Észak-Magyarország, 1972. október (28. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-24 / 251. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1972. október 24., kedd TV-JEGYZET Novella és operett Két alkalommal is Borsodra irányult a figyelem az elmúlt héten, feltehetően a borsodi rádióakció következtében meg­szaporodott érdeklődés miatt. Sajnos, a két műsor egyike sem volt olyan, amelyre nagyon büszkék lehetünk. A Miskolci Nemzeti Színház két évvel ezelőtt mutatta be Zorin A nagy karrier című szatíráját. Akkor felvették, s most került kép­ernyőre. Sajnos, a darab így nem érvényesült kellően. Bi­zonyára lehetett volna azóta sugárzásra alkalmasabb, a tele­vízióban inkább érvényesülő produkciót találni színházunk műsorában. A légikisasszonyok vetélkedőjének mezőkövesdi adása is — őszinte sajnálatunkra — jóval gyengébb, ötlet- szegénvebb volt a későbbi, egri döntőnél. Mindössze három- feladatot kaptak a stewardessek, de abban ugyan vetélked­hettek volna gépírók, vagy daruvezetök is. A játékvezetés is sok tájékozatlanságról árulkodott. A korábbi, hasonló ve­télkedőkön hazánk egyes tájainak ismeretéből vizsgáztak a versenyzők, most a pálinka töl tögetés. népművészeti motívu­mok lefestése. meg matyó babák felöltöztetése volt a fel­adat. de például a nagyközség híres gyógyfürdőjéről, vagy a település múltjáról, korábbi életéről senki sem kérdezte őket, feltehetőleg nem is hallottak róla. * Nagyon jónak, érdekesnek és hasznosnak ígérkezik az Olvasta-e című, a magyar novellairodalmat népszerűsítő sorozat. Most Ambrus Zoltán A porcelán című elbeszélésé­nek tv-változata serkentette a nézőt, hogy a napjainkban keveset olvasott és kevésszer emlegetett, a századforduló magyar prózairodalmának jelentős képviselőjeként tisztelen­dő író müveit újra elővegye, olvasgassa. A porcelán című írás talán nem a. legjellemzőbb az író munkásságára, mégis örömmel és érdeklődéssel nézhettük a kitűnő korrajzol adó, jellegzetes figurákat felsorakoztató novellából, készült játékot. Kalmár András rendező kellemes, a kort jól jel­lemző előadást produkált, mintegy panoptikumszerűen mu­latva meg a hetven-nyolcvan esztendő előtti pesti úrfi- világot. * Szombaton este — az operetlkedvelők örömére — a Ze­nés Tv-színház sorozat Pianquette Garasos menyasszony cí­mű operettjét teremtette képernyőre. A régi-régi operett szinte teljesen újjászületett. Szövegét Kellér Dezső írta át, zenéjét Lőrinc': Pál frissítette fel. az előadást Vámos László j rendezte. Az operettek nem lebecsülendő számú rajongóin kívül a könnyedebb szombat esti szórakozásra vágyók is jól tölthettek estjüket. Szép muzsika, kedves játék, nem kevés derűt az örök operettfordulatok sora, a képernyő méreteire alkalmazott látványos tömegjelenetek töltötték ki a másfél, órát. Aki pedig egészen másfajta szórakozást kívánt, ké­sőbb megnézhette Antonioni A kaland című, a mozikból már ismert, nagy értékű filmjét. Arany .János halálának kilenc­venedik évfordulójáról is megemlékezett a televízió, igaz, nagyon szerényen, mindössze tizenöt percben, de azon belül Mensáros László emlékezetes közreműködésével. * Csehov novelláinak dramatizált csokrát láthattuk szom­baton délután Nyaralók címmel, ismételt bemutatásban. Ér­dekesség, hogy ma, kedden este Nyaralói kaland címmel is­mét találkozunk a magyar Iv-feldolgozás egyik témájával, ezúttal szovjet filmen. A TV Galériája sorozatban Kábák- Gyula festőművész be­mutatása kapcsán részben a zománcképekkel, részben áz építőművészethez kapcsolódó murális alkotásokkal ismer­kedtünk, nz építészet és a képzőművészet új lakóházak, köz­épületek mind esztéta,kusabb kialakításában való együttmű- ; kedésének szükségességéről