Észak-Magyarország, 1972. július (28. évfolyam, 153-177. szám)
1972-07-20 / 169. szám
NAPI POSTÁNKBÓL Megszűnik a v ízhiány Napok óta bosszankodunk, mert a Szentpéteri kapuban levő Katowice utcai bérházakban vízhiány van. Munkából hazamenet nem tudunk megmosakodni, vagy egy pohár vizet inni, de főzni, mosni sem lehet víz nélkül. A csapból legjobb esetben folyik egy pár csepp, de ez szinte semmit sem jelent. Sürgős intézkedést kérünk a vízmüvektől. Jasusa Pál Miskolc, Katowice u. -15. meváltására, ami a. nagy melegben nem valami kellemes, és a kiállítás megtekintésére is kevesebb idő jut így. Jó lenne, ha nemcsak az ablaknál, de ajtó előtt is árusítanának belépőjegyet. K. I. Miskolc Szüntessék meg az áramkieséseket! A Miskolci Vízmüvek, Fürdők és Csatornázási Vállalat főmérnöke, Piukovícs József válaszol: „A karszt- forrásokból sajnos, már nem tudjuk megtölteni az avasi és a telemvári medencéket, ezért, hogy a vízszolgáltatásban fennakadás ne legyen, a Borsodi Regionális Vízműtől kertünk vízpótlási. Szerettük volna ezt elkerülni, mert ez a viz más ízű, mint amit a miskolciak megszoktak és az elmúlt évben emiatt sok reklamálás volt. Az elmúlt év ugyanezen időszakához viszonyítva 500 köbméterrel több vizet termelünk, de a nagy kánikulában ez is kevés. A Borsodi Regionális Vízműtől beérkező vízmennyiséggel már a napokban biztosítva lesz a berházak vízellátása.” Ne csak a pénztárnál.. Négy éve élünk Felsővadászon. Itt kultúraigényünk elsősorban a televízióra, a rádióra, olvasásra épül. Az első kettőt természetesen csak akkor élvezhetjük, ha áram is van hozzá. Ezt azonban az utóbbi időkben eg£re gyakrabban és hosszabb időre megvonják tőlünk. Bosz- szantó, kellemetlen helyzetet teremt az ÉMÁSZ, mert nemcsak a szórakozástól foszt meg bennünket, de áram híján a hűtőgép is használhatatlan, megromlik az étel, nem tudunk vasalni, mosni, takarítani, de még vizet, inni sem. Érthetetlen előttünk a mind gyakoribb áramkiesés. hiszen 20 kilométeres körzetben sehol sem látni, hogy vezetéket építenének, villanyszerelők dolgoznának. Takarékosságról nem lehet szó, hiszen fényes nappal néha órákig ég a villany a községben. Hogyan legyen megelégedve a vidéki élettel egy ide került értelmiségi, ha a már eleve hátrányosabb környezetét még sorozatos áramszünetekkel is megkeserítik? Dr. Kardos János körzeti orvos Felsővadász Nagyon sok érdekes látnivalót nyújt a sportcsarnokban nyílt kiállítás, s bizonyára sokan kíváncsiak is rá. Akik nappal dolgoznak, csak délután, munka után tudnak ide eljutni. Éppen ezért a délutáni és esti órákban már a bejáratnál, illetve a jegyváltásnál nagy a tumultus, kezdődik a bosszankodás. Sorban állva, hosszú ideig kell várakozni a belépőjegy Lehetetlen már itt közlekedni Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a drága jó férj, édesapa, nagyapa, após és rokon HEJCZEI TÓTH ANDRÁS szobafestő életének 61. évében, hosz- 6zu szenvedés után elhunyt. Temetése július 21-én, pénteken délután 4 órakor, a Törköly ősi temető ravatalozójából. A gyászoló család Nagyon rossz állapotban van a Miskolc, 1. Martintelepen levő Bornemissza utcán az úttest, ügyes gépkocsivezető az, aki itt tengelytörés nélkül viegússza. Márpedig nagyon sokan közlekednek erre gépkocsival, hiszen jobbra és balra több utca is nyílik. Az itt lakóknak hasa kell szállíttatni a téli tüzelőt. ha este későn akarnak hazajönni, amikor már nincsen autóbuszjárat, taxit kell igénybe venni, A gépkocsivezetők azonban, ha meghallják, hogy erre a környékre kell jönni, nem is vállalják a fuvart. Igazuk