Észak-Magyarország, 1972. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-29 / 151. szám

ess.. ESZAK-MAGYARORSZAG 2 1972. június 29., csütörtök Esem én y ékről RÖVIDEN LOSONCZI PÁL ZALA MEGVÉBEN Losoncai Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Taná­csának elnöke szerdán két­napos látogatásra Zala me­gyébe érkezett. Zalaegersze­gen, a megyei pártbizott­ság épületében Varga Gyu­la, a megyei pártbizottság el­ső titkára és Újvári Sándor, a Zala megyei Tanács elnö­ke köszöntötte a vendéget. KOHL—BAHR ESZMECSERE Az NDK és'az NSZK kö­zött megkötött első állam- szerződés, a közlekedési szer­ződés aláírása után dr. Michael Kohl és Egon Bahr államtitkárok, az NDK, il­letve az NSZK kormánya által kinevezett küldöttségek vezetői szerdán harmadszor találkoztak egymással az NDK fővárosában, hogy folytassák az NDK és az NSZK alapvető viszonyának szerződéses rendezéséről el­kezdett véleménycseréjüket. Gandhi—Bhutto találkozó Az indiai—pakisztáni csúcstalálkozó színhelyen, Simlában Indira Gandhi miniszterelnök üdvözli Bhutto elnököt Ötven percig tartott tegnap Indira Gandhi indiai minisz­terelnök és Zulfikar Ali Bhutto pakisztáni köztársa­sági elnök ötnapos csúcsta­lálkozójának első ülése Sim­lában. Az indiai kormányfő szóvi­vője szerint — a megbeszé­lések mindvégig szívélyes és békülékeny légkörben foly­tak. Indira Gandhi a csúcsta­lálkozó megnyitásakor hang­súlyozta, hogy e megbeszé­lés-sorozat jelentős. Remé­nyét fejezte ki, hogy a sim- lai találkozó elősegíti a két ország viszonyának új ala­pokra helyezését. Bhutto pa­kisztáni elnök válaszában ki­jelentette: „békét akarunk, ez a célunk”. Hozzáfűzte azonban, hogy a feladat és a megoldásra váró problé­mák „igen bonyolultak”. Ar­ról biztosította az indiai kor­mányfőt, hogy a két ország jó kapcsolatainak kialakítá­sára törekedve, „számíthat a pakisztáni kormány és nép támogatására”. Az indiai és a pakisztáni vezetők kölcsönösen megerő­sítették: azért jöttek ebbe az indiai hegyvidéki városba, hogy „véget vessenek a két ország negyedszázados ellen­séges viszonyának”. Az ötnapos indiai—pakisz­táni csúcstalálkozó keretében — a program szerint — ösz- szesen hét ülést fognak tar­tani. Szerdán este újabb ple­náris ülést tartottak, ———■■in uw — - ír mn n mi Kitüntetések Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa elnökségének elnöke szerdán a Kremlben átadta az Októberi Forradalom Ér­demrendet Friedl Fürnberg- nek, az Osztrák Kommunista Párt politikai bizottsága tag­jának. Friedl Fürnberg áll­hatatosan munkálkodott, a munkásosztály szocialista eszményképeinek megvalósí­tásán. tevékenyen részt vett a háború, a reakció és a fasizmus elleni küzdelemben. A szovjet államfő ugyan­csak a Kremlben nyújtotta át szerdán az Októberi Forra­dalom Érdemrendet Rodolfo Guioldi-nak a nemzetközi kommunista mozgalom ki­emelkedő személyiségének, az Argentin Kommunista Párt egyik alapító tagjának, a nemzetközi kommunista mozgalomban szerzett nagy érdemeiért, a fasizmus, az imperializmus elleni harcban való aktív részvételéért, va­lamint a szovjet és az ar­gentin nép közötti barátság szilárdításában való közre­működéséért. Magyar pártküldöttség Moszkvában FRANCIA ROBBANTÁS A DPA és az UPI papee- tei kormányköröket idézve jelentette, hogy Franciaor­szág megkezdte tervezett nukleáris kísérleti sorozatá­nak végrehajtását és helyi idő szerint vasárnap délelőtt a francia—polinéziai köz- igazgatási székhelytől 1280 kilométerrel délnyugatit vég­rehajtották az első robban­tást. Az UPI szerint az idé­zett kormánykörök nem vol­tak hajlandók közölni a rob­bantás hatóerejét. ŰJ FEGYVER Washingtonban az ameri­kai szárazföldi hadsereg lé- gíerejének prancsnoka, Wil­liam Maddox tábornok be­jelentette, hogy kísérletkép­pen Dél-Vietnamban két amerikai helikoptert olyan új rakétákkal szerelték fel, amelyek részben optikai irá­nyítással, részben elektroni­kus vezérléssel mintegy 2700 méteres magasságból 13—14 másodperc alatt nagy pon­tossággal. érnek célba. Egy helikopter ha$ ilyen rakétát szállíthat, s miután az új fegyver „bevált”, azt terve­zik, hogy a legújabb heli­koptertípusokat ezzel szere­lik fel. METR—BRANDT TALÁLKOZÓ Golda Meir izraeli minisz­terelnök és Willy Brandt nyugatnémet kancellár ked­den Becsben találkozott és megbeszélést folytatott a nemzetközi kérdésekről. A találkozó magánjellegű volt. Meirhez közelálló körök Szerint az izraeli kormány­fő elégedettségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a két ország között nincsenek nézeteltérések. Brandt, aki őszre tervezett izraeli láto­gatását a nyugatnémet bel­politikai helyzetre való te­kintettel elhalasztotta, most annak a reményének adott kifejezést, hogy egy későbbi időpontban. „remélhetőleg kancellárként” Tel Avivba utazhat. JUBILÁLÓ SZAKSZERVEZET Húsz évvel ezelőtt alakult i meg a Helyiipari és Város- | gazdálkodási Dolgozók Szak- j szervezete, hogy összefogja i egy szakmailag szerteágazó, f de népgazdaságikig egy szfé- ' rába tartozó, s általában kis létszámú, annak idején még technikailag és szociális el­látottságban meglehetősen f elmaradott üzemekben dől- j gőzök tömegeit. Az évfordu- , lóra emlékezve kibővített, j ünnepi központi vezetőségi \ ülést tartottak szerdán a Gorkij fasor 44. szám alatt. < A libanoni helyzetről j Az egyiptomi lapok szer­dán üdvözlik az ENSZ Biz­tonsági Tanácsának Izraelt el­ítélő határozatát. Mint az A1 Ahram kifejti, az Egye­sült Államok ismét magára maradt abban az igyekeze­tében. hogy mentegesse az izraeli agresszorokat. Az amerikaiak képtelenek vol­tak arra, hogy vétóvá] élje­nek, vagy nyíltan támogas­sák Izraelt — mutat rá a lap. A sorozatos izraeli betöré­sek nyomán a térségben ki­alakult helyzetet valamennyi egyiptomi lap veszélyesnek ítéli meg az arab egység szempontjából. Az Al Ahram szerint Libanont „komoly összeesküvés fenyegeti”, amelynek célja az egység megbontása, és a palesztin ellenállási mozgalom felszá­molása. „A KGST 1971. évi tevé­kenységének áttekintése” címmel gazdasági összefogla­lót adott ki a szervezet tit­kársága Moszkvában. A legfrissebb adatok szerint a KGST-országok népgazda­sága 1971-ben is nagy ütem­ben fejlődött. A nemzeti jö­vedelmük az előzetes adatok tanúsága alapján 6,3 száza­lékkal növekedett. A gazdaság legdinamiku­sabb szektora továbbra is az ipar. A termelés volumene a KGST-országokban az el­telt egy év alatt 7,8 száza­lékkal