Észak-Magyarország, 1972. augusztus (28. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-13 / 190. szám

1972. äug. 13., yasárnop «FWJXH ESZAK-MAGYARORSZÄG i Vízparton ISI 1(1 lói írj hó Felcdy Gyula rajza Ser főző Simon a láb'! z aló•' l£ áld' kutya, mavC egtor­u de ul. Ai iálluk ra ke­lt. E« Hiteid ót.. / teile” •jsza■ a si' ■ fél­n-eitll jód éS I s ]e-\ arra k, «r: szol- j szíté kitol’ Hói I ‘OH- lit. fáj­M Il­di- obii lat. ért ég- öl- ly- a ik­ies e- o­a­11 r in fi ’l r Athallgatózva a Dunántúlra: ott is gyerekcsipogás a fákon, s a fiiban tehensirás van. Hazalátogatóban mintha Illyés Gyulát lehetne látni, amott a lyúklesö ablakban. S a gágogó szelet koppaszthalják arra, mert meg ide is átszáll a tolla. Ahol a. summás Alföldön az örszolgálalos cg kémlel. Veres Pétereknél csendőrzubbonyban. Juliska néni elé a gyep: vászonkötény kötve. S a. fáradtság bukdácsol lesoványodva az ösembervirtyogós tanyákban. A Nap-füstös Zagyvar ókason Móricz Zsigmond jár a szusszantós orrú parasztoknál. Keleten pedig már a koplalás szódé leg, ahol egy költő: Nagy Imre napszámos a szélnyerített hodályoknál. S Ugrán újságot: jövőt szerkesztenek hárman odabent — Szabó Pólóknál. l arya Rudolf Halálomkor íegkegyetlenebb Hanyaltfckvés hosszú magánya ébred csak ilyen szerelemre, fogak vacogó magánya.. Ünnep kezdődik ilyen elszabadulva, ahogy a négyfelé lehorgonyzóit !\>ld elszabadul, ahogy az égtájak kötele elszakad, ahogy veled élek, magamhoz átkozva, tehetetlen. Forradalmai combjaid közi! győzzem gyötrelemmel; küzdő katonákkal. Ágaskodnak bőrömön a szádból kiforduló lángok, látod? Látod óvtál tíz körönupel, könnyel. — hasítsuk fel most a szoknyád, tépjük le szépen a blúzod, köztünk rend. legyen, ne legyen. Pirosán forgó nagy kövek vagyunk, ez a győzelem. Pirosán forgó nagy kövek vagyunk, ez a veszteség. Tengerben fekete sziget; mozdulatlan bánul a szánod, tajtékos napjaim tükre homlokod. 1 örvcnylek körötted, fáradok. én egyetlen szégyenein: szerelmem, halálomkor lágy legteljesebb, halálomkor légy íegkegyetlenebb, lIlkáid ázó völgye, fájdalmad ijesszen akkor uiólssor magányba: a hűvös árok innenső felére. ár a neve is más. mint a többieké, szokatlan, régimódi: Dániel. Osz­tálytársai eleinte hec- celték miatta, tudom, de... én könnyen meg­barátkoztam vele, bár azt se tud­tam, érdekli-e az én nevem egyál­talán. Ronda szokás az iskolában, hogy nagyjából mindenkit a vezetékne­vén szólítanak. Mert ha valaki Ke­lemen. Hargitai, esetleg Shuler... még hagyján. De ha Kanczler, Je­lenik, vagy ilyesmi, és főleg lány létére — ezt kitűnő bizonyítvány- nyal nem lehet ellensúlyozni. Pedig, mint anyám állítja, én kitűnő voltam az első pillanattól. Azt hiszi, segít vele, vagy ... mit tudom én. Talán csak buzdítani akar, magabiztos föllépésem kiala­kításában ügyködik szegény. Az igazat megvallva, sokkal gátláso­sabb nálam bohémkodásai ellenére, holott ő igazán magabiztos lehetne — foglalkozása nem érdekes. Meg­szállott, és kész. Főnökeinek több­sége azért mégis igyekszik vele éreztetni „hivatali” fensőbbségét, ki-ki a magáét, a szamárlétra fo­kainak megfelelően. Mert ez aztán végtelennek látszik így, és belát- hatatlannak. annyira, hogy én pél­dául egyáltalán nem izgatom ma­gam a