Észak-Magyarország, 1972. július (28. évfolyam, 153-177. szám)
1972-07-09 / 160. szám
( Több halat ígérnek a tokaji halászok A tokaji Tiszavirág Halászati Termelőszövetkezet nemcsak a halászszerencsére bízza, mennyi halat küldenek csárdáikba és a halpiacokra. A halászszövetkezet, amely az idén ünnepelte fennállásának 15. évfordulóját, -tervszerű halgazdálkodást folytat. Az úgynevezett szabad vizekbe, a Tiszába, a Bodrog és annak mellékágaiba, a Karcsa-tóba, valamint a holt vizekbe, azaz halastavukba évről évre több halivadékot telepítenek, hogy bőven legyen zsákmány hálóikban és a varsákban. Az elmúlt évben például a Karcsa-tóba és Sárospatak közelében az úgynevezett Berekbe amúr ivadékot helyeztek ki. Ezek a tavaly még aprócska halak az idén már elérik a másfél kilos súlyt. A szövetkezet Tokaj alatt levő halastavában is az eddiginél sokkal intenzívebb tenyésztői munkát végeznek. Az Idén tavasszal 80 mázsa ivadékot raktak a tóba. Tokaj és Tiszaladány között. egy arra nagyon alkalmas területen, kis beruházással mintegy 60—70 holdas új halastavat is kíván létesíteni a halászszövetkezet. Pénztárosok versenye Megkezdődik a jutalom üdülés .Tubus 10-én, hétfőn indul el Miskolcról a debreceni úttörő-üdülőtáborba a MÉH- jutalomüdültetésben részesült borsodi gyermekek első csoportja. A hasznos másodnyersanyagok gyűjtésében élenjáró 90 úttörő tíz napot tölt — teljesen ingyen — a debreceni táborban. Miskolcról különautóbuszok viszik Debrecenbe a jutalom- üdülőket. A MÉH muníkáját segítő úttörők második csoportja július 24-én Felsőtárkányba utazik tíznapos üdülésre, majd július 30-án Fonyód Bélatelepre utazik jutalomüdülésre a harmadik csoport. Testvérvárosi fiatalok találkozása Az elmúlt napokban érkezett Kazincbarcikára a bolgár fiatalok 35 fős csoportja. Az általános- és középiskolásokból álió csoport Kazincbarcika bulgáriai testvérvárosából, Dimitrovgrádból érkezett, és vezetőjük Alexandrova Trendanilova, a dimit- rovgrádi városi Népi Tanács művelődésügyi osztályának vezetője. i A kedves vendégeket Kazincbarcikán fogadták a város vezetői, majd gazdag programról gondoskodtak számukra. A programban a város és környezetének bemutatásán kívül a megye nevezetességeinek ismertetése is szerepelt. A szívélyes vendéglátás után a dimitrovgrádj. fiatalok Kazincbarcikáról Balatonszepezdre utaztak, ahol mintegy kél hetet töltenek majd, A kazincbarcikai középiskolás fiatalok csoportja a testvérváros fiataljainak meglátogatására július 16-án indul Bulgáriába, háromhetes üdülésre és cserelátogatási'a. A Belkereskedelmi Minisztérium és a KPVDSZ ez év októberére ismét meghirdette az önkiszolgáló boltokban dolgozó - pénztárosok versenyét. A Miskolci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat-ezen a héten rendezte meg a verseny helyi „selejtező mérkőzéseit”. A 25 részvevőnek hármas feladatot kellett megoldaniuk minél rüvidebb idő alatt, és hibamentesen: üzembe helyezni a pénztárgépet, 1.0-szer 10 téléi árut blokkolni, és a pénzből visszaadni, majd a pénztárt lezárni. A