növekedett. Tavaly-a KGST tagállamai­ban 1062 milliárd kilowatt­óra energiát állítottak elő, j 388 millió tonna kőolajat ter­meltek ki és 168 millió ton­na acélt öntöttek. Ez idő alatt 326 000 fém forgácsoló­gépet, 562 000 traktort és 1 709 000 gépkocsit gyártottak. A KGST-tagországok több­ségében jelentős volt a fej­lődés a mezőgazdaság terü­letén. A bruttó-termelés vo­lumene hat százalékkal fe­lülmúlja az 1966—1970. évi világátlagot. Tovább folyta­tódott a mezőgazdaság mű szaki bázisának kiszélesítés* megszilárdítása és a terme lés intenzitásának növelése A KGST-országok külke reskedelmi forgalma 1971 ben előzetes adatok szerin mintegy 60 milliárd rúbe volt és a megelőző évhez vi szonyítva 8.7 százalékkal nö­vekedett. j A szocialista gazdasági,kö i zösség országainak összlakos- j sága 1971. végére meghalad­ta a- 351 milliót. 1 A Szovjetunió Kommunis­ta Pártja Központi Bizottsá­gának meghívására Aczél Györgynek, a Politikai Bi­zottság tagjának, a Köz­ponti Bizottság titkárának és Óvári Miklósnak, a Köz­ponti Bizottság titkárának ve­zetésével szerdán pártkül­döttség utazott a Szovjet­unióba. A küldöttség tagjai: Nagy Miklós, a KB tudomá­nyos, közoktatási és kulturá­lis osztályának vezetője, La­kos Sándor, a KB társada­lomtudományi intézetének igazgatója és dr. Csendes La­jos, az agitációs- és propa­gandaosztály helyettes veze- J tője. Az SZKP Központi Bizott­ságának meghívására szer­dán Moszkvába érkezett az j A szocialista gazdasági in­tegráció fejlődése szempont­jából nagy jelentőségű volt a népgazdasági tervek össze­hangolása a most folyó öt­éves tervidőszakra. Jelenleg készítik elő az 1976—1980-as évekre szóló népgazdasági tervek összehangolásának ja­vaslatát. A KGST 1971. évi tevé­kenységéről megjelent átte­kintés meggyőzően bizonyít­ja, hogy a tagországok kom­munista és munkáspártjai ál- taj kialakított szocialista gaz­dasági integráció meghozza gyümölcseit, s a szocialista közösség erejének megszilár­dulására vezet. A francia kommunisták tízéves erőfeszítéseit siker koronázta: kedden Párizs­ban aláírták a Francia Kom­munista » Párt és a Francia Szocialista Párt közös kor­mányprogramját. Az ese­mény igaz; értéke természe­tesen csak a gyakorlatban, azaz egy baloldali kormány működése esetén lenne le­mérhető. A közös kormány- program kidolgozásává] — úgy tűnik — ez a cél már nincs is olyan távol. A meglehetősen terjedel­mes kormányprogram vilá­gosan kifejti a baloldal ter­veit a hatalomrajutás után. Először is, meghatározza a MSZMP küldöttsége, amelyet Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Központi Bizottság tit­kára vezet. A küldöttség fogadására a repülőtéren megjelent Pjotr Gyemiesev. az SZKP Politi­kai Bizottságának póttagja, a Központi Bizottság titkára. A Buenos Aires-ben és más argentínai nagyvárosok­ban kirobbant zavargások miatt a hadsereg alakulatai szerdára virradóra megszáll­ták Buenos Aires kulcsfon­tosságú pontjait. A katonai hatóságok szi­gorú rendszabályokat foga­natosítottak az újabb tünte­tések megakadályozására, a rend biztosítására. Argentí­nából érkező jelentések sze­rint ugj'anis várhatóan to­vábbi megmozdulásokra ke­rül sor Alejandro Lanusse tábornok rendszere