jövőm miatt, holott a jó szülők elvárnák. Anyámnak vi­szont elkel egy’ kis nyúvasztás. legalább megéri, hogy gyakorla­tilag válik forradalmárrá. Teszem Raffai Sarolta elbeszélése azt, tintásüveget, esetleg írógépet vág valamelyik fölíújt hólyag fe­jéhez. Ideje lenne én mondom, Mert egyébként őrültül haladó, né­ha majd kipurcanok a meglepe­téstől, annyira. Mint például a Dániel esetében. Azt mondta, szólíthatom Daninak. Dininek, egy kis szabadossággal Daneilínek, például, ez utóbbit azután variálhatom, mintha hecc­ből sóhajtoznék, amíg O'Neill, nem lesz belőle. Persze., anya imádja O’Neillt. De nem akarom elkapat- ní a fiút, megelégszem a Dinivel is, miután én Jelenik Magda va­gyok. A Magda mégse kutya, vi­szont Jelenik és O’Neill aligha lehetnek vetélylársak. Az igazság az, hogy betöltöttem már a tizenötöt, fiúm még nem volt. Anyám csak nevet rajtam — miért ne? őneki aztán igazán ■i könnyű, apu egészen odavan érte, különben pedig mindenfajta fejes . megfordul nálunk, nem mintha anyám egy Brigitte Bardot lenne (aki nekem mellesleg nem is tet­szik). de helyén van az esze. meg , minden, és úgyis bekerül a lexi­konba és kész. Mert úgy dolgozik, mint egy tó. ezt' mindenki tudja. Ettől függetlenül csak nevet raj­tam, és ez nekem nagyon rosszul esik. Amikor igazán szerelmes va­gyok. S ami Dániel személyét illeti, tulajdonképpen sejtelmem sincs, miért vagyok én ilyen szerelmes. Azaz konkrétan. Mivel, mindent összevetve ő csak jó erős közepes, talán egy kicsit gömbölyded is, amikor én jó sportoló vagyok, s amint apu büszkén, bár viccesen mondja, amolyan ánglis típus. Hosszú lábakkal, derékkal cs így tovább. Dániel viszont... hiába, na. Öt a magamfajta lányoknak találták ki. mert .kicsit gyámol­talan. kicsit tutyimutyi, kicsit túl óvatos, de a szemén látom, hogy értelmes. Sajnos, csak a szemén. Egyetlen árva szót se beszéltem még vele. Ügy mégy el mellettem, akár a szédült birka, de én csak nem szólíthatom meg? Otthon a legszigorúbban megtiltották, annál is inkább, mert Dániel amolyan régivágású, úri család leszárma­zottja, mint ők híresztelik. Bár tudom, hogy a nagyanyjáéit pa­rasztok. akár egyik ágról — sőt, kisebb ugrással mindkettőről az enyémek. Amikor mindezekről föl­világosítottam anyámat, mel't re­ménytelenül naív szegény, csak ennyit mondott: „Annál rosszabb.” Szerintem annál jóbb. de mind­egy. Az öregek azt hiszik, hogy min­dent jobban tudnak és gyötrik tovább az anyagot akár fizikai, akár pszichés értelemben, mert nálunk vég nélkül ez megy. ugyanis az én szüleim úgyszólván csak a ma­guk teremtette vagy formálta fi­gurákért élnek, ami magában is nagy baromság, de anya azt mond­ja, hogy isteni, bár kegyetlen do­log. Apu meg csak mosolyog. Ilyen körülmények közepette mi lesz Dá­niellel és velem? Amikor igazában még figurák sem vagyunk. Örült botrány volt. Kipróbáltuk öcsémmel ujjlenyomatainkat a fa­lon. Apu elsápadt, anya úgy ká­romkodott, mint egy kocsis. Ez egyébként az ő hasonlata, mivel én kocsist nem ismerek. Magánki- borulásaim során csupán anyám szókincsére támaszkodhatom. ami azért nem csekélység. Én legalább­is rém büszke vagyok rá. Dániel biztosan elájulna, ha hallaná, és teljes terjedelmével csapná képen a jó anyaföldet — vagy ha nem