Észak-Magyarország, 1972. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-30 / 152. szám
SSZAK-MAGYÄRORSZÄG 4 1972. június 30., péntek A III. iienetón a televnten 15 éves a Ív-híradó — GerardPhilipc-sorozat —130óra az olimpiáról Csütörtökön a Magyar Televízió elnökségén Pécsi Ferenc, a Magyar Rádió és Televízió elnökhelyettese adott tájékoztatást a III. negyedév televíziós programjairól. Arról is inlormált, hogy egy negyedév alatt 34 073 új előfizető jelentkezett, s ma 2021 315 készülék villog szerte az országban, ebből a miskolci postaigazgatóság területén 210 104. Jubileu m A negyedév programjának ismertetése előtt Matuz Jó- zsefné, a Tv-híradó főszerkesztője emlékeztetett a híradó másfél évtizedére. Ugyanis 1957. július 2-án jelentkezett először ez a népszerű adás, amely eddig összesen. 2157 órányi adásidőben 39 000 riportot adott közre, s a heti egy alkalommal jelentkező filmhíradóból naponta többször informáló képes napilap lett. Münchenből Kiemelten foglalkozott a sajtótájékoztató a müncheni olimpia közvetítési programjával. Rcídnai János, a televízió sportosztályának vezetője elmondta, hogy minden lényeges eseménynek, részesei lehetünk majd. s összesen 730 nra hosszat láthatunk maid olimpiai közvetítéseket augusztus 26-a és szeptember 10-e között. A 130 órából 115 az első csatornán jelentkezik. Hétfői szünnapok az olimpia ideje alatt nem lesznek. Az első helyszíni közvetítés augusztus 26-án. szombaton délután a megnyitóról lesz. A már most percnyi pontossággal kidolgozott program szerint a második naP°n már hétféle sportág versenyeit élvezhetjük. A televízió egyéb műsorai időben az olimpiai helyszíni közvetítésekhez alkalmazkodnak. Aktualitások A III. negyedév egyéb műsorai is változatosak, színesek. Az aktuális és politikai műsorok között folytatódnak az eddig is népszerű sorozatok — Nyitott boríték. Ebédszünet, Kék fény, Ölom- betüs vallomások. Nők fórumé.. A hét stb. —, új egyedi műsor lesz a Nazdar, egy régi magyar dandár szembefordulása a németekkel, 1945. tavaszán. Maszele múzeum címmel egy helytörténeti gyűjtő munkásember portréját láthatjuk, vitaműsor lesz a felnőttek tanulásáról, megismerjük a Sárközt, egy másik adásban az olajbányászok életét, riportműsort látunk a társadalmi ösztöndíj, és az ipari tanulók ösztönzésének helyzetéről, s még egy sor érdekes adás ígérkezik ebben a kategóriában. A külpolitikai műsorok között több baráti országot ismerhetünk meg. Szórakozás, film A szórakoztató zenei prugrampan ugyancsak folytatódnak a koraooi sorozatok, vetélKeaoK, sót, megtartják az idei lancdalfesz- lival elődöntőit és döntőjét, képernyőre kerül Patcso Sándor portrejiuaje, egy Verui-esl, s több komoly-es könnyűzenei aaas. Klasszikus irancia bohózat a Gyilkosság a Méxnne utcában, s jo szórakozást ígér Guti Soma A kormanyóizlos című vígjátékénak tv-változata. 'i íz folytatásban Buvészel- törlénei pereg majd. s folytatódik a minap látott, Fiatalság, bolondság című operettműsor. A negyedév filmmüsorából feltétlenül kiemelkedik a Gerard Philipe-sorozat, ameiy a nagy francia színész kilenc kiemelkedő filmjét hozza. Ezenkívül még hat sorozat jelentkezik: a Hét tenger című olasz, Az ember keresi a múltját című nyugatnémet, a Világjárók ciniű francia. Az ember és a sivatag című francia, a Nincs visszaút című szovjet, és az Odiissze- usz című olasz film. Haszonvágy film egyedi bemutatását. tervezik a legváltozatosabb műfajokban.Drámák Az irodalmi és drámai műsorok továbbra is kínálják a