Észak-Magyarország, 1972. július (28. évfolyam, 153-177. szám)

1972-07-27 / 175. szám

Javult a közlekedési marál A Belügyminisztériumban értékelték, hogyan alakult 1972 első felében a közúti közlekedés helyzete, illetve a balesetek száma. Ezzel kap­csolatban Ladvánszky Ká­roly ezredes, közlekedési csoportfőnök egyebek közt elmondotta: az első fél esz­tendőt alapvetően a ^pozití­vumok jellemzik. Elsősorban Budapesten nyugodtabb a közlekedés. Bizonyos javulás tapasztalható a közlekedési morálban is. A közlekedési csoportfő­nök előrebocsátotta, hogy az ev első felében tovább nö­vekedett a forgalom, fejlő­dőt a közúti közlekedés, 1971 azonos időszakához képest 4,4 százalékkal több gép­jármű vett részt a forgalom­ban. nását, összhangban a BTK módosításával a kiadást, de méginkább a bevonást a ren­delet szigorúbb feltételekhez köti. Előnyösen befolyásol­ták az első félévi helyzetet a fokozott rendőrségi ellen­őrzések. A KPM és a BM. az út­ügyi szervek és a tanácsok, a főhatóságok és a végre­hajtó szervek több átfogó forgalmi-szervezési intézke­dést hoztak, s ezzel jelentő­sen hozzájárultak a baleset- mentes közlekedéshez. Egyik legjelentősebb közlekedés­szervezési intézkedés az M 7-es út vasárnapi egyirá- nyúsítása volt. S bevezetése óta eltelt nyolc vasárnapon nem történt egyetlen halálos baleset sem. 1972 első hat hónapjában a személyi sérüléses baieset kevesebb volt. Örvendetes, hogy e balesetek minden mutatójában csökkenés ta­pasztalható —, beleértve a halálosakat is. A sérüléssel végződött összes baleset 10,7 százalékkal volt kevesebb, a halálos végű pedig 0,4 szá­zalékkal. Ladvánszky Károly a to­vábbiakban emlékeztetett ar­ra, hogy módosították a Büntető Törvénykönyvet A módosítás a közlekedés kö­rében elkövetett bűncselek­ményekre szigorúbb, ugyan­akkor differenciáltabb elbí­rálást ír elő. A szigorítás már az év első felében mint általános megelőző tényező jelentkezett. A belügyminisz­ter rendeletben szabályozta a gépjárművezetői engedé­lyek kiadását, illetve bevo­Ladvánszky Károly elmon­dotta még, hogy júliusban hétköznapokon általában 45 —50 személyi sérüléses köz­úti közlekedési baleset for­dult elő, a hétvégeken 60— 70 is. Hétközben 5—8 halá- láleset történt, ez a szám a hét végén csaknem megkét­szereződött. Miután a legne­hezebb időszak közlekedési szempontból általában a jú­lius és augusztus, egyöntetű kérés, hogy a következő hó­napban is fokozott óvatos­sággal közlekedjenek az autó­sok a motorosok, csakúgy, mint a gyalogosok. Szeptem­berben és októberben lesz­nek a nagy mezőgazdasági szállítások. Ebben az idő­szakban »rendkívül fontos, hogy a mezőgazdasági üze­mek, az állami gazdaságok, a téeszek fokozott figyelmet fordítsanak a közlekedési szabályok betartására. Az illetékes válaszol Június 9-ón lapunk szóvá tette, hogy a Borsodi Ven­dégül tóipari , Vállalat sátor­aljaújhelyi bisztrójában nem lehetett ételt kapni. Cik­künkre válaszolva a vállalat igazgatóhelyettese a követ­kezőket közölte: „A cikk alapján vizsgálatot rendel­tem el. melynek során meg­állapítást nyert, hogy a cikk­ben foglaltak minden vonat­kozásban megfelelnek a va­lóságnak. Etelek ugyan kap­hatók voltak az egységben, a felszolgáló azonban valót­lan módon tájékoztatta az étkezni kívánó vendégeket, de mulasztott az üzletvezető is, aki az egységben volt, de nem tartózkodott a vendegek körében. Ezért az üzlet ve­zetőjét igazgatói figyelmez­tetésben részesítettem azzal, hogy hasonló hiányosság ese­ten — mint munkájára al­kalmatlant — leváltom. A helytelenül