képen, mit tudom én. Csak a pu- hányok és gerincesek szervezeti fölépítéséről tanultam, a gömbóly- dedekröl nem. mint amilyen a föld is. például. Hop' ezeknek mijük hol található, rejtély. A föld csak anyag. így hát legföljebb azért iz­gat a formája, mert sejtelmem sincs, hány kilós testsúlynál kötök én ki valaha. Szóval, a forma iz­gat. Egyébként a tengeri virágok címszó alatt föllelhető élőlények sorában még csillagok is vannak. No. hiszen! — mindenesetre vi­gasztaló. A gimj előcsarnokában csaknem orra buktam, de nem szándékosan, mivel nem tudtam, hogy Dániel is mögöttem jön. Ha tudtam volna, szándékosan botlom el, feltéve, hogy ez a lehetőség eszembe jut. Szóvei fölsegített. Azt mondta:..Te vagy a Jelenik az első á-ból?” Én meg ezt: „Magda vagyok, ha nem tudnád.” Akkor elvörösödött, és egészen az osztály ajtajáig kí­sért. Ilyen egyszerűen kezdődött. Hazafelé is ő hozta a táskáin, pedig akkor már nem tájt a kö­nyököm. Egész úton idegesen kap­kodta a fejét, és az a gyanúin, rám nem is koncentrált alaposab­ban. Ugyanis egészen más irány­ban kellett, volna hazamennie, és egyre attól rettegett, hogy az apu­kája majd meglátja, mert ilyentájt megy a bíróságra, és az mifelénk van. Hogy retteg, arról nein be­szélt. de nagyon jól láttam. Még így se voltam képes azt mondani, hogy menjen a fenébe, pedig azt kellett volna. Mikor anyám megtudta, hogy el- - kezdődött az ügy. eléggé kiborult, „Jézusmária” — mondta fehéren, aztán gyámoltalanul apura nézett. „Remélem nem tart sokáig.” Apu mind a kettőnkön csak mosolygott- „Nem hát”, nyugtatta anyámat, mire én elhatároztam, hogy azért is tart. még egy ideig. öcsém eleinte rém undok volt, hecceit, féltékenykedett. Dini-Da- nit folyton sértegetni próbálta a maga gyerekes módján — de azu­tán végre talált magának égi’ iga­zi. jó barátot. Most már én heccel- tem, mert igazi bizalmasa eddig még nem volt rajtam kívül. Sze­rencsére mindjárt elsőnek normál srácot fogott ki. nem valami nagy­úri származék. Rendes, az apja valamelyik üzem fejese vagy ilyes­mi. A lényeg, hogy eszében sincs a kutyabőr. meg hasonlók. Persze, nem tudom, hogy Daninak * eszébe jut-e. nagy a gyanúm, hogy’ csak a mamája hőzöng folyton. Anyámnál sokkal öregebb de telis-tele rakja magát mindenféle bizsukkal meg íityegőkkel. Meg kell veszni. Akár a „Háromkirálynők”. Anya azt mondja, ez rossz hasonlat, mert a bibliában háromkirályokról van szó. Bánom én: itt csak egyről van szó. de nekem ez is elég. A szerelem viszont szép dolog. Dani megcsókolt az este. Apu ellenőrzi a jövőben a ..fia­talember” (heti egy!) látogatásait, mert. mint mondja, nem bízik az éretlenekben. Ha ezt Dani hallaná! Különben úgyse szólna semmit, legföljebb gondolna. Általában alig beszél, alig beszélünk. Nekem így is jó. Akkor is jó lenne, ha egy-egv délutáni feladatom példá­ul hajszálai megszámlálásából áll­na. Sűrű. sötétbarna haja van, és őrült ártatlan képe. De én. már tudom, hogy a látszat csal. és ha nem tudnám, hallhatnék róla ott­hon mostanában eleget. Szüleim az ügyet nem tiltják meg kereken, mivel csak egy nagy fé­lelmük van: nehogy a lányukat el­veszítsék. Érzelmileg, vagy mit tu­dom én. „Majd elmúlik” — hallom néha apu határozatlan hangját, amint szobájukból átszürődik