Észak-Magyarország, 1972. augusztus (28. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-27 / 202. szám

ÉSZAK- MAGYARORSZÁG 6 IS HERST 1972. aug. 27., vasárnap Séta 50 méter magasban Üzletek és házak Sportpálya > A csigalépcső 274 fokát, aztán egy vaslétra hét fo­kát kell megmászni ahhoz, hogy feljussunk a város jel­legzetességeként emlegetett 50 méter magas víztorony tetejére, a 22 méter átmé­rőjű kehelybe, amely olyan mint egy pezsgőspohár. A torony középpontjában vil­lámhárító szúr a magasba, mellette pedig két piros szí­nű világítótest, van, jelző­ként a repülőgépeknek. A látvány, a panoráma meg­éri a feljutás fáradalmait. Egyébként is érdekesen más felülről, madártávlat­ból a világ. Leninváros in­nen, a víztorony tetejéről úgy terül el alattunk, mint valami képeskönyv. Itt ér­zékeli igazán az ember, hogy a fiatal várost mérnö­kök tervezték. De a rende­zettségen túl mégis olyan benyomásunk van, hogy a vonalzóval, körzővel meg­húzott utak, tereik által határolt házsorokban em­berek élnek. És ez elsősor­ban annak köszönhető, hogy egészséges módon sotk park, fasor, zöldövezet ta­golja a várost. Tagolja és megszűri a Tiszai Vegyi- kombinát füstjét, gőzét, za­ját. Ha körbe sétálunk a víz­torony tetején levő kehely szélén, jól látszik az éjjel­nappal dolgozó kombinát, távolabb a hőerőmű magas­ra nőtt és állandóan füstöl­gő kéményei, aztán más irányban, a Tiszához köze­lebb . a régi Szederkény, vagy ahogy itt mondják, az Óváros. Ha pedig tovább lépkedünk a kehely pere­mén, ide látszanak a Bükk hegység déli nyúlványai. És az embernek csak néhány fokkal kell lejjebb ereszte­ni a tekintetét és szinte be­lelát a város életébe. A parkban még vakációjukat töltő gyerekek játszadoznak és pontosan kivehető, hogy milyen sok gyerekkocsi fe­hérük, kéklik a zöld pázsi­ton. Az üzletsor csupa nyüzsgés. Jól felhallatszik az erős szél ellenére is a vá­ros, a közlekedés zaja. A másik oldalon pedig az építkezésé. Házgyári eleme­ket emelnek magasba a da­ruk, idehallatszik figyel­meztető kürtszavuk. Aki Leninvárosban járt, s a földön, az utcákon, az is tanúsíthatja, hogy a tu­datos tervezés ellenére is mennyire kedves, emberi ez a település. De innen, a víztorony 50 méter magas­ságából fogja át igazán az ember szeme, tekintete, tu­data, hogy valójában mi­lyen szép is ez a város. Szép, mert rendezett, mert egészséges, mert kulturált, mert tiszta, mert tele van színnel, mert fiatalok lak­ják, mert munkálkodó em­berek élnek benne. O. J. A házgyári lakások. A park és művelődési ház Mécs Ernő fclv. ILLUSZTRÁCIÓ Feledy Gyula rajza ERDÉLYI JÓZSEF Kenyér és vers Ha jó a kenyér, annak is jó, ki nem látott búzaszemet, pipacsot és búzavirágot, de fogyasztani jót szeret, jó tésztából, amit mindegy hogy ember vagy acclkar dagaszt, gyékény, szalmakosárba mint rég, vagy kenyértepsibe szakaszt, csak jó legyen. Olyan a vers is: szép, jó, igaz, avagy nem az, — bárminek jó, kenyérnek nem jó, magasra magzik bár a gaz... Megmentett életek A Piackutatás )rnpei ötté kés feli Igazán lemehetnél már egyszer te is a piacra vá­sárolni — fordult hozzám imigyen a feleségem. Ami igaz, az igaz. Csak­ugyan ó járt eduig haza a megrakott szatyorral, ö tud­ja mindennek az árát, mennyibe kerül a zöldpap­rika, a tök, a karalábé és a tojás. Meg lehet ezt ta­nulni, mondta ő, pusztán egy kis ügyesség az egész... Az ember ugye nem megy fejjel a falnak, hanem szé­pen körülsétál, tájékozódik az árak felől és utána vá­sárol. Így a pénztárcája is bírja és jó árut is kaphat. — Egyszerű és világos — mondtam meggyőződéssel magamnak, miután elindul­tam. Ügy is tettem, ahogy ne­jem tanácsolta. Elővettem szépen a zsebembe rejtett kutyanyelvet, amelyen fel­írva ott sorakoztak a vásá- rolnivalók. Éppen egy zöld­babárus mellett haladtam el. Gyorsan leellenőriztem, kell-e zöldbab is. Fel volt írva, tehát kell. Tájékozódó kérdés után lassan tovaballagtam. Te­hát itt 6 forint a zöldbab. Keresnem kell olyan he­lyett, ahol ennél kevesebb. Ez csak egyszerű. így haladtam vagy öl percig, fejemben