Észak-Magyarország, 1973. március (29. évfolyam, 50-76. szám)
1973-03-28 / 73. szám
1973. morc. 28., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Napirenden a Eszai Kőolajipari Vállalat munkája A Leninvárosi Pártbizottság és a Leninvárosi Tanács vezetői dr. Kovács Miklóssal, a városi pártbizottság első titkárával az élen a napokban a Tiszai Kőolajipari Vállalathoz látogattak,. melynek során meg- bes- ílést folytattak a helyi gazdasági, párt- és tömeg- szervezeti vezetőkkel. A tanácskozáson elsőként Sörös István igazgató adott tájékoztatást a vállalat munkájáról, a beruházás helyzeté, ről. Az igazgató elmondta, hogy az alapító oklevelet február 8-án írta alá a nehézipari miniszter. Szólott róla, hogy tervszerűen halad a vállalat szervezetének kialakítása, a káderek kiválasztása. Elsősorban a beruházást irányító műszaki és gazdasági vezetőkre, szakemberekre van szükség, hiszen a kőolajfinomító építése mór hónapokkal ezelőtt megkezdődött és ebben az évben több mint 250 millió forint értékű munkát kell elvégezni. Mint arról Sörös István beszámolt, a vállalat létszáma 1974-ben eléri a lGQ-at. Szó esett a gondokról, problémákról is, amelyek elsősorban a tervellátottság terén és pénzügyi vonalon jelentkeznek. Barnaki Ernő, a pártalap- szervezet titkára, többek között elmondta, nagy jelentőséget tulajdonítanak a pártszervezet további erősítésének. Jelenleg 27 párttag dolgozik a vállalatnál. Az alápszervezet igyekszik minden segítséget megadni a beruházás kezdete, s -a vállalati, szervezeti kialakítás során jelentkező gondok, problémák megoldásához. E célból külön intézkedési tervben rögzítették a beruházást segítő legfontosabb politikai feladatokat. A vállalatnál folyó szakszervezeti munkáról Pásti László számolt be, aki elmondta, hogy most készítik a vállalati kollektív szerződés tervezete A B.-A.-Z. megyei Allaíforgalmi és Húsipari Vállalat az alábbi munkakörökben alkalmaz dolgozókat: — RAKTÁROSOKAT, — GYORS-GÉPlRÖT. Jelentkezni lehet a vállalat központjában, Miskolc, Vágóhíd utca 16. szám alatt. AUTÖTULA.TDONOSOK! GÉPKOCSI SZERELŐK.! Hazai és külföldi autóápolási cikkek valamint autólelszerelési tárgyak gépkocsiakkumulátorok, akkumulátor-cellavizsgáló, személygépkocsi-tömítések, olajemelők. légszűrő-betétek. hátsó lámpaburkolatok, fényszóró-betétek, Skoda gyújtáselosztó, Zsiguli elosztófedél, 12 V-os gyújtástrafók NAGY VÁLASZTÉKBAN KAPHATÓK A KISMOTOR- É1S KERÉKPARSZAKBOLTIJNKBAN! Miskolc, Széchenyi u. 90. Telefon: 35-908. Nyitva: 8—17 óráig; szombaton: 8—13 óráig. Iskola épül Hernádnémetiben „Nagyon örülünk az új iskolának és nagyon várjuk elkészültét.” Marosi György, Hernádnémeti községi Általános iskola igazgatója nemcsak saját és kollégái véleményét fogalmazta meg a rövid mondatban, hanem a falu vala mennyi lakójáét. Az -új létesítmény ugyanis, mellyel Her- nádnémeti hamarosan gazdagabbá válik, valóban az egész község örömét szolgálja majd az átadás után. A korszerű, nyolc tantermes iskola a kastélyparkban emelkedik. A budapesti 31. sz. Állami Építőipari Vállalat építi meg, számos, egyéb feladata mellett. Munkájukul közmegelégedésre, szépen végzik. Az iskolában a tantermeken kívül előadók, úttörőszoba, műhely, könyvtár is helyet kap. Előcsarnokét úgy alakítják ki. hogy ezer. vagy ennél több ember is elférjen benne: alkalmakként megfelelő helyet biztosítva így falugyűléseknek, tsz-közg'-üléseknek, ünnepségeknek. A korszerű létesítmény körzeti iskolaként tevékenykedik majd. Hernádkak és Belegrád tanulói járnak még ide a helybelieken kívül. A kastély — jelenleg iskola — továbbra is megmarad a gyerekek birtokában: kollégiumot rendeznek be az épületben. Az új iskola a tervek szerint az idei nyáron kész.ii’ el. (Fotó; Szabados György) A rendezéssel járó. számos feladat munkálatait végzik a Bársonyos-csatornán.. vagv ahogyan sokan megtisztelik: a Kis-Herná- do\ Körültekintő. hosszadalmas munkáról van szó. hiszen csaknem 70 kilométer hosszú csatornát rendeznek. Talán érzékeltet valamit, ha leírjuk, hogy eddig körülbelül 250 ezer köbméter földet mozgattak meg. De nemcsak a mé’yitás. a kotrás. hanem a különböző műtárgyak léte is gondot okoz. Például a vízimalmoké, vagy a kisebb-nagyobb — általában engedély’ nélkül épített — Indáké is. Több helyen kisajátítási munkálatokat is el kellett, vagy kell végezni, fákat is ki kellett, vagy’ ki kell vágni. Mindezekről azért szükséges szólni, mert például Mérán az a hír terjedt ei, hogy a fákat ugyan kivágták — kellő térítés ellenében —. de a csatorna rendezésére mégsem kerül sor. valamiért elmarad. A községi tanácson tudják, hogy nem így igaz. különböző alkalmakkor meg is nyugtatták a lakókat, de úgy tűnik, többször is szükséges szólni erről, 111. az újságban is. Annál is inkább, mert előfordulhat, hogy’ más községekben is elterjedhetnek hasonló hírek. Az Észak- magyarországi Vizügvi Igaz. gatóságtól kapott tájékoztatás szerint a Bársonyos rendezési munkálatait a tervnek megfelelően elvégzik. Jelenleg az alsó szakaszon dolgoznak, Méra környékére az őszi hónapokban jutnak el. A csatorna rendezésének teljes munkálatait a jövő évben fejezik be. A Matyóház A jelenlegi általános iskola, a kastély továbbra is a gyerekek birtokában marad: kollégiummá rendezik be A korszerű, új iskola építését a tervek szerint a nyáron befejezik terveiből Több mint kétezer dolgozója van a mezőkövesdi Matyóháznak, amely eredményekben gazdag évet zárt. Feladataikat sikerült maradéktalanul megvalósítani. Növelték a szövetkezetben a termelési értéket és a gazdálkodás színvonalát. Sokat fejlődött a szövetkezeti demokrácia, javult a munkahelyi légkör, javultak a dolgozók életkörülményei. Tavaly’ 58 milliós értékű tervüket már december elejére teljesítették. Termékeik jelentős részét külföldi meg. rendelőknek szállították, de sokat vásárolnak tőlük a népművészeti boltok, a háziipari szövetkezetek és a különféle vállalatok is. Kedvezően alakult az egy’ főre jutó átlagkereset, és amellett saját erőből jelentős beruházásokra is sor került. Elkészült a Matyóház ez évi terve is, amely szerint ebben az évben 54 millió forintnak megfelelő népművészeti. s mintegy 8 millió forint értékű, egyéb árucikket gyártanak. Ebből 36 millió forint értékű export lebonyolítását tervezik. M. M. Beszél hetünk-e tavaszi fáradtságról? A szervezet kimerült vitamintartalékai Öltözködés — tavasszal Hullámzó kedélyállapottal, rossz közérzettel, fáradékonysággal az emberek majd minden évszakban találkozhatnak. A felsorolt bajokért többnyire a változékony idő. járást okolják. Nem is egészen alaptalanul, hiszen a hideg, csapadékos napokat átmenet nélkül