Észak-Magyarország, 1972. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-27 / 149. szám

1972. június 27., kedd ESZAK-MAGYARORSZÁG 3 iJJ helyzet, áj feladatok a Borsodi Szénbányáknál r ' — Árkedvezmény, bérfejlesztés ■— Módosítások a szocialista munkaversenyben — Beszél ítélés Monos Jánossal, a vállalat ií>azí>atójuval Ismeretes, hogy az enyhe tél következtében felhalmozódott szcnkészletek sok gondot okozlak a szénbányászatnak az idén, az első fél évben. Az ügyben az illetékes felsőbb szer­vek intézkedtek, rcndelcteket, határozatokat hoztak és biz­tosították a gondok feloldásának anyagi alapját is. Ugyan­akkor az érintett termelő vállalatok, éppen e határozatok, rcndclctek alapján elemezték az előállott helyzetet, és intéz­kedési tervet dolgoztak ki. Tegnap Miskolcon, a Borsodi Szénbányák székházéban tanácskozáson vitatták meg az új helyzetből adódó új feladatokat a vállalat, az üzemek, az aknák gazdasági cs társadalmi szerveinek vezetői, valamint a meghívott szocialista brigádvezetők. A tanácskozás után lapunk munkatársa felkérte Monos Jánost, a vállalat igaz­gatóját, foglalja össze a szénbányászat, így a borsodi szén­bányászat jelenlegi helyzetének legfőbb jellemzőit, illetve azokat a feladatokat, amelyeket az illetékes felsőbb szervek által nyújtott új lehetőségek alapján a vállalatnak meg kell valósítania­— Elsősorban azt szeret­ném kiemelni — kezdte tá­jékoztatóját Monos János —, hogy az eddig felhalmozó­dott szénkészletek értékesí­tésére a kormány segítséget nyújt. így például a belke­reskedelem 30 százalékos ár­kedvezményt ad a hazai brikettféleségekre azoknak a vásárlóknak, akik tüzelő- készleteiket június 5-e és augusztus 15-e között szer­zik be. A jelzett időszakban a TUZÉP-telepeken a be- renlei dió- és daraszenet, az ózdi szenet mázsánként 10 forinttal adják olcsóbban. Reméljük, hogy ez az intéz­kedés megfelelő módon segí­ti a forgalmat. A másik fontos segítség az, hogy a kormány a szén­bányászat föld alatti dolgo­zóinak 1972. évre 3,5 száza­lékos bérszínvonal-emelést hagyott jóvá, és úgy intéz­kedett, hogy a bányászok ré­szesedési alapja az idén sem lehet kevesebb, mint az el­múlt évben. Ez azt jelenti, hogy az idén a bányászok lényegében több jövedelem­hez jutnak, mint tavaly. Itt kell kiemelnem, hogy a bér- fejlesztésben azokat kell ré­szesíteni, akik népgazdasá­gunk szánellátásában eddig is áldozatos munkát vállal­tak, s ezután is rendszere­sen hozzájárulnak a zavar­talan energiaellátás biztosí­tásához, a lakossági tüzelő­anyag-igények kielégítéséhez. — Pártunknak és kormá­nyunknak ez a gondoskodá­sa nemcsak munkánk elisme­rését jelenti, hanem újabb 'kötelezettségeket, feladatokat is jelent. Az idén ugyan, az elmúlt .éviekhez képest ke­vesebb szenet termelünk, azonban feladataink nem ki­sebbek. Tökéletes mértékben szeretnénk megfelelni annak n határozatnak, amely ki­mondja, hogy a szénbányá­szat föld alatti dolgozóit a jövőt célszerűen szolgáló te­vékenység keretében kell foglalkoztatni. Ez azt jelen­ti elsősorban: a termelőmun­ka mellett fokozottabb mér­tékben törekszünk új szén­mezők feltárására, illetve előkészítésére, hogy a követ­kező évre, illetve évekre biz­tosított legyen a szükséges termelői kapacitásunk. — Az új helyzetből adódó másik legfontosabb felada­tunk az, hogy növeljük munkánk hatékonyságát. Ez már döntő