Észak-Magyarország, 1972. augusztus (28. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-09 / 186. szám

ESZAK-MAGYARORSZAG 4 1972. augusztus 9., szerda Tovább szolt gondolatok n Amatőrök ■ megbecsülése A mágocsi irodalmi színpad produkciójával másodszor találkoztam. Először ez év januárjában a kazincbarci­kai Színjátszó fesztiválon, másodszor a minap a tele­vízió képernyőjén. A dunántúli község fiataljai Peter Weiss Mackinpot úr-jával keltettek feltűnést és értek el megérde­melt sikert a fesztiválon, s a minapi tv-riport azt firtatta, miként, alakult ki az együttes, mennyire becsülik meg őket falujukban, egyáltalán megértik-e törekvésüket. A riportból kitűnt, hogy a nagyön lelkes vezető sok min­denre képes. Vasmunkás fiatalok, ifjú tanítónők, gyógysze­részlány, tanácsi adminisztrátor és KISZ tisztségviselő össze tud fogni valami nemes ce! érdekében akkor is. ha csoda­bogaraknak nézik őket, ha egyesek lenézéssel, vagy éppen megvetéssel sújtják őket. s főleg értetlenül vagy éppen ellenségesen fogadják, produkcióikat. A részvétlenség miatt az otthoni munkájuk elsősorban belső önnevelésre összponto­sult, arra törekedtek, hogy a csoport minden tagja értse Peter Weiss mondandóját, és annak igazát esetleg a maga környezetében is felismerje. A kitartó munka nagyrészt meg­hozta gyümölcsét: ha még nem is értik őket sokan a köz­ségben, a munkahelyi vezetők megértéssel fogadják a csoport tevékenységét, biztosítják a tagok mozgási lehetőségét, a he­lyi áfész anyagi támogatást ad, s támogatja törekvéseiket a helyi tanácsi és pártvezetés is. Mágocs Borsodtól messze van, mégis érdemes odafigyel­nünk. mit csinálnak ott az amatőr színjátszók, miként fogad­ják törekvéseiket, hogyan becsülik meg őket. Borsod megyében az elmúlt év végén 830 különböző önte­vékeny művészeti csoport működött tanácsi és szákszervezeti irányítás alatt, és azokban 16 257 amatőr áldozta idejét rend­szeresen az önképzésre és mások szórakoztatására, művelé­sére. Színjátszók, .irodalmi színpadok, tánckarok, kórusok, zenekarok, bábcsoportok és egyéb együttesek keretében mű­ködött és feltehetően még működik a 16 ezernél több bor- sod-miskolci amatőr, s ha végigtekintünk az együtteseken, azok produkcióinak fogadtatásában, és a tagokat, érő megbe­csülésben. a csoportok támogatásában igen nagy eltérések, sőt, szélsőségek mutatkoznak:. (A szélsőségek általában nega­tív irányban jelentkeznek.) Az amatőr együttesek nem léphetnek és nem is lépnek fel oktalan követelésekkel. Az is tény, hogy a megbecsülés a nyújtott teljesítmény arányában jár, de bizonyos tel­jesítményszint eléréséhez feltétlenül kell előlegezett bizalom, elismerés, támogatás. Borsodban igen sok kitűnő példát em­líthetünk egyes csoportok támogatására. A sok közül érde­mes kiemelnünk a mezőkeresztesi termelőszövetkezeti kórus segítését, vagy a miskolci Avas Táncegyüttesi támogatását, de nagyon hosszan sorolhatnánk a példákat, amelyek azt bizonyítják: társadalmi és gazdasági vezetőink érzik a tá­mogatás szükségességét, értik az együttesek társadalmi kul­túrpolitikai hasznosságát, -becsülik munkájuk értékét. Sajnos, ellenpélda is akad. s fellelhető, a műkedvelő személyek lebe- j csülése is. Nem ritkán gúny tárgya, ha „komoly állást be- j töltő ember ilyesmire adja a fejét”, egyes