verseny első 10 helyezettje pénz-, és tárgyjutalomban részesült. A győztes ideje 3 perc, 51 másodperc. A legjobbakból 2 csapat vesz majd részt az őszi országos „bajnokságon”, melyre — idén először — a szocialista országok versenyzőit is meghívták. Fúrják az Avast Ügyeletes riporterünk jelenti: Sails! a detoxiká lóban A hét végén gyakran találkozunk az utcán hangoskodó, részeg emberekkel. Tegnap délután felhívtuk a miskolci Detoxikáló Állomást, s az ügyeletes orvossal beszélgettünk. — Milyen forgalom volt ma, s melyek önöknél az úgynevezett „zsúfolt napok”? — A mai napon aránylag még kevesen voltak, mindössze öt felvételünk volt, de az esti órákban valószínűleg többen lesznek. Minden hét végén és 12-e, valamint 27-e után emelkedik „{Táciense- inli” száma. Ezen a két napon van ugyanis fizetés a gyárakban, ami a vendéglátóipari létesítményeknek hasznot, nekünk pedig igen sok munkát okoz. Tavaly a havi átlag 200 fő volt. Az idén valamivel csökkent ez a szám. A nagyobb forgalmú napokon viszont most is megfordul nálunk 20—24 „beteg”. — Mennyi ideig van itt ©gy-egy „páciens”? — A kötelező kezelési idő nyolc óra, a leghosszabb pedig 24. Vannak nálunk törzsvendégek is. Számtalanszor előfordul, hogy délelőtt kiengedjük „betegünket”, s délután már ismét viszontlátjuk. Sőt, vendégeink több mint 10 százaléka nő. — Tegnap délután a DV- TK-stadion előtt ittasan, a megengedettnél nagyobb sebességgel vezette kismotorját a miskolci L. Géza. A motor felett elvesztette uralmát, s nekiütközött egjf villanyoszlopnak. A mentők agyrázkódással szállították a baleseti sebészetre. Felelőtlen károkozók Arlót nyár /A«;';::: • ■" A gépjármüvek vezetői nagy ; örömmel fogatnák, amikor , KI'M miskolci Közúti Igazga- j ' lósága a főközlekedési és 1 kétszámjegyű utak mentén le- i vö szélességjelzökra kihelyez- , ’ te a fényvisszaverő föliaesíko- < ’ kát. Ezek a kis fényvissza- ‘ ' verők nagymértekben . segítik ( 1 a biztonságos közlekedést. Kii- < ! Ionosén ködös időben nyújt a • nak nagy segítséget a gépko- } ' esivczelőknek. , , Nagy Zoltán szikszói olva- j ■ cőnk hívta tel rá a figyel- < ’ műnket, hogy a néhány tietc < j kihelyezett fényvisszaverő fő-j 1 lla esi kotr ,jo részét felelőtlen i I személyek máris lekaparták a ( szélcsségjelzőkröt. Meggyőződ- í tünk róla. hogy sajnos való- < ■ ban ez a helyzet. Egyes sza- < i faszokon a fényvisszaverők- - j nek már mintegy 40 százaléka , hiányzik. Nemcsak arról van szó, hogy a felelőtlen rongálok nepgaz- > dasági kárt okoznak, Egy-eg.v ‘ fólia esik Ara mintegy tíz fo- j rint. Soltival nagyobb kárt 1 okoznak azonban azzal, itogy í felelőtlenségükkel veszélyezte- ; i tik a közlekedés biztonságát. ( A Borsodi Szénbányák mélyfúró-csoportjának egyik brigádja már évek óta Miskolc belterületén dolgozik. A Miskolci Tervező Vállalat megbízásából talajmechanikai fúrásokat végeznek a még beépítetlen városrészeken. Jelenleg az Avason, illetve környékén dolgoznak. Ugyanis — a tervek szerint — ezen a területen — a jelenlegi szintes házak helyén — modern, emeletes házakat magába foglaló városrész kialakítását kezdik meg. A megbízás szerint az Avason,' illetve a környékén 41 darab, 15—20 méter mély fúrólyukkal vizsgálják meg a talajt, amelyből eddig 37 fúrólyukat már le is mélyítettek. Autóra várók, figyelem! Lapzártáig az alábbi sorszámokig elégítették ki a gépkocsi-1 f igényeket (illetve értesítették a kocsik megérkezéséről a; : leendő tulajdonosokat): — Milyen tanácsot tudnának adni? — Tanácsot már sokszor adtak televízióban, rádióban, újságokban, sőt, antialkoholista ligákat is alakítottak, mégis csekély az eredmény. Az alkoholista tönkreteszi saját egészségéi:, megrontja a család nyugalmát, esetleg veszélyezteti embertársai testi épségét is. Tegnap, szombaton reggel hét órakor Köröm és Gi- rincs község között a 17 éves K. Béla berzéki lakos motor- kerékpárjával összeütközött előzés közben egy vontatóval. A fiatalember comb- csonttörést, lábszártörési szenvedett. Utasa „megúszta” a balesetet könnyebb sérülésekkel. A karambol ki- vi zsgá 1 ását megkezd ték. Trabant Limousine Trabant Kombi Trabant Hycomat Wartburg Limousine Wartburg de Luxe Wartburg de Luxe tolótetős Wartburg Tourist Skoda S—100 Skoda Kupé Moszkvics Moszkvics Kombi Polski FIAT 1300 Polski FIAT 1500 Zaporozsec Zsiguli (Budapesten) Zsiguli (Debrecenben) 40575 523» 777 1 »066 1110!) 372 1900 29102 58 29148 420 8275 3237 4547 13617 7776 HAJDÚSÁGI SZŐTTESEK ÉS KERÁMIÁK UTAKRA, HIDAKRA Tokajban, a Zilahy György Művészetbarátok Körének rendezésében hajdúsági népi szőttes és kerámia kiállítás nyílik ma, július 9-én. Ezzel a kiállítással nyitják egyébként a kör nyári rendezvénysorozatát is. VEZETŐKÉPZŐ TANFOLYAM TOKAJBAN Több mint kétmillió-öt-i százezer forintot . juttatott hét nagyközségi, illetve köz-; ségi tanácsnak a Borsod me-j gyei Tanács az idei központi költségvetési tartalékából, Az engedélyezett összegeket; utak és hidak karbantartó-; sára, felújítására fordítják a tanácsok. TEROTEX ALVÁZVÉDŐ Boldogan élvezik diákja-- ink a nyári vakáció örömeit, s közben egy-agy tanfolyamon, építőtáborban való részvétel teszi még változatosabbá a szünidei életet. A borsodi fiatalok számára a KISZ megyei Bizottsága vezetőképző tanfolyamot rendez, a.meljr egy hétig tart és a színhelye a történelmi emlékekben és természeti szépségekben gazdag Tokaj lesz. Egyre nagyobb az érdeklődés országszerte a Tiszai e Vegyikombinátbun gyártott; j, Terotex alvézvédő massza ^ iránt, amelynek gyártási jót gát a nyugat-németországtp Teroson cégtől vásárolta meí a TVK. A közeljövőben a le- ninvárosi autószerviz kérésére nagyszabású TeroteX alvázvédő festékfelhasználá- si bemutatót tartanak. Ü.I OLGSŐ ÁRU IRODALMI DISC-JOCKEY Július 11-én, hétfőn délután öt órakor a diósgyőri várban a miskolci nyári esték rendezvényei keretében „Krakkói hangulat” címmel zenés diavetítést tart Kamarás Jenő. Olcsó és könnyű szigetelő- r anyag, rideg poliuretán lerne- q zek árusítását kezdik meg *• t M.EH két miskolci olcsó bolt- r jában és a M ÉH-I elepeketv á Ez a keresett