Észak-Magyarország, 1972. augusztus (28. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-25 / 200. szám
n ESZAK-MAGYARORSZÁG 4 A napokban jelent meg az Országos Széchényi Könyvtár Könyvtártudományi és Módszertani Központ kiadásában a Településeink könyvtári ellátása 1971. című statisztikai adattár, amely a tanácsi és szakszervezeti kezelésben álló közművelődési könyvtárak elmúlt évi munkájának mutatóit ismerteti. A statisztikai összeállítás háromszázötvenöt település könyvtáradatait dolgozza fel, ezek között Borsod megye hat városa és tizenöt községe is megtalálható. Ugyanakkor természetesen az országos összesítés is szerepel. Érdemes elsőként az országos adatoaat figyelembe venni. Magyarországon az elmúlt év végén a két hálózatban összesen B845. közművelődési könyvtár működött, ennek 40,5 százaléka szakszervezeti kezelésben. E könyvtárakban összesen 26 millió 082 402 kötet várta a 2 231 890 beiratkozott olvasót. akik összesen 55 911 996 kötetet kölcsönöztek. Egy lakosra 2,5 könyv jut az országban, az összlakosság 21.6 százaléka könyvtári olvasó. Égy olvasóra 11.7 könyv esett, és egy-egy olvasó 25,1 könyvet olvasott el egy esztendő alatt. Ebben az országos számadatban — mint említettük — a szakszervezeti könyvtárhálózat is szerepel, s ennek kiemelése azért lényeges, mert a szakszervezeti könyvtárak részesedése a közkönyvtári munkában városonként nagyon változó. Míg például Borsodban Óz- don és Leninvárosban teljes egészében. Miskolcon pedig 33,0 százalékban szakszervezeti Kezelésben vannak a könyvtárak, - addig a három további borsodi városban c :en másként alakul. Kart .oarcikán 53,8, Sátoraljaújhelyen 58,3, de Sárospatakon már csak 12,5 százalék a szakszervezeti könyvtárak részesedése a szolgálati helyek számában. A könyvforgalomban még eltérőbb, ózd és Leninvárős teljes ' egészében szakszervezet irányítása alatt áll, de Miskolcon a városi össz-könyvállománynak 41,5 százaléka van szak.szervezeti könyvtárban, a beiratkozott olvasóknak 51,8 százaléka, ugyanakkor a kölcsönzött kötetek a szakszervezetnél az összforgalomnak csak 35,8 százalékát jelentik. Kazincbarcikán jóformán elenyésző a városi összforgalomhoz képest a szakszervezeti könyvtárak forgalma, például a kölcsönzött kötetek mindössze 4.6 százalékot jelentenek. Sátoraljaújhelyen 3.3 százalékot, Sárospatakon pedig 0.2 százalékot. Országosan viszont 20,3 százalék . a kölcsönzött kötetek közül a szakszervezeti könyvtárakban kerül az olvasóhoz. E számadatok arról is tanúskodnak, hogy Borsod megye városaiban ott van jelentősebb szerepé a szak- szervezeti könyvtári munkának. ahol egészében szakszervezeti irányítás alatt állnak a könyvtárak. Mert például Miskolcon bár 147 könyvtár tartozik a szakszervezetekhez. ezek között igen nagy számban adódnak kis forgalmú, üzemi, letéti intézmények. Mindenesetre azonban a szakszervezetek segítsége mind a helyi, mind az országos könyvtári munkában rendkívül jelentős. Az országos könyvállománynak 28,3 százaléka található a szakszervezeti könyvtárakban. B38E9BHMI A városi rangot el nem ért településekről, sajnos, szakszervezeti adataink nincsenek. Csak a tanácsi könyvtárhálózat forgalma ismeretes, bár ezeken a helyeken ismereteink szerint a szak- szervezeti könyvtári munka kisebb jelentőségű, vagy egyáltalán fel sem lelhető. Nem haszontalan azonban megnéznünk, miként vethető össze például a 13178 lakosú lidelény könyvtári munkája a vele azonos nagyságú. de az ország más területén levő Dabas, Pest megyei nagyközséggel. Ede- lényben 11, Dabason 8 könyvtár működik. Előbbi helyen 11. a másikon 5 főfoglalkozású könyvtáros van. Míg Edelénvben az állománygyarapításra az elmúlt évben 20 ezer forintot terveztek, de valójában 73 75_4-et fordítottak, Dabason 44 854-gyel szemben 45 919 forintot költöttek. Előbbi helyen 2708 kötettel gyarapították az állományt, az