es­ténként. „Az lesz az én nagy na­pom” — feleli anyám szinte tör­vényszerűen. s megsejtem a bujká­ló könnyeket rendszabályozott tor­kában. Elve ugyanis az. hogy a nő akkor igazi ember, ha uralkodni tud magán, sirással-rívással se részvétet, se jogtalan előnyöket nem présel ki senkiből. Utálja a nyálas nőket — éppen elégszer megmondta már. Ha tudná, hogy én mennyit bőgök! Bár lehet, hogy sejti. Ha igen, ettől szenved a legtöbbet Üjabban telefonon gyötri a ..Há­romkirálynő”. Ha Dani udvariatlan otthon, anyja máris fölhívja anyá­mat. és megkérdezi, nálam, vagy velem nincs-e valami rendellenes­ség. Azt hiszem, anya nem bírja soká, és egyszer megtagadja jólne- veltségét. Nem lesz nagy csoda, mert alig akad rajta némi kis máz, és ez is egyre kopik. Minél jobban leköti a munkája, annál inkább. Azt hiszem, az egész ügy elfuse- rálódott valamiként, már Danié meg az enyém. Vagy sürgősen csi­nálunk valamit, vagy eszi a fene az egészet. Ha általában keveset beszélek is, ezt azért megmondtam neki. Holt­ra vált, mint szellem a palackban, aztán a színeimről kezdett áradoz­ni, a sötét hajamról, a tompa, ho­mokszín pulcsimról inggombos mandzsettával, ineg ilyesmi — hagy­tam. Tudtam már akkor: ezek az utolsó rugdalózások: hadd fussa ki magát. Aztán megtagadta a beléje nevelt eszméket, s éppen otthon nyilat­koztatta ezt ki először, valószínű­leg nagyon gyámoltalanul, de még­is a ..kutyabőr” árnyékában — ami valójában sohase volt. Szüleim révén ismerek én rende - zöket, írókat, színészeket, a teljesí­tőképességüket . .. még dilettánso­kat is. De anya gyötrelmeit egy-egv terjedelmesebb posta kézhezvétele és elolvasása után csak most ér­tem — s úgy gondolom, teljes egé­szében. Mert ha valaki az életét egyetlen lapra tette föl. kiderül, hogy az a lap csak egy alsó... Rájöttem, hogy őrültség a tele­font gyűlölnöm. A „Háromkirály­nőt” is..: őt különösen. Öt igazán csak sajnálni szabad. J öttem szakkörről. Dani a sar­kon várt, szó nélkül csatlako­zott, Jól emlékeztem néhány modern filmre... de nélkü­lük is kapóra jött egy üres gyufásdoboz a járda mellett Csizmám hegyével föltornáv'tattam az aszfaltra, rugdosni kezdtem, s hazáig ezt a szerencsétlen dobozkát figyeltem. Nem akartam Danira nézni, kezem a bakfisbunda zse­bébe süllyesztve ballagtam, míg ö lódenszövésű tavaszi kabátban di- dergett és méltósággal szónokolt, megértésről, kötelező gyengédség­ről ... a szöveg már nem érdekelt. Az üres doboz jobban. Hazáig rugdostam, s amint a ka­punkon is bependerültem. szó nél­kül csúsztattam sínbe a biztonsági reteszt. Szüleim nini sejtenek semmit. Öcsém a táskarádiót tekergeti, apu megkérdezi anyától: .Ideges vagy?’, „Semmi. Fáradt vagyok . .. egy ki­csit.” S hosszabb szünet után apu szokásos vigasza: „Majd elmúlik". Érzem az anyám torkában megre­kedt könnyeket: „Az lesz az én nagy napom.” És képtelen vagyok rájuk nyitni, és bejelenteni: Vége. Mert még mindig fáj. Pedig voltaképpen ... minden külső segítség nélkül találtunk egy­másra. Voltaképpen..-, hülyeség ez íg”. Azt se tudom, igazában mi­ért . .. Ha legalább megmondhatná valaki teljes bizonyossággal: med­dig fájhat? Meddig? Meddig fájhat még ? Meddig fájhat? t

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents