Észak-Magyarország, 1972. július (28. évfolyam, 153-177. szám)

1972-07-16 / 166. szám

mb$C. a baranyai határt A Mecsek ' vidékén szom­baton folytatódott az immár öt napja tartó esőzés és a csapadék mennyisége eddig nem tapasztalt rekordszintet ért ed: alig száz óra alatt csaknem kétszáz milliméter - nyi eső zúdult erre a terü­letre. Az elmúlt napokban veszélyesen megduzzadt ba­ranyai patakokon szerencsé­re levonulóban van az ár­hullám. A Karásicán azon­ban még szombaton is meg­feszített erővel védekeztek. A Drávába ömlő vízfolyás most az országim tár közelé­ben vált veszélyessé,, ahol a víz "a maximumot megha­ladva, több helyen átlépte a magasított védővonalat, sőt, egy helyen mintegy húsz méter szélességű szakadás is történt. Az itt fekvő 111 ócska és Lapáncsa községeket köz­vetlen veszély ugyan nem fe­nyegeti, viszont jelentős me­zőgazdasági terület került víz alá. A vízügyi dolgozók most a kiöntések lokalizálásán munkálkodnak, nehogy a ma­gyar részről a mélyebben fekvő jugoszláv területre ömöljön, mivel ott már la­kótelepülésekben is kárt okozna. A nagy esőzések és kiön­tések következtében több ezer holdnyi szántó, rét, le­gelő, erdő került víz alá Baranyában. A határ elszo­morító képet .mutat: valósá­gos iszaptenger borítja a ve­téseket. A lehengerelt kalá­szokat sok helyen nem lehet géppel betakarítani. Baranyá­ban legalább tíz év óta nem kellett kézzel aratni, most viszont erre is szükség lesz. Tetemes károk keletkeztek a híres baranyai őszibaracko­sokban is. A szélviharok nyomán valóságos gyümölcs- szőnyeg borítja a fák alját. d’tiwls szabályai Figyelemre méltó röplapot adott ki a napokban a Bor­sod megyei Kc-ndör-íőkapi- tá.nyság. Ebben tájékoztatja a lakosságot, hogy milyen szabályokat tartsanak be a folyókon, mesterséges és ter­mészetes tavakon, egyszóval a nyilt vizeken. Tilos fürdeni a hajók köz­lekedésére kijelölt, hajóút- ban, hidak, zsilipek, vízkivé­tel! müvek, vízijármű-kira- kók és kikötők, valamint komp- és 'révátkelő-helyek. 100 méteres körzetében. Ugyancsak tilos fürdeni az elhagyott vagy még művelés alatt álló kavicsbányák víz­területén is. Azt talán nem is kell hangsúlyozni, hogy a •fürdést tiltó táblák vizein sem szabad fürdeni. Megszívlelendő tilalmak ezek, hiszen a szabályok be nem tartása, a könnyíjlmüs- ködés tavaly 34 tragédiát okozott Borsod megyében. Jó, ha betartjuk a kánikulai napokban is, hogy tilos víz­be ugrani menetben levő ví­zijárműről, hajóutat, fürdő­helyet vagy versenypályát jelző bolyáról, ismeretlen vízterületek partjairól. Hűtőházi kooperáció A borsodi AGROKONZUM és a Miskolci Hűtőház na­gyon hasznos, kölcsönös elő­nyökön alapuló együttműkö­dési szerződést kötött. A hű- töház hamarosan nagy mennyiségben kezdi gyárta­ni — főleg exportcélokra — a sok külföldi országban közkedvelt „pomes frites”- nek nevezett, félig sült, mélyhűtött burgonyahasábot. Ezt konyhakész állapotban árusítják, s rövid néhány perc alatt zsírban vagy olajban sült burgonyaköret készíthető belőle. Az AGROKONZUM vásá­rolja fel és tárolja, majd szállítja a napi gyártáshoz szükséges burgonyamennyi­séget a hűtőháznak. Szimmetria Laczó József felvétele Ügyeletes riporterünk jelenti: Vevőként a vásáron Egyre több látogatója van a miskolci sportcsarnokiban az idei helyiipari termékbe­mutatónak és . vásárnak. Szombaton talán az egri AGPJA Bútorgyár neo-ba- rokk és barokk garnitúrájá­nak