Észak-Magyarország, 1973. március (29. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-25 / 71. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4

1973, morc. 25., vasárnap

Néhány napja beszámoltam a moszkvai Taganka Színház kei. érdekes előadásáról, meg a színháznak azon törekvéseiről, amelyek a látott előadásokból következtethetek. Láttam még- Moszkvában a Szergcj Obrazcov vezette Állami Központi Bábszínház egy felnőtteknek szánt ragyogó szatíráját (Noé bárkája), Leningrádban egy, három kisbalettből összeállított műsort, s egy nagyszabású könnyűzenei műsort. Mindez azonban nagyon-nagyon kevés ahhoz, hogy a mai szovjet színházi életről képet kaphassak, sőt magáról a két városéról sem lehet képet nyerni egy rövid látogatás alatt. Beszélgettünk olt élő ismerőseinkkel, kollégáinkkal, a szovjet sajtó erre leghívatottabb képviselőivel, a kapott kép mégis nagyon vázlatos maradt, az ő segítségükkel is csak egy kis sze- letkéjét ismerhettük meg a hatalmas ország ezerszínü színházi életének. Nyikolaj Alekszendrevics Potápov, a Pravda irodalom- és művé- szetkritikai rovatának vezetője, amikor arról érdeklődtünk, miként, próbálják áttekinteni és ^tíogni a szovjet színházi életet, arról beszélt, hogy átfogni, az átfoghatat- lant nem lehel, bár sokféle kísérletet tettek erre, sokfajta törekvésük van, de teljes egészében átfogni nagyon nehéz, s a legtöbb figyelem Moszkva és Leningrad színházi életére esik. Ugyanakkor módját ejtik, hogy a köztársaságok színművészeti élete, a más városokban működő színházak tevékenysége, ha ritkább időközökben is publicitást, kapjon — a helyi sajtón túl is.

Említettem,, hogy Moszkvában jelenleg huszonhét színház működik. Nalalja Alekszandrovna Balasovától, a Teatralnaja Zsizn.y (Színházi Élet) szerkesztőjétől azt kérdeztük, mii tudna ajánlani látogatásunk idején a moszkvai színházak repertoárjából, melyek szerinte is a megérdemelten sikeres darabok. Néhány cím az ajánlatokból: Kohászok, a Művész Színház produkciója, egy brigád élete, konfliktusai, a Majakovszkij Színházból La Mancha lovagja, A vágy villamosa, a Taganka előadásai, máshonnan Oszt- rovszkij, Dosztojevszkij, Csehov, Shakespeare, a Szatíra Színházból Szlavin Intervenciója és Stejn Az idő vasfoga című, Visnyevszkijről szóló

darabja. Ajánlotta még a Bolsoj klasszikusokból álló opera- és balettműsorát, egy mai szerzőnek l. Miklós cárról szóló drámáját, valamint Ibrahim Belkof azerbajdzsáni szerző Nö a zöld ajtó mögött című drámáját. (Más forrásból hallottunk egy kiemelkedően értékesnek tartott darabról. Csingiz Ajtma- tov és Kai táj Muhamedzsa- nov A Fudzsijama megmászása című drámájáról, amely a Kortárs Színház egyik újdonsága.)

Talán az olvasónak is feltűnt. ami a fenti felsorolásból meghökkentett: viszonylag nagyon kevés a mai szerző, és azon beiül is kevés a mai témájú darab. A Bala- sova említette müvek közül jóformán csak a Kohászok sorolható ide. Vajon mi az oka. kérdeztem. Érdekes volt a válasz: a mai témájú színpadi művek számaránya sokka! kedvezőbb, mint a felsorolásból kitűnik, de mert kérdésünk a megérdemelten sikeres, magas művészi értékű drámákra vonatkozott, nem kerülhettek a felsorolásba. nem versenyezhetnek az említett, művekkel, sok köztük a iis-'e'.clre és elismerésre méh'' ' :~érlel, de még keprodukáljanak. Jevtusenko Vozsnyeszenszkij és Majakovszkij müveiből rendezlek látogatásunk idején ilyen esteket.

vés a kiér'-lt, számító mű.

