Észak-Magyarország, 1973. február (29. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-03 / 28. szám
A MAGVAK SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEG V KI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXIX. évfolyam, 28. szám Ara: NO fillér Szombat, 107:!. február 3. *JeS©!ítés Ssig©nfeé! ilÉsszell a katonai vég vési izsltság Thieu, a saigoni rendszer elnöke és Henry Kissinger, Nixon nemzetbiztonsági főtanácsadója interjút adott az amerikai CBS televíziós állomásnak. Thieu tv-nyilatkozatában többször is visszatért arra a szerepre, amelyet — szerinte — az Egyesült Államok hivatott betölteni a saigoni rezsim jövőjében. „Szükségünk van az Egyesült Államok katonai segítségére” — hangsúlyozta. Kissinger a terrorbombúzások elrendelését különös logikával azzal próbálta magyarázni, hogy az Egyesült Államok így akart „gyorsan véget- vetni a háborúnak”. A vietnami négyoldalú katonai vegyesbizottság küldöttségvezetői szinten pénteken tartotta első ülését Saigonban. A hivatalos ülés megnyitása előtt a négy fél — VDK, DIFK, Egyesült Államok és a saigoni rezsim — küldöttségeinek helyettes vezetői tartottak rövid megbeszélést. Az első ülésről nem adtak ki közleményt. A ( Reuler-iroda helyszíni tudósításban közli, hogy pénteken megérkezett Huéba a vietnami nemzetközi ellenőrző és felügyelő bizottság héttagú csoportja, hogy a helyszínen megszemlélje a nemzetközi megfigyelők rendelkezésére bocsátandó szálláshelyeket és technikai felszereléseket. Korábbi jelentések szerint a NEFB pénteken reggel három. egyenként nyolc főből álló csoportot küldött ki helyszíni szemlére Huéba, Da Nang-ba és Plei- kuba. Mao Ce-tung, a Kínai Kommunista Párt Központi Az Ifiül IP első iára BÉpssten A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága meghívására baráti látogatásra Budapestre érkezett Rodney Arismendi, az Uruguayi Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára Rodney Arismendit a Ferihegyi? repülőtéren Gyenes András, a Központi Bizottság külügyi osztályának vezetője fogadta; éri 'i$- ' ( Bizottságának elnöke csütörtökön fogadta Le Dúc Tho-L, a Vietnami Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának- tagját és Nguyen Duy Trinh-t, a demokratikus Vietnam külügyminiszterét, akik Párizsból hazaulazóban megszakították útjukat Pekingben. A Magyar Szakszervezetek Országos Tanácsa a Vietnami. Szakszervezetek Szövetségének küldött táviratában forró testvéri üdvözletét fejezte Id a vietnami háború befejezése és a béke helyreállításáról szóló megállapodás aláírása alkalmából. Figyelemre méltó siker Pénteken dr. Szekér Gyula elnökletével nehézipari miniszteri értekezletet tartottak, amelyen értékelték, hogyan hajtják végre a nehéziparban az MSZMP Központi Bizottságának 1971. decemberi, a vállalati szervezés javítására hozott határozatát. A határozat óta több nehézipari üzemnél már mérhető a megváltoztatott ü zemszerv e- zés eredménye. Af raktározás és az anyagmozgatás szervezésében a Kőbányai Gyógy- szeráru gyár ban, a Biogálnál és a Borsodi Vegyikombinátban figyelemre méltó sikerek születtek. Annak érdekében, hogy a vállalati szervezés tovább javítsa a termelés eredményeit, szükség van egy átfogó, középtávú programra, amely szabályozza ezt a fontos munkát. Ezért a miniszteri értekezlet . határozata alapján a vállalatoknak el kell készi- ■ leniük az 1973—75. évre szóló középtávú programot. Becsben bizakodó a banpiat Pénteken estig nem tűzték ki Eócsben annak a plenáris ülésnek az időpontját, amely- Jyel érdemben is megindulnának a konzultációk az európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökkentésével foglalkozó későbbi tárgyalásokról. Szerda, óta folynak a két- és többoldalú, egyebek között kelet-nyugati i eszmecserék, amelyeknek uralkodó témája pénteken is a konzultáció részvevőinek, illetve a részvevők státusának kérdése volt. Románia és Bulgária, illetve Olaszország, Görögország, Norvégia és Dánia problémája még mindig nyitott. A NATO továbbra is szembehelyezkedik ezeknek az országoknak a konzultáción való teljes jogú részvételével, a szóban forgó országokat azonban nem elégíti ki még az úgynevezett „emelt megfigyelői státus” sem. Ennek ellenére a bécsi konzultáció sajtóközpontjában bizakodó a hangulat. Kedvező visszhangot keltettek a bécsi találkozóval foglalkozó szovjet lapkommen- tárok, elsősorban a Szovjetsz- kaja Rosszija józan hangvételű írása, .de optimista nyilatkozatot tett az újságírók előtt Stanton H. Burnett, a Becsben tartózkodó amerikai küldöttség szóvivője is, aki péntek délben még nem tartotta kizártnak, hogy már hétfőn birtokukba vehetik a küldöttségek a Hofburg tanácstermét. Az amerikai szóvivő utalást tett szovjet— amerikai közvetlen kontaktus lehetőségére is. Arái 1958. február 3-án választotta meg a Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Központi Népi Ellenőrzési Bizottságot. Az évforduló alkalmából dr. Dabrónaki Gyula államtitkár, a KNEB elnöke nyilatkozatot adott az MTI munkatársának. — A múlt cv végén 37 142 népi ellenőr, társadalmi munkás szerepelt bizottságaink nyilvántartásában. 1972-ben 19 042 egységnél tartottunk vizsgálatot. Az évforduló alkalmából köszönetéinél, szeretném nyilvánítani a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság nevében — mondotta dr. Dabrónaki Gyula a sok ezer népi ellenőrnek, akik kezdettől, vagy már hosszú évek óla végzik közhasznú, értékes társadalmi munkájukat, és a fiatalabb korosztályokhoz tartozó munkatársainknak is. félen is épül az A téli hónapokban sem csökken a munka intenzitása a Dunai Vasműben, ahol (öbb mint cgymilliárd forint beruházással 10 vállalat kivitelezésében épül a folyamatos acélöntőmű. Képünkön: IJ.i. nagy teherbírású darut állítanak fel a KGYV szakemberei az acélmű csarnokában. t ■ v: v.. :-yy. H Bundesrat IMe9a!aiiozaft pfosram )hn számunkból: A béke elsi napjai (2. oldal) Árokfői nyelcadikosok it. oldal) Lebuktak a tolvajok (5. oldal) Sport (7. oldal) elutasította a szerziíst A nyugatnémet szövetségi tanács (Bundesrat) pénteken első olvasásban az ellenzék szavazataival elutasította a két német állam ratifikálásra bocsátott aiapszei-iödését. A Bundasratban, mint ismeretes, a CDU—CSU párti, tartományi. miniszterelnökök többségben varrnak. A szövetségi tanács ugyanakkor egyhangúlag jóváhagyta az NSZK ENSZ-tagságá- nak kérelmezéséről szóló törvénytervezetet, A tanács az alapszerződésről még második olvasásban is szavaz. A szerződés parlamenti ratifikálását, azonban semmiképpen sem akadályozhatja meg. A szövetségi gyűlésnek ugyanis abszolút ■többséggel (249 szavazat) joga van elvetnie a Bundesrat „fenntartásait", mert azoknak niiKj’s vétójellegük. Ósdi sfcr Eredményes esztendőt zártak 1972. év végén az Ózdi Kohászati Üzemekben. A vállalat és a hazai vaskohászat életében, először itt szárnyalták túl az évi 800 ezer tonnás nyersvasfermelést. Az ózdi kohászat történetében először csapoltak 1 millió tonna acélt. Az elért eredményeket ez évben is tartaná szeretnék. Január hónapban minden nap teljesítették a terveket; 31-én megszületett az év rekordja is' a durvahengermű bugasorozatán. Molnár Miklós Petőfi Sándor nevét viselő .szocialista, .brigádja.. 