volt legtöbb csodálója. Am folyamatosan állt a sor a Tiszalpki Vegyesipari Vál­lalat hétvégi faháza előtt, és valószínű, nemcsak azért, mert ott kinn, a sportcsar­nok előtt még nem kell be­lépőjegy a szemlélődéshez. Gyűltek a szavazólapok a papirdobozokba. Ezek alap­ján dől el, melyik cég kap­ja a közönség diját. Ottjár- tunkkor nagy sikere volt a Bodrogkeresztúri Kerámia­ipari Szövetkezet gyönyörű vázáinak, tálainak, virágtar­tóinak és díszcserepeinek. Tucatnyi néző is állt a pom­pás bemutató előtt. — 170 forint? — mutatott egy asszony a szép padló­vázára. T- Nem. A sorszáma ... Bizony, csak nézői, s nem vásárlói leheltünk az ízléses portékának, amelyből nem sok kerül egyébként sem a hazai piacra. A kiállítás ren­dezői szerint ezért is hiá­nyoznak az árak a kiállított termékek 99 százalékáról. Meg hát a BNV-n is így van1 (?!)... „Mitől vásár hát?” — kérdezgették a né­zel öd ők. Eladni ugyanis alig adnak el valamit a csarnok­ban. Leköszön a gyűjtőkin T 'öbb mint 65 éven át hordta magánrftúzeu- mába a különféle minden­napos tárgyakat, vendég­lőkből /és szállodákból 'Vil­helm Thelen, a gyűjtök ko­ronázatlan királya. A Düs­seldorf melletti Lin toriból származó férfi mindent gyűjtött és most „lemon­dása” előestéjén számve­tést készített. Egyebek kö­zött 50 ezer söröspohár­alátét, ,50 ezer üvegcímke, 4 ezer s'örcseppfogó, 3 ezer darab csomagolt kockacu­kor, 3000 pohár, 4000 sörös* krigli, 1000 étlap, 3000 akt- fén.ykép, 40 ezer képes le­velezőlap éíj 14 ezer bé­lyeg akad tarkabarka kol­lekciójában. Terve az, hogy egy közhasznú alapítvány gondjaira bízza a sok hol­mit, mert meg van győ­ződve arról, hogy kincseit „az embereknek továbbra is látniuk kell”. A 82 éves Tliclcn „egyéb­ként asztalosmester és hír­neve nem mai keletű: már hanglemezen is szerepelt, filmet is készítettek róla, különféle arany és ezüst kitüntetésekben részesítet­ték. Ea kásának múzeum­szobája előtt falra szegezett tábla öllik a látogató sze­mébe, a következő felirat­tal: „Itt dolgozik Wilhelm Thelen híres gyűjteményén az utókornak, és arra kéri a vendégeket, hogy munká­jában ne zavarják.” Új benzinkút kis forgatom e&kssi Autóra várók, figyelem! A Mezőesáti járási Pártbi­zottság július 17-én, hétfőn értekezletet tart a pártalap- szervezetek 1 titkárai részére. Többek között előadás hang­zik el A kollektív vezetés érvényesülése és gyakorlata a pártvezetósé'gektoen cím­mel. Szó lesz a tanácskozá­son a termelőszövetkezetek­ben folyó személyzeti mun­káiról és a második félévi munkaterv készítésével kap­csolatos feladatokról is. Az előadásokat vita követi. A miskolci népművészeti bolt eláirqsítóhelyón a palóc térítőkből fogyott eddig a legtöbb, bizonnyal sokan szavaznak is ugyanerre. A Miskolci Háziipari Szövetke­zet eladóheiyón a gyermek- pulóvereit kelendőek. • Szó, ami szó, egyelőre még tippelni is nehéz! kova ke­rül a közönség díja? Összeütközött szombaton délután 5 óra után egy Tra­bant személygépkocsi és egy motorkerékpáros Miskolcon; íC Földel Ferenc Gimnázium sarkánál. A motorkerékpár vezetőjét, G„ M. 31 éves, miskolci lakost májrepedés­sel, nyílt crxmbceon t töréssel és bordatöréssel szállította a mentő a baleseti sebészetre. Sok dolga volt tegnap a tűzoltóknak. 