van. Az úttesten egymást érik a gödrök. szinte kikerülni is lehetetlen őket. Eső után, ha a Az OGV vállalja korszerű padlóburkolatok készítését és .fektetését Budapesten és vidéken egyaránt. PAX.MATEP fáltól-falig szőnyegpadló modern lakásokba, reprezentatív helyiségekbe, irodákba. Márványos vagy csúszásgátló gumipadló konyliába, fürdőszobába, lépcsőkre. Banol M gumialátétes mozaikparketta Érdeklődésére ajánlatot küldünk. f ORSZÁGOS GUMIIPARI VÁLLALAT OGV Budapesti Palma Gumigyár Szolgáltató és Továbbfeldolgozó Üzem, Budapest, IX., Drégely u. 11. Telefon: 134-356. gödrök megtelnek vízzel, a gépkocsik a járdára is felcsapják a sáros, szennyes lét, úgy, hogy még gyalogosan sem tanácsos erre járni. Nem azt kérjük, hogy aszfaltozzák le az utat (ezt már megtették, de a minősége minősíthetetlen!), csak azt, hogy legalább ezeket a göd- ■ röket mielőbb tömjék be. K. J.-né Miskolc líías ember ne utazzon! 14 évet betöltött kislányok részére még van fonó-szövö szakmára ipari tanuló szerződtetési lehetőségünk. Kérésre részletes tájékoztatást küldünk. Levélcímünk: Pamuttextilmüvek központi gyára, személyzeti osztály, Budapest 112., pf. 11. A R.-A.-Z, megyei Talajerő- gazdálkodási Vállalat felvesz: gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírót. Jelentkezni lehet Miskolc, Baross Gábor u. 13—15. sz. alatt. Irattári munkában jártas nyugdíjas dolgozót irattárosnak azonnal felvesz a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalat. Jelentkezés a vállalat munkaügyi csoportjánál, Miskolc, Bajcsy-Zsi- linszky u. 15. Továbbá 1 gépészmérnököt. J lentkezni lehet személyest vagy írásban önéletrajzzal, j Intézet igazgatójánál. SajoszeP péter, Béke tér 2. sz. te A Kőfaragó és Epületszobrász- ipari Vállalat felvesz: kőműveseket, burkoló szakmunkásokat és segédmunkásokat a budapesti Metró és lakásépítkezésekhez. Egy even belül átképezzük gránit és márvány burkolatok helyezésének végzésére. Munkás- szállást. ctke/est önköltségi áron. ha/autazáfii költséget a fennálló rendeletek értelmében térítjük. Jelentkezes: Kő: ara go es ’'piilet.- szobrászipari Vállalat. Budapest, V., Báthori u. 12.. III. em. 8., mun kacrö-gazdálkodás. A Nagymiskolci Állami Gazdaság gyömrőpusztai üzemegysége azonnali belépéssel alkalmaz jogosítvánnyal rendelkező traktorost, tehergépkocsivezetőt, es egy autómotor-szerelőt. Fizetés teljesítménybérezés alapján, rfm: Sajólád: Telefon: Sajó- lád 6. A 103. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet alkalmaz egyetemi, vagy főiskolai végzettségű l magyar és 1 történelem szakost. Mely fájdalommal tudat-j juk, hogy a legdrágább j édesanya, anyós, nagyinál ma, dédanya, testvér, lee-j resztmama és jó szomszéd ozv. VENGLOVECZ JANOSNÉ Csehovics Erzsébet életének 82. évében, hosszúj betegség után, csendesen elhunyt. Temetése 1972, jú* 0/ i\ lius 20-án du. fél 2-kor, Törkölyösi temetőből, í Szent József temetőben. A gyászoló családj-J Érettségivel, kohász- Velorex 350-es. fel- Nagyon szép meny- technikusig oklevéllel újítva. 8000 Ft-ért el- asszony) ruhák erkez- rendclkező nő gyógy- adó. S/.abo Lajos u. 49. tek. olcsó áron. Menyszertárban elhelyez- — —--------------asszonyiruha-kölk edne. Leveleket ,,To- Eres, parkettás • szó- csónzö vállalat. Misvabbtanulas” jeligere a Da-___konyha, f spajz golc. Zsolcai kapu 12. m iskolci hirdetőbe ké- gyermektelen házas- száni. Vásárcsarnokkai rek. Betonasztalos párnak azonnal albér- szemt>en.' leibe kiadó. Árnyas u. ----------------------------------------é s épület- 2. Papírgyár mclletl. Ir-szcttcr, 6 hónapos