Észak-Magyarország, 1972. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-17 / 141. szám
A Miskolc városi Tanács V. B. I. kerületi Hivatalának mezőgazdasági csoportja . a Hazafias Népfronttal együttműködve július 7-én kertészeti bemutatót rendez a Vörösmarty utcai általános iskolában. A rendezvény célja a kiskerttulajdonosok és a kertszövetkezetek termelési eredményeinek reprezentálasa, termékeik bemutatása. Éppen ezért bárki benevezhet, aki szeretne bemutatni a kertszövetkezeti földjén, vagy kiskertjében megter. melt mezőgazdasági terméket az érdeklődőknek. A rendezők gondoskodtak róla, hogy az erkölcsi elismerésen kívül értékes díjakkal is jutalmazzák a legszebb termékeket. Kiállítás Kazincbarcikán ' A kazincbarciIcai Egrcssy Béni Művelődési Központban hétfőn este 7 órakor Lendvay Sándor, a városi tanács elnökhelyettese nyitja meg a miskolci származású Choma József festőművész tárlatát. A művész 35 olajfestményét. zömmel tájképeit csendéleteit állítják ki, melyeket Miskolcon, Diósgyőrben, a Csanyik-völgyben, az Avas alján és a Bodrog- parton örökített meg. A kiállítást. július 3-ig tekintheti meg a közönség. Görögországi élmények Az Tlrszágos Műemléki Felügyelőség szervezésében a tavasszal görögországi tanulmányúton járt küldöttség két tagja, Czeglédi Ilona régész és Vidor Ferenc építész kedden este 6 órakor Tájak,, romok, emberek címmel beszámolót tart a miskolci Mű- vészklubban. Háromhetes útjuk során szerzett élményeiket a görög műemlékekről, városokról, gyönyörű tájakról készített színes diavetítéssel illusztrálják. « * Ügyeletes riporterünk jelenti: Séta a piacon A reggeli zivataros idő ellenére, élénk volt a pénteki piac. A felhozatal meghaladta a keresletet, s ennek is köszönhető, hogy néhány' árut olcsóbban lehetett kapni, mint a szerdai piaci napon. 3000 csirke érkezett a Búza térre, s kilója — a korábbi 33—34 forinttal szemben — 31—3| forint volt. A tojás árába beleszólt a Miskolci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat, amelynek boltjaiban már 30 fillérért is lehetett tojást kapni, míg másütt 1,40. sőt 1,50 volt az ára. A burgonya kilója 2—5 forint, s meglepő, hogy éppen az árakat diktáló Agro- konzum boltjaiban adták 5.80-ért. A sárgarépa és a zöldség csomója 1—2 forint, a káposzta kilója 3—4, a kelkáposztáé 4—6 forint. Az elűző napokhoz mérten nagy volt a felhozatal karfiolból is. kilója 5—10 forint közölt mozgott. A Miskolc és Vidéke ÁFÉSZ nagy készlete •közrejátszott abban. hogy péntek reggel már 25—28 forintért mérték a paradicsom kilóját, holott néhánv nappal ezelőtt, még 35—40 forint volt az ára. A tölteni való paprik- darabja 1.50— 3.50. a hegyes paprikáé 80 fillér—2 forint volt. Uborka sok volt tegnap. Az ára majdnem a felére csökkent: 0—12 forint. A zöldbab tegnap 14—18 forint volt. a zöldborsó 3—5 forint. Őszibarackot szerda óta lehel kapni a Búza téren, tegnap mintegy 18 mázsát hoztak belőle, s kilónként 13 forintért adtak. Az eper ára 16— 20 forint, a cseresznye U)— 16 forint, a meggy kilója 8— 12 forint. Az elmúlt napokban történt felmérés szerint a tavalyi árakhoz mérten 10 százalékkal olcsóbb , a paradicsom, a paprika, az eper és a cseresznye, s csökkenés mutatkozik a leggyakoribb zöldségek árainál is. A MTESZ Borsod ' megyei szervezetének anyag- mozgatási és csomagolási szakbizottsága sajtótájékoztatót rendezett tegnap, pénteken. A június 26—28-án, a Nehézipari Műszaki Egyetemen megrendezésre kerülő műszaki-tudományos konferencia témájáról volt szó. Az egyetemen az ömlesztett anyagok mozgatásával, . az automatizálással kapcsolatos témák kerülnek napirendre. A háromnapos országos rendezvényen 35 előadás hangzik majd el. A kohászat, a | bányaipar, a vegyipar, a szi- likátipar. az élelmiszeripar, az építőipar, az energiaipar, a mezőgazdaság és a közlekedés szakterületéről 180 szakembert várnak 26-án Miskolcra. Éjszakai tűzhöz riasztották csütörtökön a bánhorváti önkéntes tűzoltókat. A Szabadság u. 127. sz. ház portáján égett egy szalmakazal. Az önkéntesek gvors beavatkozásának köszönhető, hogy a lűz nem terjedt tovább, a kár így mindössze 300 forint. Országos barlangkutató napok Miskolcon Ma, 17-cn, szombaton, és IS-án vasárnap Miskolcon rendezik meg a hagyományos országos barlangnapokat. A Magyar Karsztos Barlangkutató Társulat Borsodi Területe Osztályának rendezésében a két nap alatt több érdekes programban lesz részük az ide érkező szakembércknck. Az első napon előadások hangzanak cl a Bükk barlangjairól, az újabban feltárt barlangokról. és a karsztvízkutatás jelentőségéről. A második napon ismertető előadásokkal egybekötött geológiai sélát tesznek Miskolc- Tapolca • és a Bükk-fcnnsík' karsztterületeire a részvevők. rrt r r r r /*•• 1 //? /rí tévénézés a Iuránból, gyógykúl a betegeknek A Mezőkövesdi Gyógyfürdőnek már régóta jó híre van országszerte. Csodálatos környezete, a medencéket körülvevő parkok, és a csaknem 15 000 rózsatő felüdülést jelent az ideérkező üdülőiknek, és pihenni vágyóknak. A.z elmúlt időszakban jelentősen fejlődött a fürdő. A régebben oly sokat emlegetett közellátás is javult. E héten ismét két jelentős szolgáltatással' gazdagodott a fürdő. Csütörtökön kezdődött el az országban egyedülálló esti fürdőzés a strandon. A kellemes 30 fok feletti vízben, este negyed nyolctól háromnegyed tizenegyig fürödhetnek a vendégek. Az esti fürdőzés egyébként már az, elmúlt évben is csábította a vendégeket, ez évben viszont új színfolttal gazdagították. . Tévékészüléket helyeztek el a strandmedence szélén. A figyelmes és jó elképzelés már az első napon, sikert aratott, hiszen a medencében csaknem kétszázan nézték a televízió esti műsorát. A Borsodi Vízmű Igazgatósága, gyógyivókutat is állított fel a fürdő, területén. A megvalósulást, alapos kutatómunka előzte meg. Jeleket Béla igazgató, csehszlovákiai tapasztalata alapján kezdte meg a vizsgálatokat. A tudományos kutatás eredményeként dr. Diirói Sándor, a vasgyári kórház orr-íül-gége osztályának főorvosa és dr. Fekete Tamás belgyógyász főorvos megállapították, hogy ' a víz rendkívül sok olyan ásványi anyagot tartalmaz, amely különböző betegségekre gyógyhatással van. Az ’ egyébként enyhén záptojásízű víz 48 C fokon jön a gyógy’kút csapjain. Tervek között szerepel — ha a leüt az eddig ismert hatásait beváltja — az ottani víz palackozása. illetve árusítása. Kép, szöveg: Mécs Ernő Hegyaljai Bormúzeum Toícsván „... illő, hogy a legnemesebb magyai' bor szülőföldjén múzeum őrizze a „Tokaj szőlő vesszején” nektárrá érő ital hírnevét, s