utóbbin 1792- 'vel. 39 893 kötet van Ede- lényben, 24 865 Dabason. Az olvasók száma 3044, ilietve 1888. Egy lakosra Edelény- ben 3 egész. Dabason 1.9 kötet jut, a lakosságnak előbbi helyen 23.1. utóbbi helyen 14.4 százaléka beiratkozott olvasó. Az egy olvasóra jutó kötetszám csaknem azonos: 13,1, illetve 13,2. Az összevetésből kitűnik, hogy Edelényben pezsgőbb, élénkebb a könyvtári munka. jobb a könyvtári élet. Nincs szándékunkban megbántani a Pest megyei nagyközséget. s összehasonlítási példaként is azért vettük elő. mert éppen a minap láttunk erről a .községről egy riportot a televízióban. Ebből kitűni, hogy a helybeli termelőszövetkezet évente 60—70 ezer forintos költséggel kirándulásra küldi az általános iskolában tanuló gyermekeket, mert pénz van rá. Évente félmillió forintos kulturális alapot képeznek, s ha ebből 60—70 ezer forint megy el az iskolás gyermekek utaztatására, még mindig 430—440 ezer forint adódik. amiből a község közművelődési életének támogatására juthat. Nem tudjuk, hogy ebből a pénzből menynyi jutott a könyvtár megsegítésére. de sok nem lehetett. hiszen az eredetileg tanácsi költségvetésből biztosított. beszerzési keretet mindössze 1065 forinttal haladták felül. Nem tűnt ki, hogy mennyi jutott könyvtárra, középiskolai, főiskolai ösztöndíjra, a népművelés támogatására. Más megyéből vettük a példát, mert éppen elénk adódott, s mert a bevezetőben említett könyvtári statisztikai összeállításbari található adatok rnodot nyújtanak az egybevetésre. Az edelényivel való egybevetés Borsod javára billentette a mérleget. De az a dabasi adat. hogy félmillió forintot tud szánni a szövetkezet évente kulturális célokra, | Borsodnak is szól. Érdemes j lenne felmérni, milyen kul- ; turális alapot képeznek a i mi tsz-eink, valóságosan mi- | re használják fel azt, és ! mennyi jut abból például könyvtári támogatásra. Mert a szakszervezetek részvételéről a könyvtári munkában már országos felmérések is vannak. De az ezres és megyei szinten több tízezres tömegeket képviselő termelő- szövetkezeteknek a közművelődési munkába történő ilyetén „besegítéséről” még nincsenek adataink. Jó lenne tudni, hogy csak az adatok hiányoznak, s a segítés, már megvan. (benedek) Évek óta állandó probléma a Herman Ottó Múzeum helyzete. A homokkőből épült épületet egyre inkább rombolja az idő, s már szűknek, kicsinek is bizonyult. Két. esztendővel ezelőtt be kellelt zárniuk az állandó kiállítást is; életveszélyessé vált az az épületszárny. — Még egy esztendőbe belekerül, amíg újra megnyithatjuk a kiállítási 1 az első emeleten. Addigra -bővítjük is. A múzeum egy része átköltözik az új épületbe, s az első emeletet szinte teljes egészében kiállítóteremnek rendezzük be. Két szobát ugyanis kiállítóteremnek alakítottunk át — mondotta Zádor Tibor. a múzeum igazgatója. Száztízezer tárgyból rj Májusban kapta meg a , múzeum a megyei könyvtár > régi épületét. Az átalakítások után ebbe áz épületbe költözik át az igazgatóság, ide viszik át a néprajzi anyagot, a közel 600 darabból álló művészettörténeti gyű j tern ényt. a képeket és a grafikákat és a könyvtárat. Lesz egy előadóterem, s időszakos kiállításokra is nyűik majd lehetőség. A régi épületben marad viszont a régészet, a numizmatikai gyűjtemény, a középkori és a céhesipar emlékeit magába foglaló gyűjtemény, a restaurátor-műhely és a fotólabor. — No, és természetesen az állandó kiállítás, amely Borsod történetét mutatja majd be. a legrégibb időktől napjainkig. Az első tárgyak a Szel e ta -ba rl an gbeli lel etek bő] kerülnek ki. időszámításunk előtt 30—40 ezer évre datálódnak. Két termet a matyó—palóc és a borsodi népművészet bemutatásának szentelünk. Külön teremben kap helyet a munkásmozgalom történeti anyaga. —■ Ez lényegesen gazdagabb lesz tehát, mint az előző állandó kiállítás. — Lényegesen gazdagabb lesz. Mintegy