Észak-Magyarország, 1972. augusztus (28. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-08 / 185. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 6 r 1972. augusztus 8., kedd Az ünnepélyes megnyitó, balról a magyar, jobbról a lengyel csapat. Középen Kovács István (Len in város), aki Európa- csúcsot és négy magyar csúcsot adott át a múltnak. A jobb oldali képen Szurkos József (DVTK) nyomásban és összetett­ben beállította a magyar ifjúsági esúesot. Képünkön 150 kilogrammot emelt a magasba. Foto: Szabó István Döntetlen Leninvárosban A magyar—lengyel ifjúsá­gi súlyemelő találkozó má­sodik versenynapján is dől­tek a csúcsok Leninvárosban, ahol ezúttal is kitűnő volt a rendezés. Egyetlen szépséghi­bája volt a versenynek — de erről a teninvárosiak nem le­hetnek —, hogy magyar ve­zetés után, figyelmetlenség és rossz taktikázás miatt 4:4-re alakult a verseny végeredménye, amely az el­ső nap után magyar győzel­met ígért. Pintér a félnehéz-- súlyban a lengyel Wroblews- kyvel vívott küzdelmében — bár az első két fogásnem után vezetett — nem figyel­te meg, hogy a lengyel ver­senyző a szakításban — sé­rülése miatt — nem tudta befejezni harmadik kísérle­tét, és nem tudja folytatni ver­senyét. A lengyel vezetők oko­san taktikázva bejelentették, hogy versenyzőjük a harma­dik fogásnemben 160 kg-rnal kezd. Erre Pintér, ahelyett, hogy 150 kg-on egy bizton­sági gyakorlatot hajtott vol­na végre, szintén 160 kg-nál akart kezdeni, s egyik kísér­lete sem sikerült. Miután a lengyel versenyző ezt látta, bejelentette, hogy feladja, így egyik verserp'ző sem ka­pott pontot félnehézsúlyban. Középsúlyban Antalovics ve­reséget szenvedett a lengyel Kwiatkowszkytól, aki 400 kg-ot teljesíteti, a magyar versenyző pedig 397,5 kg-ot. Ekkor 3:3 volt az eredmény, nehézsúlyban a magyar Frei ellen a lengyelek nem állí­tottak ellenfelet. Frei 392,5 kg-os legjobb teljesitmény- nyel fejezte be versenyét, és szerzett újabb pontot a ma­gyar csapat számára. Ölom- súlyban viszont a lengyel Palka maradt ellenfél nél­kül, a kitűnő versenyző igy is 490 kg-ra javította a len­gyel ifjúsági és felnőtt csú­csod. így alakult ki a 4:4-es végeredmény, amely hízelgő a magyar csapat számára, hi­szen a két versenynapon a fiúk, legjobb teljesítményü­ket nyújtva, sorra döntötték meg a csúcsokat. Ott dőlt el a küzdelem és alakult ki a döntetlen eredmény a rossz taktikán kívül, hogy a len­gyelek a nehezebb súlycso­portokban jobbak is voltak. A leninvárosiak kitűnően vizsgáztak rendezésből, nem­zetközi színvonalat biztosí­tottak a házilag gyártott ki­tűnő technikai berendezé­seikkel, amilyennel Magyar- országon egyetlen klub sem rendelkezik. A leninvárosi közönség is igen hálásnak bizonyult, a leninvárosi szak­munkásképző intézet torna­terme mindkét napon