társa m- a k o m m u n i z m u s ba n, a világ egyetlen jövőjében. Emlékszel, Kolja? ötezer kilométerre voltunk Moszkvától, hétezer. kilométerre Budapesttől. Én ott a mínusz harminc fokos; száraz, szúrós, porhótól csillogó szibériai télben öt órával voltam fiatalabb, mint odahaza, Miskolcon. Emlékszel, Kolja? Ott, ahol az Ob egykor legyőzhetetlen akadályt jelentett és letelepülésre, arra kényszerítette a vasútépítőket, hogy tartós hely- benmaradásra rendezkedjenek be. ott most az egykori vasútépítők unokái,, dédunokái és ükunokái azt csinálnak a folyóval, amit akarnak. Vagyis megállítják, tengerré duzzasztják és erejét megcsapolva, mint elektromos energiát az em- ■ beri erő fokozására használják. Nem messze' a gátaktól, a gátakban forgó- duruzsoló, zümmögő-sus- torgó turbinák és generáló- óriási és apró kerckeirok tői van egy új városka a lajgában, amelynek a Tenger nevű utcája a Tudósváros szívébe vezet. Valamikor, a múlt század végén, amikor a transzszibériai vasút elérte az Ob folyót, itt vasúti hidat kellett építeni. Négy esztendeig tartott ez a munka. .»És mire befejeződött, a két parton állott a korábbi falu, Krivoscsenkovo és a- jobb parti Guszevka falu helyén nyolcezer lelket számláló település maradt, melynek lakói főleg vasutasok voltak. Ma itt: áll, gazdagodik, fejlődik Szibéria legnagyobb, több mint egymillió lakost számláló városa, amely olyan fiatal, hogy történetét töltőtollal írják. A szibirjákok „fővárosától” messzire zajlott le a világtörténelem eddigi legnagyobb háborúja. De a háború Novoszibirszkben is háború volt, Itt is. mint mindenütt a hátországban, az volt a jelszó, hogy mindent a frontnak! Mindent! Kenyeret, acélt. vért. katonát. életet. És a szibirjákok tízezrei innen is elindultak Európa végtelen országút- jaira. És a szibirjákok tízezrei közül tízezrek nem V' «s-c♦* t % tértek vissza soha többé szülőföldjükre, városukba. A Szovjetek Háza közelében építették, alkották meg a szibirják harcosok dicsőség-emlékművét. Maga az egész hatalmas tér egy emlékműi A tér tengelyében magasodik a szovjet hazát szimbolizáló szikárszomorú, szenvedő-szigorú arcú anya kőből vésett alakja. Előtte a családi tűzhely, az élet és a halál jel- ' képéként lobog az örök tűz acélkoszorúban. A kő anya és az acélból életre kelő tűz mellett olt sorakoznak a betonból készült, téglalap alakú tömbök, mint az anya fiai. És a téglalap alakú • betontömbök felületein csupa betonból öntőit, emberujj nagyságú betűk. Es a betűk nevekké állnak össze. És a nevek gazdáik emlékét őrzik. Ezerszám- valaha-élő-gazdák nevét. Emlékszel, Kolja? Ott álltunk a mínusz harminc fokos, száraz, szúrós porhó- • tói csillogó szibériai télben. Csupa-élettel hajladozott a szélben az örök tűz. Es akkor valahonnan és mindenünnen megszólalt a gyász- • zene. Messziről, a tér végéről megindult a díszőrség sora. És a díszőrség olajtól csillogó fegyverekkel pontosan odaállt. ahol az elültük levő katonák élőtest hőjétől meleg csizmatalpa felolvasztotta a márványt fedő jégréteget. Emlékszel, Kolja? Aztán odavezettél az egyik betonból készült tömbhöz és rámutattál az egyik betonból kiöntött név betűire. A keresztnév, az atyai név- kezdőbetűje után ott volt a családod neve. Az apád neve. Aki a szibirjákok- tízezreivel indult el annak idején, hogy megvédje a szovjet hazát és hogy szabadságot vigyen fél Európa leigazolt népeinek. És az én népemnek is. A te apád sem tért vissza soha többé. De az emléke éppúgy ott él, alkotóan él a városotokban, mint a soha vissza ' nem tért tízezer szibirjákok emléke. És ti betonból. acélból új városokat, erőműveket. gyárakat emeltek. És ezeken a hatalmas be- * Ionból épült épületeknek a homlokán is betonból öntött betűk vannak. A városok, a gyárak, az erőművek be- tonbetűiben is apáitok emléke él. Nem volt hiábavaló az életük. Nem haláluk. volt hiábavaló -a Oravcc János ét. 1 Fazeka so k d éd u n o ka \a