száztízezer tárgyból választjuk ki azokat. amelyek az állandó kiállítás szereplői lesznek. A költözés és az építkezés időszakában is szorgalmasan dolgoztak a Herman Ottó Múzeum munkatársai. A két régésznő — Gádor Judit és Hellebrandt Magdolna — szinte állandóan úton volt. — Van ugyan egy munkatervünk, de a m unkai érvünkét a legritkább esetben sikerül valóságra váltani. Hiszen mindig közbejön valamilyen váratlan leletmentés, bejelentés, s nekünk meg kell néznünk, mi van mögötte, mondta Gádor Judit, aki az Edelény melletti, középkori kápolna feltárásával országosan is ismert lett. — Én is szinte állandóan úton voltam, a múlt héten például Szinpetri melleit Csapástetőn egy barlangászcsoporttal kutattam. — Ha szólnak, menni keil, mert általában az utolsó pereben, vagy már későn szólnak. A tizedik múzeumi hónap A múzeum munkatársai számára nagy feladatot jelent — mint minden esztendőben — a múzeujni '.lónap is. A Herman Ottó Múzeum októberben tizedszer rendezi meg a múzeumi hónapot, • .ír i dimmz# ^ wäää«*;« i\7, országos műemléki Felügyelőség irányításával újabb ásatások folynak az ban. Legjelentősebb munka a Szép bástya nyugati oldalán folyik. Itt több túrák feltárását és-a bástya korának megállapítását remélik. Képünkön: feltárás bástya tövében A Miskolci' Nemzeti Színházban ma este már íelhú- zódik a függöny: felújítják az elmúlt évad egyik nagy sikerű komédiáját, a Bolha a fülben című darabot. Az egyik női főszerepet Antal Anetta vette át. a kettős főszerepet pedig szeptember 3- ig fővárosi vendégművész, Bárd.v György formálja. Csütörtökön délelőtt tartották meg a szeptember 29- én bemutatandó olasz komédia. Dario Fo: Lopj kevesebbet ! című műve olvasó- próbáját. Orosz György rendező irányításával. Ez a 6zínpadraállítás egyben, hazai ősbemutató is lesz. Ugyancsak csütörtökön délelőtt kezdték meg az évadnyitó Cigánybáró rendelkező próbáit. Hegedűs László rendezésében. Ennek szeptember 22-én lesz a bemutatója. A produkció karmestere Kalmár Péter. Most kezdenek hozzá — .Túrira László vezetésével — Gárdonyi Géza A lámpás című drámájának próbáihoz. Ezt , a darabot először szeptember 25-én mulatják be, Leninvárosban. Rövid fa lökés zongora eladó. Kazincbarcika, Ifjúmunkás tér 1«.. fszt.. 3. Kertészt euh nikus állást változtatna 5 éves gyakorlattal. „Tsz előnyben” jeligére a hirdetőbe. ooi-es Trabant sürgőben eladó. Miskolc, Bocskai u. 8. Kör fú részest keresek faaprításhoz. To- ronyalja u. 28. Most műszaki vizsgázott Furgon Skoda eladó. Érdeklődni mindennap. Szikszó, Kassai u. 104. •Tó állapotban levő hálószobabútor olcsón eladó. Miskolc, III. kér., Karács Teréz u. 4. Új, kétszemélyes, ágyneműtartós reka- mié eladó. Kun Béla u. 12. Avas garnitúrából egy nagy asztal és négy szék eladó. Irma u. 10. melynek programtervezetével már elkészültek. A tervek szerint idén a Heves megyei múzeumi szervezettel tartanak közös tudományos üléseket, s a különböző kiállítások mellett több előadásra is sor kerül. Az idei hónap egyik érdekessége lesz, hogy a régészek beszámolnak feltárásaik eredményeikről azokon a településeken. ahol, vagy amely település mellett kutattak. Legreprezentatívabb kiállításukat a József Attila klubkönyvtárban tartják meg, Borsod kerámiája címmel. Megemlékeznek arról is, hogy idén húszéves a Matyó múzeum, a múzeumi hónap alatt több néprajzi magán- gyűjteményt is Láthatnak majd áz érdeklődők. — S hogy el ne felejtsük, még az év vége előtt megjelenik a múzeum tizenegyedik évkönyve, s rövidesen megjelenik egy nagyon érdekes kiadványunk is. Sztarecz- ki—C. Nagy: A cekeházi Si- vák család népdalművészete. Természetesen, a munkatársak is kutatnak, s talán rövid időn belül azokból is megszületik egy-égy tanulmány — fejezte be a beszélgetést Zádor Tibor. Csulorás Annamária I. osztályú tölgy-, akácparketta kapható, méretre megrendelhető, mindennap reggel 6 órától 20 óráig. Tiszáidé, állomással szemben. Ebédlőasztal, kombinált és könyvszekrény eladó. Major u. 22', 18 óra után. 800-as Trabant Combi. most vizsgázott, eladó. Kazincbarcika, Kun Béla tér 11., III/l., du. 4 órától. Tt. S. traktor, felújítva eladó. Miskolc, Major u. 108. Hutter. Kétaknás Sas kályha, megegyezés szerint eladó. Érdeklődni: .szombat. vasárnap. Kölcsey u. 7. Gavlikné. 