részben elsősor­ban tőlünk függ.' Fokozot­tabban kell törekedni — ép­pen az árbevétel növelése céljából — a szén minősé­gének, tisztaságának további javítására. Egyik legnagyobb tartalékunk a gazdaságosság fokozásában az önköltség csökkentése, amelyben szin­te mindenki, kivétel nélkül segíthet. Jobban kell gaz­dálkodnunk természetesen nemcsak az anyaggal és a munkaeszközökkel — a gé­pekkel, a berendezésekkel —, hanem a munkaidővel is. Ezért kívánjuk javítani üzem- és munkaszervezési tevékenységünket. — Jól ismerve helyzetün­ket, lehetőségeinket, tartalé­kainkat és eszközeinket, s tudatában annak, mit vár tőlünk a népgazdaság, meg­felelő módon tudjuk össz­pontosítani erőinket. Az üze­mek, az aknák vezetőit, a szocialista brigádvezetőket azért hívtuk meg tanácsko­zásra, mert céljaink elérésé­hez a szocialista munkaver- senylől várunk a legtöbbet. Ezért most módosításokat határoztunk el a verseny­mozgalomban is. Ezek közül kiemelném, mint legfonto­sabbakat; a tervek és a vál­lalások összhangjának meg­teremtését, azt, hogy a mun­kaverseny szervezését, érté­kelését, segítését, anyagi és erkölcsi elismerését köze­lebb visszük magukhoz a munkahelyekhez. Ez azt' je­lenti, hogy a munkaverseny elsődleges gazdái nem az üzemvezetőségek és az itt működő szakszervezeti szer­vek, hanem az aknavezetősé­gek, illetve az itt; tevékeny­kedő szakszervezeti bizottsá­gok lesznek. Az üzemveze­tőségek ezentúl az aknák kö­zötti munkaversennyel fog­lalkoznak majd, a vállalati vezetés pedig az üzemek munkáját támogatja, segíti elsősorban. — Miután új helyzet ál­lott elő vállalatunknál is, természetes, hogy új utakat kell keresni az új feladatok megoldásához. Pártunk és kormányunk intézkedéseiben ismételten kifejezésre jut a bányászok munkájának elis­merése és megbecsülése. Ez­úton is kérem megyénk, vál­lalatunk szénbányászait, hogy ismerkedjenek meg alaposan új feladatainkkal, teendőinkkel, és mindennapi munkájukon kívül ötleteik­kel, javaslataikkal is járul­janak hozzá terveink meg­valósításához. Mert ezeknek a céloknak az elérése orszá­gos, vállalati és egyéni ér­dek egyaránt — fejezte be tájékoztatóját Monos János. O. J. Jó munkáért — jtiíalouibiráiiduiás A mezőkövesdi Üj Élet Tsz legutóbbi zárszámadó köz­gyűlése úgy határozott, hogy a növénytermesztésben és az állattenyésztésben egész éven át jól dolgozó tagok belföldi jutalomkiránduláson vehet­nek részt a tsz költségén. A szocialista munka verseny ben eredményesen dolgozó brigá­dok ezenkívül 15 000 forint pénzjutalmat kapnak. A tsz 33 tagú traktorosbrigádja — amely eddig már kétszer nyerte el a szocialista címet — az idén külföldi jutalom­kiránduláshoz kap 30 000 fo­rint hozzájárulást. Búkkal ja Fotó: Laczó József Pályakezdő fiatalok megyénk üzemeiben A párt Központi Bizottsá­gának, illetve a SZOT el­nökségének határozatai for­dulópontot jelentettek az if­júságpolitikai kérdésetekéi foglalkozó szakszervezeti, ál­lami és gazdasági vezetők szemléletében. Megyénkben a 15—30 éves fiatalok száma megközelíti a kétszázezret, itt is fokozottan az érdeklő­dés homlokterébe került az ifjúság problémáival, ügyei­vel való foglalkozás. A Szak- szervezetek Borsod megyei Tanácsának ifjúsági bizott­sága a közelmúltban részle­tesen elemezte a pályakez­dő fiatalok élet- és munka­körülményeivel kapcsolatos szakszervezeti munkát, vala­mint. a