Észak-Magyarország, 1972. július (28. évfolyam, 153-177. szám)
1972-07-09 / 160. szám
1972. július 9., vasárnap ESZAK-MAGYARORSZÄG i uj»iuMu.j»iawumiii Bor§odszi ráktól Hamburgig Amikor a Boeing 7.'37-es leszállt Hamburg repülőterén, még sejtelmem sem volt róla, hogy hamarosan borsodiakkal akadok össze. A hamburgiak mondták, hogy sok honfitársunkat ismerik, s nemcsak az erre gyakran megforduló kamionosokat, hanem azokat a magyar szerelőket is, akik a kikötőben egy hatalmas konténertároló csarnokot építenek. Kis motoroshajóval jártuk végig a kikötő zegzugos víziútjait. Maga az Északi-tenger még vagy száz kilométernyire van ide, mégis, minden a tengerről beszél. A hatalmas testű óceánjárók, a megszámlálhatatlanul sok nemzet lobogója alatt hajózó teherszállítók és tankhajók egészen eddig feljöhetnek, hogy azután az Elbán kialakítóit tengeri kikötő valamelyik ágában megszabaduljanak terhűktől, s új rakománnyal induljanak messzi vizekre. A jövő természetesen itt is a konténeres szállításé. Ezért a lázas építkezés. Motorosunk kiköt a konténer-végállomáson. Innen autóbusszal folytatjuk útun- kat. Hamarosan lakókocsik tűnnek fel: olyanok, amilyeneket a campingekben látni. — Ezekben laknak a magyar szerelők — mutatja német kísérőnk. Megállítjuk a buszt. Sok időnk nincs, de szeretnénk legalább kézét szorítani az otthoniakkal. Hatalmas acélszerkezetek magasodnak az építkezés színhelyén. Daruval emelik be az újabb és újabb elemeket. A határidő nem hosszú: csak néhány hete érkeztek a szerelők, de augusztus közepére készen kell lenniük. Szemüveges férfit szólítunk meg: — ön magyar? — Már hogyne lennék — derül löl az arca —. Boros Gyula vagyok, a borsod,sziráki Bartók Béla Tsz főmérnök-helyettese. Társa is bemutatkozik: Csibrún Miklós szerelésvezető, ugyancsak a borsod- sziráki szövetkezetből. — Harmincán dolgozunk ill. magyarok — mondja Boros Gyula —. a legtöbben Borsodszirákról jöttünk. A szövetkezet melléküzemében gyártják ezekéi az acélszerkezeteket. Vonalon szállítják ide őket, mi meg a helyszínen összeszereljük. Csak a festést nem mi csináljuk. De a festők is borsodiak: a Miskolci Tanácsi Építőipari Vállalat hat dolgozója. — Nehéz a munka? — Hál, elég sok. Egy Üt) ezer négyzetméteres konténertároló csarnokot kell összeszerelnünk. De közlünk magunkkal jó gépeket, meg itt is kaptunk. Hálja, már alakulnak a csarnok körvonalai. Szépen haladunk. Kell iá: auguszTávol az otthontól Alakulnak a konténertároló körvonalai lus 15-re készen kell lennünk az egésszel. Megkérdem SÄ távol az otthontól, a családtól. Nos, nem sok idejük jut a város szépségeire. Számukra Hamburg nem a nyüzsgő belvárost, nem a Külső- és a Belső Alster-tó üdítő szépségét, a parti luxusvillákat jelenti, s St. Paul híres-hírhedt szórakozónegyedél is csak mesz- sziröl ismerik. — Tudja, mi egész nap dolgozunk — mondja Csib- rán Miklós —, aztán meg, ez itt. vámterület. Nem lehet csak úgy szaladgálni. És a városba csak hajóval tudunk bemenni. — Jól megvagyunk itt — veszi ál aszót Boros Gyula. — Helyben lakun, így a pénzzel is jobban jövünk ki. — És a német konyha hogy ízlik? — Nem Ismerjük. Mi magunknak főzünk. Méír c°v 1:Gzsx-orilas' Egy búcsúpillantás az épülő csarnokra, a lakókocsikra. Boros Gyulát. Csibrán Miklóst. s a többieket várja a munka. A munka, ameiy- lyel máris tekintélyt szereztek maguknak. Jó érzés voll hallani, ahogyan hamburgi kísérőink beszéltek róluk. Mór csak ezért is — azt hiszem — érdemes voll vállalkozniuk a hosszú útra. , Borsodsziráktól — Hamburgig. Finnek Tibor Elfogy a repeta, ahzik a haha Még nincs nyolc óra. Az iskolák előtt gyerekek várakoznak, hogy néhány perc múlva a különautó- buszokkal útnak indulva benépesítsék a