eljáró felszol­gálót szintén igazgatói fi­gyelmeztetésben részesítet­tem, egyben kellő kioktatás­ban részesült a vendéggel való bánásmódot illetően. E döntésnél figyelembe vettem, hogy a felszolgáló nem ren­delkezik szakmai gyakorlat­tal, magatartását, a szakmai járatlanság enyhítette. Jelen levelemmel egyidejűleg in­tézkedtem, hogy hasonló eset a. sátoraljaújhelyi bisztróban ne fordulhasson elő. A cikk megjelenésével nyújtott se­gítséget ezúton is megköszö­nöm.” Tűzpróba az ózdi Centrum a Áruházban Szerdán, zárás előtt ne­gyedórával megszólaltak az ózdi.Centrum Áruház riasztó berendezései. A feltételezett tüzet egy visszahozott, hibás motorkerékpár okozta, amely feldőlt és a benzin kifolyt a tankból. Mindez az áruház műszaki osztályán történ t, ahol gumiabroncsok, hangle­mezek és más éghető anya­gok fogtak tüzet. A tűz át­terjedt az alagsori térségbe is, ahol nagy mennyiségű bú­tort raktároznak. Az áruház dolgozói azonnal megkezdték a mentési munkálatokat, s az állami tűzoltók 5. az ÖKÜ önkéntesei pedig 10 perc el­teltével szintén a helyszínre érkeztek. A gyakorlat kitű­nően sikerült. Még csak az idény köze­lién tartunk, de a saru, a szandál mintha eltűnt volna az üzletekből. Vagy mégsem? Végigjártunk jó néhány bol­tot és eipőszaküzJetet, és a következőket tapasztaltuk. A 40—41 és 42-es nagyság­ban, ami egyébként a leg­keresettebb méret, semmi­lyen választék nem találha­tó az említett lábbelikből. Nagy választók van a 43— 44 és 45-ös nagyságokból. Voltak olyan szaküzleteik, (például az Ádám cdpőbolt), ahol a polcokon az előbb említett kisebb számokból még szandált, vagy nyári cipőt sem találtunk. A nyár hivatalosan is szeptember 21-ig tart. Nem tudni te­hát, hogy a kereskedelem óvatosságának, vagy tényle­ges nyári lábbelihiánynak köszönhető, hogy a vevők­nek hosszú időt kell eltölte- niük azért, hogy az évszak­nak megfelelő cipőt vásá­rolhassanak. kolc közötti vasúti pályát. Ennek következtében a vo­natok 120—140 perces ké­séssel érkeztek céljukhoz. Az esti óráikban a Tiszai pá­lyaudvar forgalmi ügyelete arról tájékoztatta szerkesz­tőségünket, hogy az akadályt elhárították és a további vo­natok késés nélkül közle­kednek. Villámcsapás következté­ben kigyulladt a Gerely köz­ség közelében levő Rózsa- tanyán egy juhhodály. Ame- zőcsáti, a leninvárosi és a mezőkövesdi tűzoltóknak a tüzet sikerült eloltaniuk. Az anyagi kár így is jelentős. Tegnap, a kora délutáni órákban, a hatalmas felhő­szakadás Isaszeg közeiében elmosta a Budapest—Mis­A tegnap délutáni vihar­nak ismét két halálos és egy súlyos sérült áldozata volt megyénkben. Dédesitapol- csány és Mályinka határá­ban két férfit sújtott halál­ra a villám. Villámcsapás érte K. Jánostné 42 éves, hernádvécsei lakost is, akit a szikszói, majd onnan a Szentpóteri kapui megyei vezető kórházba szállítot­tak a mentőik. ilag Kölcsönös bizalom nélkül Kérdések, felelet uéikal agyszerű újfajta üdítőital [l jelent meg a miskolci boltokban. Vegyes gyü­mölcsből készüli, szénsavas, s, gyártói Oázis névre keresztel­ték. (A név nagyon ötletes, találó, nagy kár, hogy egyes boltokban, nem tudni, miért, «.rúzsnak emlegetik, akár a grape-fruitot „ilyen citrom ”- nak. Lehet, hogy az ánizst könnyebb kimondani, mint az oázist?) Az ital üvegének ku­pakjára rányomták az árát is: 3 forint. Nyomban cltakartáK kis papírlappal, s azon már 3,60 forint olvasható.