sajóbábonyl li termék kitünően alkalma» a hétvégi házak hő- és hang" r szigetelésére. e KÖZSÉGI MONOGRÁFIA JÁTÉKOK TÁRSADALMI ÖSSZEFOGÁSBÓL Az Edelény nagyközségi , Tanács kezdeményezésére, a honismereti szakkör közreműködésével elkészült a megye első nagyközségi monográfiája. A több mint 700 oldalas kiadványt 100 fénykép. korabeli metszet és rajz díszíti. Az abaújszánlói óvodásod sok új játékot kaptak et kapnak mostanában. A közelmúltban a szülők és ■’ község lakosai társadalmi munkában udvari játékokat készítettek számukra. A* éd TEXTILMŰVÉSZEIT KIÁLLÍTÁS óvodások nyilvános „év vé™ ünnepségén” összegyűlt bej lépti díjakból pedig új szőj bal játékokat kapnak a gyei rekek. A hejőcsabai Gárdonyi Géza Művelődési Ház textil- művészeti kiállítást rendez a miskolci Radnóti Miklós Művelődési Házban. A kiállítást július 9-től (15-ig tekinthetik meg az érdeklődők. A kiállítás ideje alatt jelentkezni is lehet a művelődési házban szeptemberben induló textilmúvészeti szakkörbe. M UN KÄS V ÉDELMI ZENÉS ÉBRESZTŐ KABARÉ ÓZDON Holnap, 10-én, hétfőn déli után 17 órai kezdetiéi 4 Liszt Ferenc Művelődési. KÖZj pontban, majd 20 órai kezdettel a Kun Béla Művelői dési Házban A merényi4 közlünk van címmel vidálí munkásvédelmi, kabaré les\ Özdon, A műsorban a SZOÍ munkásvédelmi műveszegyüt' lesén kívül közreműködne^ i ismeri fővárosi művészek ü d A kabaréi Szuhay Balázs it\ f, la, Horváth Jenő rendezte. (] Ma, vasárnap Miskolcon a XXII. vasutasnap alkalmából reggel 6 órától zenés ébresztőt tart a MÁV lit vőszene- kar. 8 óra 30-kor pedig a Tiszai pályaudvar előtti téren köszönti a zenekar, a vasutasnapra induló vonatokat. Edöjjárás. I Várható időjárás ma cs(iíí: főként nappali felhőké])//*' elés, legfeljebb egy-ket he; lycn zápor, zivatar. Várhat*’ legmagasabb nappali bőmér séklet 27—.‘»I lók között. Strandolok az ózdiak kedvenc kirándulóhelyén ÉSZAK-MAGYARORSZAG — A Magyar SiOCiaJJSia MunkáspáJl Borsod megy ej Bizottsági) nak lapia FŐy*erkesztő: WIR in LAJOS* t Szerkesztőségj Miskolc. Baiesv-Zs u. 15 Központ: 86-132 16-672«; t- 35-380. 36-ö?P Titkárság: 16-886 Gazdaságpolitika) rovat: 16-035 Part' rovat: 16*078. Belpolitikai rovat: »6-«50 Kulturrovat: 16-06? Sport' rovat: 16-040. Munkáslevelezés. panailzügvek: 16-046 Kiadja : a-Borsod k megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc. Baicsv-Zsilinszky u 16 keiejóá kiadó: VERES (MIHÁLY. Telelőn: 36-131 Hirdetésfelvétel: Miskolci Széchenyi u. 15—1?. Teiefon: 16-213 Terjeszti a Maeyar Posta Elő' £ fizethető: a helyi postahivataloknál és s kézbesítőknél a? előfizeted a £> dija egy hónapra 20 forint Index ?5 655. Készült a Borsodi Nyomda' f I OtO. Mi Oiimayei ' ban. FeJeiős vei.: SZEMES ISTVÁN. j. mozi látogatók, figyelem I A Hevesy Iván filmklub {Kossuth moziban) július 10-tői KÖZKÍVÁNATRA naponta két előadást tart. I i j Kezdés: fél 5 és fél 7 órakor. Helyár: egységesen 5 forint. Kísérje figyelemmel a klub színvonalas mfirarát! Az előadások klubigazolvány nélkül is megtekinthetők. Vasárnap szünnap. <• z* hí rs rr tre >-i