Észak-Magyarország, 1972. július (28. évfolyam, 153-177. szám)

1972-07-09 / 160. szám

1972. július 9., vasárnap ESZAK-MAGYARORSZÄG i uj»iuMu.j»iawumiii Bor§odszi ráktól Hamburgig Amikor a Boeing 7.'37-es leszállt Ham­burg repülőterén, még sej­telmem sem volt róla, hogy hamarosan borsodiak­kal akadok össze. A ham­burgiak mondták, hogy sok honfitársunkat ismerik, s nemcsak az erre gyakran megforduló kamionosokat, hanem azokat a magyar szerelőket is, akik a kikö­tőben egy hatalmas konté­nertároló csarnokot építe­nek. Kis motoroshajóval jár­tuk végig a kikötő zegzu­gos víziútjait. Maga az Északi-tenger még vagy száz kilométernyire van ide, mégis, minden a ten­gerről beszél. A hatalmas testű óceánjárók, a meg­számlálhatatlanul sok nem­zet lobogója alatt hajózó teherszállítók és tankhajók egészen eddig feljöhetnek, hogy azután az Elbán ki­alakítóit tengeri kikötő valamelyik ágában megsza­baduljanak terhűktől, s új rakománnyal induljanak messzi vizekre. A jövő természetesen itt is a konténeres szállításé. Ezért a lázas építkezés. Motorosunk kiköt a kon­téner-végállomáson. Innen autóbusszal folytatjuk útun- kat. Hamarosan lakókocsik tűnnek fel: olyanok, ami­lyeneket a campingekben látni. — Ezekben laknak a magyar szerelők — mu­tatja német kísérőnk. Megállítjuk a buszt. Sok időnk nincs, de szeretnénk legalább kézét szorítani az otthoniakkal. Hatalmas acélszerkezetek magasodnak az építkezés színhelyén. Daruval emelik be az újabb és újabb ele­meket. A határidő nem hosszú: csak néhány hete érkeztek a szerelők, de augusztus közepére készen kell lenniük. Szemüveges férfit szólí­tunk meg: — ön magyar? — Már hogyne lennék — derül löl az arca —. Bo­ros Gyula vagyok, a bor­sod,sziráki Bartók Béla Tsz főmérnök-helyettese. Társa is bemutatkozik: Csibrún Miklós szerelésve­zető, ugyancsak a borsod- sziráki szövetkezetből. — Harmincán dolgozunk ill. magyarok — mondja Boros Gyula —. a legtöb­ben Borsodszirákról jöt­tünk. A szövetkezet mel­léküzemében gyártják eze­kéi az acélszerkezeteket. Vonalon szállítják ide őket, mi meg a helyszínen össze­szereljük. Csak a festést nem mi csináljuk. De a festők is borsodiak: a Mis­kolci Tanácsi Építőipari Vállalat hat dolgozója. — Nehéz a munka? — Hál, elég sok. Egy Üt) ezer négyzetméteres konté­nertároló csarnokot kell összeszerelnünk. De köz­lünk magunkkal jó gépe­ket, meg itt is kaptunk. Hálja, már alakulnak a csarnok körvonalai. Szépen haladunk. Kell iá: augusz­Távol az otthontól Alakulnak a konténertároló körvonalai lus 15-re készen kell len­nünk az egésszel. Megkérdem SÄ távol az otthontól, a csa­ládtól. Nos, nem sok ide­jük jut a város szépségeire. Számukra Hamburg nem a nyüzsgő belvárost, nem a Külső- és a Belső Alster-tó üdítő szépségét, a parti luxusvillákat jelenti, s St. Paul híres-hírhedt szóra­kozónegyedél is csak mesz- sziröl ismerik. — Tudja, mi egész nap dolgozunk — mondja Csib- rán Miklós —, aztán meg, ez itt. vámterület. Nem le­het csak úgy szaladgálni. És a városba csak hajóval tudunk bemenni. — Jól megvagyunk itt — veszi ál aszót Boros Gyula. — Helyben lakun, így a pénzzel is jobban jövünk ki. — És a német konyha hogy ízlik? — Nem Ismerjük. Mi magunknak főzünk. Méír c°v 1:Gzsx-orilas' Egy búcsú­pillantás az épülő csar­nokra, a lakókocsikra. Bo­ros Gyulát. Csibrán Mik­lóst. s a többieket várja a munka. A munka, ameiy- lyel máris tekintélyt sze­reztek maguknak. Jó érzés voll hallani, ahogyan ham­burgi kísérőink beszéltek róluk. Mór csak ezért is — azt hiszem — érdemes voll vállalkozniuk a hosszú út­ra. , Borsodsziráktól — Ham­burgig. Finnek Tibor Elfogy a repeta, ahzik a haha Még nincs nyolc óra. Az iskolák előtt gyerekek vá­rakoznak, hogy néhány perc múlva a különautó- buszokkal útnak indulva benépesítsék a