vidéki helye­ken még morálisan is kifogás alá esik a táncos, vagy szín­játszó, máshol munkahelyi -hátrány éri. Amatőr színjátszó, táncosok, egyebek sok jó törekvésének lett már gátja a meg nem értés, vagy érteni nem akarás, a lebecsülés, a támogatás hiánya. Mágocs példája bizonyítja, hogy kitartással, következetes munkával fel lehet kelteni az érdeklődést, s ha a támogatás érdemes tevékenységnek jut, úgy az meghozza gyümölcsét: értékes, jó produkciókban, amatőrök és közönségük egymásra találásában. Tele vízió-álé ta . múlt héten látott Telecsetepaté című műsorban egyik A leghevesebb vita akörül bontakozott ki, vajon mikor ™ sugározza a televízió a felnőtteknek szóló, illetve a fia­taloknak, gyermekeknek nem javasolt filmeket. E vita egy kicsit félrecsúszott: a nézők képviselőinek nagy hányada kimondva-kimondallanul azért füstölgőit, mert ő szeretné látni azokat a filmeket, amelyektől gyermekét óvja. kiván­csi a pikantériái ígérő filmkockákra, de nem tudja a gyere­ket a képernyőtől távoltartani. Vagy azért, mert kicsi a la­kás, vagy mert a gyerek már odaszokott a. készülék elé. Sajnálatos módon csaknem mindenki — egyedül egy fel­szólaló újságíró célzott az álláspont tarthatatlanságára —, úgy vélekedett, hogy kizárólag az erotikus töltésű jelenetek nem valók a gyermekeknek, az hat károsan lelki fejlődé­sükre, megmozgatja fantáziájukat stb. A rossz kalandfil­mek verekedései, a krimik nem ritkán borzongató gyilkos­ságai, a különféle jellegű filmekben látott erőszakos csele­kedetek. naturálisán ábrázolt kegyetlenkedések alighanem károsabban hatnak a villanó meztelenségnél. Ezeket nem kifogásolják. Legyen késő éjjel, amikorra a gyerek elalszik, hangzik az egyik vélemény. Ne legyen késő éjjel a film. mert reggel kelni kell. Egyet nem akart senki: lemondani a pikánsnak vélt film élvezetéről ..a gyerek erkölcse” ked­véért. Nem irigylem a televízió műsor szerkesztőit, hiszen ha a vacsorát kővető egy-kél órába akarnának mindent bezsú­folni, csak néhány perces mini-műsorokat sugározhatnának. Egyetlen rövid vitában is'több tucatnyi kívánság mutatko­zott meg. csak a korhatáros filmek mikori vetítésének kér­désében. Mert a filmekhez mindenki ragaszkodott. Alighanem Kelemen Endrének. az Iskolatelevízió vezetőjé­nek felszólalása tárt közel az igazsághoz a családon belüli nevelés problémáit nem vállalhatja át egészében a televízió, a műsorok élvezetében bizonyos fajta diétát kell bevezetni a család igényeinek, adottságainak és lehetőségeinek megfe­lelően De ezt a tv-diétál magának a családnak kell megva­lósítani és nem valami megfoghatatlan országos érvényű intézkedésnek Mint ahogyan sok-sok családi jellegű feladatot a kis közös­ségen belii! kell megoldani, mert kicsit már hozzászoktunk, hogy egyéni, családi gondjainkhoz, életrendünkhöz, kívánsá­gainkhoz a társadalom igazodjék, s oldjon meg sok mindent helyettünk Benedek Miklós Brigádtagok az D Ö olvasómozgalomban C/ A szovjet és a klasszikus orosz irodalom népszerűsíté­sét célzó, Kell a jó könyv nevű olvasómozgalom szer­vezésében már a kezdetek­től igen jelentős részt vál­laltak Borsod megyében a szakszervezeti könyvtárak. Az eddigi érdeklődés alap­ján mintegy háromezer ol­vasó adja majd be a megfe­lelő irodalmi művek tanul­mányozása után pályázatát csak az üzemi és