Észak-Magyarország, 1973. február (29. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-08 / 32. szám
ESZflKMAfiVflBBBSZflG A 21 -es járat marad Száztizenkét aláírással levelet hozott a posta. Fontos, közérdeklődésre számottartó ügyet tesznek szóvá, amely szerint, mint írják: „...az a kérésünk, hogy a 21-cs autó- buszjárat továbbra is a Szövő, illetve a Gyár utcai szakaszon közlekedhessen. Ügy hallottuk ugyanis, hogy ezt a járatot megszüntetik, illetve más útvonalat jelölnek ki a számára.” E jogos aggodalom sok embert érint, hiszen — a levél adatai szerint — az üveggyár környékén lakókról van szó, akiknek legalább két kilométert kellene gyalogolniuk, ha a belvárosba vagy Miskolc más területeire szándékoznának utazni. A panasszal kapcsolatban egyértelmű választ kaptunk a Miskolci Közlekedési Vállalattól. E szerint a 21-es járat marad, nem szüntetik meg, erről szó sem volt. Üj útvonalat sem jelölnek ki a számára, ugyanazon az útszakaszon közlekedik ezután is, mint eddig. Az útvonal any- nyiban módosul, hogy a Kis Ernő utcán át jut el a végállomásig az autóbusz. Megszűnőben a szennyeződés a Hernádon Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóságtól kapott tájékoztatás szerint levonulóban van a Hemádba jutott szennyeződés. Az intézkedések hatására a mérgezőanyag jelentősen felhígult, tegnap már csak a folyó legalsó szakaszán. a Sajó torkolatánál észlelték. A Sajóból vett vízmintákat elemezve megállapították: a mérgezőanyagot sikerült olyan mértékben felhígítani, hogy az a Tisza halállományában már nem tehet kárt. Az igazgatóság dolgozói jelenleg a Hemád medrének „kiöblítésén” dolgoznak, hogy a partok mentén és a duzzasztóművek környékén lerakodott szennyét is mielőbb eltávolítsák. Ebben a munkában a csehszlovák vízügyi szervek is segítenek: víztárolóikból másodpercenként 6 —7 köbméter tiszta vizet engednek a folyóba. Ily módon — előreláthatólag holnap reggelre — teljesen megszüntetik a szennyeződést, kimossák a Hernád medrét. A Nehézipari Műszaki Egyetem vaskohászati tanszékén jól felszerelt izotóplaboratórium működik. Képünkön: kísérleti anyagot helyeznek az izotópkemencébe Fotó: K. Pál János A tárgyalóteremből Elütötte a gyalogost — egyévi börtönre ítélték Papp József 2ti' éves kazincbarcikai lakosnak nincs gépjárművezetői jogosítványa, ennek ellenére már mintegy 2 ezer kilométeren vezetett motorkerékpárt. Az elmúlt év novemberében, miután napközben pálinkát és több pohár sört ivott, elkérte egy ismerőse motorkerékpárját, s azzal Vadnára ment. Késő este, sötétben indult vissza lakóhelyére. Sajókaza határában mintegy 30 kilométeres sebességgel, tompított fénynyel közlekedett. Az úton nem volt közvilágítás. Ebben az időben vele azonos irányban, az út jobb oldalán két férfi haladt. Bepárásodott szemüvegén át Papp egyáltalán nem látta az embereket. Olyan közel ment el mellettük, hogy könyökével az egyik gyalogost fellökte, s a motorral maga is felborult. K. Béla eszméletlen állapotban feküdt a földön. Társa kérte Pappot, legyen segítségükre. Az meg is ígérte, ehelyett azonban motorra ült, és elhajtott. A járművet visszaadta tulajdonosának, s hazament. A sérültet társa térítette eszméletre, majd a község állomásán segítségükre siettek. Pappot a rendőrség hamar utolérte, vérvételre állította elő, s előzetes letartóztatásba helyezte. A tárgyaláson Papp József a baleset okozásában elismerte bűnösségét, de azt állította, hogy alkoholt