11 óra után Ti- szakarádra, a hercegkúti tsz. földjére riasztották őket, ahol a tőzeg égett egy búza­tábla közepén. A gabonát a tűz körű lszán fásával mentet-- téli meg. Később Györgytar- ióra kellett sietni, ahol sás­boglyák égtek. Délután 3 óra előtt pedig' Legyesbé- nyén volt tűz. amely gyer­mekjátékból ' keletkezett 16 óra 29 perckor a tűzoltók egy vízbe fulladt ember keresé­sére indultak a Hámori-tó­hoz. Cigándon az ÁFOR az év elejen olyan új - benzinkutat • építtetett és helyezett üzem­be, amely akármelyik nagy­városnak is megfelelne. Szép, rendezett a benzinkút kör­nyéke is, sőt előtte egy da­rabon az ut is. Mégis Bállá István, kútkezelő arról pa­naszkodik, hogy igen gyenge a forgalom. Huszonnégyórás szolgálata alatt példáu)' 615 forint áru benzint adott eh Ennek pedig az az oka, hogy a környéken mindenütt rosszak az utak, annyira rosszak, hogy az- autósok ha csak egy mód van rá — elkerülik ezt.a vidéket Mint a benzinkút kezelője elmon­dotta; ha a két cigándi ter­melőszövetkezet erő- és munkagépeihez nem innen hordaná a gázolajat, az új létesítménynek szinte semmi forgalma nem yolna. Hiszen ugyanazon a napán —. első­sorban a kombájnok részére — 2700 liter gázolajat vittpk el az üzemanyagtöltő állo­másról. fe 1 k m mm»' Mi örülünk mindennek, amely gazdagítja megyénket, javítja, bővíti a szolgálta­tást. így ennak az ü.i üzem­anyagtöltő állomásnak is. örömünk azonban nem za- zartalan. ha arra gondolunk. hogy a több millió forint költséggel felépített szolgál­tató létesítmény jelenleg — és ismerve * az útviszonyokat —, de még a jövőben is vi­szonylag sokáig szinte , ki­használatlan. ? Lapzártáig az alábbi sorszámokig elégítették ki a gépkocsi- »igényeket (illetve értesítették a kocsik megérkezéséről ! ^leendő tulajdonosokat): T M/ Trabant Limousine 40748 Trabant Kombi 5262' Trabant Hycomat 810 Wartburg Limousine 18066 Wartburg de Luxe 14199 Wartburg de Luxe tolótetős 388 Wartburg Tourist 1900 Skoda S—100 29102 Skoda Kupé 65 Moszkvics 29148 Moszkvics Kombi 420 Polski FIAT 1300 8275 Polski FIAT 1500 3242 Zaporozsec 4547 Zsiguli (Budapesten) 13819 Zsiguli (Debrecenben) 7929 XX DOLGOZNAK AZ AKAfOGEPEK HORDOZHATÓ CSEREPKÁLYHAK Szombaton a három-négy­napos 'kényszerszünet után folytatódott az aratás azokon a területeken, ahol a napsü­tés .és a szél járás felszárítot­ta á gabonatáblákat. A kom­bájnok mindenhol zavarta­lanul indultak, a központi ja­vítószolgálat ugyanis az eső­zések miatti állás idején jó munkát végzett. A Mezőgép Tröszt 22 . vál­lalata reggel 7-től este 7 óráig ügyéletet tart. Hatfajta hordozható cS<j' répkályhát gyárt és -kínál e!' adásra a Borsod megyei ÉB1' tőanyagipari Vállalat sári15' pataki cserépkályha gyára- ” legolcsóbb típus 1400 forinj' ba, a legdrágább 2040 forint ba kerül. HÁROMSZOROS VOLT A JELENTKEZÉS AZ ÜDÜLÖK ÉRDEKEBEN A Mezőkövesd és Vidéke Általános Fogyasztási és Ér­tékesítési Szövetkezet Zsóri- fürdői éttermében a hagyo­mányos felszolgálás mellett a vendégek kívánságára be­vezették az önkiszolgáló rendszert. Üj kezdeménye­zésnek számít az is, hogy a panziószolgáltatás keretében naponta mintegy 200 üdülő étkeztetéséről gondoskodik az áfész. Szeptemberben Miskolc0»; a Kossuth Gimnáziumban e> Tokajban, a- Tokaji Fere» Gimnáziumban indítani középszintű ’ óvónókép»01 szakközépiskolát. Az új isk°; latípusnak nagy sikere voi ■ háromszor annyian jelen'" keztek, mint amennyit fe‘1 vehettek; így a legalkalnOT sabb fiatalokat vehették az első osztályba. HONISMERET GYERMEK­FOGLALKOZTATAS Július 18-án, délelőtt 9 órá­tól a gyermekfoglalkoztatás