tartós sikerre

Leningrad színházainak műsorai hasonlatosak a moszkvaiakhoz. Talán itt valamivel több a zenés játék, de a tematikai arány megegyező. Sok operett és musical szerepel a repertoárban, köztük több Kálmán-operett és még mindig nagy siker a Csárdáskirálynő. Moszkva és Leningrad színházi élete egyébként nem különül el élesen egymástól, egyes kiemelkedő művészek mindkét várasbán játszanak, az egyik legnépszerűbb férfiszínész. Innokentyij Szmoktunovszkij Leningrádban is játszik, filmezni is olt szokott, s most Moszkvában egy Tolsztoj- dráma főszerepére. készül, a legkiemelkedőbbnek tartott szovjet színházi rendező, A revizor budapesti rendezése révén nálunk is már jól ismert Tovsztonogov pedig nem a fővárosban, hanem Leningrádban él és dolgozik. Mindkét városban gyakran rendeznek e'gyes színházakban költői esteket, többnyire egy költő műveiből, vagy több szerzőtől tematikus válogatást, a szerkesztésben ügyelve arra, hogy ezek a „látható dalok” összességükben feszült drámai estet

Ismeretes, hogy az SZKP XXIV. kongresszusa óla a szovjet művészeti élet, s azon belül a színház- és filmművészei, illetve az ezekhez kapcsolódó kritikai munkásság a legfelsőbb szintű politikai vezetés vizsgálati témája volt és határozatok is születtek e témakörben. Az elmúlt évben született központi bizottsági határozat, illetve a KB állásfoglalása a kritikáról szükséges volt. A kritika sokszor feloldódott, veszített erejéből, hatásából, bizonyos egymást elfogultan mérlegelő klikkek alakulásának veszélye állt fenn. Szükséges, hogy időnként friss, kívülálló szem mérje végig a művészeti, és müvészetkri- tikai munkál, mondták szovjet kollégáink. A határozat egyébként máris érezteti jótékony hatását: szélesedett a színházak repertoárja, sok ú,i darab került elő, különösen a kisebb, távolibb köztársaságok színházi városaiban. (Zsuhovlckijnek például 2—3 darabja megy egyszerre mintegy öíven színpadon, de vannak szerzők, akiknek egyszerre kétszáz helyen is .iáisszák a darabjait szerte a világ legnagyobb országában.) A Pravda rovatvezetőjének véleménye szerint is a határozat nyomán haladó len- i dencia észlelhető a színházi j életben, még ha lényeges fellendülésről, az egész ország színművészeiét érintő előrelépésről nem- is lehet beszélni, Mindenesetre a színművészet megelőzte e tekintetben a filmet.

Mindössze néhány, jellegzetesnek vélt vonást ragadtam ki a szovjet színházi életről nyert nagyon vázlatos összképből. Nem lehel átfogni az álfoghatatlant, meddő dolog lenne ezzel kísérletezni. De talán valami keveset sikerült érzékeltetni abból a pezsgésből, amely a szovjet színházi életet jellemzi, és amelyben az SZKP Közponli Bizottságának állásfoglalása nyomán fellelhetők az előbb- rclépés kezdetei, hogy a mai élet és a mai hősök mind nagyobb helyet foglaljanak el a szovjet színpadokon. És nem is akármilyen helyet —, a. jó, a magas értékű művekben legyenek jelen.

Benedek Miklós

Magyar hetek Urbsnóban

Czinke Ferenc és Szabó Iván kiállítása

Czinke Ferenc a,z olaszországi kiállítás anyagát válogatja salgótarjáni műtermében.

A . magyar képzőművészek számára — hagyományosan — szinte kötelességszerű feladat egy-egy itáliai „portya” lebonyolítása. Nemcsak azért, mert Itália maga a művészettörténet, s a legkisebb városok is őriznek felbecsülhetetlen értékű alkotásokat, régi vagy újabb kori mesterek munkált, hanem, mert az olasz tájak megindítóim szépek, festőiek, s az olasz vendégszeretet semmivel sem marad el a magyar mögött.

A napokban Urbino városban magyar belek kezdődnek. A rendezvénysorozat keretében nyílik meg a Palazzo del Coliegio Kaft'aello- ban Czinke Ferenc Munka- csy-dtjas grafikus és Szabó Iván Munkácsy-díjas szobrászművész, közös kiállítása. A Salgótarjánban élő neves grafikus (in nagyméretű grafikai lappal szerepel a kiállításon; többek között bemutatja A tenger természete című új sorozatának lapjait is.

Szabó Iván, aki a Képzőművészei i Főiskola tanára, fából készített szobrokat, plasztikai munkákat állít ki; müvei a magyar népköité- sz.cl ili lelő hatását, s egy bartóki szintézis igényét mutatják.

Mindkét művész az oiasz állam ösztöndíjával háromhárom hónapot töltött Itáliában. Kiállításuk lényegében e sok-sok élményt adó vendégeskedés viszonzása is. Közös kiállításuk anyagát Urbino után más olasz városokban, így Bariban. Firenzében és Rómában is bemutatják.

Miért ezt a pályát?

A szülök a gyerekekre hízzák ?