lassan káosszá gyűlt a sok szám­adat. Ami egyszerűnek lát­szott az elején, az most kissé bizonytalannak tűnt. A nagy halom szám egyre remenj'telenebbül duzzadt a fejemben. Amelyik áru szép volt, az drága volt, amit olcsón adtak, az bi­zony csúnyácskán festett. Középérték! Ez az! ötlött eszembe. A váratlan ötlet­től egészen jó kedvem lett. Már éppen vásárolni akar­tam egy kiló viszonylag el­fogadható sárgabarackot olcsón, amikor mellém top­pant a barátom. — Te mit csinálsz itt? . — Vásárolok. — Na ne mondd — tol­dotta meg gúnyosan. — Miért ne vásárolhat­nék? — Persze, hogy vásárol­hatsz! De annak fortélya van — folytatta fontoskod­va. — Piackutatás nélkül semmit sem ér az egész. — A feleségem .. . — Értenek is ehhez az asszonyok, mái* megbo­csáss’ . .. Ehhez öregem ki­finomult érzék és kereske­dői talentum kell! Gyere velem és tanulj! Edöinér, a barátom nagy­vonalú volt, mint egy in­diai herceg. Finnyásan rá­mutatott egy halom almára. Amikor megmondták az árát, arca gúnyos mosolyra torzult. — Uram. ennyiért Kis- kunlacházán én egy egész ökröt veszek. oh. Veszélyben egy embere ikölőd címmel, a Népszabadi ;etnélj augusztus 24-i számát teh megjelent cikk az Ózdi hászati Üzemek szociali°a brigádjainak körében ni kijébe visszhangot, mély együtt1 Jelez, zést váltott ki Oláh ft 50 a mánné 35 éves techniWó, problémája mellett. — jP'Jig kell menteni — vitattál 8l”t* IV cikk tartalmát, és tegfl 5zala délelőtt a közlekedési gy 1 n>’á] részleg Március 8. né .kevi viselő szocialista brif1llvek megbízásából Egri Zöld ’elyke né brigádtág az üzemi hfa a gos híradón keresztül 1 hívással fordult a váll* szocialista brigádjaihoz. ab’oz — Brigádunk tagjai „ivalan 10 forintot gyűjtöttek öss ' hogy a Vöröskereszt útjtt°sze eljuttassuk Oláhné vesetf^ ° ^ tétje költségeinek fedezé. t> 1 hez. Tudjuk, ez az össi n *)e egymagában kevés, de a(,ou sokan adunk, akkor a d lc_ mc tét költségeihez még híál szem zó összeg elöteremtödik 'n.1 az mondotta többek között J az **tt, Ilii hasonló gyűjtésre szólító £rl<e fel a vállalat valamerá e kei szocialista brigádját. Ie erő A felhíváshoz elsőként [e'elő •• G Vp1 műszaki ellenőrzési főo.j a tály Ferrum ifjúsági si rliocsi cialisla brigádja csattal’ egy zott és 500 forintot tovf bitottak a városi Vör|j^*lja kereszthez. A déli órákbfot|e i már 900 forint gyűlt fcv ( össze a Vöröskereszt péflális. tárában. ^<edé Püsl Egyébként mozgatni nt a napja volt augusztus 25-ája i az üzemi hangos hírad körök nak. A városi kórház ví n}ór adó állomása véradók s igress gítségét kérte súlyos be* ok' j, gek megmentéséhez. iova rendkívüli adásban elhat«k : zott felhívás nyomán rö'°t(> idő alatt 28-an siettek V i,Cí’0'1 adni. A gyors segítség ere r j.. niénye: a betegek túl vailc iái nak az életveszélyen. :»ibei „ lábai . ~ icipő; lábal, Azzal tovaléptünk. Má • egészen sokat tanultam, d Jj j még nem vásároltunk sem *1 mit. Szóvá is tettein, jó len terG ne már gyümölcsöztetni ta pasztalatainkat. Edömér ba f resz rá tóm azonban hajthatatlal j011^ volt. ?sval — Csali alapos ismerete után tudsz igazán ’ olcsói CJ,cl< vásárolni. Ezt tanuld meg ten; Ez az egésznek a fortélya ! Jó, gondoltam reményte 8 lenül, mert éppen egy zöld Az babhalom mellett álltunk Sma és ott volt a tábla is: 8 fo (Her rint. wlal — Itt valahol hatért i % láttam — mondtam této jjüatc ván. űzött — És ezt csak most mon s.öbyc dód? wa Elmentünk oda az ■ elsí ?tett helyre. Egy gramm seil Jägas volt belőle, mind megvet ■ lék. Mire bevásároltunk®11 összeszámoltam, pont tizen* fll'a öt forinttal költöttem efon többel, mint amire számi*»;, toltam. Végül visszamen* tünk a 8 forintos zöldbab* | ?ln hoz, mert ekkor már csaiKhi*6,1 az hiányzott su“; A barátom közel husi percnyi vita után lealkudt**ek az árát hétre Látszott, raj* sVén ta, nagyon elégedett volt. éklő — Ezt tanuld meg! — 2ürk< mondta bátorítóan — ez^lgy a módszert. — veregetettünk vállon, ahogy elváltunk. —l^ras Ha megtanulod, boldog enrpnt bei* leszel. | \ . Hajdú Gábor f'Zrnc

Next

/
Thumbnails
Contents