0 m hosszú fenyőrönk eladó. Huszár u. 21. Polietilén m úany agio] ia-hegeszt ógép eladó. tsz-nek is. Ajánlatokat ..Automata” jeligére a kiadóba kérünk. Nyeremény-Wartburgot, vagy Skoda 100-ast átvennék. Telefon: 22-237. Egy db 8 hónapos kan süldő és koca sertés eladó. Közdomb u. 41. Skoda Felicia és Trabant 500-as eladó. III. kér., Móricz Zsig- mond u. 15. Eladom 2 szoba, hallos szövetkezeti lakásom. Cím: Makay, Kilián-dél, Irinyi u. 11.. III 3. . Szoba-konybás lakást vennék,- 40 000 Ft készpénz, plusz, havi törlesztés. Ajánlatokat ..Havi törlesztés” jeligére a kiadóba. __ B útorozott szoba fürdőszoba-használattal két dolgozó lány részére kiadó. Mátyás király u. ioo. Kombinált szekrények. garnitúrák, hálószoba bú torok. konyhabútor eladó. Szend- rey u. 7. Orion televízió, rádió. varrógép, asztal, fotel, párnásszék. hűtős ze k r é n y, e 1 ő s z o b a fal eladó. Debrecenyi utca 10. sz. Három szere szállást S zen d re y u. Gondozásért, házi munkáért nő lakást kolc területén. Mezőkövesd, Bútorozott nyugdíjas adó. Bútorozott egyedülálló részére kiadó, park. Kürt u. Kétszobás ház bek öl adó, a rosközpontban, u. vegén. Tóth Garázs építésére köbméter pallódeszka deklődni: között. Különálló kis szoba egy részére kiadó. Torontáli u. Kis ház eladó. Móricz Zs. Most lő. központban náesi 3 lyes, földszinti mat, amely beköltözhető, félném kertes házra. 456. Szövetkezeti garzon- lakás eladó. ion ooo készpénzben. Érdeklődni egész nap: Miskolc, III., Gagarin u. ll.. IV 2. ____ E ladó kétszobás, kertes családi ház. cse- relakásssal beköltözhető. Martintelep. Bornemisza u. 59. Érdeklődni 16 óra után. Értesítés! jós Toldi u. l. sítem tisztelt geimet, Ságról Szere telt Eladó Hejőesabán kertes családi ház. Érdeklődni a 14-374-es telefonon. 18.30 órától. Meny asszonyt” gyei ein! Bö«égP| laszlék a Csilla ,j asszony!ruha t osonzöben. KUÉ rK ü 1 ö n be j á rá tű. b ú - torozott: szoba kiadó 1. vagy 2 fiatalembernek (lehet diák is). ITT., Rácz Adám u. 38., 1/1. Személyautó reket a Széni kapuban elvesíj Becsületes niC| j \ jutalom oll^j adja le Patak] alatt. Barsy. Dolgozókat alkalmazna) 103. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet alkalmaz 1 fö magyar szakost, egyetemi végzettséggel, és 1 fő gépészmérnököt. Jelem - kezni lehet személyesen vagy írásban önéletrajzzal az intézet, iga zga tójánál, Sa jószen tpéter, Kéke tér 2. sz. Felvételre keresüpk őr-portás munkakörbe dolgozókat, nyugdíjasok is jelentkezhetnek. A bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés a B.-A.-Z. megyei Ta- 1 a je rögazd á 1 k pd á s i Vállalat miskolci üzemegységéinél, Fonoda u. 2. sz. alatt A Borsodi Iparcikk K>j ködeim i Vállalat, Miskolc ross Gábor u. 15. kereslf gyakorlattal rendelkező árust keres azonnali bdfl , Miskolcra, az Ady Endrei ban levő nyitott kocsi el$* 'helyre. Fizetés a lebont forgalom után. Jelenik*] vállalat munkaügyi Erkölcsi bizonyítvány szül Kazánfűtői munkakörben, vizsgával rendelkező munkavállalót azonnali belépéssel alkalmaz a 114. sIpari Szakmunkásképző Intézet, Miskolc, III., Gagarin u. 54, Ragály és Vidéke AFÉ^ sönyárádi. 3 személye«, k a s s z í»s élelmiszerboltjából t,ember 1-i belépéssel, bolti szakképesítéssel rendclkrC zetőt keres. Havi átlagfdr 200 ezer forint. Jelentkezői gályl központi irodán. Fiatalkorú és felnőtt (I1 kát alkalmazunk konyhai kára. Bükkvidéki Venf Vállalat, Miskolc, I. 7,so te1 pu 1. I Múzeumi gondok és tervek r Ásatás és restaurálás