Észak-Magyarország, 1972. szeptember (28. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-29 / 230. szám

1972. szept. 29., péntek ÉSZAK-MAGYARORSZA3 5 r Tapasztalatok a sátoraljaújhelyi járásból VAN OLYAN sorrend, amelyben a hátul szereplő­ket illeti elismerés. A sátor­aljaújhelyi járás dicséretére szolgál, hogy a társadalmi tulajdon elleni vétségeket összegező országos statiszti­kai kimutatásban a kilenc­venedik helyen túl szerepel. A legutóbbi négy évben 25 százalékkal csökkent ezen a vidéken a közvagyonban kárt okozó bűncselekmények száma, s 15 százalékkal ke­vesebb a forintban kifejez­hető kár. Az újhelyi járás példáját a többi járásunk számára is követésre érde­mesként értékelte az egyik fő illetékes, a megyei bíró­ság elnöke, azon a minapi tanácskozáson, amelyen a Bodrogköz, a Hegyköz, s az ide tartozó Hegyalja politi­kai, államhatalmi és gazda­sági vezetői cseréltek véle­ményt a társadalmi tulaj­don védelmében. Nem magától alakult ki az átlagostól igényesebb — ne szemérmeskedjünk ezt találóbb nevén is kimonda­ni: a becsületre kényesebb — közfelfogás itt, a zempléni végeken. A tanácskozást be­vezető tájékoztatójában a járás vezető ügyésze az előz­ményekre utalt: évtizedes gyakorlat, mindennapi kö­vetkezetes munka tapasztala­tai segítenek abban, hogy egyre inkább a megelőzés hatékonysága érvényesüljön a társadalmi vagyon meg­óvásában. A járási pártbi­zottság évről évre igényli, hogy valamennyi gazdasági és hivatali érdekelt vegye számba a maga területén: mennyire haladtak a társa­dalmi tulajdon védelméről szóló párthatározatok meg­valósításában? S aztán a mostanihoz hasonló tanács­kozásokon kialakítják a hi­teles összképet .az egész já­rásról, összehangolják a kö­vetkező időszak fő tenniva­lóit'. A járásban meghatározó a mezőgazdaság szerepe. Ezért nyilvánvaló, hogy a termelő gazdaságok vezetőivel együtt a társadalmi tulajdonért hi­vatalból felelősek — a járási vezető ügyész, a járásbíró­ság elnöke, a .rendőrkapi­tányság vezetője, a járási hi­vatal elnöke—is elsősorban, s a legtöbbel a szövetkeze­tek vagyonvédelmének ered­ményeivel, feladataival fog­lalkoztak. S milyen jellemző részle­tekre kiterjed ma már a közösségi felelősségtől éber figyelem! A járási vezető ügyész, dr. Tóth Dezső kö­vetendő gyakorlatként emlí­tette, hogy az egyik legerő­sebb termelőszövetkezetben, a tiszakarádi Űj Életben az erögépvezetők a gazdaságon belül is jegyre kapják az üzemanyagot. Miért érdemel ez a formainak tetsző meg­oldás megkülönböztetett fi­gyelmet? AZ OKRA a járási hivatal elnöke, dr. Majoros László irányította a megvilágító fénycsóvát: sorjáztatva a té­nyeket. A mezőgazdasági üzemek termelési költségé­nek nagyobb hányadát ma már a gépek ■ üzemeltetése teszi ki. A legtöbb szövet­kezet belső ellenőrzése még­is e területen a leghiányo­sabb. A gépek teljesítmé­nyének megbízható mérése, és a teljesítményhez arányo­san szükséges üzemanyag mennyiségének megállapítása nélkül sok lehetőség marad jogtalan jövedelmek szerzé­sére. (Például, fekete fuva­rok révén.) Vagy a még na­gyobb kísértés: az olajkály­hák elterjedésével bizonyára mind többen vannak, akik a jármű vezetődtől igyekez­nek „jutányos” áron gázola­jat szerezni. Ezért indokolt, szükséges a gazdaságokban a kiadott üzemanyag mennyi­ségét hozzámérni az erőgé­pek m űsza k telj esi tményei ­hez. A szakértelmet dicsérő üzemanyag-megtakarítást megérdemelt prémium illes­se. a túlfogyasztás okait pe­dig fel kell deríteni, s ha bizonyítható a visszaélés, ne maradjon el a felelősségre vonás sem. Az indokolt dicsérettel nem fukarkodó ügyész ugyanolyan nyíltan meg is rótta ugyanannak a szövet­kezetnek a vezetőit, amiért nem tettek bűnvádi feljelen­tést ittasan vezető egyik traktorosuk ellen, aki bal­esetet okozott a gazdaság területén belül. Pedig az ittas járműveze­tők nemcsak a közúton ve­szélyeztetik az emberéletet és a közvagyont, hanem a szántóföldön is! Nyomatéko­sította az ügyészi figyelmez­tetést a járási rendőrkapi­tányság vezetője: életet, va­gyont károsító balesetekre hivatkozva. S nyomban hoz­záfűzte azt a mondatot, amely mottóia lehet ennek a felelősségtől áthatott ta­nácskozásnak : — A szocialista tulajdon védelme nemcsak a rendőr­ség. a bűnüldöző testületek, intézmények kötelessége, ha­nem közérdekű társadalmi feladat. A tudati, jellemi fértyezők fokozott figyelembevételére két merőben elütő területen dolgozó vezető figyelmezte­tett. a köztulajdon hatéko­nyabb védelme érdekében. Egyikük a járásbíróság el­nöke. dr. Németh Ferenc az általa tárgyalt büntetőjogi perek tanulságaira hivatkoz­va sorolta a közvagyon el­leni bűncselekmények fő in­dítóokai közé a harácsolási vágyat. Jogszerűen is havi hatezer forintot megkereső áfész-felvásárló és társai el­len folyik jelenleg bűnvádi eljárás üzérkedés miatt: hi­vatalos foglalkozásukkal visszaélve, szövetkezeti pén­zen felvásárolt, termékeket értékesítettek görbe úton. a maguk hasznára. Akik meg­könnyítették a harácsolás le­hetőségét, azokat a szövet­kezetek területi szövetségé­nek titkára jellemezte talá­lóan: nincs még mindenütt képességeivel és képzettsé­gével rátermett, ingathatat- Inn jellemű ember minden felelős posztra a gyakran hátrányos helyzetben gaz­dálkodó szövetkezetekben. AZ ILYEN tanácskozások elsőrendű haszna az, hogy jókor elhangzó figyelmezte­téssel segítenek előbbre jut­ni a távlataiban már elvét­hetet len, de .a lépéseket még kátyúkkal nehezítő úton. Berecz József Pótjegy és ügyintézés Augusztus 31-én, este fél nyolckor a Pereces felé tar­tó 6-os autóbuszon a jegy­ellenőrzés során megállapí­tották, hogy M. I. érvényte­len bérlettel utazik. Az tör­tént ugyanis, hogy aznap váltotta meg az egész család szeptember hónapra a 100 forint értékű kombinált be­tétet, s mivel alig több mint négy óra volt hátra augusz­tus hónapból, a régi betét­lapot eldobta. A pótdij fize­tése alól az sem mentette, hogy vele utazott a felesége és a fia, akiknek a szep­tember hóra érvényes betét alatt ott volt az augusztusi betét is. így hát 50 forint készpénz lefizetése ellenében megkapta a 001 sorozat 00972 számú, a Miskolci Közlekedési Vállalat jegyel­lenőrzési csoportjának bé­lyegzőjével ellátott pótjegyet. A megbírságolt utasnak ez­zel kapcsolatban az jutott eszébe, hogy soha semmit sem szabad elsietni és úgy látszik, a túlbuzgóságnak is ára van .. . Miután ezt .a helyszíni bír. ságolást igazságtalannak érezte, az említett pótjegyet megőrizte. És ez volt a sze­rencséje. Tudniillik szeptem­ber 13-i keltezéssel a követ­kező felszólítást kapta: „T. Cím augusztus 31-én az autó­buszon érvénytelen menét- jeggyel (! így) utazott. I'ön­ti szabálytalanság következ­ményeképpen a 930 1321 Itt70. KPM—A. H. sz. utasítás módosító határozata alapján vállalatunkat 106 Ft vitel- díj. pótdij. portóköltség il'eli meg. Kérjük, hogy fenti ösz­szeget . a mellékelt csekkbe­fizetési lapon S napon belül befizetni szíveskedjen, ellen­kező esetben követelésünket — a többi költségekkel együtt — végrehajtás útján fogjuk érvényesíteni. Miskolci Köz­lekedési Vállalat." Ez már türelmes utasun­kat is kihozta a sodrából. Azonnyomban kettészakítot­ta a felszólítást és a mellé­kelten csatolt; befizetési la­pot, majd otthagyva csapot- papot, nem törődve elfog­laltságával, munkájával, azonnal beutazott Miskolcra, a közlekedési vállalat jegy- ellenőrzési csoportjához . .. Csak ezután tért be szer­kesztőségünkhöz, nem is pa­naszt tenni, inkább kesereg­ni. Csendes kesergésének a lényegét a következőkben le­het összefoglalni: az ellen­őrök udvariatlanok, az uta­sokat megszégyenítő módon végzik munkájukat. Igazság­talannak érzi a helyszínen fizetett pótjegyes büntetést is, mivel ő tulajdonképpen augusztus hóra is kifizette az utazás költségeit, csak ezt visszamenőleg nem lehet sehol sem igazolni. Végül pedig érthetetlen számára az ügyintézésnek fentebb vázolt módja amikor is többszörö­sen akarták megbírságolni egyszerű gondatlansága mi­att. Véleménye szerint a tanulság az, hogy sem a bér­let régi betétlapját, sem pe­dig a pecséttel ellátott pot- jegyet nem szabad túl korán eldobni, mert erre bármikor szükség lehet... (—O—) fiilÓlllfM sittek miianni A Borsodi Vegyikombinát­ban szerdán új termék, füg­gönytartó sín sorozatgyártá­sát kezdték meg, kemény pvc-műanyagból. Ezzel a há­ziasszonyok régi kívánságát teljesítették. Az eddig fém­ből készült sínek ugyanis igen rövid idő alatt tönkre­mentek. A fémfelületet meg­támadta a korrózió és emi­att a görgők akadoztak, a sin elgörbült, használhatat­lanná vált. A műanyag síneknél ez már nem fordulhat elő. A pvc-ből készült tartók igen tetszetösek, gyorsan szerel­hetők, nem deformálódnak és felületükön simán csúsznak a görgők. A rugalmas és tartós műanyag függönytartó sín mé­terét előreláthatólag 4 forint­ért hozzák forgalomba. A ve­gyikombinát a nagy kereslet­re felkészülve már az idén egymillió métert készít be- ] lőle. I Nagyszabású alapozási munkák Jól haladnak a 'tiszai hró mű építői „Különleges” szolgálíalás ö a Miskolci I illamos- ipari Szövetkezetben A „különleges” csoport „rejtélyes” műszereivel gyak­ran megjelenik vállalatoknál, ipari szövetkezetekben, tsz- ekben, állami gazdaságokban, intézményekben, lakásokban. Mit csinálnak? — Pár éve — tájékoztat­nak a Miskolci Villamosipari Szövetkezetben — új szolgál­tatást honosítottunk meg: létrehoztuk az érintésvédel­mi. a tűz- és a biztonság- technikai mérőcsoportot. Egy ember kezdte, s ma korszerű ■ műszerekkel 6 technikus vé- I géz ilyen vizsgálatot. — Miért van erre szükség? — A rosszul szerelt, vagy. tönkrement villamos vezeté­kek. kábelek könnyen zárla­tosak lehetnek, balesetei, tü­zel okozhatnak. Sok meg­rendelőnk kívánságára rend­szeresen végzünk ilyen mű­szeres vizsgálatokat. A vezető nyugodtan akar aludni. Nyu­godtan, hiszen — kívánságá­ra — a felfedezett hibákat teljes garanciával meg is szüntetjük. Ilyen vizsgálatok­kal — jegyeik meg —, magá­nosok rendelkezésére is ál­lunk. Azért hívjuk fel erre a figyelmet, mert a háztartá­sok fokozott gépesítése, vil- | lamosítása is sok veszélyt rejthet magában. És mi se­gítünk a hibák elhárításá­ban. (—O—) Hazánk új villamosenergia- termelő bazisa, a kétezer me­gawattos, olajtüzelésű Tiszai Erőmű, Leninváros térségé­ben, a Tisza árterén épül. Első ütemének beruházására 7,4 milliárd forintot fordí­tanak és ebből az összegből 1978-ig négy óriáskazánt és négy 215 megawatt teljesít­ményű lurbógenerátort he­lyeznek üzembe. Az idei évet a „felvonulás esztendejének” nevezik a dolgozók. Céljuk, hogy jó munkával biztosít­sák az 1973-as feladatok el­végzését : az erőmű végleges üzemrészeinek zavartalan építését. Az építők jelenleg már ké­szítik több végleges létesít­mény alapjait. A terepren­dezés során csaknem egy­millió 700 ezer köbméter föld megmozgatásával átlagosan 2 és fél, 3 méter magasságban töltötték fel a leendő erőmű 80 hektárnyi ártéri területét, megépítették csatorna-, víz- és villamoskábel-hálózatát, elkészítették a leninvárosi állomást és az áramgyárat összekötő vasúti iparvá­gányt. továbbá mintegy két kilométer hosszú betonút at. Az ártér feltöltéséhez szük­séges nagymennyiségű földet az épülő Tisza-csatornából nyerték, ez a csatorna — amelv az erőmű berendezé­seinek hűtővizét szolgáltatja — 4 kilométer hosszú, 112 méter széles, és 10 méter mély lesz. Az előzetes ter­vek szerint, nanonfa mint­egy 6 millió köbméter vi­zet vesznek ki belőle. A csa­torna háromnegyed része­ben már elkészült es telő alá került az uj létesítmény első végleges epülete, az élte­rem. amelj nak első csarno­kában a téli hónapokban megkezdik az ebédeltetést. Addigra ug„\ anis a meglevő felvonulási épületeket, iro­dákat. öltözőket és az ebed­től távvezetéken a jelenlegi erőműben termelt melegvíz­zel fűtik. A ha.uimas epitkezeseken ezekben a napokban újabb munkához fogtak hozza a dolgozok. Megkezdték a Ti- sza-csatorna korszerű vízki­vételi müvének mélyépítését, valamint a 250 meter magas vasbeton-kémények es az erőmű legfontosabb berende­zéseinek: az egyes es kettes gépegységnek az alapozását. Petiteken befejezték a há­rom automatikus betonkeve­rő telep építésit, amelyek naponta kétezer 500 köbmé­ter. különböző minőségű ada­lékanyagot szolgáltatnak a munkahelyek számára. Gon­doskodtak arról is. hogy az építők mielőbb kényelmes, meleg szállásokhoz jussanak. Ennek szolgálatában a város területén házgyári elemek­ből 420 összkomfortos lakást alakítanak ki. amelyekből 180-at november közepén át­adnak. Ezekbe az új ottho­nokba mint ideiglenes mun­kásszállásokba december ele­jén költöznek be az erőműt építő dolgozók. K. J. A kereskedelmi hálózatról, a zöldsé»ellátásról Ülést tartott a KPVDSZ megyei bizottsága Tegnap, csütörtökön ülést tartott a KPVDSZ Borsod megyei Bizottsága. A megye kereskedelmi vállalatainak és áfész-einek beruházási hely­zetéről, az Agrokonzum idei tevékenységéről, a szakszer­vezeti politikai oktatásról, a XII. kulturális napok előké­szítéséről tárgyaltak. A megyei bizottság a ke­reskedelmi vállalatok, fo­gyasztási szövetkezetek beru­házási helyzetéről tárgyalva megállapította, hogy a IV. ötéves terv időszakában je­lentősen fejlődik az árufor­galom, s