833. tonnás teljesítménnyel megdöntötte a korábbi 767 tonnás rekordot, A rekord méltó befejezése volt a január hóban végzett munkának. Az összkép így alakult: a nyersvas termel és 104.9 a martinacél termelése 1.03,0, össz-hengerelláru termelés 102,7 százalék. Elfogadták Leninváros ez évi illesztési tervét A napokban a Lenlnvárosi Tanács megvitatta, majd jóváhagyta Leninváros 1973. évi fejlesztési tervét és a tanács ez évi költségvetését. A végrehajtó 'bizottság írásos előterjesztéséhez fűzött szóbeli kiegészítés hangsúlyozta, hogy a városfejlesztési terv minden tekintetben összhangban áll az e célra igénybevehető pénzügyi fedezettel. Az elmúlt évben 232 millió forintot fordítottak a város építésére. Ebből mintegy 170 millió forintot az ipartelepi- • lés •• kapcsán ' Bia'ösíiötb ügy-' nevezett N1 M-hozzájárulás tett ki. 1973-ban — a Nehézipari Minisztérium által a városépítésre átutalt fejlesztési hozzájárulással együtt — kereken 268 millió forintot költenek Leninváros fejlesztésére. Számolnak azzal is, hogy a kőolajfinomító beruházásának jóváhagyása eredményeképpen lehetőség nyílik újabb jelentős nagyságrendű pénzügyi fedezet biztosítására, amelyet üzemeltetői lakások építésére, s az ezzel kapcsolatos közművesítés! célokra használnának fel. Az elnök közölte, hogy az. ez évre átutalható összeg nagyságáról és felhasználásának módjáról a Nehézipari Minisztérium és a megyei 1a- nács illetékes szervei a közeli napokban megállapodást írnak alá. Milyen célokat szolgál a tanács által jóváhagyott fejlesztési alap? Többek között lehetővé válik mintegy 500 lakás felépítése. Ebből 164 ..lakás....a célcsoportos beruházás keretében készül el. Ugyanakkor a város további erőteljes' fejlesztése megköveteli a meglevő közművek korszerűsítését, illetve újabb objektumok építését. Így például szükségessé válik a távfűtést biztosító höátviteli rendszer kapacitásának növelése, az új vízmű elkészültéig egy provizórikus megoldás kivitelezése, valamint s városi szennyvízderítö beruházásának megkezdése. Ezekre a munkákra csaknem 100 millió forintot irányzott elő a Leninvárosi Tanács. A IV. ötéves terv végére több ezerrel nő a város lakóinak száma. Ezért már most gondoskodni kell róla, hogy az üezemeltetöi lakások kapcsolódó létesítményeként időben elkészüljön a város ötödik általános iskolája. A tervbe vett 16 tantermes oktatási,, „intézmény építését még ebben az évben megkezdik és előreláthatólag 1974 harmadik negyedévében fejezik be. Javul a város egészségügyi ellátása is. Az alapellátást biztosító orvosi hálózat megfelelő elhelyezése céljából — mintegy 22 millió forintos költséggel — 24 munkahelyes rendelőintézetet építenek. Az ez évi munkákra 11 millió forintot irányoztak elő. A rendelőintézet beruházási programját és a kiviteli tervet már korábban megrendelték az Északterv-nél, s mint azt a tanácsülésen elmondták, a kiviteli terv 1973 augusztusában az építők rendelkezésére áll. Az idei városépítési terv pénzügyileg megalapozott fejlesztési programot tartalmaz, amelyben jól érvényesül a célszerű takarékosság elve is. A legégetőbb problémák megoldásához rendelkezésre kiírnak a megfelelő pénzösszegek. Ugyanakkor megemlítette, hogy még ilyen dinamikus fejlődés ellenére sem tudnak minden jogos igényt kielégíteni. A városi tanács elnöke végezetül arra kérte a tanácstagokat, s rajtuk keresztül Leninváros lakóit, továbbá a nagy ipari üzemeket, hogy mint eddig, a jövőben is támogassák a fejlesztési tervben foglalt célkitűzések megvalósításit. L. L. i wm j) Vjm&^QLETARJAI, EGYESÜLJETEK! [SZAIMACVARORSZAG