szakmunkás ----------M ély fájdalommal tudat' juk mindazokkal, akik is' merték es szerették, hogy BERES ERZSÉBET és VARGA JOLÁN elhunytak. Hamv aszta-’ utáni buosúztatásuk és temetésük .július 22-én-' szombaton délelőtt fél ti órakor, a vasgyári Faxból•] Gyászoló testvérei!»; _____________________J e S i v h (1 h T k v 16 éves szakmai gya- Gyermektelen, értei- nona u. 6. szuka gazdáját keresi. korlattal és mesterié- miségi házaspár üres véllel állást változtat- albérleti szobát keres, 14_én 39 órakor a r.a. Ajánlatokat ,,Fa- fürdőszoba-haszna- szikszói turulnál íelej- ipari szakmunkás” jel- lattal. „Központi fu- rPf,kiiit igére a miskolci hir- tes előnyben” jeligere Megtalálója'7 a benne detőbe. _________________a_______kjadoba^_____levő pénzt megtarlG yőri kapui 2 szó- haJ^a;, egyebeket Üj kétszámyú bejárali ajtó. hasznait vil- pás.* összkomfortos la- személyazonossági iga lanyóra-szekrény ju- kás eladó. Érdeklődök dívány tulajdonosá- tanyosan eladók. K.t*us- mj éves garancia előtt” risk küldje vissza, pér J. u. 10. (Vago- jeligére a kiadóba ír- Kedves emlékről van _______________ janak. 2ÉÉ:_______________________ A gjmemütartó, Mély fájdalommal tudat'» juk. hogy szeretett gyermß'* künk ifj. KRISTÓF GYULA pssut) életenek 14. évében, trá' úr iv gtkus hirtelenséggel el'! és a hunyt. Temetése július Sfl-r Nej án délután fél 4 orakor. *lr ma. Szent Anna temető ravá'úi. 12, talozc jábol. pdiak A gyászoló család : magi Járni. zk x Új. dió, es háromajtós Miskolc, belvárosban Tanár pótvizsgára . 0 naevméretű ecvszo- előkészítést vállal. Te— fdtr?aí:ekhaasSZutca' it *>& félkomfortos- délután 4. ajtó kásomat nagy-buda- 17 órától. pestire cserélném Ér- csinos, barna. 175 Príma szabaszasztal tesitest Jóba, Buda- nlagas szakmunkás ke- XV., latika u. 5., reel azt a jólelkü barcirnre kérek. na asszonyt házasság js lenn KÖSZÖNETNYTLVANTTAS-’Sochtj Ezúton mondunk köszö'óek. netet mindazoknak, akíKpcrű drága jó férjem és édesapánk. Borsodi János el' vesztése miatti fajdal' munkban velünk együtt' éreztek, temetésén megj^' leniek, sírjára virágot hoZ' lak. A gyászoló család ŐeiK-.b '• Kr 1 kuli . -2.2( Ne 22a) e^olat u.a i Ítél. Értesítjük kedves vendégeinket, íiogv a mezőkövesdi ^tőfi M'uv f-s n . *nu; Miticiej Luöü;r 3, ^ nfrai '%-li l'e8yh ,,13.0a létöl dala 'er,yel nból ddOI)! Jkaia sa c c- 20. kön.y '8. v i: A 21.3: este uman qyóqy fürdőrész , a sk-,| . 138 f. év jűlins 24-—-szeptember 1-ig karbantartási munkák miatt nem üzemel. Ez alatt az idő alatt r'Poi ‘hóijö in ez n. ' ■ a féi ukózl i>s .;e; meg ataloi 28: i ‘óra. Be eS?U\ éne T . T\ üélos oérlei ény 'Úrad a szabad strand és az esti fürdő zavar- oz talanula vendégek rendelkezésére Borsod megyei Vízmüvek-ke: at\ £ iszlám 0 és Bo: és 'éle l 5 J'ban 'fi- i tiokn Az !ven 3 áss 4r li'e ■ h let. I Az elmúlt napokban igazi nyári idő. kánikula szerzett örömet a strandolóknak. A munka, különösen meleg munkahelyeken dolgozóknak azonban ilyenkor kétszeresen nehéz. Fáradtabbak, ingerlékenyebbek. Aki mindehhez még szeszesitalt is fogyaszt, bizony, könnyen elveti a sulykot. Tegnap, a villamoson egy ilyen Utas ember rendezett botrányt. Hangoskodott, goromba volt az ellenőrhöz. Tanúkat toborzott az utasok közül ahhoz, hogy vele jogtalanul jártak el. Kn, mint utas, sajnos, már másodízben vagyok kénytelen végigszenvedni ilyen jelenetet. Jó lenne, ha megkímélnék a munkából fáradtan hazatérő utasokat az ilyen „ingyen cirkusztól”, és már fel sem engednék szállni, vagy az első állomáson leszállítanák az ittas, kötekedő embereket Cs. G. Miskolc