-■ Vajon miért? Ha valóban 3,60, úgy miért három, és fordítva? . . . Vigyázzon egészségére, hir­deti a televízióban az egész­ségügyi felvilágosító műsor. Legutóbb a nyári táplálkozás helyességét mutatta be animá­ciós' film segítségével. A kis- film. szereplője helyesen táp­lálkozott, s a műsor végén egy hatalmas vasszöget nyelt le. s emésztett meg. A mondannó bizonyára az,. hogy aki helye­sen táplálkozik, az a vasszöget is lenyelheti. De kérem, szé­pen, mit tegyen, áld nem vas­szöget, hanem olcsóbb paradi­csomot, paprikát, meg az esti érákban joghurtot, gyümölcsöt szeretne enni, s azt megelőző­en venni ? (b) Vásárhelyi kerámiák A nagy múltú hódmezővásárhelyi kerámiakészífes hagyomá­nyainak egyik őrzője Mónus Sándor népi iparművész, a Nép művészeti Szövetkezet tagja. Tájjellegű népművészeti tár­gyai eljutnak országszerte és külföldre. Több dcl-alföldi iskola kerámia szakkörét patronálja, tanítja a fiatalokat az ősi mestersége. A képek Mónus Sándort hódmezővásárhelyi műhelyében ábrázolják. InneK-om Tizennyolc esztendő múl­tán leltek rá hegymászók a perui Andokban annak a re­pülőgépnek a roncsaira, amely 1954. november Id­án, fedélzetón 23 személlyel lezuhant egy viharban. Négy bányász vesztette életét a raj na-vesztfáliai Siersdorf bányájában, ami­kor egy aknában több mé­teres mélység fölött elsza­kadt felvonójuk kötele. A lágy víz fogyasztása ha­lálos kimenetelű szívniegbe- tegedések forrása lehet — ál­lapítja meg angol szakem­berek kedden közzétett ta­nulmánya. Az ásványi anya­gokban gazdag kemény víz ezzel szemben védelmet je­lent a szívbajjal szemben — állílják a brit orvosok. tHr hogy azért szóltunk, L utána megfogja, és leviP Ez a hang és visellíXviI már annyira bántott, szó nélkül kiváltottál/" könyveket (sajnos), s hagytam a könyvtárat a hogy többé nem teszel! oda a lábam. Ez üggyel kapcsolí több gondolat is fogla tat. Vajon egy 15x14 c retikülben, s egyáltalán retikülben hány könyve hét ellopni? Kölcsönös’ zalom nélkül van-e éri az egésznek? Ha a kön; vezetői, dolgozói nem b az olvasókban — mint i esetemben —, hogyan el kolhatják a könyvtár Iá 1 , tóit, hogy minden irat^ he pénzüket és értéküket zák egy számukra vajti_ gén ruhatárosra? tA kc Bodnár Sar(,:^e , Lu 1 Mislhökéni Dessewffy u. f!®*1 1 ; hazái Az új megyei könyvtár I emeleti kölcsönző termébe igyekeztem. Vállamon egy retikül volt. A ruhatárból egy hölgy utánam szólt, hogy a táskát ott kell hagynom. A rétijéül t is? — kérdeztem meglepődve. Azt talán még­sem — gondoltam hiszen mi sem természetesebb mini hogy — akár a férfiak az irattárcájukat— az igazolvá­nyomat, pénzemet és egyéb értékeimet tartalmazó reti- kült magammal viszem. Ám, mint kiderült, ez korántsem olyan természetes. Válogatás Jtözben a könyvtár két dol­gozója rámszólt, hogy a re- tikülnek a ruhatárban a he­lye! Próbáltam érvelni, s miután nem válaszoltak, to­vább válogattam, arra gon­dolva, hogy ha már úgyis felhoztam a retikült, most már mindegy. Később azon- bap az egyik könyvtári dol­gozó sértő hangon nekem tá­madt: — Nem gondolja, / f>tést. művészet A mai A HURKOLÖirARBANÓKérfí, 'Sértés Az Ipari Művészet !-®seke . szakfolyóirat legutóbbi >nj>s ( mában igen jelentős HÓ ki foglal el a tervezőm’ 'hzetk nek a hurkolóiparban "SValai , lőtt szerepe. Az ebben L óllap makörben tartott anké1- orsa vezető előadását és a '’átok zászólások nagyobb ^Uek olvashatjuk a lapban. *®seke leintettél a kötött te* oknak ; nak ruházkodásunkba: ök a ; foglalt helyére, a ^bbfe-i nagyközönségnek is im J1< dekes. ny a P]ag ti JUBILEUM da az PERECESEN :eti h A perecest szabad tél ®6y tékok 35. jubileumi ía®ára sógét július 30-án. va’Jóseke rendezik meg a bányá^ , ifjúsági termében. A <L®K ■ fél hatkor kezdődő ün! 