Sok ezer gyerek végez ebben az esztendőben is az általános iskolában. Gyerekek, akik 14 éves fejjel már arról döntenek, hogy hol, mi- - lyen iskolában tanuljanak tovább, s ezzel többségük pályát is választ, magának. Pályát, szakmát, melyet meg lehel, egy életen át művelnek.

A családban mindenki

— Nálunk az egész család autószerelő vagy taxis. Én is ' az szeretnék, lenni, autószerelő. B. Jenő nagyon határozottan folytatja:

— Szoktam segíteni az apukámnak is. Segítek leszedni a kerekei,, volt, amikor olajoztam, de a legnagyobb, amit rámbízott, az egyszer egy akkumulátor kiemelése volt.

Láthatóan büszke rá.

— Mindig sikerül?

Percnyi csönd után valami%rel halkabban jön a válasz:

— Van, amikor nem. Olyankor segít a bátyám. De ha jól megcsinálom, akkor apu mindig megdicsér.

— Nem gondoltál arra, hogy más pályára mész?

— Nem. Én szeretem az autókat.

— Nekem a nagymamám és a keresztmamám varrónő. Én is az szeretnék lenni — vette ál a szót F. Borbála, vékonvj fekete hajú kislány.

— Nem nehéz az a szabás?

— A, nem. Ott még nem baj, ha egy kicsit nagyobbra vágom az anyagot. A varrás, az már igen, annak pontosnak kell lenni.

— S mit szoktál varrni?

— Néha magamnak fel-, hajtom a ruhámat.

— A szüleid mit monda-, nak?

— Rám bízzák. Azt mond-| jak, az leszek, amihez ked-, vem van.

Ötlet a nyárból i

i

— Én könyvkötő akarok lenni.

Vékony, csendes szavú fiú | P. Zsolt.

— A családban még senki j sem választotta ezt a szak-) mát.

— Hát te hogyan? .. .

— Anyukám a fényképész' szövetkezetben dolgozik, s' két évvel ezelőtt nyáron ott! dolgoztunk néhányan, fiúk.! A könyvkötő üzemben. Na-! gyón megtetszett, mert érdé-' kés volt.

— AnyuékV I

— Ök is rám bízzák. Dél

mondták, hogy nekik jó. hogy1 odamegyek, mert ott dolgo-l zik anyu is. I

— Odahaza, szoktál barka- ■

csői ni? I

— Hát, legfeljebb dobozo- i kai. De az iskolában csinál-: tunk már egyszer egy bori- > lót.

— Nálunk van a család-: ban varrónő, de én sokáig nem is gondoltam erre a ,

szakmára. Egészen addig, amíg politechnikai gyakorlaton nem varrtunk. Altkor határoztam el, hogy női szabó leszek.

, Ézt már D. Erika mondta, s azonnal folytatta is: . .

— Állami gondozott, gyerekeknek varrtunk lcisruhukat. Én egy kék kis virágmintás piké anyagból varrtam a ruhát, hátul nyitott voll, elől volt egy zseb rajta, s a zsebbe csokit teltünk. Amikor kisebb voltam, tanítónő akartam lenni, aztán sokáig egészségügyi szakiskolába szerettem volna menni. De ez talán jobb lesz.

Bár én nem vagyok rossz tanuló, 3,(1 voltam.

— Az egészségügyi szakiskoláról letettél?

— Azért még nem teljesen. Az apukám is most tanul a közgazdaságiban, a munka mellett. Talán később én is beiratkozom. Hallottam egy egészségügyi iskoláról, ahol idősebb kortan is lehet tanulni.

A szülők szava

A négy most végző nyolcadikos a Győri kapui általános iskola tanulója. Éhben az iskolában, ebben a tanévben összesen Hll-en végeznek. Közülük 2í!-an gimnáziumban, 33-an szakközép- ’ iskolában és 40-en szakmunkástanuló intézetben szeretnének továbbtanulni, ötvenhat fiú van, s közülük harmincegyen jelentkeztek szakmunkásképzőbe.

— Mi is elmondjuk a szülőknek, milyen pályát látnánk jónak, milyen iskolát — mondta később az iskola igazgatója, — De az az igazság, hogy többnyire csali meghallgatnak bennünket,

Példát is hozol! az igazgató:

— B. Jenő második helyen szakközépiskolát jelölt meg. Ennék a valószínűsége szinte semmi, hiszen ha nem veszik fel autószerelőnek. akkor már kiesett a szalcközépis-' kólái felvételből.

Gyerekek, egyek a sok közül. Pályát választanak. S a pályát többnyire a családból választják. Meri azt ismerik., arról többet tudnak.

Csulorás Annamária

\

Átfogni az átfoghatatlant?

