Észak-Magyarország, 1973. január (29. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-18 / 14. szám

\ Gyilkolt a háborús akna Tragikus baleset Szakáidon Végzetes kimenetelű bal­esetet okozott egy, a IX. vi­lágháborúból visszamaradt akna. H. Juhász József, 23 éves tsz-traktoros, nagycsécsi és Hazadi József 23 éves tsz-traktoros, szakáldi lakos aknát találtak, s azt a hejő- szalontai Hejő menti Tsz sza­káldi üzemegységének javító­műhelyében, satuba fogva szét akarták fűrészelni. Az Élesztő Miskolcon éppúgy, mint a megye falvaiban, gyakran na­pokra, hetekre eltűnik a ke­nyér- és kalácssütéshez nélkü­lözhetetlen élesztő. Ha azt mondjuk, hogy filléres cikk­ről van szó. akkor egy kicsit sem túteunik, mert hiszen az élesztő ára valóban rendkívül alacsony, arról nem is szólva, hogy mindössze öt-tíz deká­nyit vásárolnak belőle alkal­manként a háziasszonyok. Vagyis, hogy vásárolnának. Már a karácsonyi ünnepek előtt felvetődött, hogy országo­san kevés lesz majd a tészták, kalácsok kelesztéséhez szüksé­ges élelmiszercikk. Akkor a szakemberek arra gondoltak, hogy a hiányzó mennyiséget esetleg száraz élesztő beszer­zésével. külföldről pótolják. Csakhogy — a gyakorlat tanú­sága szerint — nálunk ezek a szárított készítmények nem nagyon kelendőek. Mindkét élelmiszer kiskereskedelmi vál­lalatnál érdeklődtünk, jelenleg lcapható-e elegendő élesztő? A válaszok: — Mindig vannak nehézségek az ellátásban, most is. Amióta a sütőipari vállalatok Miskol­con és a megyében is áttértek az intenzív dagasztásra, sokkal nagyobb lett az iparilag fel­használt élesztőszükséglet. Utánpótlás viszont nincs. — Ez az élelmiszer-alapanyag alig tíz-húsz fillérrel lenne drágább, ha külföldről pótol­nánk a hiányzó mennyiséget. A vásárlók véleményét ismer­ve — így is megérné a beho­zatala. Ezzel régi hiánycikket lehetne törölni az ellátás ap­róbb gondjai közül. akna felrobban!, és mindket­ten olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a helyszí­nen meghaltak. A detonáció következtében a javítóműhely összes ablakai kitörtek. Az anyagi kár viszonylag nem jelentős: körülbelül ezer fo­rint. A tragikus eset körülmé­nyeinek tisztázására a rend­őrség vizsgálatot indított. Művészeti ösztöndíj A Komárom megyei Ta­nács határozatot hozott mű­vészeti ösztöndíj alapítására. A megye művészeti életének továbbfejlesztésére és a tudo­mányos kutatások serkenté­sére minden évben pályáza­tot hirdetnek, és a pályázat nyertesei kapják meg a ta­nács ösztöndíját. A társadal­mi szervek, az intézmények is javasolhatnak pályázókat. Az évenként kifizetendő ősz- szeg a pályázat és a munka jellegétől függően havi 1000 —3000 forint. Az ösztöndíj időtartama 1—6 hónap. In­dokolt esetben tehetséges pá­lyakezdők is részesülhetnek az ösztöndíjban. A díjakat minden esetben a megyei ta­nács végrehajtó bizottsága ítéli oda. Bányeomlés A Mecseki Szénbányák pécsi bányaüzeméhez tartozó Ó-Ist- ván-aknán szerdán váratlan om­lás történt. A helyszínen dolgo­zó Farsang János vájárt sikerült az omladék alól élve kiszabadí­tani. Mellette dolgozó társa, Bende Lajos, 32 éves csillés azonban a baleset következtében életét vesztette. A baleset ügyében a bányaha­tóság vizsgálatot indított. Kirakatüveg-tisztítás Fotó: Laczó József TELEX Mérgezett bor Szódiumrritráttal mérge­zett boa- utón kutat az olasz rendőrség a kisven­déglőkben, élelmiszeráru­házakban és a kiskereske­dőknél. A több ezer liter veszélyes itáka vakságot, magas vérnyomást és vér- szegénységet okozhat. A bűnös 18 szőlősgazda, akik szakszerűtlenül kezelték a bort; a vegyszert a gyors fermentálódás meggátlására szórták a hordókba. A rendőrség szerint aggoda­lomra minden ok megvan, mert a vizsgálat túl későn kezdődött. Fűtött bánya A jégképződés megelőzé­sére a tatabányai szénbá­nyákban megkezdték a lej­tős aknák fűtését. Az elje­gesedés ugyanis akadályoz­za a szállítást, a folyama­tos széntermelést. A csille­fogókat fagymentes olajjal kenték át, a kötélpályákat zúzmaralehúzó szerkezetek­kel látták el. A fűtést az aknaszájakba beépített olaj kályhákkal oldják meg. Külföldi kiállítások Az idén 25 kiállításon, és árubemutatón szerepelnek az ÁRTEX Külkereskedel­mi Vállalat által exportált termékek. Tavaly kétszere­sére növelték a bútorok és a sportcikkek kivitelét. Idén az export további nö­vekedésére számítanak. Az ez évi exportlistán új cikk is szerepel: kétmillió frank értékbeli szállítanak vattát Franciaországnak. Gyorsan fejlődik az idegenforgalom Több mint hatmillió turista hazánkban Hazánk idegenforgalma év­ről évre rohamosan fejlő­dik. Mind több és több lá­togató keresi fe] hazánkat. Mint arról a Központi Sta­tisztikai Hivatal most közzé­tett gyorsmérlege hírt ad, az 1972-es esztendő rekord- eredményeket hozott az ide­genforgalomban. Érdemes idézni a statisz­tika néhány számadatát. 1972-ben 6 millió 400 ezren látogattak. Magyarországra, 320 ezerrel többen, mint 1971- ben. A vendégek többsége a szocialista országokból ér­kezett. Növekszik azonban a Magyarország iránti érdek­lődés a tőkés államok turis­táinak körében is. Közülük összesen egymillioan. jártak nálunk az elmúlt esztendő­ben. Ez 10 százalékos növe­kedést jelent. Természetesen Magyaror­szágról is mind többen utaz­nak külföldre. Határátkelő- helyeinken egymillió 400 ezer magyar turista növelte a for­galmat, 350 ezerrel több ha­zánkfia járt a szomszédos és a távoli országokban, mint egy évvel korábban. A tavalyi rekorderedmény azonban még távolról sem jelent „telítettséget”. A for­galom további növekedése érdekében az IBUSZ 1973- ban a tavalyinál is több le­hetőséget, szélesebb program- választékot kínál az érdek­lődőknek. A külföldiek — # természetesen a hazaiak — számára is újdonság lesz a velencei Vörösmarty prés­házban megrendezésre kerü­lő cigány folklór és show színesített pinceparti. Jelen­leg Is igen kedveltek a disz­nótoros túrók. A külföldi programok közül újdonság például a négy országot be­mutató balkáni utazás, vala­mint a Koppenhágát, Lon­dont. Hamburgot és Mün­chent érintő európai körút. A nyugdíjasok jelentős ked­vezménnyel kereshetik fél többek között Ausztriát, Franciaországot, Spanyolor­szágot és Görögországot. ókból lopott Sorozatosan lopott főváro­si sportpályák öltözőiből Nagy Károly 22 éves buda­pesti segédmunkás. A tolvaj- lásokat a Telefongyár Mo­gyoródi úti, a Budapest Sportegyesület népligeti és a Spartacus X. kerületi sport­telepén követte el. Beosont a nyitva hagyott öltözőkbe, ahol senki sem tartózkodott, s órákat, gyűrűket, egyéb ék­szereket, rádiót, esernyőt, pénztárcát emelt el. A lo­pott holmikat részben ma­ga eladta, részben felesége közreműködésével, annak sze­mélyi igazolványát felhasz­nálva értékesítette. A Központi Kerületi Bíró­ság Nagy Károlyt két és fél évi, Nagy Károlynét másfél­évi szabadságvesztésre ítélte. A polgármesterné elrablása Kínos helyzetbe hozták az em­berrablók Toronto egyik elővá­rosának. North Yorknaik az el­ső asszonyát: Lastman polgár- mester feleségét. A szép polgár­mesterné ugyanis meglehetősen titokzatos módon eltűnt. Az első hírek ugyan, még elrablását em­legették, de amikor ' másnap ta­xin érkezett ha.za, többen a szépséges Marilyn „ldkapósisá- gát” kezdték emlegetni. Már- már a nagy nyilvánosság előtt tört ki a családi botrány, ami­kor a torontói rendőrfőnök nyi­latkozata megmentette a polgár­mesterné jóhírét. Kiderült, hogy Marilyn Lastmant csakugyan el­rabolták, s váltságdíjként csak­nem százezer dollárt, érő gyűrűi­től is „megszabadították”. A rendőrség nyomozást indí­tott a tetteseik felkutatására. Si­kerrel járnak-e? Ki tudja? Sze­rintünk — ha Marilyn asszony valóban olyan szép — nem biz­tos, hogy az eset a krimik tör­ténetét gazdagítja majd. A pol­gármester helyében talán so ka (fi a rendőrfőnök „jókor jött” nyi­latkozatát sem vennék kész­pénznek .. . í. t. Lékhorgászat Kevesebb baleset A horgászok egy része télen is hódol szenvedélyének. So­kan próbáltak szerencsét a gödi Duna-ág jegén vágót lék mellett. Képünkön: figyelik az úszókat az újhelyi járásban A vakok és csökkentlátók „világító” botokat kaptak A termelőszövetkezetek fo­kozatos gépesítésével a bal­esetek számának növekedé­sére, lehetne számítani a me­zőgazdaságban, a sátoraljaúj­helyi járás területén azonban ezzel ellentétben 1972-ben örvendetesen csökkent a sze­rencsétlenségek száma. A járási mezőgazdasági és élelmezésügyi osztály kimu-. tatása szerint az elmúlt év­ben 341 baleset történt, vagy­is 21-gyei kevesebb, mint 1971-ben. A legtöbb szeren­csétlenség az állattenjésztás- sel kapcsolatos munkák köz­ben fordult elő. összesen 58, ebből 50 esetben a fogato- sok szenvedtek valamilyen sérülést. A gépeknél 21 eset­ben kellett baleseti jegyző­könyvet felvenni az előző évi 32-vel szemben. A csökkenés azzal magyarázható, hogy korszerűbbek a gépek, és év­ről évre jobban képzett em­berek kerülnek az erőgépek- rek, traktorokra. A balesetek miatt kiesett munkanapok száma 307-tel csökkent, a keletkezett gaz­dasági kár összege 1972-ben 1 millió 958 ezer forint volt az előző évi 2 millió 30 ezei-rel szemben. Kevesebb volt a súlyos balesetek száma is. Míg 1971-ben baleset követ­keztében három tsz-tag vesz­tette életét, tavaly egy halá­los kimenetelű baleset tör­tént az újhelyi járásban, és­pedig a mikóházi Aranyka­lász Tsz-ben ért halálos sze­rencsétlenség egy idős állat­tenyésztőt. Tegnap, január 17-én Mis­kolcon, a Vakok és Csökkent- látók Szövetségében a- szö­vetség néhány tagjának új­fajta, úgynevezett világitó botokat adtak át, amelyek sötétedés után segítséget nyújtanak a biztonságosabb közlekedésben. • Az átadáson megjelent a városi tanács építési és közlekedési osztá­lyának, valamint a Miskolci Köztisztasági Vállalatnak a képviselője, akik már eddig is sok segítséget nyújtottak a szövetség tagjainak, s a bo­tokat is a Köztisztasági Vál­lalat egyik festő részlege ké­szítette el. Ezeket a botokat különleges anyaggal vonták be, amely fény hatására vilá­gít, s figyelmezteti a gépko­csivezetőket az óvatosságra. A mintegy 10—15 darab bo­tot azok a szövetségi tagok kapták meg, akik munkájuk­nál fogva gyakran közleked­nek az utcán az esti órák­ban is. Reméljük, az újfajta bottal sikerül felhívni a já­rókelők és főleg az autósok figyelmét, hogy segítsenek az arra rászorulóknak! ESZAKMAGYARORS2AO — A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megye! Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zs u 13 Köz­pont, 36 132. 16-672. 85-380 36-57« Titkárság: 16-866 Gazdaságpolitikai rovat: 16-035. Pártrovat: 16-078. Belpolitikai rovat: 16-450 Kultűrrovat: 16-067 Sportrovat: 16-049 Munkás- levelezes panaszügyek: 16-046 Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon- 36-131 Hirdetésfelvétel- Mis­kolc. Széchenyi a 15—17. Telefon: 16-213. Terjeszti s Maavar Posta Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra 20 forint Index: 25 655 Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vez.; SZEMES ISTVÁN.

Next

/
Thumbnails
Contents