zsúfo­lásig megtelt értő és igen lel­kes közönséggel. A magyar—lengyel talál­kozó jó szolgálatot telt a súlyemelősport hírverésének. A vendégek is igen kellemes benyomásokkal távozva kö­szönték meg *a leninvárosiak magyaros és rendkívül fi­gyelmes vendéglátását. Nemes Péter Vasutas Totó Kupa Kezdődik a labdarúgó MNK MÁV DAC — MVSC 1:0 (0:0). Győr, 1000 néző. Vezet­te: Marton. A Vasutas Totó Kupa utolsó mérkőzéseit va­sárnap játszották le a csapa­tok, s ezzel végat ért a több héten át tartó kupaküzdelem. ■A Miskolci VSC vasárnap Győrbe látogatott, ahol a ha­zai együttes az első félidő­ben némi mezőnyfölényt har­colt ki, de ebben a játékrész­ben érintetlen maradt Kun kapujának hálója. A vendé­gek több esetben korszerű támadást vezettek a győriek •kapujára, de a csatárok tá­madása eredménytelen ma­radt. Az első 45 percben a hazaiak csatársora öt eset— Leninvárosi MTK — Hajdú­böszörményi Bocskai 3:0 (1:0) Len.inváros, 300 néző. Ve­zette: Gór. Leninváros: Dohány — Breuer (Bakos), Zumpf (To- perczer), Keeskó, Homródi, Tóth (M. Varga), Vajda, Bodzsár (Fehér), Haisz, Dru- zsin (Frits), Pogány. Edző: Béki Bertalan. Harmadik előkészületi mérkőzését játszotta az LM- TK. Ellenfele az NB II. egyik újonca volt. Az első félidőben, amíg erővel bír­ták, jól tartották magukat a vendégek. A 42. pércben szü­letett meg a félidő első gól­ja. Druzsin tört kapura, több védőt kicselezett, majd a 16-osná] Haiszhoz játszott, aki biztosan lőtt a hálóba. 1:0. ben kapufát lőtt. Szünet után alábbhagyott a hazaiak lendülete. A mérkőzés sorsát eldöntő gól a 77. percben esett, Németh jól eltalált tá­voli lövésekből. Az MVSC mindent elkövetett az egyik pont megszerzéséért, de a hátralevő játékidőben ez már nem sikerült a miskolciak­nak. Jók: Kun, Kosa és Krom- paszki. A miskolci csapat a követ­kező összeállításban lépett Győrött pályára: Kun — Buczkó, Kosa, István, Krom- paszki, Locker, Lukács, Nagy, Molnár (Marosi), Dem - kó, Sárközi (Várkonyí). K. I. Szünet után számos gól­helyzet adódott a vendégek kapuja előtt. Negyedóra el­teltével Pogány ment el a bal oldalon, élesen beadott, és Haisz gólba tartó labdá­ját Vajda segítette a kapuba. 2:0. Néhány perccel később, a második 45 percre feljavult Vajda az egész védelmet és a kapust is kicselezve, közel­ről lőtt a hálóba. 3:0. Ezután Frits előtt kínálko­zott lehetőség, de kivárt, és gólhelyzetben mentettek elő­le. Néhány perccel a befeje­zés előtt Fehér 20 méteres nagy erejű lövése 'a felső lécről vágódott a kapu mögé. Az LMTK játéka még csak időnként elégített ki. Igaz, a vendégek nem késztették kü­lönösebb erőkifejtésre a ha­zai csapatot. (— s) Borsod megyében 94 csa­pat részvételével, augusztus 13-án kezdődnek a Magyar Népköztársasági Kupa 1972 —73 évi küzdelmei. A részvevők között ott lesznek — az NB I-es DVTK kivételével — az összes NB-s, a megyei I. osztályú, vala­mint a benevezett megyei II. osztályú és járási csapatok. A mérkőzéseket kiesési rendszerben játsszák le. A győztes, döntetlen esetén pe­dig az alacsonyabb osztályú, illetve a vendégcsapat jut tovább. Reméljük, hogy a csapatok színvonalas és sportszerű küzdelemben igyekeznek mi­nél szebb eredményt elérni, ezen keresztül labdarúgó­sportunk fejlődését segíteni, és a sportszerető közönséget szórakoztatni; Közöljük az első forduló párosítását: I. csoport: Füzér — S.-új­helyi Spartacus. Pálháza — MEAFC, Hern ád néni éti — Miskolci Bányász, Hollóháza — Papp J. SE, Tiszakarád— Sárospatak, Hercegkút—Sze­rencs, Vizsoly — Túlivá, Taktaszada — Felsözsolca, Karos -* Borsodi Volán, Gesztely — Taktaharkány, Korlát — Mád, Tolcsva — Bodrogkeresztúr, Bodrogóia­Vasárnap Gyulán fejezték be az idei salakmotoros ma­gyar bajnokságot. Már eleve nagy küzdelmet ígéi-t a ha­todik forduló, hiszen az elő­ző fordulóban Gyepes remek formába lendült, és vasárnap is sorra aratta futamgyőzel­meit. Legyőzte Szőkgt is. Szőke János azonban az idei, új bajnoki kiírás értelmében (6 bajnoki fordulóban az öt legjobbat értékelik az idény befejeztével) végeredmény­ben egy ponttal megelőzte a gyulai versenyzőt, és meg­ezí — Tiszalúc, Z a lkod — Tokaj, Sajólád — Bocs. Erő­nyerő: MVSC. II. csoport: Forró — Ka­zincbarcikai Vegyész, Sajó- örös — Leninváros, Igrici Á. G. — Trencsényi SE, Ar- nót — Edelény, Szalaszenri— Encs, Tiszapalkonya — Mis­kolci ÉMTE, Mezőnyárád— Sajóbábon.y, Aszaló — Sajó- szentpéteri ÜMSE, Abaújde- vecser — Hejőcsabai Cement, Onga — Mákvölgy, Novaj- idrány — Alsózsolca, Tiszá­ba bolna — Mezőcsáti VM, Mezőnagymihály — Mező- keresztes, Tiszakeszi—Nyék, Kásonysápberenes — Alsóva­dász, Ároktő — Mezőcsáti Kinizsi. III. csoport: Hangács — Rudabánya, Dédestapolosány — Királd, Borsodból,a — Ozdvidék, Máiyi—Borsodi B., Vadna — Kudolftelep, Bán­réve — Borsodnádasd, Mis­kolci VIMELUX — Ormos- bánya, Mucsony — Izsófalva, Csokvaomány — Szuhavölgy, Harsány — Miskolci Üveg­gyár, Nekézseny —- Bánszál­lás, Sáta—Putnok, Miskolci Autójavító—Herbolya, Tar­donu — Sajókeszi M„ Kis- győr — Szirmabesenyő. Erő- nyerő: Ózdi Kohász. A további fordulókat a ké­sőbbiekben közöljük. D. I). védte elmúlt óvj bajnoki cí­mét. A hatodik futam ered­ményei: 1. Gyepes (Gyulai MEDOSZ) 15 pont, 2. Szőke (Papp J. SE) 13 pont, 3. Ra- dácsi (Debreceni Volán) 13 pont. A Magyar Népköztársaság 1972. évi felnőtt salakmolo- ros bajnoka Szőke János (Papp J. SE) 42 pont, 2. Gye­pes (Gyulai MEDOSZ) 41 pont, 3. Perényi (Debreceni Volán) 32 pont. Szőke az idei bajnok 1» eve üzemelő szö­vetkezeti áruda új iparjogosítvánnyal va­ló továbbviteléhez je­lentős tökével rendel­kező társat keresek. „Iparváros” jeligére