egyéb szakszervezeti könyvtárak­ban. (A tanácsi könyvtárhá­lózatban ezzel párhuzamosan történik a mozgalom szélesí­tése.) Mintegy huszonöt könyv­tár kapcsolódott be eddig e munkába, kisebbek és na­gyobbak egyaránt. A hat na­gyobb könyvtárban figyelem­re méltó eredmények szület­tek: összesen 2510 részvevő közül 1080 a szocialista bri­gádtag, s a brigádtagokon belül 930 a munkás, a többi műszaki és egyéb munkakört betöltő. A legtöbben a diós­győri Bartók Béla Művelődé­si Központ, valamint az óz­di népművelési intézmények könyvtáraiban kapcsolódtak be, de igen jelentős ered­ményt mutathat fel a lenin- varosi könyvtár is. Szeged: Cigánybáró — újdonságokká hj-ek Látványos tömegjelenet az- előadásból Az idén Szegeden kétség­telenül a Cigánybáró a sza­badtéri közönségdarabja. A szabadtéri történetében harmadszor mutatták be a keringőkirály, Johann Strauss népszerű operettjét. Eredeti­leg Szegedre várták vezé­nyelni Willy Boskovskyt, a bécsi filharmonikusok kon- \ certmesterét. Az osztrák he­gedűművész-karmester azon­ban megbetegedett. ' Helyét Szalatsy István Liszt-díjas szegedi karmester vette át. A rendező Félix László el­mondta, míg az 1967-as pre­mier túlságosan a cigánytá­borra épült, az idei inkább Strauss muzsikájára. Igen sok népszerű Strauss-kompo- zíció hangzik el a darabban. bb! Mirabella szerepében S(Ha vássy Margittal egy kupié duett került az operett azán Kun Zsuzsa. Sipeki Levét híj a Déli rózsák keringőre 0 szán colt, Barinkay-Palcsó S8 iga dór lóháton érkezett a szehet re; a főbb szerepekben ni sikert aratott Házy Erzsét Melis György, Juhion! Éva és Berdál Valéria. Új könyvek A természettudományos megismerés ismeretelméleti kérdései A TANULMÁNYKÖTET szerzői — Elek Tibor, P. Ko­vács Ferencné, Fodor Judit, Lakó László, Bodnár István — egy tanszék és egy alkotó­műhely (a Budapesti Műsza­ki Egyetem filozófiai tanszé­ke) munkatársai. írásaikat összekapcsolja a közös téma: a természettudományok filo­zófiai-módszertani kérdései­nek vizsgálata és az azonos koncepció. A kötet érdeme, hogy az olvasó először kap benne összefoglaló leírást és értékelést a műszaki és ter­mészettudományok eredmé­nyeit általá’nosító hazai filo­zófiai irodalom felszabadu­lás utáni történetéről. Ugyancsak tanulságos a mai fizikai idealizmus fő tendenciáinak és bírálatuk célszerű szempontjainak hoz­záértő felvázolása. A filo­zófia metodológiai funkció­ját vizsgáló tanulmány a marxista filozófia lényegé­ről és felépítéséről ad újsze­rű gondolatokat; a determi­nizmus és a kvantummecha­nika összefüggéseit megvilá­gító írás pedig a dialektikus materializmus árnyalt deter- minizmus-modelljét építi fel. A kötet nem kevésbé érde­kes fejezetei a filozófia és az információelmélet felet­tébb időszerű problematiká­ját, illetve az érzékelés filo­zófiai alapprobléniáit dolgoz­zák fel a modern tudomány fejlődésével kapcsolatban. A TANULMÁNYOK szem­léleti- és vizsgálati módja mindenütt számol a szaktu­dományok újabb eredmé­nyeivel és azok elméleti ál­talánosítására tesz kísérletet, mégpedig a két diszciplína fő „ütközési pontjain”: az ismeretelmélet és a metodo­lógia terén. összeállította: Elek Tibor. Megjeleni a Kossuth Könyv­kiadó gondozásában. Önállóan dolgozó molorterkercselól ke­resek, lehet másodál- lású. vagy nyugdíjas is. Geötz, Deák tér ■!. Közgazdasági érett­ségivel, középfokú ál- I lamhaztartási ügyinté- ! sot képesítéssel elhe- I lyezkednélc. A jánlato- ; kát „Kezdet 72" jel- , igére a miskolci hir­detőbe kérek. Női fodrásznak vi­dékre elmennék. Aján­latokat ..Tanácsi he­lyiség-- jeligére a mis­kolci hirdetőbe kérek. Eladó Moszkvics 400 as személygépkocsi. Megtekinthető: Bölcső | u. i.'