felváltó, napos idő a szervezet ellenállóképességét ugyancsak próbára teszi. Az ingerlékenységgel, rossz közérzettel párosuló fáradtságérzés, amelyre tél végén, tavasz elején sokan panaszkodnak, csakugyan „tavaszi fáradtságnak” tekinthető. Mindenekelőtt a téli vita- minszegény’ség és a sokáig nélkülözött napsütés meríti ki — egyénenként változó mértékben — a szervezetet. A hideg napok étrendje általában kalóriagazdagabb. zsírosabb. mint máskor — egyúttal meglehetősen vitamin- szegény. Sokak szervezete feléli őszi vitamintarlalékail, s a télen meglassúbbodó, kevesebb mozgás, rövidebb ideig való tartózkodás a szabadban ugyancsak csökkentik az ellenállóképességet. Ezért vagyunk fáradtak éppen tavaszkor, erre utal a szólásmondás: „nehéz a telet kiheverni”. A szervezet egészséges működtetésének tavaszi kiskátéja tehát nem más. mint a változatos étrendről való gondoskodás, sok mozgás, gy’akori tartózkodás a szabadban. Már-már közhelynek beillő tanács, hogy tavasszal fogyasszunk minél több zöldséget, gyümölcsöt, főzeléket. Sokan esküsznek a citromra, mint afféle vitamingyárra. holott a paprika, vagy a karalábé C-vita- mint bővebben tartalmaz. Hasonlóan magas a karfiol, a nyers savanyúkáposzta, vagy a csipkebogyó C-vita- mintartalma. Érdemes az étrendbe parajt, babot, száraz borsót, kelkáposztát, sóskát is iktatni, hogy a helyes konyhatechnika alkalmazása — főzés, forralás helyett az ételek párolása — révén kevesebb C-vitamin vész el! A palackozott gyümölcslevek is igen hasznosak — hosszabb távon. Csupán jó izük miatt is érdemes gy’ü- mölcsleveket fogyasztani, különösen, ha a munkával alaposan igénybevett szervezet általános fáradtsággal küszködik. A tavaszi fáradtsággal járó panaszokra legjobb ellenszer az oly sokat emlegetett mozgás. Nem kell sportolónak lenni ahhoz, hogy’ belássuk: keveset mo. zogtunk, rövid ideig tartózkodtunk a szabadban — télen. Éppúgy, hogy a természet valósággal újjászületik tavasszal, az emberi szervezetnek is megújulásra van szüksége. Ilyenkor a legegyszerűbb orvosi tanácsok a leghasznosabbak: azok. amelyek vitamindús táplálék fogyasztását. intenzív és gy’akori testmozgást, a szabad levegőn való tartózkodás fontosságát sugallják. Tavasszal az öltözködésre is érdemes a szokásosnál nagyobb gondot fordítani. Ilyenkor a szervezet — rész. ben a vitaminhiánynak betudhatóan — nehezen alkalmazkodik a hőmérséklet hirtelen változásaihoz. A túl- öltözöttség, vagy a meleg holmik idő előtti elhagyása egyformán káros és meghűlést eredményezhet. A mostani változó, a sokéves átlagnál melegebb időjárásban legjobb a mindenkori hőmérsékletnek megfelelően rétegesen öltözködni, azaz egy könnyű blúzhoz, inghez, vékonyabb pulóverhez vastagabb mellényt, vagy zakót és felöltőt viselni. Ugvanis az egyes ruhane. műek közötti levegőrétegek is meleget biztosítanak. Ez megkönnyíti az időjáráshoz való alkalmazkodást, amelv. nek alakulásától függően egy-egv ruhadarabot köny- nyen levethetünk. A szervezet számára leghasznosabb tevékenységek egvike a tavaszi napozás. Jótékonyan befolyásolja a bőr állapotát, fokozza a szervezet ellen áll'''képességét, elősegíti a D-vitamin-kénző- dést. Erre különben nnev szükség van oh’anknn »-ni- kor a szervezet a t*1 ,,+őn valamelyest legne-'n-”''4 állapotban várja a nyarat. Rendezik a Bárson jóst