tábort. Nyolc órától fél ötig nap mint nap, a nyár nagy részében, július 1-töl augusztus 15-ig. Most kilencedik éve, hogy megnyitotta kapuit. a népszerű perecesi napközis tábor. Vannak, akik évről évre szívesen töltik itt nyári vakációjukat. Az igény egyre nő. Az első években 250 volt, ma már 870-re emelkedett a gyermeklétszám — tájékoztat cír. Cse- tenyi Pálné napközis szak- felügyelő. A szülők szíve- . sen hozzák gyermekeiket, 1 tudják, hogy jó kezekbe kerülnek. Jelenleg az első turnusban 550-en felüli az itt táborozok száma, 21 rajjal^ ugyanennyi nevelővel, 5 főiskolással és néhány középiskolás KISZ-essel. A harmadik turnus ebédel. Még repeta is akad. Elfogy itt minden. A jó levegő, a mozgás kívánja a kalória-utánpótlást, és ezt "érzi a nebulók gyomra, de ' még jobban a konyha személyzete. — Konyhánk maximális, kapacitása 350 személy kielégítése. De ha megfeszített munkával is, biztosítjuk ,az 550 adagot — jegyzi meg a konyha egyik dolgozója, felszolgálás közben. Ha így folytatódik, előbb- uíóbb szűknek bizonyul a tábor. A nevelők és a személyzet igyekszik minden igényt kielégíteni. Szinte' kötetnyi gépelt papírt tesz elém a tábor helyettes vezetője. Minden program szerint „beütemezve”. Tartalmazza a tábor célkitűzést ^ ,aZ Hamar elszalad az idő tncscolvasással do foglalkozásokat is. Minden napra új és új játékos, szórakoztató fejtörőket, sportvetélkedőket jelölnek meg. Csak néhány a prog- ram terv bői: ki a legjobb futó. mesemondás, filmvetítés, nevelői beszélgetés, kirándulás a környező hegyekbe. Lapozgatva a foglalkozások gyűjteményét, akarva, akaratlanul a mostanában annyit emlegetett aktív pihenés jut az eszembe. Nem fárasztó-e a gyermekeknek mindezt, végigcsinálni? — Korunk rohanó világában talán már észre sem veszik. Megszokták! Az egyik névelő azt mondta: a gyermekek már . ......... ....... igénylik js, hogy szinte per- A S!>orloii kozu! 'S«11 közkedvelt a pingpong cenként más és más, érdekesebbnél érdekesebb foglalkozások váltogassák egv- móst. Kora délután van. A csaknem három hold területen elterülő tábor öreg tölgyfái alatt halk morajlás hallatszik csak. mintha nem is lenne az ötszáz gyerek a területen. Csendes pihenő. Jólesik ebéd után a nyújtózkodás. Az egyik pokróc alatt két kislány és kedvencük, a baba is alszik. Néhány méterre egy tízsze- mélyes sátor előtt második osztályos fiúk kis kupacba öss'zehúzódva mesét olvasnak. Ók a Fecske-raj. Csorna Alajos tanító bácsi dicsér, bírál és pontoz közben. Egy pöttömnyi fekete fiúcska nagy könyvvel szalad felénk. A jó levegőn, a sok játék után mindenki éltes Látogatás a perecesi napközis táborban — Engem tessék meghallgatni! — és már kezdi is. „Aztán a királyfi...”, és a kis Kúszó András, aki most végezte a másodikat, olyan szépen folytatja, hogy egész hallgatóság gyűlik körénk. — Aspiránsa az első helynek — jegyzi meg az idős tanító. — Kell ettől nagyobb dicsőség? Dicséret a tábor előtt, no és természetesen a jutalomcsokoláöé. r A domboldalon kis tábla jelzi: 9. raj. Csupa eleven fiú, szám szerint: huszonegy. Rajvezetőjük Zentai Éva, ő a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola harmadéves matematika—kémia szakos hallgatója. Kéthetes pedagógiai gyakorlatát tölti tt — Nem a legkönnyebb ízekkel az apróságokkal. Az ílsö napokban szinte el- nent a hangom. Azt hit- ;em, könnyebb lesz. Most átom, mennyi türelmet igényelnek a gyerekek. Éles sípszó hasítja félbe t beszélgetést. Vége a csen- ies pihenőnek. A sportpá- yán, mint a mellkas körül, gyülekezik a tábor apraja- i agy ja. Sportvetélkedő kez- iődik. önfeledt kacaj kíséri igy-egy apróság bukfencét. \z előbb még „néma” tá- aor hangja most újra mesz- ;zire száll. Kép, szöveg: Mécs'Ernő