Jegyzetek a mai szovjet színházi életről

bér kezébe. Kötöttem máraz 1700-as évekből való könyveket is. Régi folyóiratokat meg anyakönyvi kivonatokat is foglaltam borítóba. •

Az asztalra mutat:

— Ezeket az anyakönyveket a sajóládi tanácsnak készítettem. Az aranyozott címet ólombetűkkel, melegen préseltem a táblákra.

Nyílik az ajtó, tizenkét év körüli fiúcska lép a műhelybe. Benes István fia. Bár sejtem a választ, mégis megkérdezem:

— Mi akarsz lenni, István, ha megnősz?

— Könyvkötő.

— Szeretném, ha a fiam tovább folytatná a mesterségemet — mondja az édesapa. — Ügy látom, vonzódik hozzá. Szívesen babrácsolgat itt velem a műhelyben.

A fiú kis könyvet mutat:

— Ezt én kötöttem — mondja nem titkolt, büszkeséggel.

— Ügyes munka — dicsérem.

___ lüvnrA ha nyugdíjba

j

uvuio, megyek, még

öbbet foglalkozhatom a fiammal is. Ha ezután is jól fogsz tanulni — fordul a könyvkötő a fiához —, ha- narosan kelten leszünk mesterek ebben a házban.

Mikes Márta

A iiiííhclybeu kem™eeg

fogad. A vágógépen, a munkapadon mindenütt színes vásznak, papírok. A könyvkötő otthonosan tesz-vész kis birodalmában. Sorra megmutatja a szerszámokat, amivel újjávarázsolja a megkopott, szétszakadt könyveket.

— Tudja, lassú, aprólékos munka ez. Időigényes. Talán éppen ezért választják olyan kevesen ezt a mesterséget. De én nagyon szeretem. Szeretem a könyveket.

Az asztalon összefűzött könyv. A könyvkötő kezébe veszi, úgy magyarázza:

— Minden könyvet kézzel fűzök. Ha kész a könyvtest, és az enyvezést lenyomtál ta a prés, szépen körülvágom a lapokat. Ezután következik a táblaszabás, a könyvborító. Ez a mesekönyv például egy szép piros borítást kap majd, biztos örömmel veszik 'kézbe a gyerekek, ha visszakerül a könyvtári polcra. Mert az is fontos, hogy a könyv tetszetős külsejű legyen.

— Biztosan sok értékes könyvet kötött már.

— Harminc év alatt sok érdekes könyv kerül az emállásban: éjszakai rovatoló.

Aztán munkájáról kezd mesélni:

— Itt születtem én Her- nádnémetiben. Bizony, több mint harminc éve, hogy könyvkötéssel foglalkozom.

— Ki tanította erre a szép mesterségre?

— Egy könyv ... Tizenhét éves lehettem, amikor rábukkantam egy könyvre a könyvtárban. Ma is emlékszem a címére: Könyvkötészet és papírdíszmunkák. Megpróbáltam az elsőt... Sikerült. Aztán egyre nagyobb kedvvel láttam-"hozzá a munkához ...

Az évek során a próbálkozásokból kedvtelés lett, a kedvtelésből mesterség.

A könyvkötő megszerezte iparengedélyét, s ismeri a munka minden csínját-bínját.

— Megnézi a műhelyemet? Nemrég építettük fel. Ennek a kis háznak a helyén valamikor még kútágas állt. Amíg nem volt műhelyem, a konyhában dolgoztam. Gondolhatja, hogy a feleségem nem örült neki! — nevet, b kinyitja előttem a házikó ajtaját.

Na«y ablakos,

kaputól kavicsos út vezet a lépcsőkig, az ajtó előtt hatalmas komondor sütkérezik a gyenge tavaszi napfényben. Zömök, őszülő hajú férfi jön elém. Az üdvözlő kézfogás után bevezet a világos lakásba.

Itt lakik Benes István, a hernádnémeti könyvkötő mester.

— Először azt hittem, könyvet jött köttetni — mondja nevetve, és hellyel kínál. — Tudja, nagyon sok a megrendelő, nem is győzöm

munkával.

— Ilyen sok dolga akad faluhelyen egy könyvkötőnek?

— Hogyne, kérem. A beteg könyvet falun is meg kell gyógyítani. Meg aztán én az egész környéknek dolgozom. Iskoláknak, tanácsoknak és a lakosságnak is. Most éppen az alsózsolcai könyvtárnak van itt tizenöt könyve.

Benes Istvánnak valóban szorgalmasan kell dolgoznia. A könyvkötés minden szabad idejét leköti. Ugyanis Miskolcon, a 2-es postán van

A könyvkötő mester