'bdata gén emléklapokat adr>^^^1 majd a Molnár Béla I gi és Üttörőház mutítp^ ; műsorát. k _ , SZAKEMBEREK A Lenin Kohászati ] idén 285 most végzett! munkástanuló jelenti] várja. 58 fiatallal tail nyi szerződést is köti] már jelezték érke2! azok a közép- és feA He iskolát végzett szak ép i.s. akiket Ugyancsak f‘íszöv dós köt az LKM-heZ;lök fc U’ej; £ KÉT ŰJ MOZDONV^ Véle A Tiszai Vegyiko4kj ban megnövekedtek ájrn-és u rozási feladatok. E4sz^ ., gyár az év végéig két feli. jjj lóerős mozdonyt váHtatkoj kombináton belüli syí6’ij$s munka zavartalan W Paf lítására. [amj £ , vez, MEGLÁTOGATJÁK N. he AZ ÚTTÖRŐ- )etek. ÉS ÉPÍTŐTÁBOROM eg.vén Jl* dán Még javában tart .’feféW, . idő, s a fiatalok száí-gg^ Lik idejüket útlörö-iftobte építőtáborban. A KI a zetők egész nyáron ’jóban rasen látogatják a Pasty., kai, beszélgetnek a %otke: kai munkájukról, ^énj problémáikról. Ma, ;r)sk 27-én a törökbálinti Síelek tábort látogatják megyei KISZ-bizottsW naj katársai, s beszélgef’Lnern ott dolgozó borsodi id< kai. ii« ho; j ELŐADÁS l A SZAKEMBEREKNEK ? s Ma, július 27-cn, délutát ) fel 3 órai kezdettel Miskol i con, a MTESZ-székliázban í •» polgári védelem építőipar a feladatai eímmel előad á: S hangzik el. Az előadáson i £ városrendezéssel, városter. i> vezessél foglalkozó szakéin ^ berek, üzemi törzsparanes- i> nokok, beruházási osztály- ’ vezetők, vállalatvezetők, va j lamint a megyei, járási ét !» városi tanácsok építési é s közlekedési osztályvezető ■* vesznek részt. I KÍSÉRLETI j ROBBANTÁSOK ? A Borsodi Szénbányái 3 robbantásvállalkozási cső j; portja kísérleteket folytat i az ömtözőcsato-mák robban­* fással történő iszaptalanítá­> sára. A Szikszó—Ongia—Her- !> nádnémeti háromszögber J folytatott kísérletek jó ered­> menyeket hoztak. Ha ez a: j eljárás beválik, olcsóbb les; !> a hagyományosnál. I BALESETVÉDELEM !j Az ÖKÜ-ben egyi’e na­> gyobb gondot fordítanak < f bal.astvedel mi oktatásra. A; > idén először alkalmazzák i i biztonságtechnikai vizsgák­nál a gépi vizsgáztatást. Eb­* ben az évben már közel ezei > dolgozó vizsgázott, s év vé­> gé-ig még 800-an válaszolna! ‘ a „vizs-gáztató gép” kérdé- » sei re. I JUTALOMÜD ÜLÉS * > A Miskolci Bányaüzen- l KlSZ-bizo-ttsága a kiemelke­> dő munkát végző KISZ- ’ eseket különféle erkölcsi éf > anyagi elismerésben részesí- J ti. Július 31-től augusztus , 7-ig 30 KISZ-titkár és aktív? ’ üdülhet jutalomból a Bala- ! ton pariján. j Iiföiárás~_ * Várható időjárás ma cs- . tig: felhőátvonulások, több- ' felé záporesővel, keleten zi- \ vatarral. Megerősödő észak­nyugati szél. Keleten mér­séklődik a hőmérséklet. Vár­ható legmagasabb nappali hőmérséklet 2t! fok körül. J ÚSZAK-MAGYAKORSZÁG — A Magyar Szocialista M^títan I, Borsod megyei Bizotteágának lapja. Főszerkesztő: WIRTItjésjs«. > Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 15. Központ: * i 35-380, 36-570. Titkárság: 16-886. Gazdaságpolitikai rovat: 16-^. "V > rovat: 16-078, Belpolitikai rovat: 16-450. Kultúrrovat: 16-0Ó'"‘Ot ] rovat: 16-040. Munkáslevelezés, panas/.ügyek: 16-046. Kiadja megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. kiadó: VMRES MIHÁLY. Telefon: 36-131. HirdetésfelvéteL cjá, ^ Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar ’ fjzctliető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél Az *íT h^L díia egy hónapra -20 forint. Index: 25 655. Készült a Borsodi * ban. Felelős vez.: SZEMLS ISTVÁN. ^ ‘ f ttlQ Ügyeletes Niitss saru S“0ok és szán«

Next

/
Thumbnails
Contents