hallottunk. Ez a téma megérne egv külön műsort is. \ Vasárnapi vendégségben Vas István költő és Szántó Pi- j roska grafikusművész otthonában jártunk. A művészpár val­lomása a zenéről, zeneművek, versek szép. nemes élményt adó negyven perccé olvadtak össze. (benedek) Gyermek­könyvtárosok országos tanácskozása A borsodi Ifjú olvasók hónapja alkalmából Miskol­con, a megyei könyvtárban rendezték meg az országos gyermekkönyvláros napok megnyitó ünnepségét, ame­lyen részt vett dr. Hetényi György, a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetője és Tóth Ferencné, a KISZ megyei bizottságának titkára. Fábián Zoltán, a Magyar Írószövetség titkára méltat­ta megnyitó szavaiban azt a kísérletező kedvet, szakmai hozzáértést, amellyel a bor­sodi gyermekkönyvlárosok országosan is példamutató eredményeket érnek el a fiatalok olvasóvá nevelésé­ben. Hubay László, a me­gyei könyvtár igazgatója volt a tegnapi tanácskozás előadója. Előadásában a kor­szerű gyermek- és ifjúsági könyvtárak megyei tapasz­talatairól tájékoztatta az or­szág különböző részéből ér­kezett gyermekkönytároso- kat. Az egészségesen fejlődő gyermek- és iskolai könyv­tárhálózat eredményein kí­vül szólt a még hátralevő feladatokról is, hiszen bőven van tennivaló a gyermek- és iskolai könyvtárosok szak­mai felkészítésében, a már nem iskolás ifjúság olvasó­vá nevelésében. Délután N. Rácz Aranka, j az Országos Könyvtártudo- : mányi és Dokumentációs1 Tanács titkára tartott tájé­koztatót az IFLA gyermek- könyvtári albizottságának budapesti tanácskozásáról. Ma a gyermekkönyvtárosok több gyermekfoglalkoztatást tekintenek meg a megyei könyvtárban. Irodalmi színpadok országos versenyével Kazinczy-ünnepségek Sátoraljaújhelyen és Széphalmon ORSZÁGOS jelentőségű kulturális eseménysorozat színhelye volt a hét végén Sátoraljaújhely és Szépha­lom. Sátoraljaújhely város Tanácsa még az elmúlt év­ben országos pályázatot hir­detett a hazai amatőr szín­játszó mozgalom legjobb fel­készültségű rendezői számá­ra — Kazinczy életének, munkásságának méltó emlé­ket állító színpadi feldolgo­zásokra. A pályázat máso­dik fordulójára — a díja­zott művek bemutatására — az október 21-én és 22-én rendezett Kazinczy-ünnepsé­geken került sor. Szombaton este a sátoral­jaújhelyi művelődési központ színháztermében Kováts Dá- niel gimnáziumi tanár beve­zető emlékbeszéde után mu­latták be Knzinczy-műsorai- kat a versenyen részt vevő irodalmi színpadok. A pályaművek szövegköny­véért az első forduló­ban itiegosztott első díjat nyert rendezők színpadi al­kotásának bemutatkozásál kísérte a legnagyobb érdek­lődés. Bácskai Mihály, a szentesi Horváth Mihály Gimnázium irodalmi színpa­dának rendezője a reform­kort előkészítő Kazinczy te­vékenységére irányította a figyelmet színpadi oratóriu­mával. Az együttes méltán vívott ki már országos hír­nevet: legutóbb a Szóljatok, szép szavak! országos dön­tőjének egyik győztese lett, s nemrégiben megyerik, szék­helyén, Miskolcon is nagy si­kerrel vendégszerepeit. Az újhelyi bemutatójukkal ismé­telten igazolták kitűnő ké­pességeiket az együttes tag­jai: példásan szép szöveg­mondásukban, a kifejezően komponált színpadi mozgás­sal igazi színházi élményt szereztek a közönségnek. A másik jeles együttes, a tatabányai művelődési ház bányász színpada az idén már a nemzetközi amatőr­feszti válón, Csehszlovákiá ban is osztatlan elismerést vívott ki szereplésével. Most Éless Béla összeállításában és ren­dezésével zenés irodalmi rek­viemmel adózott Kazinczy emlékének. Az eredeti felfo­gású, modern színpadi fel­dolgozás az 1831—32-es pa­raszti forradalmi mozgalom, az úgynevezett „koleraláza- däs” drámai eseményeivel szembesítette az öreg Kazin­czy egyéni drámáját. A fel­fokozott ritmusú , színpadi mozgások, a kórusok szug- gesztív hangzása, a szólisták csiszolt beszéd- és énektel­jesítménye — s a saját kísé­rő zenekar egyenértékű köz­reműködése — az ’ amatőr színpadi játékkal elérhető legmagasabb teljesítmény volt. A két kiemelkedő bemu­tatót egyenlő értékűnek mi­nősítette a zsűri is — amely­nek elnöke Debreczeni. Ti­bor, a Népművelési Intézet osztályvezetője volt, s tagjai között részt vett Fábián Zol­tán József Attila-díjas író, a Magyar írók Szövetségének titkára is. Az első díjat meg­osztva a szentesi és a tata­bányai együttesek kaptak. El­ismerésre méltó a meg}7ón­két képviselő sárospataíki irodalmi színpad eredménye: Kazinczy és élő öröksége cí­mű oratórikus műsoráért a második díjat kapta. A mű­sor összeállítója^és rendezője Berecz József. *A harmadik helyezett a veszprémi TIT Váci Mihály irodalmi szín­pad lett. VASÁRNAP Széphalmon tisztelegtek az ünnepség rész­vevői, szereplői Kazinczy emléke előtt. Megkoszorúz­ták a költő sírját. A Kazin- czy-mauzóleum előtt adta át a Sátoraljaújhelyi városi Ta­nács elnöke, Vavrek István a bemutató győzteseinek és helyezettjeinek a Kazinczy- pályázat díjait. Horváth Ferenc grafikái Kiállítás a Rónai- Sándor Művelődési Központban FIGYELMET érdemlő képzőművészeti kiállítás nyílt meg hétfőn u kora esti órákban a Rónai Sándor me­gyei Művelődési Központ színházi előcsarnokában: Horváth Ferenc tatabányai 1 festőművész mutatta be gra- I fikai munkáit. A művész I szűkebb pátriánkban is is­mert, nemcsak országos fi­gyelmet kellő fővárosi vagy más városokban rendezeti tárlatairól, hanem 1969-ben Tokajban, a Zilahi György Művészetbarátok Körének rendezésében bemutatott Napkirályok című, hét mo­numentális képet felsora­koztató tárlatáról is. A miskolci grafikai kiállí­tásán 60 munkát mutat be az érdeklődőknek. A hatvan, különböző technikával, ké­szült grafikai alkotás na­gyobb része sorozatokat al­kot, tematikailag egymáshoz tartozik, - vagy legalábbis ro­kon. Feltétlenül kiemelkedik közülük a Magyar ballada- sorozat, mely 7 lapon mu­tatja fel a magyar történe­lem egyes csomópontjain mindazt a tragédiát, amely az adott időpontban népün­ket. érte, és amelyek képző­művészeti átfogalmazásban most figyelmeztető memen­tókénl állnak a nagyrészt még kortárs látogató előtt. Ugyanis a sorozat első da­rabja 1919-et idézi, az utol­só 1956-ot. A rajzok nagy része éles vonalrajz, rendkívül szűk­szavú fogalmazással, alig néhány vonással érzékeltet­ve u témát, a mondanivalót. Más rajzok lavírozott tus- technikával, vagy pedig szénnel készültek. Németh Lajos í n űvészettörlén ész sokoldalú és sokarcú mű­vésznek tartja Horváth Fe­rencet a kiállítás albumka­talógusában. Mindenekelőtt festő, mondja róla. de nagy­szerű szcenikus művész, de­koratőr is a szó klasszikus, még a reneszánszban és a barokkban kialakult foga­lom értelmében. Festményei rajzosak, a gondolati és konstruktív elem uralkodik bennük. Súlyosak, tragiku­sak, önlépők, és vitatkozóak. HZ A MEGALLAFÍTAS nagyrészt érvényes a Mis­kolcon most látható grafikai anyagra is. Nemcsak a mór említett Magyar ballada-so­rozat. hanem például a Kő­vé váltunk, a Sarjadó lel­kek, a Kavicsok szerelme és több más munka is ezt az öntépő vívódást jelzi. Ko­rábbi tokaji kiállításának is­meretében meglepetésként hat a most látott grafikai kiállítás anyaga, bár egyes rajzain mintha az ott látott Napkirályok, a jövőben élő figurák protézis-arca, vagy legalábbis némely arcvonása is visszatérne az egyes mun­kákban. Mas munkák, első­sorban a kevés vonással fel­vázolt nőalakok, eg.v más világot tükröznek, a maguk szülcszavúságaban is több melegséggel telített alako­kat- hoznak emberközelbe. A kiállítás anyaga minden bizonnyal vitákat kell, nem Lalái majd egységes fogadta­tásra, s talán a széles láto­gatottságé művelődési köz­pont előtere nem is a jég alkalmasabb hely ennek be­mutatására. Á kiállítót1,mű­vek tagadhatatlanul még csak szűkebb érdeklődési körre tarthatnak számol. De talán éppen egy ilyen na­gyobb nyilvánosság előtt va ­ló bemutatás segít majd al­kotót, alkotást és a legszéle­sebb közönségét egymáshoz közelíteni. A TARLATOT hétfőn dr. Bodrogi Tibor kandidátus nyitotta meg, s az novem­ber 4-ig látogatható (bin) j Egy évvel korábban Báes-Kiskun megyében egy évvel ezelőtt hirdették meg á tanyai iskolavillamosítási és diákotthon-építési progra­mot. A következő tanévben kétszáz pusztai kisdiáknak nyújt majd otthont a Kis- kúnmajsán épülő tanyai kol- * légium. A 79 tanyai iskola villamosítását pedig a ter­vezett 1973. decemberi halár- idő helyett egy évvel koráb­ban fejezik be, és már most az utolsó irat petróleuinlám - pás iskolában szerelik a vil­lanyvilágítást. November 7- én a PetőfiszáHúshoz tartom ■zó Gsólyosi úti tanyai isko­lában fújják el utolsóként a petróleumlámpát, és itt gyul­Tellinger István munkája lad ki a villanyfény. Munkás—művész kapcsolatok A munkás—művész kap­csolatok erősítésével, a mű­vészeti szakszervezeteknek a művészeti, nevelésben, betöl­tött szerepével, feladataival foglalkozott hétfőn a Művé­szeti Szakszervezetek Szövet­sége Központi Vezetősége. Az ülésen részt vett dr. Mol­nár Ferenc, az MSZMP Köz­ponti Bizottsága tudományos- kulturálás osztályának he­lyettes vezetője, ott voltaik a Szakszervezetek Országos Ta­nácsa és a Művelődésügyi Minisztérium képviselői. Vass Imre főtitkár üdvözlő szavai után Kárpáti Sándor, a köz­ponti vezetőség titkára tar­totta meg referátumát. El­mondta, hogy a párt X., a szakszervezetek XXII. kong­resszusa, a Művészeti Szak- szervezeteik Szövetségének VII. kongresszusa határoza­tainak értelmében ma is időszerű a művészetek és a tömegek kapcsolatának erő­sítése. A legsürgetőbb feladat a szocialista brigádok hatéko­nyabb bevonása a művelődés szférájába. Az együttműkö­dés erősítésére a Rátkui Márton szanészMub profilját, megváltoztatják, s a további­akban a munkás—művész kapcsolat központjaként mű­ködik majd. Hasznos formá­nak bizonyultak a művészek és az üzemek, vállalatok kö­zött kötött szocialista szerző­dések is. Szükség van ezek szervezett áttekintésére és az eddig összegyűjtött tapaszta­latok feldolgozására. A beszámoló foglalkozott a fiatalok művelődési helyze­tével is. A Művészeti Szakszerveze­tek Szövetségének ülésén el­hangzott az a javaslat is, hogy a jövőben erősíteni kell a hivatásos művészet és az öntevékeny, amatőr művésze­ti mozgalom tartalmi, szer­vezeti kapcsolatait. Dr. Papp Sándor, a Film- tudományi Intézet igazigiató- ja korreferátumában film­művészet és a munkásközön­ség kapcsolatait elemezte. A statisztika adataiból az is kiderül, hogy — bár álta­lában csökken a mozik né­zőszáma — a munkások ér­deklődése nem változik. A Kazincbarcikai Köny nyübetongyár felvételre keres: közgazdászt, egyetemi, vagy főiskolai végzett­séggel és ipari gyakor­lattal ÜZEMGAZDASÁGI CSOPORTVEZETŐ, egyetemi vagy főiskolai ’ végzettséggel és szakmai gyakorlattal rendelkező ; közgazdászt MUNKÁ­CS ÜZEMSZEUVEZO. közgazdasági vagy más. j műszaki végzettséggel és gyakorlattal rendelkező munkavállalót ÉRTÉKESÍTÉSI CSOPORTVEZÉTO. 10 év feletti gyakorlattal , rendelkező vegyészmih- : nököt TERMELÉSI, TECHNO- , LÓGIAI CSOPORT­VEZETŐ BEOSZTÁ­SOKBA. Bérezés a kollektív szer­ződés szerint. Jelentkezés személyesen a gyár munkaügyi veze­tőjénél. Kazincbarcika (Berente). Lakásf biztosítani nem tudunk.

Next

/
Thumbnails
Contents