Nyitott könyv és a Színházi album, a Világirodalmi Magazin adásait, több versösszeállítást, és — a korábbi időszakokhoz képest emelkedő számban — nyolc saját tv-játékot. Ezek: Katkó István öt férfi komoly szándékkal, Rad.ványj Dezső— Szemes Marianne: „B 27”'. Bibó Lajos Mihály lovat akar és A kenyér, Emanuel Robles x ~ erőd, Sólyom László A fekete macska, Móricz Lsigmond Házassáatörés. Tamási Áron Fehér zimankó és Sarkadi Imre Bolond, vagy szörnyeteg . című művének tv-változata. Ismeretterjesztés A képzőművészeti és ismeretterjesztő adások ismert és népszerű sorozatai mellé újabb adások, sorozatok csatlakoznak. Ötrészes filmet látunk például Pogány címmel egy baranyai faluról, egy másik film. Gondolatok az agyról cít .mel ígér érdekes ismereteket. Az ifjúsági és gyermekműsorok sorozata is tovább folytatódnak. Nemzetközi gyermekhangversenvt, közvetítenek, a Kodály-évre készült el az Építsünk várat muzsikából című nagyszabású film. Több ifjúsági sportvetélkedő. ügyességi verseny. bábfilm szerepel még többek között az ifjabb nézőknek szánt programokban. Búzatermesztési tanácskozás és bemutató Taktaharkányban Sajópüspöki és Kompolt után tegnap, június 29-én, Péter-Pál napján a lakta- harkányi Petőfi Termelőszövetkezetben került sor búzatermesztési tanácskozásra és fajtabemutatóra. Azért is éppen Taktaharkányban, mert az ottani tsz szántóterületének egyharmadán — 750 hektáron — búzát termeszt, s az idén 12 új búzafajtával végzett termesztési kírésle- tet. A 12 új fajta közül 7 magyar — martonvásári —, öt szovjet, bőven termő fajta. Mind a 12 fajta ígéretes. A martonvásáriak közül Taktaharkányban legjobbnak ígérkezik a 06-os és a 12-es fajta. De Taktahar- kány határában kiválónak ígérkezik a szovjet Rannája és a Kavkáz fajta is. A búzatermesztési tanácskozást és fajtabemutatót a megyei tanács mezőgazda- sági és élelmezésügyi osztálya, a Magyar Agrártudományi Egyesület Borsod megyei szervezete, a tokai- hegyaljai és a dél-borsodi területi tsz-szövetségek. a Vetőmag Vállalat és a t.ak-. taharkányi Petőfi Tsz közösen szervezték és rendezték. A tanácskozást Boros Zsig- mond tsz-elnök nvitotta meg. Ismertette a búzatermesztés Nemzetközi szövetkezeti nap Sárospatakon Fél évszázados hagyomány, hogy július első vasárnapján világszerte a szövetkezeti összefogást ünnepük. Nálunk is valamennyi szövetkezeti típus — a mezőgazdasági, az ipari és általános fogyasztási szövetkezetek —, hái’om és félmilliós tagsága készül 'a most vasárnapi jubileumi megemlékezésre. A nemzetközi szövetkezeti nap központi megyei ünnepségét Sárospatakon rendezik, július 2-án.' Az egész napos ünnepségen mindhárom szövetkezeti forma küldöttei részt vesznek. A nyitó nagygyűlést Karajz Miklós, a Tokaj-hegyaljai Termelőszövetkezetek Területi Szövetségének elnöke. nyitja meg, majd Fejes László, a megyei Tanács elnökhelyettese emlékezik a szövetkezeti mozgalom öt évtizedéről. Ezt követően változatos kulturális és sportműsor tölti ki az ünnepséget, az iskolakerti szabadtéri . színpadon megyénk szövetkezeteinek a legjobb művészeti együttesei szerepelnek. Az ünnepség érdekes sporteseményére kora délután kerül sor. Megrendezik Sárospatakon az első női labdarúgómérkőzést, s rögtön nemzetközi sportesemény tanúi lehetnek a nézők: a Kassa TJ „Opatska”—Miskolci Áfész női labdarúgó-csapata mérkőzik. A nemzetközi szövetkezeti napot zenés, műsoros divat- bemutató zárja. Jobban kihasználni a lehetőségeket Tegnap, június 29-én délelőtt a Szakszervezetek Megyei