során Dupla, vagy semmi íejtörőjátékot rendeznek a napközis gyerekeknek. A ve­télkedőt a miskolci Gárdo­nyi Géza Művelődési Házban tartják. DIVATBEMUTATÓ • Július 24-én 20 órakor a miskolci Centrum Áruház fürdőruha es nyári ruha di­vatbemutatójára kerül sor a SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatósága Borsod me­gyei Igazgatóságának római udvarán. Közreműködik az Emese együttes. VIRÁG­KIÁLLÍTÁS A Miskolci Kertészeti Vál­lalat önálló virágkiállítást rendez az V. miskolci helyi- ipari termékkiállítás és vá­sár ideje alatt a miskolci sportcsarnok főbejáratánál, ahol ízelítőt kaphatunk a modern lakásdíszítésből, a cserepes és vágott virág- kompozíciókat láthatunk. Az Ady Endre Művelőd6' si Házban folytatódnak ? honismereti sorozat előadni ,sai. A következő rendelj vényt július 19-én 18 őr» kezdettel tartják, s ezen *?' Szabó Béla tárt előadást G0, römböiyröl. Útfelújítás TISZALAD ANYBATí 2 VEI 1.7 millió forintot fordít a! idén útfelújításra a Tiszai»' dányi községi Tanács. Jut /; pénzből a társközség, He.i°'; kürt útjainak felújítására >5, Az utak fele már elkészül? bár az utat korszerűsítő brj' gád mezőcsáti és ároktői k°J telezettségei miatt a vártná1 lassabban halad a munka. KIVÁLÓ DOLGOZOK ‘ A KISZ KB országos szak' dolgozat-pályázatán első, má' sodik helyezést elért FilePj Gyulát, Polencsik Józsefet eí Gergely Györgyöt a vállal»1 kiváló dolgozója kitüntetési ben részesítette az Ózdi K°' hászati Üzemek. GYÁRBÖVITÉS A TVK-BAN BÖLCSÖDÉ FELÜJÍTASA A legkisebb emberkék kö­rülményeinek javítása érde­kében felújítják a • kazinc­barcikai 1. sz. bölcsődét. A tanács a korszerűsítési mun­kálatokra közel félmillió fo­rintot fordít. Július 12-én, szerdán nyu'j gatnémet szakemberek irá' nyitásával a TVK műanyag' feldolgozó gyárában meg' kezdődött az NSZK-ból vá' sárolt széles fólx/iyártó gép szerelése.'A berendezés üzem be helyezésére várhatóan au gusztus végén, vagy legké" sőbb szeptember első felé ben kerül sor. He ülést Diai Test, ség i n«cs lelsz Msz őszit Sánc után böki kára Piái szólt Ez a ív i'övii hete °lirn vő i névs tol. ban a ív ! ELMARAD AZ ELŐADÁS JÁTSSZUNK EGYÜTT A diósgyőri várban július 18-án este tartotta' volna elő­adóestjét Sellei Zoltán, Tö- rik-szakad, mégis vígan kell ma lenni címmel. Az elő­adó külföldi útja miatt az est elmarad. Mn, július 16-án, vasárnap! délelőtt 10 órakor a miskolci Ady Endre Művelődési Köz' pont Játsszunk együtt bábd színpada ad műsort a Hónét Sándor Művelődési Központ' nyári pódiumán. GSZAK-MAGYAKOK8ZAÓ — a Magyar bzociaiisia Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: Will i h Lajos. Szerkeszt rteg - Miskolc. Balcsyzs. u ib KOzponi: 35-137. i6-673i 35-3(10. 36-570. TltkarsAa: 16-886 GazdasAepmn.tkai rovBt: i#-035 Pan* rovat: 16-078. Belpolitikai rovat: 16-1.6O Kultnrrovai 16-067 Soon' rovat1 16-010 Munkasjevelezés oanas/llevek 16-016 Kiadia a Borsod megyei bapkiadc vállalat Miskolc. Balcsv-Zsilinszky u 16 OeielOS kiadó VI£RI!S MII)AJ v Telefon: 36-131 HirdetPsteivotel Miskolc, Széchényi u 15—17 Teiefon: 16-713 Terjeszti a Mae.var Posta ICJA- fizetheti!: a helyi postahivataloknál es a kézbesítőknél At előfizetni dlls egy hónapra 30 lonnt Index 75 655. Készült a Borsodi Nyomdá­ban. Felelős vez.: SZEMES ISTVÁN. V vált alak Abc zeti hbi, talá veti «égi •szül egy aki mái had A sári feli óén ni élte ám tér

Next

/
Thumbnails
Contents