Észak-Magyarország, 1972. december (28. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-23 / 302. szám
1972. dec. 23., szombat ESZAK'MAGYARORSZÄG 3 Kompresszor - exportra ió munkát végeziek az ój dsloozók is Már elérte a tavalyi nyereségét. a Habselyem és Kötöttárugyár kurityánd telepe, amikor is 23 napot fizetett dolgozóinak. Az üzem számára ez annál is inkább nagy öröm, mert a telepen dolgozók száma megduplázódott:, s a jó eredményt új munkasokkal érték el. .Jellemző adat, hogy 1071. augusztusáig havonta 250 ezer darab, az idén pedig már havonta (>50 ezer női fehérneműt gyártott a kuri- tyáni gyáregység. Az idei exportjuk is kedvező a kurityániaknak, hálom féle női blúzt gyártottak — a konfekciónak megfelelő méretekben — a Szovjetuniónak, a régi termékek közül pedig kombiné- kat exportáltak a Szovjetunióba, Mongóliába és Irakba. Az M.S/.M1’ Központi Bizottsága és a megyei párt- bizottság határozata alapján a Lenin városi Pártbizottság is megtárgyalta az állami oktatás helyzetét, s a további feladatokat. Többek közölt megállapította, hogy az utóbbi évek során dinamikusan fejlődtek az alsó- és középfokú oktatási intézmények. Ez megmutatkozik az óvoda- és iskolahálózat fejlesztésében, az oktatás tárgyi és személyi feltételeinek biztosításában. Ugyanakkor nagymértékben javult, az intézményekben folyó tartalmi munka is, s emelkedett, az oktató munka színvonala. Mint a pártbizottság állásfoglalásából is kitűnt. Le- ninvárosban élénk érdeklődést váltott ki a Központi Bizottság 1972. június 15-1 határozata. Ezért arra van szükség, hogy,a meglevő kedvező légkört, a jó politikai hangulatot, mindenütt kellőképpen kamatoztassák az oktatásügy továbbfejlesztése érdekében. Az óvoda- és iskolahálózat fejlesztését tekintve már eddig is jelentős eredmények születtek, jelenleg hét napközi otthonos óvoda, négy általános iskola, egy zeneiskola, egy gimnázium, illetve szakközépiskola, valamint eg.v szakmunkásképző intézet működik Leninvárosban. Létrehozásuk során igen nagy társadalmi összefogás alakult ki a város és .;lz üzemek részéről. Az óvodai ellátottság gyors ütemű fejlesztésére vall, hogy a város rohamos fejlődése ellenére az óvodás korú gyerekek több mint hetven százalékának tudnak helyet biztosítani a gyermekintézményekben. Az óvodai .program megvalósítását segítette, hogy az üzemek, így például a Tiszai Vegyikombinát több millió forintot biztosított újabb gyermekintézmények építésére. A városi tanács és az ipari vállalatok j,ó együttműködésének köszönhető, hogy a meglevő óvodákban minden, az eredményes nevelő- és oktatómunkához szükséges tárgyi és személyi feltétel rendelkezésre áll. Igen jelentős az a segítség is. amelyet a szocialista brigádok nyújtanak, így például 1971-ben több mint ötvenezer forint értékű társadalmi munkával járultak hozzá az óvodai felszx;- relések korszerűsítéséhez, felújításához. A Központi Bizottság és a megyei pártbizottság határozatából adódó, az oktatás korszerűsítését, s elsősorban az általános iskolák fejlesz*, lését, 'az ott folyó oktat,ó-ne- vélömunka színvonalának emelését célzó tennivalók végrehajtását, csak a legszélesebb társadalmi összefogással lehet elérni — állapította meg többek között a pártbizottság. A pártbizottsá- gi ülés nyomán az üzemek, intézmények, vállalatok dolgozói, szocialista brigádjai megvitatták, milyen segítséget tudnak nyújtani a párthatározat megvalósításához, így arra az elhatározásra jutottak, hogy csatlakozva a Lenin Kohászati Művek szocialista brigádjainak felhívásához, a megye többi városához hasonlóan részt, vesznek a Gyermekeink korszerűbb tanulásáért mozgalomban. lova* Kincset érő ültetvények Egy helyeit hárommillió Amire buszke lehet a sajóvámosi Aranykalász Tsz A sajóvámosi Aranykalász Tsz elismerten a miskolci járás jól gazdálkodó mező- gazdasági nagyüzemei közé tartozik. Munkaszervezése jó, fejlesztési tervei megalapozottak, eredményei évről-év- re javulnak. A növénytermesztés stabilizálódott, azt termelik, ami a tsz számára gazdaságos, s biztonsággal termelik meg a tervezett átlagokat. Az állattenyésztés is fejlett s korszerű technológiára épült. A legszebb eredményeket azonban az. O-SajQ feletti domboldalak ültetvényein érlék el. Néhány évvel ezelőtt telepítették itt Miskolc közelében ezeket, a nagy kiterjedésű ültetvényeket. A szakemberek számításai azt ígérték akkor, hogy termőre fordulás után kincset fognak érni a/. Arnót. a Sajópálfala és a Sajóvámos határában levő gyümölcsösök és szőlők. Persze hozzátették, hogy mennyi gonddal jár majd. mennyi gondoskodást és szakértelmet követel majd az, hogy valóban kiaknázhassák ezt a kincset érő lehetőséget. Sajnos egyelőre még nem mindenütt sikerült ezt a kincset kiaknázni. Arra, hogy hogyan lehel, hogyan kell ezt elérni, jó példa lehet a sajóvámosi Aranykalász Tsz. •151 holdnyi ültetvényén végzett munka. Már a tervezés időszakában is mintegy egymillió forint.' tiszta nyereséget várlak a 37 holdas őszibarackostól, a 100 hold csemegeszőlőtől és a 214 holdnyi körtés-kerttöl. A kertészkedéssel járó minden kockázat figyelembe '’ételével, gondos számítások alapján biztosra vette a gazdaság vezetése, hogy ezt az. eredményt el kell érni, sőt Hu is lehel szárnyalni. De annak is tudatában voltak, hogy néhány ..mellékfogás- sal” el is úszhat a kincs. Ráski László, az Aranykalász Tsz elnöke most az éves mérleg készítésének küszöbén örömmel mondja, hogy az ültetvények beváltották a hozzájuk fűzött, reményeket, A tervezett egymillió forint helyett hárommillió forint tiszta nyereséget hoztak az ültetvények a sajóvámosi tsz-nek. Ez egy-egy holdra vetítve több, mint hétezer forintot jelent. Egy fiatal szakember, Szántó József, a kertészeti ágazat vezetője, aki néhány éve, az ültetvények megszületésekor gyakornokként kezdte a munkát a tsz-ben, nagyon sokat beszélhetne róla, hogy milyen munkát, mennyi gondoskodást követelt az ilyen nagyszerű eredmény elérése. i De Szántó József mosolyogva csak annyit mond, bogy azt tették csupán, amit egy ilyen ültetvény megkövetel. A szakszerűen, az idejében elvégzett munkák, a szőlő kilenc, a körte nyolc- szori permetezése és sok-sok más előfeltétele volt ennek a hárommilliós nyereségnek. És kiderül az is. hogy az eredménnyel nincsenek is túlságosan megelégedve. Hiszen a csemegeszőlő egy részét elvitte az esőzések miatt bekövetkezett rothadás. A körtéből a tervezett 90 vagon helyett ugyan 145 vagonnal termelt, de szedésekor két hétig esett az eső. s így annak 70 százaléka helyett csak 4(i százalékát tudták exportálni. Ha nem szól közbe az időjárás, további egy-mási'el millió forinttal zárhatta volna jobban az esztendőt a kertészet. A sajóvámosi tapasztalatokat jó lenne más gyümölcsösökben is1 gyümölcsöztetni. (p. s-) A Diósgyőri Gépgyár B-egységében készül szovjet megrendelésre a fi. V 130. típusú hű tokom presszor. Képünkön: Zennlényi István szakmunkás dolgozik az új terméken Fotó: Fojtán I,. tlépii lakos járandósága »lei A tej- és tejtermékek fogyasztói áremelkedésének részbeni ellensúlyozására hozott kormányrendelet meghatározza, hogy kik részesülnek hasd 50 forintos pótlékban. A Minisztertanács rendeletének megfelelően havi 50 forinttal kel! emelni valameny- nyi nyugdíjas járandóságát, akiknek munkaviszony vagy mezögazdas ági termel öszö vet - kezeli tagság alapján nyugdíj jár. A kisiparosok nyugdíjrendszerében megállapított öregségi és rokkantsági, továbbá az özvegyi és a szülői nyugdijak, az árvaellátások. a baleseti járadékok, a termelőszövetkezeti öregségi, munkaképtelenségi és özvegyi járadékok szintén 50 forinttal emelkednek. Ugyanilyen mértékben emelkednek a fegyveres erők és a fegyveres testületek tagjait és hozzátartozóikat megillető nyugdíjak. Hasonló összeggel növelik a vakok személyi járadékát. a tanácsi szociális segélyeket, a csökkent munkaképességűek átmeneti segélyét. a rendszeres szociális járadékokat. és a hadigondozottakat megillető pénzösszegeket. a hadkötelezettséget teljesítők családi segélyét, illetve jövedelem-kiegészítését. 1973. január elsejei hatály- lyal gyermekenként havi 50 forinttal nő a családi pótlék összege. Ugyanettől az időponttól emelkedik a gyermekgondozási segély, a segélyre igényt adó gyermekenként havi 50 forinttal. A saját jogú és az özvegyi nyugdíj együttes folyósítási összege ugyancsak 50 forinttal nő. 50 forinttal kell emelni a házastársi pótlékot, a házastársi pótlékra igényt adó nyugdíj pedig az eddigi 1061 forinttal szemben 1161 forint lesz. (Az összeg azért emelkedik 100 forinttal, mert a házastársak egyenként 50— 50 forintot kapnak.) A havi 50 forint pótlék a megosztott özvegyi, illetve szülői nyugdíjban részesülőket személyenként külön-kü- lön megilleti, ugyanígy az öregségi, illetve a munkaképtelenségi járadék 50 százalékra jogosult termelőszövetkezeti tagot. A min iszt e r t a n á esi rendelet értelmében a jövő év elején 1 700 000 idős ember részesül a havi 50 forint nyugdíjemelésben, 1 600 000 gyermek után emelkedik a családi pótlék havi összege, s csaknem kétszázezer anya kap magasabb gyermekgondozási segélyt. A szociális segélyben részesülőkkel és a csökkent munkaképességűekkel együtt mintegy négymillió lakos kap havonta 50 forint pótlékot, ennek évi kihatása összesen 2,3 milliárd forint, Zárszámadásra készülnek IDeeember első papjaiban a mezőkövesdi járásban is befejezték az. idei utolsó nagy mezőgazdasági munkát, az. őszi szántást A gépek pihenőre tértek, nem így azonban a tsz-tagság, amely most újabb feladatra, a gazdasági év eredményeit ösz- szegező zárszámadásra készül. A járás tizenhat termelőszövetkezetében már november végén hozzáfogták az állóeszközök, gépparkok leltározásához, mint; azt Szászi Bálint, a mezőkövesdi járást hivatal élelmiszergazdasági és kereskedelmi osztó ly vezet éje elmondta. December végén kezdődik az állatállomány számbavétele. — Igen fontos munka n zárszámadás — hangsúlyozta az osztályvezető. — Nagy körültekintést, alaposságot, és felelősséget követel a tsz-ek vezetőitől, szakembereitől, s nem utolsó sorban a leltározást végző bizottságoktól. A zárszámadásra, való jó felkészülést célozza a termelőszövetkezetek főkönyvelői részére a közelmúltban tartott továbbképzés is. amelyre a Termelőszövetkezetek dél-borsodi Területi Szövetsége rendezésében került sor. — Nem győzzük eléggé hangsúlyozni: a zárszámadást úgy kell elvégezni, hogy az minden tekintetben a valóságot tükrözze. Nem szabad megengedni, hogy presztízsből. vagy egyéb ok miatt, a meglevőnél kedvezőbb kelőt fessenek a lennel ószövet kezetek gazdálkodásáról. Erre egyáltalán nincs szükség. Elmondhatom, hogy a járás termelőszövetkezetei 1972- berv is jó évet. zártak. Hozzávetőleges számítások szerint járási szinten mintegy tizenöt százalékkal lesz. magasé bb a sző vetkezetek bruttó jövedelme az előző évinél. Mindegyik közös gazdaság megfelelő biztonsági alappal vág neki az 1973- as esztendőnek. Jelentős eredménynek tartják azt is, hogy az elmúlt évben szanált tsc.-ék közül a bor- sodivánkai és a bogácsi termelőszövetkezet kilábolt a nehézségekből, s várhatóan nyereséggel zárja az idei esztendőt. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy egész éven át takarékosan gazdái- j kodtak az anyagi javakkal. | Sajnos a biztató eredmények ellenére lesz olyan szövetkezet, amely pénzügyi problémákkal néz majd szembe. A termelőszövetkezetek döntő többsége azonban minden tekintetben felülmúlja a tavalyi eredményeket. Tudják ezt a szövetkezet tagjai is. akik egészséges optimizmussal várják a jövő évben sorrak eríiló zárszámadó közgyűlést. L. I* Gyümölcsfametszés A Petőfi Tsz-ben megkezdték az aliiiafák metszését. A hozzáértő gondozás eredménye, hogy az idén 150 vagon almájuk termett, amelyből 110 vagonnal exportáltak Leninváros is csatlakozott a diósgyőri feíMvasltoz