a kiadóba. Eltartási, gondozási szerződéssel egyedül­álló idős személyt vagy házaspárt családtag­nak fogadnánk buda­pesti házunkba, meg­egyezéssel. Mi is ket­ten vagyunk. „Itthon 8H 848” jeligére a Fel­szabadulás téri hirde­tőbe*; ___________ í ) éves gyakorlattal, érettségivel rendelkező gyors- és gépíró ál­lást változtatna. „Tit­kárnő” jeligére a ki­adóba. Hej á rónő i g é pe s í ­lett háztartásba vsürgo- <;en felveszek. Gyer­mek nincs. .Jelentkez­ni lehet: Miskolc, T. kér., Szemere u. 8., í ctg o rvosnál.__ G yakorlattal ren­delkező forgórész-te­kercselőt keresek, le­het másodállású, vagy nyugdíjas is. Geötz, Deák tér 4. Parketta kapható, beépítéssel is. Mis- kolc-Görömböly, Har­sány] u. 4.__ J úliusban volt mű­szaki vizsgán. Skoda Octavia Super sze­mélygépkocsi eladó. Miskolc, III. kér., Er­de,/. u. 1. sz. Jó állapotban levő gyermek sportkocsi el­adó. Cím: Bedcgh- vöigy :io. Istállótrágya eladó. Cím: Bedeghvölgy__30. T izenhat kalapácsos daráló/ eladó. Martin-( telep. Barkóivá _u.__17. ; Nemei juhászköly- kök, törzskönyvezet­tek, eladók. Sárosi At­tila. Nyírgyulaj, Baj- csy-Zs. u. 19.__ 2 db diófa ágy el­adó. Miskolc, III., Ga­bor Aron u. IC. Szőlőprés eladó. Mis­kolc, III,, Martinász u. 4. ____________________ J ó állapotban levő, rövid, páncéltőkés zon­gora eladó. Miskolc, IH. kér., Üjtelep, IX. U.__8. SZ. 1 ~ Eladó • kombinált szekrény, dupla, fran-» cia ágyas rekamié, 2 fölei, asztal, székek, Szamuely 13. Kovács, kertlakéi. 5 után. Uszkár kutyaköly- kök. nagyon szépek> eladók Miskolc, Daru u. 20. _______. H olmer Symphonic 30 orgona eladó. Ér­deklődni a Jereván bárban. Eladó kb. 120 _b szilikát éis 1 db Fila- kova csehszlovák tűz­hely. Miskolc, Húsza:* u. 17. sz. Hollerchák G y u hűié.______________ G aranciális Skoda S—I0ü-as, vagy Zsigu­li személygépkocsit veszek. Sajófizempé- ter._ Belliim u. 20. Garanciális Moszk­vics 412-es gépkocsi el­adó. Érdeklődni: lo­ti 85-ös telelő non. Kb. 600 kg fémzá­rolt iregi vetőmag be­szerzési áron átadó a Tiszagyöngve Tsz óz­di árudájában. Eladó modern, vilá­gos lakószobabutoi í heverő, vitrines szek­rény. Katowice u. 31 . 1.4. Telefon: 17-880, 17 ólától. Eladó egy nagymére­tű konyhabútor és egy asztalt üzhely. l„ Petőfi u. 4jj.. 2. ajtó. Eladó asztalosnak szalagcsiszológép, kály­hák, kép, fürdőszoba- berendezés. Pető’.i u. 26. FIAT 850 és Wart­burg gumiköpenyek, egyéb alkatrészeit ri­adók. Megbízható sze­mélynek garázs Kiadó. Hadirokkantak j . J8. Nagyon jól bevr.lt, hasznait a s z tál t ü / h e 1 v (200 Ft) eladó. Major U. 12. SZ. Alkalmi áron 1000 forintért sürgősen el­adó: 2 ruhásszekrény, egy ágy ágybetéttel, egy éjjeliszekrény, egy négyszemélyes ebéd] •íj­ásztai, négy széklcel és egy szárnyas toalett­tükör. Érdeklődni: egész nap. 111. kot., 50., 1/3. iior­Másfél szobás, fctttj zős, beköltözhet 3 vetkezeti lakás, fil| rázshasználattal e' udo. Iván u. >JH Bútorozott szoba í‘líj dőszoba-használaltslj kt.t dolgozó iánv í'j szere azonnal kiaó'í Mátyás kir. u. iüO. sj Érdeklődni déiuta órától. iiutan I SP jskoll Bükkszentkcn Béke u. 6. alatt ba kiadó (régi nál balra). Elcserélném cncsi j szoba. összkomfort0] n/övetkezeti lakaóié miskolcira. Mind* megoldás érdekel. í, deklődni: Miskolc, Ú1 Kempelen F. u. 1* ÍSZt. 2. Víkendtelek szőiőVM gyümölcsfákkal te*] pitve, 4x4-es puíc^l es építőanyaggal ll adó. Miskolc, Ili. Kj riilet. Ságvári E. j 28..__I._em„ 1. njt'dl Szoba-konyhüs .»r-1! léképület albérletbe >1 adó. Miskolc. III. 1*| riilet, Pereces, kovszklj u. 55. Fiatal hazaspar 6' gyermekkel albérlő szobát, keres, lein*!1 log belvárosban, s*j gösen. ..Külön bel ram” jeligére adóba. 2 szobás, kertes ládi ház eladó, &c{ házi cserelakással 3 költözhető. É fd e k 1 é°j délután 5-töl. Mi Gépész íi. 31. 1 üzlethelyiség nek, vagy iaicci egyszoba-komf őrtől házrésszel hőköl‘0/l! tóm dado. Müßt ;K«‘ hetö este 6—8-jg. O bal kapu 41. ,\-z, emeleten. Év 40SK»lt] "H.s Gyula váth. óle Kiadó a mályi rScK?! pyen 400 négyszöRi’I . «6. <>. termő olaszriz# ’ oltványszőlő. at»1' *2.2 buszmogállóiól ,n? percre. Esetleg J Kö Avason levő borhá; I .Jatéj pincéért cserébe ,,1 11. Érdeklődni: MjnK#?£ a, Hl., Alsószlnva u. A sz. alatt. Eladó hálószoba-; konyhabútor, kályha, asztaltűzhely, rádió. Hadirokkantok u. 38., 1. ajtó._______. ' . E ladó Moszkvics 408- as személygépkocsi. Megtekinthető: Bulcsú ii. i::.. 15—20 óráig. CM-es, 601-es Tra­bant. most műszaki vizsgázott, kifogásta­lan állapotban elad >. izsófalva, Izsó Miklós u. 34. _________________ E gy szép kombinált ki adó by szekrény, német kony­habútor. előszoba­szekrény, sezlon el­adó. József Attila u. fezt. 4. a. Családi ház beköl­tözéssel eladó. Prügy, Bem J. u. 13. Tele­fon: 7. Érdeklődni: egész nap. Üres szoba k.aoó 3 tanuló részére, szep- 1 ember 1-1 öl. Mis- kplc-Tetemvár. Fet-r- Hor 163. Templom mel­lett. ____ _______________ Ü res albérleti szoba kiadó. Miskolc; HT., Marti nász u. 4, Vennék szoba-kony~ , >*.ás. spájzos, i'cvrs házat vidéken is, 20 ezer Ft-ig. „Bimm” jeligére a_kiadó» a. T állya községben c-J- adó nagyobb náz, 2 szoba, kony.iás, beköl­tözhető lakrés sc'.l. 2 hold közeli szMó/.íl, vagy a.-vlkül. cin.: Körtvélyessy El il\a, • Gallya. __ y Elcserélném három­szoba-összkomf. rtos. íőbérleti,; udvaros ii- kásomat két db más­fél szobás oerhá;i ia­ya Ke kasra. labár Nag sor . i./avas. 1.a • >88. NbíPCS* Miskolci két i icca, plusz sz3m. tlyzeds ta­nácsi lakásom r-'rg* egyezéssel g'-'/on a cserélem. Bevel eket ..Sürgős” jelige»**? a Csattoshogyen ' váló bortermő szólnia,*, kát. hold) vikenél1'^ zal. terméssel is adó. Érdeklődni: ^ Kői 3_or u. 12. sz. ?Jhei-----------4Csaiá(j B eépíthető házhely dob” a Közdomb utcá*|£>t, .,0 eladok. Erdekio^Ojei-“' Major u. H9. kl" __________J,- Tiz S zoba, konyha. s/.obaval, pincével rkus adó. Mclyvólgy. /i ''frgv eai sor t62. ErdcH1'. ni a helyszínen, n’r’öfi r dennap 15 órától f robr óráig. __ Un-„u Ta k t a szád á n, . í l rn ó r u. 13. számú ház ■ io hali beköltözés?^. ] nicl lék épületek kel rr«k adu. 5l3.08; Külön bejáratúi 1 torozott szoba ) /el|sz lánynak kiadó. W'cíj d stú lény! u. 15 tlrcs albérleti szoba kiadó. Ma* r telepi Balassa u. ] ‘ And Eladó nagy borp etHjuj nagy telekkel az *A A Is ósoron. Földes! A 1 utca 21. Társa kínétól,,, megoszthaió. Erde^L 1 ni: Bulcsú u. 13. '‘188 n Szabó, 15—20 óráiéi Műnk ag é p pót k o c si- val eladó. Felsőzsol- ca, Szabadság u. 29. SA.___________________ N agyon szép új re­if amié eladó. Hunyadi u. 5., házmesternél. jó állapotba^ lévti iker babakocsit ven­nél:. Dorottya u. 3., II om. 4. Kombinált szekrény, szekrénysor, garnitúra. hálószoba, Kazlon, rekamié, ág\’- nemütartó eladó, s aendréy utca 7. BoiiláshóJ ablakok • víkendház. elejének va­ló vaskeret aj lók kid. el a dó. Meg telei íi tív e t ö 8—9-én 16—19 óráig, Nagyváthy 13. alatt. Eladó egyet jmnól, I/obogó-hídnál, köz­művesített hely?'’ 1550 n ég y szögöl i un öl­csöéí a Martinié epén. Tlendczö pályaudvar­ral szemben i960 négy­szögöl szántóföld, meg­osztva is. Kovácsné, Kilián-dél, Benedek u. 7.__ _________ Á rok utca végén há- romszá z n ég\’s/ög<' 1 föld eladó. Érdeklőd­ni Berettyó u. ]2. sz. alatt (Martin telep). Elcserélném sürgő­sen udvaros. e >/szo­bás, félkomfortos és nyári konybás. ház­felügyelői lakáson: at tanácsi összkom fortos 'akásra. Almos u. :.4. sz. Külön 1 orozol; Miskolc, Sió u. tintelep. Nagyon szép ih' ,ekarj asszony] ruhák 6»' töncJí| lel: olcsó áron. Elvété' asszony] ruha KöK: zö Vállalat, MisK^ep __ Zsolca] kapu 12. ^kiij alatt, vásárcsarnok szóm ben. ti^k i Menyasszonyok, gyei cm! Bőségc.4 lasztek a Csilla iH| aisszonyliatha-köjj csőr í zöbe n. N y i t vfl géltől estig. Kun u. 2. Egyetemista púi fiára felkészít. * fon (17 óra után) 965. Vízi J ÓZS2 bejáratú, bú- iszoba kiadó. Mar­Értesítés ! t ék-szerelő met Budai 11. szám alá hd lem át. Bíró Béri; Népkert mellett, fon: 15-241. Mosógép, centi! gyot’sjavitás lak Feld. Kazinczy ‘ 36-306. évi; Hí k. nii % ... ‘Ser,-, Bai- oe niese Hét 4,rnfu,T 20.51 =2.20: núm. '“sikij Népművészeti cseréptárgyak festési, mázolás és korongozás! munkáinak betanulására fiatal fiúkat és lányokat vesz fel a SÁROSPATAKI CSERÉPKÁLYHA ÜZEM. Jelentkezés: Sárospatak, Nagy Lajos u. 8. sz . üzemvezetői iroda. M ár; •'aló atun vá jebb ’«án f*ben «aki,, •»lelő; Bik. nap|, fok k nemes Előkészületi mérkőzés

Next

/
Thumbnails
Contents