szakszervezeteit köz­reműködését a fiatalok pá­lyakezdésének segítésében. A tájékozódás forrásai a ke­vésbe ismert Ids- és közép­üzemek voltak, s mintegy négyszáz, harminc éven aluli fiatalt kérdeztek meg. Pozitív eredmények A dolgozó ifjúság szerepe az üzem politikai, gazdasági életében közismert. Tehetsé­gük kibontakozása, politikai és szakmai fejlődésük . bizto­Növekvö termelés a Sárospataki Faipari Vállalatnál Az üzem udvarán két, ha­talmas, tölcsérhez hasonló berendezés áll, mely a sá­rospataki Faipari Vállalatot olykor ellepő porral, a dol­gozók egészségvédelmével van összefüggésben. — A két porleválasztót — mondja Vdradi László igaz­gató — két héten belül üzem­be helyezzük, és így jobb, egészségesebb lesz az üzem­ben, a munkahelyen a le­vegő. A légkör más vonatkozás­ban is kezd egészségesebb lenni. A parkettgyártóknál hosszú évek óta igen jó ered­ménnyel dolgozik két arany- plakettes szocialista brigád. Hosszú ideig tartó „mozdu­latlanság” után ez évben nagy pezsdülés következett be, mivel 16 brigád határoz­ta el, hogy az élenjárók pél­dáját követve kiérdemli a szocialista címet. Figyelemreméltó fellendü­lés van a termelésben is. Az év első negyedében 8,7 száza­lékkal több termelési értéket adtak, mint az elmúlt év azonos időszakában, jelentő­sen növekedett a nyereség is. Az előzetes számítások szerint az év első leiében 10. s az év végén pedig 17 szá­zalékkal többet adnak, mint az elmúlt év azonos idősza­kában. A fejlődés összefüggésben van a korábbinál eredmé- . nyesebb piackutatással, és az igényekhez való rugalmasabb alkalmazkodással. Az elmúlt évben például új termék, a bútorvázak készítését kezd­ték meg. Az új terméket Debrecenbe szállítják. A par­kettagyártásban is''jelentős a termelés növekedése. Érde­mes megjegyezni, hogy e vo­natkozásban tisztes szolgálta­tást végeznek: parkettalera­kást, padlóbeerésztést vállal­nak a megye egész területén. Sok borsodi tanácsi válla­lattal egyetemben a sáros­pataki üzem is készül a jú­liusban megtartandó V. he- lyiipari termékkiállításra. Egy sor új termékkel akarnak Miskolcon bemutatkozni. Fel­tételezhetően nagy érdeklő­dést váltanak majd ki a gyer­mekszobákkal, az olcsó bú­torokkal, amelyek iránt nagy az érdeklődés, a kereslet. Az egykori sárospataki, hagyo­mányos motívumok felhasz­nálásával magyaros asztal t, s faragott székeket, illetve ker­ti bútorokat is kiállítanak majd. Ezek is segítséget je­lentenek a piackutatásban, az igényelt jobb megismerésé­ben. s a termelés további nö­velésében. sítása nagyban függ a veze­tő beosztásokban dolgozó idősebb munkatársaktól; a fiatalok iránt tanúsított fi­gyelmüktől, a helyes ítélő­képességtől, nem utolsósor­ban a fiatalok megbecsülé­sétől. A pályakezdő fiatalok nevelésének fő célja a meg­felelő szakemberképzés, a szakmailag jól képzett törzs- gárda kialakítása. A vizsgált területeken: a MÁV-nál, a Borsodi Szénbányáknál, a BVK-ban. az ÉMV-ben, a megye egészségügyi intézmé­nyeiben. valamint a közép­es kisüzemelvben etekin tét­ben pozitív eredményekről számolhatunk be. Általában minden üzem. munkahely a legmesszebbmenőkig támo­gatja a továbbtanuló fiatalo­kat; biztosítják részükre a tanulmányi szabadságot, s ahol lehetőség van rá, je­lentős anyagi segítséget is nyújtanak. A szakmai fej­lődést, a beilleszkedést pe­dig a különböző munkaver­senyek és