Észak-Magyarország, 1972. augusztus (28. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-23 / 198. szám
Mit mead a paragrafus? Jog ássunk válaszol A gyermekgondozási segély rőt Számos nőolvasónktól kapunk levelet, amelyekben ismételten a gyermekgondozási segélyre való jogosultságra, illetve a munkaviszonyban eltöltött időkre tesznek fel kérdéseket. Bár lapunkban többször foglalkoztunk ezzel a témával, mégis azok számára, akik most, vagy a közeljövőben számítanak szülni, ismételten közöljük az ide vonatkozó jogszabályok lényegét. A 3/ 1967. kormány- rendelet szerint gyermekgondozási segélyt az 1967. évi január hó 1. napján vagy azt követően született gyermekek után kellett folyósítani. Az alaprendelet a jogosultsághoz három együttes feltételt írt elő. Ezek: a szülést közvetlenül megelőzően 12 hónapos folyamatos munkaviszony, vagy másfél éven belül összesen 12 hónapos munkaviszony. tagsági viszony, a dolgozó nő munkakörére megállapított teljes munkaidővel dolgozott és végül a gyermek gondozása céljából fizetés nélküli szabadságot vegyen igénybe. Az 1969. évi január 28-ával hatályba lépett 5/1969. kormányrendelet a jogosultságra korábban előirt feltételeket enyhítette, mert most már a dolgozó nőt a szülési szabadság lejártát követően a gyermek 3 éves korának betöltéséig a gyermekgondozási segély akkor illeti meg, ha: — a szülést közvetlenül megelőző másfél éven belül összesen 12 hónapig munka- viszonyban állt és •— legalább napi 6 órai munkaidővel dolgozott, továbbá — a gyermek gondozása Eladó 2 db új ágy- nemütartós heverő, egy- és kétszemélyes sezlon. Tóth u. 82. Eladó villany vízmelegítő és egy mosdókagyló. Miskolc, Kapos _u._ 38. ________ 7 db boroshordó eladó. Rosenberg házaspár u. 1. Lakásért eltartást vállalok Miskolcon. ..Nefelejcs” jeligére a kiadóba. Szép; új, kétszerpé- lyes rekamié eladó. Kun Béla u. 12. Csővázas tanulóasztal ülővel, összecsukható kárpitozott vaságy, 48-as kamgárn- öltöns' (világos), zsí- rosbödön, férfi bőrcipők (42-esek), kabátok eladók. Délután 5-től. Hadirokkantak útja 1. emelet, Kovács. 850-es FIAT személygépkocsi kifogástalan állapotban, 65 000 Ft-ért eladó. Megtekinthető egész nap. Tállya, Csokonai tér 7. Jónyer Ernő. Nyékládházán. szép helyen házhelyek eladók. Érdeklődni: Szántó József, Nyék- ládháza, Táncsics u. 15. Szarufa és gerenda eladó. Miskolc, III. kér., Lilla u. 12. Fiatal dolgozó lányt bútorozott szobába szeptember 1-töl szobatársnak felveszünk. Miskolc, Széchenyi u. 54., I. em., 17. ajtó, hátsó lépcső. Építkezéshez deszka és kútgyűrű-sablon eladó. Kazinczy u. 0. Németh. Trabant 500-as sürgősen eladó. Érdeklődni: Miskolc, II. kér., Csa- bavezér u. 106., du. 4- 14-es buszvégállotői, máshoz közel. Bihari. Eladásra kerülnek: 1 db új satupad teljes felszereléssel, - 1 db fa mosóteknö állvánnyal és sok más egyéb apróságok. Miskolc, Bársony János u. 2. Angolmeehanikás rövid zongora eladó. Botond u. 3. Azonnal beköltözhető szoba, konyha, éléskamra és mellékhelyiségekből álló házrész nagy telekkel a Búza tér közelében eladó. Érdeklődni: I., Bocskai u. 16. sz. Opel személygépkocsik . javítását, karosszériajavítást vállalok. Szabó autószerelő, Martintelcp. Levél u. 10. (Balaton utcából.) Eladó azonnal beköltözhető családi ház Tiszapalkonyán. Érdeklődni : Császár Bertalan, Tiszapalko- nya, Vörösmarty u. 16. Tátraplán személy- gépkocsihoz alkatrészek eladók. Érdeklődni: egész nap, Gyár u. 38. alatt. Szoba- konyhás ház eladó. Mályi. Arany János u. 12. Eladó 160 fm tetőléc, 3 db 8,5 m-es (200x160) fenyőgerenda. III. kér., Zenta utca 10. Rakacai-tónál vi- kendteiek eladó. Szentpéteri kapu 70., 1II/6. Némedi. _________ E ladó IE rendszámú Wartburg személygépkocsi. Telefon: 36-770. 4-es mellék. Szőnyi Márton utcában beépíthető házhely eladó. Érdeklődni: Miskolc, Thököly u. 26.. fszt. 1. Most átadásra kerülő, diósgyőri város- központban Tevő, tanácsi 3 szobás, erké- lyes, földszinti lakásomat, amely azonnal beköltözhető, elcserélném kertes családi házra. Telefon: 35- 456. Vizslakölykök eladók. 