Tanácsának székhazában Kovács Kálmánnénak, az SZMT titkárának elnökletével ülést tartott a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége Központi Elnökségének Borsod megyei Koordinációs Bizottsága. Az ülésen részt vett Madarász György, a megyei pártbizottság osztályvezetője. Vass Imre. a MÜDOSZ főtitkára és Tok Miklós, Miskolc város Tanácsának elnökhelyettese i.s. A koordinációs bizottság ülésén Arday Aladár, a bizottság titkára adott szóbeli tájékoztatót a jelenlegi helyzetről. A felszólalók pedig a megye és Miskolc művészeti életének különböző területeiről adtak tájékoztatást. A fejlődő megye és a fejlődő város nem kis gondokkal küzd. hiszen a felszabadulás után eltelt időszakban sorra ..születtek meg” a különböző művészeteket képviselő intézmények, szervezetek, amelyek egyre eredményesebb művelődéspolitikai feladatot töltenek be. ugyanakkor a szűkre szabott lehetőségek nem minden esetben tudják biztosítani ezeknek a szerveknek korszerű működési feltételeit. Közismert — s erről nem most esett szó először —, hogy a Miskolci Szimfonikus Zenekar, az Országos Szórakoztató Központ megyei stúdiója, a Miskolci Nemzeti Színház, a Megyei Moziüzemi Vállalat helyiség- problémával küzd. De jogos igényeket tudnak felsorakoz- íatni a zenepedagógusok, vagy a képzőművészek is. Ezekről a jogos igényekről most is szó esett, a megoldás azonban nem olyan egyszerű. Amint ezen a tanácskozáson is elhangzott, jó lenne, ha nemcsak a panaszokat vennénk számba, hanem azt is. hogy bár lassan, fokozatosan, de oldódnak a feszültségek. megoldódnak jogos problémák. Igv például már a tervezés stádiumában van. s még az ötéves tervben felépül a színész- művészlakás ház. S ha a meglevő lehetőségeket lobban kihasznál ink. a szűkre szabott lehetőségek ellenére is sikerülhet több problémát megoldani. A művészetek kulturális életünk, fejlődésünk egy, bár jelentős részét jelentik. A művészetek „munkásainak” gondjait figyelemmel kell kísérni; a koordinációs bizottság feladata. hogy rangsorolja és felszínen tartsa problémáikat. de nem lehet kiszakítva vizsgálni a megye és a város egészének kulturális életéből. Nagyon sok a reális gond. Országos tekintetben sajnálatosan hátul kullogunk, ha a művelődési beruházásokat, létesítményeket vesszük számba. • Jó lenne, ha nem így lenne. De az elöbbrelé- pés nem megy égjük napról a másikra. A Cement- és Mészművek Hejöcsabai Gyára felvesz inérlc^ítépea könyvelői oklevéllel, és ipari számviteli gyakorlattal rendelkező BELSŐ ELLENŐRT. Jelentkezéseket írásban a főkönyvelőhöz keil benyújtani. A B.-A.-Z. megyei Növényvédő Állomás megvételre felajánl: ZETOR K—25 RAPITOX II. PERMETEZŐ PCI-CSÁVÁZÖ IZS P—350 MOTORKERÉKPÁR DANÜVIA 125 és egyéb alkatrészeket Érdeklődni: a műszak 15-296-os telefonszámán lehet történetét és jelenlegi helyzetét Taktaharkányban. Elmondotta. hogy a taktahar- kányi Petőfi Tsz-ben tavaly már több. mint 35 mázsa búza termeti hektáronként, s az idén még ennél is jobb termés várható. Az új — már említett — búzafajtákkal a tsz-ben elérhető a hektáronkénti 50 mázsa termés. Ezután dr. Bállá László, az MTA Martonvásári Kutató Intézetének tudományos kutatója tartott értékes előadást A fajtaváltás jelentősege a kalászosok terméshozamának növelésében címmel. Hangsúlyozta, hogy a fajtaváltás az egyik legfontosabb eszköz a termelő gazdaságok kezében, sajnos azonban, a fajtakérdés és a fajtaváltás jelentősége Magyarországon még ma sem tisztázott, pedig a legfejlettebb országok gyakorlata