ellen, amely hat évvel ezelőtt ju­tott államcsínnyel hatalomra. Az elmúlt napok nagysza­bású tüntetéseit a jelentések összefüggésbe hozzák a la­kosságnak a gazdasági hely­zete és a rohamosan emel­kedő árak miatti elégedet­lenségével. dolgozók életszínvonalának, élet- és munkakörülményei megjavításának, a nagyban­kok. pénzintézetek, a legna­gyobb monopolvállalatok köz­tulajdonba vételének mód­jait. Terve van a közelet demokratizálására, az alkot­mány módosítására, az or­szág ' külpolitikájának meg­változtatására. A kormány- program egészében a francia tömegek érdekeit, az ország haladását és függetlenségét szolgálja, és a tervezett in­tézkedésekkel meg kívánja nyitni az utat a szocializmus felé Franciaországban. A két párt között létrejött szerződés pillanatnyilag egye­dülálló Nyugal-Európában. Vaszilij Sauro, az SZKP KB kulturális osztályának veze­tője. Alekszandr Jakovlev, az SZKP KB agitációs és pro­paganda osztálya vezetőjé­nek első helyettese. Ott volt a fogadtatásnál Rapai Gyu­la, hazánk moszkvai nagy­követe es a diplomáciai képviselet több beosztottja. ta párt kedden véget ért konvencióján Juan Domingo Perónt jelölték köztársasági elnöknek. A 76 éves politi­kus, volt elnök 1955 óta Mad­ridban él száműzetésben. Most arra számítanak, hogy az elnökválasztási küzdelem­ben való részvételét siker koronázza. Egy argentínai szövetségi bíróság kedden este engedélyezte Perónnak, hogy induljon az 1973-as vá­lasztásokon. A legfrissebb értesülések szerint újabb heves tünteté­sekre és összecsapásokra ke­rült sor Argentína több vá­rosában, így Cordobában. La Plata-ban és Tucumanban. Lanusse tábornok, argentí­nai elnök összeült a legma­gasabb rangú katonai veze­tőkkel, hogy megvitassa az országban kialakult helyze­tet. Hozzá hasonló Chilében lát­ható. A közös kormányprogram jelentőségét nehéz lenne el- túlozni. Persze e program csak lehetőséget biztosít, amelynek megvalósításáért rendkívül komoly politikai munkát kell kifejteni. Min­denekelőtt meg kell nyerni a tömegeket a program cél­jainak, hogy azok már a legközelebbi választásokon konkrét szavazatokban jus­sanak kifejezésre. Hatalmas erőkifejtésekre van szükség továbbá, hogy megteremtsék a szükséges előfeltételeket a kormányprogram végrehajtá­sához. KGST-évkönyv Az úgynevezett jusUcialis­A baloldal kormányprogramja la varffások Argentínában HÍREK ▼ képekben Gáspár Sándor, az MSZMP PB tagja, a SZOT főtitkára beszédet mondott az NDK szakszervezeteinek kongresz- szusán. majd szerdán dél­után a berlini Stern rádió­gyárba látogatott. Az üzem dolgozói mindenütt meleg szeretettel köszöntötték ma­gyar vendégüket A Nemzetközi Vöröskereszt Durgó Katalin nyugdíjas ápolónőnek ítélte oda a. Henry Dunául emlékérmet. Durgó Katalin hosszú évtize­deken át — a két világhá­ború során is — önfeláldo- zóan ápolta a betegeket. Személyében először kapta magyar ápolónő ezt a magas kitüntetést A Francia Kommunista Párt székházában sajtóértekezle­tet tartott Georges Marehais, az FKP főtitkárhelyettese (felső kép) és Francois Mit­terrand (alsó kép) szocialista vezető. A konferencia azután jött létre, hogy a két párt megegyezett egy közös kor­mányprogramba n i

Next

/
Thumbnails
Contents