csak a gázolás után fogyasztott. A Miskolci Járásbíróság a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján elutasította védekezését. Bűnösnek mondta ki szeszes italtól befolyásolt állapotban, súlyos testi sértést okozó, gondatlanul elkövetett közlekedési vétségben, s ezzel halmazaiban segítség- nyújtás elmulasztásának bűntettében, s ezért 1 évi börtönre ítélte, a járművezetéstől pedig 2 évre eltiltotta. — aa — Figyelemreméltó törekvés a Borsodnádasdi Lemezgyárban, hogy minden lehetőséget igyekeznek kihasználni a termékválaszték bővítésére. Új termékeik közül az egyik legjelentősebb a műanyaggal bevont lemez, amely kiválóan alkalmas esőcsatornák, vödrök gyártásához, és más, olyan árucikkek készítéséhez, amelyhez eddig horganyzott, vagy a hagyományos értelemben vett lemezfélét használtak. Kiváló tulajdonságaik közé tartozik, hogy jól ellenáll a korróziónak. Ennek az újfajta terméknek még csak a kísérleteinél tartanak, de úgy tervezik, hogy a második negyedévben megkezdik az üzemszerű gyártását is. Ha a kísérletek beválnak, ebben az esz.tendőben egymillió négyzetméter felületnek megfelelő lemez bevonását tervezik műanyaggal. A gyár — tekintettel a várható nagy keresletre — arra készül, hogy a választék bővítésén kívül többféle, színben gyártja majd ezt a terméket. %F©s kozok Hétféle gyümölcsszörpöt palackoznak az Erdei Termékeket Feldolgozó Vállalat miskolci telepén. Képünkön a brigád tagjai külföldi megrendelésre állítanak cló' erdei vegyes- szörpöt Fotó: ifj. Hollósy Endre „Veszedelmes hölgyek” Radar figyeli Laurát, Mártát, Nórát... ¥ T ® •• a rt •• Ij sütőüzem Sajóhídvégen Február 5-én, hétfőn megkezdte működését Sajóhídvé- gen az új sütőüzem, amelyet a sajóhídvégi Rákóczi Termelőszövetkezet és a Bocsi ÁFÉSZ épített közösen. Az elkövetkezendő időszakban ez a sütőüzem látja majd el a Bocsi ÁFÉSZ-hez tartozó kereskedelmi egységek nyolcvan százalékát, — napi kétszeri szállítással — friss kenyérrel és péksüteménynyel. A „Volva” típusú terv nemzetközi sikere Nemzetközi sikert aratott a LAKÓTERV és a 43. számú Állami Építőipari Vállalat által a Budapesti Házgyár termékeiből felépített 732 ágyas Volga szálloda. A Vol- ga-típusú tervek szerint épül jelenleg Pozsonyban egy újabb szálló, amelyhez a Győri Házgyár szállítja az elemeket. Laura, Márta, Nóra — nemcsak női név, hanem veszedelmes ciklon neve is Kubában. A többi — kizárólag női nevet viselő — ciklon is jelentős károkat okoz a kubai gazdaságnak. Megjelenésüket olykor 200 kilométeres óránkénti sebességgel száguldó szélvihar, esőzés és áradás kíséri. Ezért döntő jelentőségű a ciklonok tudományos megfigyelése és előrejelzése. Ennek jegyében— a Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt tavaly, június 3-án Székesfehérvár és Mór között, a sárkeresztesi útkereszteződésnél. Nyúl István 39 éves budapesti autóbuszvezető közepesen ittas állapotban, 120 kilométeres / sebességgel belerohant személygépkocsijával egy álló autóbuszt előző Skodába. A súlyos összeütközés következtében a Skoda vezetője és egyik utasa, valamint egy — az út szélén, a buszmegállóban várakozó személy életét vesztette. nagyszabású meteorológiai program egyik’ részeként — hamarosan átadják rendeltetésének a harmadik, 500 kilométeres hatósugarú radar központot. Ezzel a szigetország olyan megelőző radar- hálózat birtokába jut, amely óramű pontossággal jelzi a „veszedelmes hölgyek” közeledtét és megérkezését. Így