Észak-Magyarország, 1972. december (28. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-23 / 302. szám
ímmmmm 20 éves m iii Városgazdálkodási Vállalat TELEX Túlélők Az „ eldobó” is eldobható A tűnemezeit szőnyeg, a porított tojás és egyéb, iparunk és kereskedelmünk szülte ‘szószörnyetegek után ismét elbor- zaszt egy újabb fogalom, az „eldobó” csomagolás. Nem kell megijedni, a csomagolás, legyen az láda, palack, flakon, egyéb, senkit nem dob el, sőt mi több, saját magát sem, pusztán a használója teheti ezt vele, miután tartalmát — italt, mosószert, hintőport., gyógyszert és ezernyi egyebet — kiürítette belőle. A csomagolás tehát nem eldobó, hanem eldobható. Merthogy sem visszaváltani, sem általában újra felhaszmálni — eredeti rendeltetése szerint — nem lehet. Igaz, az eldobható csomagolás elnevezés túlontúl egyszerűnek és érthetőnek tűnik, míg az eldobó mögött van valami szakmai homály, valami rej- telmesség. Meg nem tevés értelmetlenség. (b) Kedves vállalati ünnepség megrendezésére került sor december 22-én, Ózdon, a Kun Béla Művelődési Házban. Az 1952-ben- alapított Városgazdálkodási Vállalat dolgozói az elmúlt húsz évre emlékeztek. Csupán egy adatot emelünk ki Mester Géza vállalati igazgató beszámolójából; 20 évvel ezelőtt ot emberrel jött létre a ma már több mint 250 dolgozót foglalkoztató szolgáltató vállalat. Az ünnepségen részvevő városi és megyei vezetők elismeréssel' szóltak az ^ igényeket követő gyors fejlődésről, külön is köszönetét mondtak azért, hogy a 700. évfordulóját ünneplő város dolgozói munkájuk nyomán tisztaságban is reprezentálták a jubileumot. Abban is jelentős szerepük volt a vállalat dolgozóinak, hogy Özd 1972-ben elnyerte a Tiszta virágos városért címet. Az ünnepi emlékezés után az igazgató Kiváló dolgozó kitüntetéseket és pénzjutalmat adott át a legjobbaknak. Az ózdi népművelési intézmények kultúrcsopoi-tjai műsorcsokorral köszöntötték a jubiláló város dolgozóit. KISZ-klubot avatnak Tiszalúcon Ifjúsági és ICISZ-klubot avatnak ma, december 23- án, szombaton este 6 órakor, a tiszalúci művelődési házban. 120 ezer forintba került a klub kialakítása, amelyből az oroszlánrészt a Tiszalúci községi Tanács vállalta, de 350 óra társadalmi munkával a falu KISZ-fiataljai is hozzájárultak, s több mint 25 ezer forint értékű szakmunkát végeztek a parteltázástól a villanyszerelésig. Az ifjak segítséget kaptak a helyi Rákóczi Termelőszövetkezettől és a szerencsi járási KISZ~bizottságtól is. Berci József, községi KISZ- alapszervezeti titter és H erezik János, klubvezető irányításával az ifjúsági ve- vezők most dolgoznak a klub_ programon. A KISZ-klub nemcsak a kötött rendezvényeket, hanem a szórakozást is jól szolgálja majd, hiszen televízió és sok játék is helyet kapott a két helyiségből álló létesítményben. Az Andok hegyvonulatai fölött tíz hete eltűnt uru- guay-i katonai repülőgép 45 utasa közül kettőt csütörtökön élve megtaláltak, A chilei illetékesek már jó ideje feladták a reményt, hogy nyomára bukkanjanak az eltűnt gépnek, amikor az Andok lábánál fekvő, Santiagótól 200 kilométerre délre levő kis hegyi faluból jelentették, hogy az öszvérhajcsár rátalált két Csontig lesoványodott fiatalemberre, akik akkor már tíz napja gyalogoltak ét- len-szomjan a hegyen keresztül. A két túlélő elmondotta, hogy gépükön még 14 súlyos sebesült van. A megjelölt körzetbe mentőegységeket küldtek, mindeddig azonban nem sikerült felfedezni a szerencsétlenül járt gép nyomait. Farkasverem A lengyel televízió egy - forgatócsoportja Mieczyslaw Sroka rendező vezetésével dokumentumfilmet készített a Farkasveremről, Hitler egykori főhadiszállásáról. Hitler 1941-ben, a Szovjetunió elleni agresszió megkezdése után költözött néhány náci