300 Ft/db. Bocs, Széchenyi u. lo. Farkas. h Ágyneműtartós szobaszekrény és bárszekrény eladó. Braun Éva u. 3. Azonnal beköltözhető egy szoba, konyha, félkomfortos, kertes családi ház eladó. Érdeklődni: Miskolc, 30-987-es telefonon, este 6 óra után. ______ B útorozott szoba 3 3 diákfiú részére külön bejáratú, bútorozott szoba kiadó, fürdőszoba-használattal, szeptember 1-tŐl. Miskolc, Bacsó Béla u. 63. 3 ajtós szekrény eladó. Rákóczi u. 0., fszt. 4. diákfiu, vagy ipari tanuló részére kiadó. Széchenyi u. 58., 1/3. Garázs, nagyméretű, fűthető javitóaknával, mosóvízzel, az Ady- hídnál kiadó. Telefon : 36-306. a. Jó konyhaasztal, fekete zakó mellénnyel eladó. Thököly u. 30., ro/6. ■ _____. J ó állapotban levő 600-as Trabant, a múlt nyáron műszaki vizsgázott, eladó. Érdeklődni: Vatta, Szemere u. 12. 50 ooo Ft készpénz plusz magas havi részlettel lakásmegoldást keresek, esetleg kisebb házat vennék Miskolcon. Címeket „Pontos fizető” jeligére a kiadóba. Diáklány részére szoba kiadó. Miskolc, Dayka Gábor u. 8. Érdeklődni, lehet délután 5 órától. Kereszthúros, körpáncélos, páncéltőkés (Mignon) zongora eladó. III., Hegy alj a u. 109. sz. Telefon: 33099. Eladó 259 négyszögöl víkendföld, betelepítve. Pereces. Kisere- nyő 54. Víkendtelkek az I. kerületben, zöldövezetben, Avastetőn eladók. Csabai, Kazinczy u. 4. Albérletbe kiadó egy leány vagy fiú részére szoba. Kilián-észak, Alkotás u. 2. Külön bejáratú szoba 3 fiatalembernek kiadó. Miskolc, I. kér., Szőnyi Márton u. 52. Ej, egyszemélyes rekamié eladó. Munkácsy M. u. 119. Eladó l db sezlon, 2 ágy sodronnyal cs egyéb apróságok. Megtekinthető: Gizella u. i5. Németh. Külön bejáratú, bútorozott szoba gyermektelen házaspár részére azonnal kiadó. Feisőzsolca, Tizenkilencesek útja 27. _____ K ülönálló szobakonyha, spájz, gyérMtBSSPI Menyasszonyok, figyelem ! Bőséges választék a Csilla menyasszonyiruha-kölcsönzőben. Kun Béla u. 2. Eladó egy MZ 125 köbcentis motorkerékpár, 900 kilométert futott. Érdeklődni lehet: Széchenyi u. 83., fszt. l/a alatt, mindennap 18 órától. mektelen házaspárnak kiadó. Miskolc, Ipoly u. 9. Szabó. Bútorozott szoba gyermektelen házaspár részére kiadó. Martintelep. Kapos u. 52. Rádió, nagy teljesítményű, kifogástalan állapotban, olcsón eladó. Feid, Kazinczy u. 4. Kétszoba-összkomfortos lakást vennék, kertes környezetben, készpénzért. Telefon (este) : 38-866. Ezúton kérem azt a vevőt, aki a Kruspér utcában előleggel megvett egy kétszár- nyú ajtót, hogy 3 napon belül szállítsa el. Kruspér István u. 10. Fotelból élvezheti az olimpiát! céljából fizetés nélküli szabadságot vesz igénybe. Az első feltételként említett másfél évi időtartamba nem számít bele a kereső- képtelenség ideje, a rokkantsági nyugdíj, illetőleg a baleseti járadék-folyósítás ideje, a mezőgazdasági biztosítottaknál a december hó 1. és a következő év március hó 31. napja közötti idő, továbbá a gyermekgondozási segélyezés időtartama. A jogszabály szélesítette a jogosultak körét, amikor lehetőséget adott arra. hogy a gyermekgondozási segélyre jogosult lehet az a dolgozó nő is, aki bármely iskola (tanintézet) nappali tagozatán. végzett tanulmányok befejezését követően 90 napon belül munkaviszonyt, vagy KSZ-i tagsági viszonyt létesít, és legalább napi 6 órai munkaidővel dolgozott, majd fizetés nélküli szabadságot vesz igénybe. Jogosult lehet az is, aki rng-i (halászati) tsz-i tagsági viszonyba lép, és ott a szülést megelőző 12 hónapban 120 napon át részt vett a közös munkában. Az említett 90 napi időtartamba nem kell beszámítani a keresőképtelenséggel járó betegség, valamint a rokkantsági nyugdíj, illetőleg a baleseti járadék folyósításának idejét. Azok számára, akik próbaidővel, vagy határozott időre létesítették a munkaviszonyt, a jogszabály úgy rendelkezik, hogy az anya jogosult lehet a gyermekgondozási segélyre, ha a munka- viszonya a szülési szabadság ideje alatt megszűnik, de a másik két feltétel megvan. Tovább kell folyósítani a segélyt, ha a próbaidővel, vagy határozott időre létesített munkaviszony a gyermek- gondozás céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság ideje alatt megszűnik. A gyermekgondozási segélyre való jogosultságot a dolgozó nőt foglalkoztató szerv (vállalat. fegyveres erő, fegyveres és rendészeti testület szerve, kisipari szövetkezet, mg-í tsz) bírálja el, ezért vita esetén a panaszt az első fokú munkaügyi döntőbizottsághoz kell beadni. Dr. Sass Tibor Tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BARVA PÁL MÁV-nyugdíj as, a párt és a munkásmozgalom régi harcosának ham- vasztás utáni búcsúztatása 1972. augusztus 25-én, pénteken délután 4 ócakor lesz a vasgyári Faxból. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a drága feleség, édesanya és anyós BISTEI (Ba&ki) ISTVANNÉ Kiss Etelka életének 47. évében — hosz- ßzü szenvedés után — elhunyt. Temetése augusztus 24-én csütörtökön délután 2 órakor a lyukóvölgyi temetőben. Gyászoló férje, fia és menye Menyasszonyi m- hé k, fátylak, fejdl- i szék kölcsönzése vi- ; dekre is. Nagy Lajos- j ne menyasszonyimba- j kölcsönző. Rákóczi u. ! 1 (Sötét-kapunal) Megtört szívvel tudatjuk, hogy a felejthetetlen gyermek, férj, édesapa, testvér és rokon DR. ZLACZKY ISTVÁN 30 éves korában. 1972. augusztus 19-én, hirtelen elhunyt. Temetése augusztus 23-án. szerdán délután 3 órakor a Mindszenti re mai katolikus temető ravatalozójából. A gyászoló család A Borsod megyei Vízmüvek a Mezőkövesd-Zsóri f ürdőben az esti fürdőzés befejezéseként 1972. szeptember 2-án este 8 órától I !ap; hajnali 3 óráig j ü egybekötött Évi 1 medencékéit ► ► l l * 1 l ÍJ ) G I 7 rendel , 0 Belépődíj: r Etelek, italok! Mezőkö vesd ről autóbuszközlekedés biztosított ^onj Szeretettel várj ide vendégeinket ' Borsod megyei Vízművel Fiatalok, figyelem! Ipari tanulókat felveszünk fonó- és szövőszakmára. Jelentkezhet minden 14. életévükét betöltött 8 altalános iskolai végzettséggel rendelkező fiatal. Juttatások: Különclésl pótlék vidékieknek havi 300 Ft. Társadalmi ösztöndíj helybeli lakosoknak havi 250 Ft. Havi 90 Ft-ért reggeli, ebéd, vacsora, munkaszüneti napokon is. Ingyen tankönyv és munkaruha. Elhelyezés díjmentesen a gyár munkásszállásán. Kezdő tanulóbér 300 Ft, amely az előmeneteltől függően emelkedik. Felszabadulás utáni bér havi 1300—1700 Ft. Begyakorlott szakmunkásaink 1700—2500 Ft'Ot keresnek. Jelentkezni lehet bármely munkanapon 7-től fél 4-ig. Levélre részletes tájékoztatást küldünk. A gyár címe: PNYV, Magyar Pamutipar, személyzeti oktatási osztály, Budapest, IV., Erkel u. 30. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk és nagyapánk DR. FABRY BÉLA ny. tanár életének 84. évében elhunyt. Temetése augusztus 24-én, csütörtökön délután 2 órakor a Mindszenti evangélikus temető ravatalozójából. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett munkatársunk DR. ZLACZKY ISTVÁN igazgatási osztályvezető életének 30. évében, hirtelen elhunyt. Temetése augusztus 23-án, délután 3 órakor a Mindszenti temető ravatalozójából. Miskolci Ingatlankezelő Vállalat vezetősége, pártalapszervczet, szakszervezeti bizottsága cs dolgozói Emléket kegyelettel megőrizzük! építtetők figyelem iiL MALYI és PUTNOK Téglagyárainkból AZONNAL SZÁLLÍTHATÓ, OLCSO FALAZÖ- ANYAGOKKAL tn'űv K-er a|Vo kon «iS. »leg; állunk a vevők rendelkezésére. Személyes, vagy telelőn érdeklődésre részletes felvilágosítást adunk. a Mályi Téglagyár szó Irtási irodájában, telefon: 16-603, a Putnoki Téglagyárban telelőn: Putnok 10. fJ-pi ev i Mi 'el fc i ;‘Wtlr 17 Né hnta Bén. rau< ■V| J 1> Hlindcn tv-készülékhcz 4 havi előfizetési díjat (200 Ft) és minden VIDEOTON tv-liez még 100 1 t-os Centrum i Kön i örft : a? ajándékutalványt ad a Aruház Cii m hsa