!.. 15—20 óráig. I -ló állapotban levrf iker babakocsit von­nék. Dorottya u. 2., 1. cm 4. Hohner .symphonic 30 orgona eladó. Ér­deklődni a Jereván bárban. Eladó modern, vila­Utazás Jakabbal gos lakószobabútor, heve rő, vitrin es sr-k fény . Katowice u. 31 . I 4. Telefon: 17-869, 17 órától. A Miskolci Vegyes­ipari Vállalat, Miskolc, Tüzér u. la, 1 db 0.9 tonnás ZUK kis- tehergépkocsit, vala­mint i db Garant K. 30-as. 2 tonnás teher­gépkocsit felajánl meg­vételre közül ötnek. Er­ei elv lód ni a 35:-759-es te­lefonszámon. a gépko­csi -élőaci ónál. Páncéllőkcs, fekete Lira pianino eladó. Park u. 14., III. em., 2. ajtó. Skoda OcjáiViállOZ va­ló alkatrészek eladók. I.. Katalin u. 9. Dr. 1 ,óezi. S—100. IG-s Skoda eladó. Marx K. ,'u. 4., délután. Komplett sötét háló, darabonként is eladó. Baéoss g. u. i-i.. 3/3. Szekér és akácfa el­adó. Felsözsolca, Szent István u. 58. Bontásból faanyag, nagyméretű tégla kap­Diófúrnéros háló­szobabútor. dohányzó- asztal, csillái’, karnis, szőnyeg, gyermekágy, kombinált szekrény el­adó. Érdeklődni: Gyó- ri kapu 128. Eladó 3 éves, mű­szaki vizsgázott, 223-as Warszáwa s/.ein éi y g ép- kocsi. Kazincbarcika- Keit város, Bartók Be- la_u._ 14. ____ M agnetofon, 1 e n i e z - j átsző, ki fogásta lan, olcsón eladó. Séra, Kazinczy u. 4. sz. Zongora, kombinált szekrény, könyvszek­rény, asztalok, hoked­lik eladók. Kilián-dél, Könyves K. u. 5., 14. Érdeklődni 5 órától. Faipari gépek, üzem­képesen. olcsón eb- adók. Bulcsú u. 9. Világoskék, modern, mely gyermekkocsi, alig használt, eladó. Szemere u. 8., l. em., 2. ajtó. Eladó:. Opemus III. nagyitógép. Exa-Exak- ta fényképezöhüz Flekt.ogon 4.20, Ores- tor 2.8 100 mm-es ob­jektív. Gallyas Béla, Saj ószent péter. Bá­nyász u. 11/3. Tele­256-OS mellék. R ád i ó 1 em ezj á tszö va 1, toalett-tükör, 4 szék, eladó. Debrecenyi u. 21. sz. Háronis/oba-kon.v . családi ház melléké!- 1 ka letekkel együtt, nss* ^ a nali beköltözéssel .pl adó. Érdeklődni: 1 sőzsolca, Rákóczi 45. Ví a: is Eladó a szirmabc ÜrjQ nyöi hegyen 800 nél szögöl terület, 1000 i ke szőlő. valaá* pince borházzal, hétvégi pihenó>j, megfelelő. Erdekl" ni a nagyközségi nácson, Szirmában nyön. 2 szoba, összkomljTQv, tos szövetkezeti ,/ sómat elcserélném nácsi egyszoba-Ö5|úi komfortos. vagy zonra. Választ • lián-dél” jeligére a adóhivatalba k< i e$ 200 négyszögöles lekkel családi ház adó. Érdeklődni: h Béla u. 120. Középkorú, int« genb. gyermektelen z.aspár üres alben .. szoba - kon y hát k e>| t esetleg megvételre Munkácsy u. 15. Szállást kaphat des dogozó, vagy óklány. Kisfaludy .12. (Martintelep.) I Nemsokára a mozikba kerül a Budapest Filmstúdió Vállalat új filmje, az Utazás Jakabbal. Császár István novellája alapján Császár István és Gábor Pál irta a forgatókönyvet, a rendező szintén Gábor Pál. A film címében szereplő Ja­kab és egy barátja ízig-vérig mai fiatalemberek, akik egy teljes esztendőt töltenek együtt, s