bizonyos területe­ken differenciáltan jelentke­zik a lakosság kereslete, és módosul az áruforgalom szer­kezete is. Tovább nő a ve­gyes iparcikkek áruforgalmi részaránya, az élelmiszer­boltokban felkészülnek a zöldség-gyümölcs forgalom­ra, a vendéglátóipari vállala­tok a kulturáltabb értékesí­tési formákra törekednek. A tervidőszakban bővül a ke­reskedelmi hálózat, bár a le­hetőségekhez mért 50 ezer négyzetméter alapterület nem felel meg teljes mértékben a szükségleteknek. Feltétlenül kívánatos tehát — a jobb ke­reskedelmi ellátás és a ke­reskedelmi dolgozók munka- körülményeinek javítása ér­dekében — a meglevő háló­zat korszerűsítése, és a mun­kát könnyítő gépek beszer­zése. A témához számos bizott­sági tag fűzött megjegyzést. Felvetődött például a diós­győri új vásárcsarnok hiá­nyossága: tudniillik az, hogy ebben a modern, vadonatúj épületben nincs megoldva a fűtés. A csarnok állandó ke­reskedelmi dolgozói már ezekben a kora őszi napok­ban is szenvednek a hideg­től. Szó esett róla, hogy ma még szükség van a magán­kiskereskedőkre, akik az el­látatlan területeken élő em­bereknek nagy szolgálatot tesznek divatáru-üzletek, zöldséges pavilonok nyitásá­val. Ám a miskolci főutcán több olyan magánáruda lé­tezik, amely nem szükséges és elvonja a helyet a sokkal fontosabb boltoktól, nehezíti az ott dolgozók munkakörül­ményeit. Felvetődött a kér­dés, szükséges-e ilyen nagy számban engedélyezni a kis szövetkezeti sütőüzemek mű­ködését. Ebben a témában megállapították, hogy a jó minőségű kenyeret sütő, apró sütödék serkentőleg hatnak a sütőipari vállalat minőségi törekvéseire. de területi megoszlásuk nem mindig sze­rencsés. A megyei Agrokonzum te­vékenységét is tárgyalták a tegnapi bizottsági ülésen. Az e tárgykörben készült jelen­tésből kiderült, hogy javult az idei zöldség-gyümölcs . el­látás, noha primőráruból most sem volt elég. Felvető­dött, hogy nem megfelelő az őszi gyümölcsök minősége sem, és egy-egy időszakban magasak a vállalat árai. Ezek oka abban keresendő, hogy árujának egyharmadál az Agrokonzum a társmegyék- böl kénytelen beszerezni, es sajnos, sok esetben a szer­ződő felek inkorrektsége is nehezíti helyzetét. Ennek el­lenére az Agrokonzum árai több hónapos, vagy éves tá­von meghatározó szelepet töltenek be. A vállalat ve­zetői a téli felkészülésről, a tárolási tervekről szólva el­mondták. hogv az előkészü­letek megtörténtek, s az elő­ző évek tapasztalatain okul­va jelentősen megszigorítot­ták a tárolandó áruk minő­ségi átvételét. Gépeladási liirdelinénv! Az Észak-magyarországi Állami Építőipari Vállalat (Miskolc, I., Zsigmondi u. 2. sz.) megegyezéses áron értékesítésre felajánlja vállalatok és köziiletek részére az alább felsorolt, de üzemképes állapotban levő gépeit: 1 db E—153 tip. 0,15 m3 kanáiűrtartalmú gumi­kerekes kiskotrógépet, 1 db KL—300/32 tip. MAVAG ciklon-kompresz- szort, 1 db LAZ 690 tip. 3 tonnás autódarut, " 20 db TSZ—1012 tip., 4 colos elektromotoros szi­vattyút, 8 db műszakilag levizsgáztatott D tip: 6 tonnás dömpert. Fenti gépek megtekinthetők a Miskolc. III., llcrczeg Ferenc u. 19. sz. alatt (Hámor étteremmel szemben) levő géptelepünkön. Érdeklődök részére a 34-323/261 -es telefonszámon, fel­világosítást ad: Bodnár Antal ügyintéző.

Next

/
Thumbnails
Contents