azt bizonyítja, hogy a fajtaváltásban óriási tartalékok vannak. Ezután határszemle, majd konzultáció következeit. Fotópályázat szocialista városok na k A Kazincbarcikai városi Tanács művelődésügyi osztálya és az Egressy Béni Művelődési Központ, „Kamera fotó- és filmköre országos fotópályázatot hirdetett hazánk szocialista városaiban működő fotó- és íilmkörök tagjainak, illetve az. ott élő fotóamatőröknek. A pályázók olyan alkotásokkal vehetnek részt a versenyen, amelyek városunk társadalmi-, gazdasági- és kulturális életét mutatja be. A versenyt — amelynek legjobb alkotásaiból megrendezik majd a szocialista városok első fotókiállítását — két kategóriában hirdették meg: fekete- fehér képek és fotógrafikák, illetve színes képek. A pályázók mindkét kategóriában 5—5 fotót küldhetnek be az Egressy Béni Művelődési Központba. (Kazincbarcika, Fő-tér 1.) A pályázóknak 1972 október 1-ig kell eljuttatniuk alkotásaikat Barcikára. Vizsgázott lángvágókat, férfi segédmunkásokat vág on rakodásra, ugyancsak férfi segédmunkásokat kotrógépkenőnek, azonnali belépéssel felveszünk. A kotró- gépkenökef az előírt gyakorlati idő megszerzése után kotrómestereknek kiképezzük. Munkás- szállást, valamint egyszeri étkezést térítés ellenében biztosítunk. Vidéki dolgozókat a Tiszai pu.-ról a munkahelyre szállítjuk. Kohászati Alapanyagelőkészítő Közös Vállalat, Miskolc, repülőtér. Az Avas Bútorgyár felvesz gépjármű vezetőt, traktorra, belső szállításhoz segédmunkásokat, portásokat és asztalos szakmunkásokat. Fizetés megegyezés szerint, 44 órás munkahét és kedvezmények a kollektív szerződés szerint. Cím: Avas Bútorgyár, Miskolc, Tüzér u. 15., munkaügyi osztály. A MÁV miskolci Járműjavító Üzem alkalmaz lakatos és hegesztő szakmunkásokat és betanított hegesztőket. Jelentkezés az üzem munkaügyi osztályán, Miskolc, Tiszai pályaudvar (bejárat az aluljáróból). A Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat azonnali belépéssel alkalmaz gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírj»!. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán, Miskolc, Zsolcai kapu 34. FÉMVILL Kereskedelmi Vállalat azonnali belépesse! felvesz gyakorlattal rendelkező vasedény eladói képesítéssel rendelkező munkaerőt, valamint 16 éven felüli fiút futárküldönc beosztásba. Jelentkezés: Miskolc, Vágóhíd u. 6. sz. alatt a telepi munkaügyön. Postagarázs felvesz őr-portásokat, gyakorlott gépkocsivezetőket, autóvillamossági szerelőket, autószerelőket, motorkerékpárszerelőket. Miskolc, Szentpéteri kapu. üzleti vállalónői munkakörbe, valamint üzemi segédmunkás munkakörbe női dolgozókat fel- . vesz a Miskolci Patyolat Vállalat. Jelentkezés: Miskolc, Győri kapu 48—50. A Magyar r*amutipar. Budapest. IV. kér.. (Üjpest). ErkeJ u. 30.. felvesz 15. életévüket betöltött lánvokai szövő. fonó. cér- ná/ó. csévélő betanulóknak. Szállást biztosítunk. Jelentkezés: személyesen vagy levélben, a gyár munkaügyi osztályán. A FÉMVILL Kereskedelmi Vállalat azonnali belépéssel felvesz gyakorlattal rendelkező autódarust, bérezés megegyezés alapján. Jelentkezés: Miskolc, Vágóhíd utca 6. szám, telepi munkaügy. ÖV 20-as és ÖV 25-ös minőségű ÖNTÖTT VASRÚD a I ^erroglobu* vállalatnál héjformázott, kokillában öntött, folyamatos öntésű technológiával gyártott kivitelben, 20—500 mm ÁTMÉRŐIG, 500, ILLETVE 1000 mm GYÁRTÁSI HOSSZBAN, RAKTÁRRÓL KAPHATÓ a Budapest, IX., Drégely u. alatti telepen Telefon: 340-979. Üzleti órák: hétköznap 7-től 14 óráig (szombat kivételével) 2—4. sz.