tábort. Nyolc órától fél ötig nap mint nap, a nyár nagy ré­szében, július 1-töl augusz­tus 15-ig. Most kilencedik éve, hogy megnyitotta kapuit. a nép­szerű perecesi napközis tá­bor. Vannak, akik évről év­re szívesen töltik itt nyári vakációjukat. Az igény egyre nő. Az első években 250 volt, ma már 870-re emelkedett a gyermeklét­szám — tájékoztat cír. Cse- tenyi Pálné napközis szak- felügyelő. A szülők szíve- . sen hozzák gyermekeiket, 1 tudják, hogy jó kezekbe kerülnek. Jelenleg az első turnusban 550-en felüli az itt táborozok száma, 21 raj­jal^ ugyanennyi nevelővel, 5 főiskolással és néhány kö­zépiskolás KISZ-essel. A harmadik turnus ebé­del. Még repeta is akad. Elfogy itt minden. A jó le­vegő, a mozgás kívánja a kalória-utánpótlást, és ezt "érzi a nebulók gyomra, de ' még jobban a konyha sze­mélyzete. — Konyhánk maximális, kapacitása 350 személy ki­elégítése. De ha megfeszí­tett munkával is, biztosít­juk ,az 550 adagot — jegyzi meg a konyha egyik dolgo­zója, felszolgálás közben. Ha így folytatódik, előbb- uíóbb szűknek bizonyul a tábor. A nevelők és a sze­mélyzet igyekszik minden igényt kielégíteni. Szinte' kötetnyi gépelt papírt tesz elém a tábor helyettes ve­zetője. Minden program szerint „beütemezve”. Tar­talmazza a tábor célkitűzé­st ^ ,aZ Hamar elszalad az idő tncscolvasással do foglalkozásokat is. Min­den napra új és új játékos, szórakoztató fejtörőket, sportvetélkedőket jelölnek meg. Csak néhány a prog- ram terv bői: ki a legjobb futó. mesemondás, filmve­títés, nevelői beszélgetés, kirándulás a környező he­gyekbe. Lapozgatva a fog­lalkozások gyűjteményét, akarva, akaratlanul a mos­tanában annyit emlegetett aktív pihenés jut az eszem­be. Nem fárasztó-e a gyer­mekeknek mindezt, végig­csinálni? — Korunk rohanó vilá­gában talán már észre sem veszik. Megszokták! Az egyik névelő azt mondta: a gyermekek már . ......... ....... igénylik js, hogy szinte per- A S!>orloii kozu! 'S«11 közkedvelt a pingpong cenként más és más, érde­kesebbnél érdekesebb fog­lalkozások váltogassák egv- móst. Kora délután van. A csaknem három hold terü­leten elterülő tábor öreg tölgyfái alatt halk moraj­lás hallatszik csak. mintha nem is lenne az ötszáz gye­rek a területen. Csendes pihenő. Jólesik ebéd után a nyújtózkodás. Az egyik pok­róc alatt két kislány és ked­vencük, a baba is alszik. Néhány méterre egy tízsze- mélyes sátor előtt második osztályos fiúk kis kupacba öss'zehúzódva mesét olvas­nak. Ók a Fecske-raj. Cso­rna Alajos tanító bácsi di­csér, bírál és pontoz köz­ben. Egy pöttömnyi fekete fiúcska nagy könyvvel sza­lad felénk. A jó levegőn, a sok játék után mindenki éltes Látogatás a perecesi napközis táborban — Engem tessék meghall­gatni! — és már kezdi is. „Aztán a királyfi...”, és a kis Kúszó András, aki most végezte a másodikat, olyan szépen folytatja, hogy egész hallgatóság gyűlik körénk. — Aspiránsa az első hely­nek — jegyzi meg az idős tanító. — Kell ettől nagyobb di­csőség? Dicséret a tábor előtt, no és természetesen a jutalomcsokoláöé. r A domboldalon kis tábla jelzi: 9. raj. Csupa eleven fiú, szám szerint: huszon­egy. Rajvezetőjük Zentai Éva, ő a Nyíregyházi Ta­nárképző Főiskola harmad­éves matematika—kémia szakos hallgatója. Kéthetes pedagógiai gyakorlatát tölti tt — Nem a legkönnyebb ízekkel az apróságokkal. Az ílsö napokban szinte el- nent a hangom. Azt hit- ;em, könnyebb lesz. Most átom, mennyi türelmet igé­nyelnek a gyerekek. Éles sípszó hasítja félbe t beszélgetést. Vége a csen- ies pihenőnek. A sportpá- yán, mint a mellkas körül, gyülekezik a tábor apraja- i agy ja. Sportvetélkedő kez- iődik. önfeledt kacaj kíséri igy-egy apróság bukfencét. \z előbb még „néma” tá- aor hangja most újra mesz- ;zire száll. Kép, szöveg: Mécs'Ernő

Next

/
Thumbnails
Contents