lehetővé válik a védekezés és milliós értékek megóvása. A székesfehérvári Megyei Bíróság fellebbezési tanácsa gondatlanságból, ittas állapotban, több ember halálát előidéző közlekedési baleset okozása miatt vonta felelősségre Nyúl Istvánt. A száguldó gépkocsivezető büntetését háromévi és négyhónapi szabadságvesztésre emelte fel és három évre eltiltotta a gépjárművezetéstől. Az ítélet meghozatalánál a bíróság figyelembe vette, hogy a Skoda vezetője is szabálytalanságot követett el, amikor kellő körültekintés nélkül akart előzni. Polski Fiat 126 Lengyelországban megkezdődött az előjegyzés a „Polski FIAT 126” népszerű kisautóra, amelynek a gyártását az olasz FIAT-cég részvételével jövőre kezdik meg a sziléziai Bielskón. 1977-re összesen 78 ezer, az 1978—1980 közötti időszakra pedig száztízezer előjegyzést fogadnak most el. 1977-ben a Ids négyszemé- lyes, kétütemű, léghűtéses, 600 köbcentis, farmotoros gépkocsi 67 ezer zlotyba kerül. , Ára később fokozatosan 60 ezer zloty alá csökken. Roboíszerelem Halálos balesetet okozott Elítélték az ittas gépkocsivezetőt TELEX Földrengés A hongkongi csillagvizsgáló tegnap kiadott jelentése szerint a tibeti határ mentén, a kínai Szecsuán tartományban igen erős földrengés volt, amelyet a kolorádói, országos földrengéskutató központ is észlelt. Kedden éjfélkor tűz ütött, ki a kanadai parlament épületében. Rövid idő alatt sikerült lokalizálni. A tűz oka ismeretlen. Szcrcncscllcuség 24 afrikai bányász halt meg a Garletonviillo-i délafrikai aranybányában. Kilenc embernek nyoma veszett. Kábítószer A kanadai csendőrség bejelentése szerint egy 9 hónapos vizsgálat eredményeként 31 személyt vettek őrizetbe Montreal közelében egy kábítószer- üggyel kapcsolatban. A letartóztatottak nevét nem hozták nyilvánosságra. Kablóíámudás Fegyveres, álarcos banditák csoportjai a keddről szerdára virradó éjszaka rablótámadásokat hajtottak végre 19 rendőrőrs ellen Cipruson. A vakmerő akciók során fegyvereket, egyenruhákat, rádió adóvevő készülékeket és több. rendőrségi gépkocsit zsákmányoltak. A támadók és a rendőrök között több helyen tűzpárbaj zajlott le. Meggyilkollak % Almir Morais le Albuquerque. ismertebb nevén „Almiirt”, volt brazil válogatott. játékost, aki 1954-ben, 1958-ban és 1962- ben tagja volt a VB-ke- retnek, szerdára virradóra egy copacabanai bárban agyonlőtték. A rendőrség keresi a gyilkosság indítékát. Nagyon valószínűnek látszik, hogy sokaknak nem tetszett Álmir nemrég megjelent életrajzából az a részlet,' amelyben elmesélte. hogy cgy-egy mérkőzés előtt gyakran kábítószerrel éltek doppingként a játékosok. ESZ AK-M AGY A KORSZAG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WTRTB LAJOS Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zs. u 13 Központ: 36-132. 16-672. 85-380 3B-57U Titkárság: 16-BH6 Gazdaságpolitikai rovat: 16-035. Pártrovat: 16-078. Belpolitikai rovat: 16-450 Kultúrrovat: 16-067 Sportrovat: 16-049 Mubkás- levelezés. oanaszügyek: 16-046 Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc. Batcsy-Zsillnszky u. 15. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Telefon: 36-131 Hirdetésfelvétel-Miskolc. Széchenyi u. IS—17 Telefon: 16-213 Törleszti a Magvar Posta Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés dija egy hónapra 20 forint Index25 655. Irányítószámunk: 3527. Készölt a Borsodi Nyomdában. Felelős vez.: SZEMES ISTVÁN. Borsodnádasdi újdonság Műanyaggal bevont lemez