mozgalmak, pá­lyázati felhívások segítik, amelyeknek egyik szervezője és támogatója a szakszerve­zet. A racionális munkaerő­gazdálkodás jelentős befo­lyást gyakorol az- intenzitás és a teljesítmény alakulá­sára, de meghatározó ténye­zője az egyenek megelége­dettségének is. A felmérés ezzel kapcsolatosan figyelem­re méltó tapasztalatokra utal: a megkérdezett fiata­lok több mint hetven szaza­iéba elégedett a jelenlegi be­osztásával, megfelelőnek tart­ja hozzá szakmai felkészült­ségét. Könnyíti a fiatalok be­illeszkedését az is. hogy a megkérdezettek ötven száza­léka szerint a szakma elsa­játításához szükséges tapasz­talatok megszerzése biztosí­tott. s adottak a továbbta­nulási lehetőségek is. Mas munkahelyen.., A pályakezdő fiatalok ál­talában a szakmájukban he­lyezkednek el, mégis, bizo­nyos idő eltelte után már nem a szakmájuk profiljába tartozó munkahelyeken ta­lálkozunk velük... A leg­többször az anyagiak játsza­nak közre, de az elégtelen szociális helyzet (lakásprob­léma, bejárás stb.) is kény­szeríti őket munkahely- változtatásra. A megkérde­zettek hatvan százaléka pél­dául munkásszálláson, vagy albérletben lakik, a további 30 százalék szüleinél és csak tíz százalékuk rendelkezik önálló lakással'. Az ÉMV- ben dolgozó fiatalok például elmondták: sokan azért ide­genkednek a családalapítás­tól, mert rossz lakásviszo­nyok között, albérletben él­nek. Az egyik legjobban fe­szítő társadalmi probléma tehát, hogy megnehezültek a fiatal dolgozók otthonalapi- tási lehetőségei, ezért a szakszervezeti szervek is megkülönböztetett figyelmet fordítanak ennek megoldásá­ra. Az utóbbi időben a válla­latok segítsége, a szakszer­vezetek szerepe ebben kéz­zelfogható. Kedvezményes kölcsönöket adnak, fuvart, építési anyagot biztosítanak, támogatják a fiatalok szövet­kezeti lakásépítési vállalko­zását. A BVK-nál például a fiatal házasok részére gar­zonszállót épít ettek, az egész­ségügy területén a régi kór­házat nővér- és orvoslaká­sokká alakították át; tavaly és tavalyelőtt a vasutas fia­talok több mint 30 százalé­kos arányban részesültek a kiutalt lakásokból. Fokozot­tan támogatja a fiatal há­zaspárokat az ÉMV is, ahol az építkezőknek kölcsönt biztosítanak, de sorolhatnánk tovább a példákat a TVK- val, a Miskolci Közlekedési Vállalattal és több más me­gyei üzemmel is. f ontos feladat A felmerés tapasztalatai azonban azt is felszínre hoz­ták, hogy a fiatalok bél-beso­rolása még sok, megoldásra váró feladatot ad a szak- szervezeti szerveknek. A fia­talok joggal igénylik, hogy munkájuk, felkészültségük és tehetségük arányában állja­nak rendelkezésre az anyagi érvényesülés lehetőségei és az életben ne találják szem­be magukat ellentétes ten­denciákkal. A bérezési arány­talanságok ugyanis nemcsak elégedetlenséget és feszültsé­get szülnek, hanem csökken­tik a fiatalok aktivitását, tor­zítják értékítéletüket is. A fiatalok érdekvédelmében ezért rendkívül fontos, hogy a különböző fórumokon az őket. érintő kérdéseket köz­vetlenül a dolgozó fiatalok tömegeivel tárgyalják meg, rendszeresen elemezzék a fiatalok élet- és munkakö­rülményeit; az üzemek párt- és gazdasági vezetői a szak- szervezeti szervekkel együtt időről időre ellenőrizzék az ifjúságpolitika végrehajtását és tegyenek javaslatokat az ifjúsággal kapcsolatos távla­ti feladatokra. Onodvári Miklós

Next

/
Thumbnails
Contents