mert. szokatlan foglalkozá­suk — tűzoltóké szülék ellenőrök — örök vándorlásra kész­teti őket, sokféle különös helyzetbe kerülnek, amelyben helyt kell állniuk. A film főszerepeit Huszti Peter, Ion Bog román színész, Szabó Éva és Moór Mariann alakítják, az operatőr Kende János, öt látjuk a még felvételek közben készült képünkön a kamera mögött, a fi diánál pedig Gábor Pál rendező áll. ható, egész. nap. Mis­k olc, Vörösmarty u. 68. Eladó sportkocsi. bé­1 bikomp, Orion 1 ádió és lemezjátszó. K true ll. 31. VIII 2. ■ 1972 ben kiváltható V, Sl^U it elcserélek ha­sonló Trabantért. Te­le Ion 37-964. Kötőgépem, új. egy­ÓK k éttűágyas eladó. Móra Ferenc . u. 6 a. Érd.: oeesz nap. Klar. ó egy két kei ckű és egy három kei ekú gyern ekkooti. egy iá­róka. két kiságy mat­raccal Érdeklődni 18 órától Katowice ti. Egy háromkerekes, motoros, betegnek va­ló kocsi eladó. III. ke­rület, Felsőszinva 56. Fotclágy eladó. Mar­tintelep. Semenél. fe­mes u. 45. (Tapoly u. vége.) Eladó háloszobabú- tor. modern konyha­bútor, egy nagyobb és kisebb szőnyeg. zo­máncozott kályha, füg­gönykarnis. Miskolc. Petőfi u. 50.. bent a közben. _______________ B ontásból eredő aj­tó, ablak, cserép, tég­la eladó. Fövény.szer 34. sz. Érdeklődni 16 órától. 8 család inéin 2 anyás rendszerű. NB- kaptárban pladó. fcI- sőasolca, Petőfi u 27. Juhás'. Mosógép, porszívó, üzemképes, olcsón el­adó. Halász u. 5. sz. r/.sarnai-telep.) Dióháló. új parkeit- kefélŐ áron alul eladó. Szilágyi p. u. 2:1. Kitűnő állapotban le­vő férfikerékpár el­adó. Miskolc. Baross G. 14.. IV. emelet 1., du. 5 órától. tJj külö szoba, esetleg ló- lehetőséggel házasig nak, vagy magló: személynek, hosszai időre, albérletbe a/* nal kiadó. Érdeklőd; S2. jt m v Son, :#ha családi ház _ bejáratú d ni' Vi ;uie 'e- D tu itiauu. Eiuauu', Diösgyór-Kisere.n.V 1 1 Koncsorgó u. 12. //»őt Eíi-Vfe1!?' Két fiatalembc lást keres. Tiszai '.ßfat V iyaudvartol a Városi] U|u térig levő részen, főutcához közel. 673-as telefonon, yel 6-1 ol esle 6-ig- E1 cserél né in bel' rosi szoba-kon)' MIK-lakásomat ha$£ lóra, vagy összUjf fortosra. megegye/; sei. Címet kérem adóba. „Azonnal” 1 igére. .1 \ Elcserélném Mai*. 1 Elcserélnem Mai* 1 telepen 267 négys’/dj l beépíthető házhely kis szoba-konyhu; egyszobás tanácsi® i5,főU< •8) La tin la Sándor 17. négyszögöles kend tel ek Bűk k s ze n t k e reszt, lőtelepen. Érdeklődj ill., KUruc u. I V_1„__egész nap. ^ Nagykánáson négyszögöl telek el8‘3oi. Érdeklődni: Miklós 25.. mfszt. 18-274. 3. Telefon : Eladó nagy borpincc nagy telekkel az Avas Alsósoron. Földes F utca 21 Társaknak ;« megosztható. Érdeklőd­ni: BulCSÚ U. 13. tt'Ott, Szabó 15-20 óráié. 2 szobás családi ház azonnali beköltözéssel eladó. Bodrogolaszi, Máltás u. 14. III. kér ;>.. II 9 Eladó beköltöznél^ , kétszobás, ossz koine (otini* tos családi ház. 1 -iVp ** kolc. I. kér.. Eszter 7. (Bala/stllák utcd] nyílik.) Érdeklődni hét egész nap, lógóknál. Garázs kiadó. > Béla u 17. sz. mell b * kiadó. »”! 'ft kolc. (II.. Magasig tiőjj. I a. özv. Kult or losné. Nagy helyisé szoba. Beköltözhető .... szobás, gázos öröKj kás eladó. 38-39U-as lefonon. O as*k0 í Ve mm lóri' .«iT. N«; tan ió’' b leg! kaióV ltség 'S’usz M |>hz . /«■ 4 : «Vs/,. |í 's: a »1c, **4ly Bu, ö i­;rkk' r* > fOKc ;a,,:

Next

/
Thumbnails
Contents