vezetővel és a vezérkarral a ' Mazu,ri-ta- vaknál kiépített vasbeton erődrendszerbe, amely a „Wolfschanze” fedőnevet viselte. A Führer egészen 1944. november 24-ig volt a „verem” lakója. A többi között .itt követte el ellene 1944. július 20-án von Stauffenberg ezredes a sikertelen merényletet is. A mostani tv-film forgatócsoportja váratlanul egy épen maradt, 6x6 m-es helyiségre bukkant, amely a Hitler, Göring és Keitel bunkerét összekötő alagútból nyílik. Nem sfették e! „Most, hogy Josefa betöltötte századik évét, úgy döntöttünk, hogy nem halogatjuk tovább a dolgot” — jelentette ki a 72 éves Jósé Inacio da Silva, aki negyven boldog évet töltött együtt az említett Jozefával, anélkül, hogy idill- jüket megzavarta volna a házasságkötés hivatalos ceremóniája. A leendő férj elmondotta, hogy negyven évvel ezelőtt ismeretségük kezdetén úgy döntöttek, „ha a dolog kialakul”, elmennek az anyakönyvvezetőhöz is. Fáeáia vadászat u. A vadászidény megkezdése óta sűrűn ropognak a puskák. Ez érthető is, mert a megyében elég sok vadásztársaság működik. Területükön az elmúlt évben 34 ezer fácán került terítékre. Az idén még többre számítanak. A tiszacsegci vadásztársaság vadászai szerint jó vadászidényt ígér az idei tél. Képünkön: Gazdag zsákmány. „Csak százezer forintos kérek” Nem könnyű milliomosnak — A levelek?! Hol vannak már a levelek — legyintett D. néni. — Vagy két hete eltüzeltem valamennyit. Hogy mik voltak azokban? Csuda. Ilyenkor lehet megismerni az emberiséget.... Kértek, könyörögtek. Csak ennyit, csak annyit... még fenyegettek is. — Hány "levél jöt az ötta- lálatos óta? — Nem tudom, nem akarok hazudni, de volt tömkelegével. — Olyan nap is akadt — szólt közbe D. bácsi -—, hogy egyszerre ötven érkezett. Hát igen. Nem könnyű nyilvánosan milliomossá lenni. Az Aranyborjú Osztap Benderei még táviratokkal ostromolták az orosz milliomost, a „magyar nagy kom- binátorok”. meg amivel tudták. azzal zaklatták D.-éket. Igaz, senki sem jött koldusnak maszkírozva, hogy remegő hangon elmondja: „adj egy milliót”, ám jöttek ehelyett sikkasztok. — Engem egy gimnáziumi tanár keresett — mesélte a fiuk. — Százezer forintot kért, mert 25 ezret sikkasztott. — Még sírt is — mosolyog D. néni. — De nem kapott pénzt. — Legutóbb meg egy elvált asszony állított be — folytatta D. bácsi. — Sikkasztott, adjunk a nyereményből nyolcvanezret. — Mert. ha nem, hát elviszik őt a gyerekei mellől. Mondtam neki, akkor gondolt, volna a gyerekekre, amikor sikkasztott. Nagy „búcsúj.árás” volt D.-éknél, ki kölcsönt akart, ki csak úgy segítséget Még olyan is altad t, akinek tavaly volt négy találata, s most újabb summát szeretett volna, mert la lánya férjhez megy, majd havi „ötezrével visszaadja” ... — írtak gyerekek is, de főleg felnőttek. Az igazi gyerekek egy töltőtollra kértek, a hamisak százezret vagy amennyit diktáltak. — Persze, nemcsak ku- nyeráltak, fenyegettek is. Tegyünk negyvenezer forintot a telefonfülkébe! Ha nem, akkor felkeresnek, és nem lesz jó vége. — Adtak-e végül is. valakinek? — Ügy volt az ember — mondta D. néni —, hogy megsajnálta őket. 120 ezer forintot adtunk kölcsön. De papírok vannak róla. — Telt már le határidő? — Hogyne. — És fizettek? — Senki. Egy fillért sem. Azért nem veszett oda a lottó-nyeremény. Sorolták sorba, melyik családtag mivel gyarapodott, míg megnéztem az öregek fundamentumtól újjáépült házát, a bútorokkal, olajkályhákkal, televízióval. Még maradt is éppen elég a takarékban. Kár. hogy nincsenek meg a levelek, búcsúzkodtunk. — Lottóznak még? — Igen — válaszolt D. bácsi. — Most például száz . szelvénnyel. — És volt találat azóta? — Csak kettesek. — nyitrai — Villamoselőíűtő telep Miskolcon Téli felkészülés a vasútnál A MÁV megtette a szükséges intézkedéseket, hogy a téli időjárásban is minél zavartalanabb legyen a vasúti közlekedés. A személykocsik fűtésére Cegléden már tavaly óta üzemeltetik " a villamoselőíűtő telepet, s mivel ez bevált, az idéin Miskolcon is kipróbálják. Állandóan ellenőrzik, hogy elég melegek-e a vasúti kocsik. Azokon a vonalakon, ahol még nem villamosítottak, és gőz-előfűtésre sincs mód, mozdonyokból adják a meleget. A pályafenntartási szolgálat is nagy gonddal készült fel a hideg, havas hónapokra. A hófúvás veszélyének kitett vasútvonalak hossza mintegy 500 kilométer. Ebből hófogó erdősávval, élő sövénnyel 280 kilométeres szakaszon, beton-hófogóráccsal kilenc kilométeres vágány- pályán védekeznek, föld-hó- védmű épült 95 kilométeres szakaszon. Nagyobb havazas esetén a vasúti pályák gyors felszabadításán a csomópontokon 11 hóhányógép és hóeke dolgozhat. Három új német hómarógépet is beállítanak, amelyek a váltókat is tisztítják, és négyméteres hótorlaszok szétromtoolására is képesek. A váltók jégmentesítésére 14 nagy pályaudvaron áll készenlétben hőlég- sugaras olvasztógép. Teljesítenék terveket Termelési értékben teljesítette ez évi tervét a Sajó- szentpéteri Üveggyár. Az 1972. évi nyereségterv 117 millió forint volt, várható hogy ebből a gyár év végéig 110 millió forintot teljesít. Az elmaradás oka, hogy két kemence helyett négyet kellett felújítani az idén! A kemencefelújítások miatt csökkent nyereség is biztosította, hogy a gyárban hat százalékos bérfejlesztést valósítottak meg ebben az esztendőben. 1 Tizenévesek evesek cumi filmnek: Ania cs Tőinek, azaz Hanna Wolsk* és Tornász Fischer. Történetük Miskolcon a Ilevcsy Iván Filmklubban látható, de inkább csak felnőtteknek ajánlható Egymillió üveg hegyaljai bor A Tokaj-hegyaljai Állami Gazdasági Borkombinát mádi üzemében novemberben kezdték meg a karácsonyi és szilveszteri ünnepi asztalokra szánt borok palackozását. Az utolsó szállítmányt pénteken adták át a kereskedelemnek. Az idén a korábbi éveknél több, hozzávetőleg egymillió üveget töltöttek meg a hegyaljai borral, s bővítették a választékot is. Az idén mát tizenhét fajta bor közül választhatják ki a vásárlók á'6 ízlésüknek legmegfelelőbbet A fogyasztók ízlését figyc' lembe véve a szokásosnál nagyobb mennyiségben szállítottak szamorodni és aszu- jellegű italokat, valamiár az állami gazdasági borítom- binát két különlegességét, :1 négyéves tokaji ófurmintot & a szentvéri -hárslevelűt. Halálos baleset Tegnap, december 22-én, pénteken este fél 7-kor Miskolc, III. kér., Kistábornok u. 42. számú ház előtt, zártpályás viUamospályatcsten ment át K. A. 50 éves férfi, miskolci lakos, és a Diósgyőr felől jövő villamos elé iépe^> amely elütötte. A baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínén meghalt. Az üg3'' ben vizsgálat kezdődött. ESZAK-M AGY ARORSZAG — A Maevar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának ’apja Főszerkesztő: WIRTB LAJOS Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zs u 15 Központ: 36-132. 16-072. Sft-380 36-57« Titkárság: 10-890 Gazdaságpolitikai rovat- 16-035 Pártrovat: 16-078 Belpolitikai rovat: 16-450 Kultúrrovat: 16-067 Sportrovat: 16-049 Munkás- levelezés. panaszüevek: 10-040 Kiadja: s Borsod cneeyei Laokiadó Vállalat Miskolc Bajcsv-Zsilinszky u. 10 Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Telefon: 36-131 Hirdetésfelvétel■ Miskolc, Széchenyi u. 15—17, Telefon: 16-213. Terjeszti a Magvar Posta Előfizethető- a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél Az előfizetés díja egy hónapra 20 forint.. Index: 25 655 Készült a Borsodi Nyomdában Felelős vez.: SZEMES ISTVÁN. Kellemes ünnepeket és sikerekben gazdag mj évei kivénnnk minden kedves vevőnknek és f-ogyasziónknak /