minden, hazánkba látogató, vagy szülőföldben bepillanthasson az évszázadok óta folyó nehéz szőlőmunka múltjába, jelenébe.” Ez a gondolat már régen felvetődött, s most végre megvalósításra érett. A Magyar' Mezőgazdasági Múzeum és a Tokaj-hegyaljai Állami Gazdasági BorkomÄT ALAKÍTOTTA KORMÁNYÁT Makariosz érsek, Ciprus elnöke csütörtökön átalakította kormányát — de nem Athén szája íze szerint. Az AP jelenti az enózisz- hívő Grivasz tábornok környezetére hivatkozva, hogy az érsek-elnök új miniszie- rei közül egyik sem számít a ciprusi görög egyesülés harcos hívének. ÜZEMEGÉSZSÉGÜGY öt és fél millió forintot fordít a Lenin Kohászati Művek az üzemegészségügy fejlesztésére az idei ötéves tervben. A nagyüzem a megelőző intézkedésekre, különféle orvosi műszerek beszerzésére, valamint az üzemorvosi rendelő és a mentőállomás fenntartására fordítja ezt az összeget. KÍSÉRLET SZÉN- GYALUVAL Az Edelényj Bányaüzemben széng3raluval kísérleteznek a jövesztés gépesítésére. Csaknem 70 méter hosszú, acéltámmal biztosított frontfejtésen üzemel a berendezés. A .kísérlet eddig biztató eredményeket hozott. KOKTÉLKLUB Június 1'8-án, vasárnap délután öt órától este kilencig a Heliosz együttes közreműködésével koktélklubot rendez a hejőcsabai Gárdonyi Géza Művelődési Ház. TŰ LTELJESÍTETTÉK A TERVET Az elmúlt héten az Özi Kohászati Üzemek durva- hengerművének blokksora 23 ezer tonnával túlteljesítette kitűzött tervét. Ezzel párhuzamosan a bugasori dolgozók 6500 tonnával termellek többet. DÖZSA-KIÁLLlTÁS Sajószentpéteren, a bányatelepi Petőfi Sándor Művelődési Központban június lilén, hétfőn délután négy órakor kiállítás nyílik Dózsa György, a parasztvezér címmel. TANGANYIKÁRÓL Természettudományos g.yü.j- lőúlon Tanganyikában címmel kiállítás látható június 20-tól 30-ig Miskolcon, a Borsod megyei Rónai Sándor Művelődési Központban. binát közös erőfeszítéssel létrehozta.. Toícsván, a Hegyalja jelentős bortermelő központjában a Hegyaljai Bormúzeumot, amelynek ünnepélyes megnyitására június 2-1-én kprül sor. Az egyedülálló kiállítást dr. Balassa Iván, a Magyar Mezőgazda- sági Múzeum főigazgatóhelyettese rendezte, az ünnepélyes megnyitón pedig dr. Vicskó Lajos, a múzeum főigazgatója mond beszédet. HALÄLRA ítélték ŐKET A varsói bíróságon befejeződött Zygmunt Garbacki és Marian Wojtasik varsói lakosok bűnpere. A vádlottak 1071. augusztus 20-án különös kegyetlenséggel meggyilkolták Jan Gerhard neves lengyel írót, a „Fórum” című hetilap főszerkesztőjét. A tárgyaláson bebizonyosodott, hogy tettüket előre megfontoltan, rablás! szándékkal követték el. A bíróság pénteken délelőtt hirdetett ítéletet. Mindkét vádlottat halálra ítélték. SZÖVETKEZETI NAP Június 18-án, vasárnap tartják meg Parasznyán, az angyalvölgyi forrásnál az 50. nemzetközi szövetkezeti nap ünnepségeit. A Miskolc és Vidéke ÁFÉSZ, valamint Bükkaranyos, Harsány és Kisgyőr intéző bizottságai által rendezett programban dalostalálkozó. kultúrműsor és sportmérkőzések is lesznek. TŰZOLTÓ VERSENY KIRALDON Június 17-én, ma rendézik 7neg Kúráidon, az Ózdvidcki Szénbányák tűzoltóinak hagyományos versenyét. Hét csapat — a putnoki, a királ- di, a somsályi, az egeresein, a farkaslyuki, a bánszállási és a borsodnádasdi — nevezett a versenybp. A LOTTÓ NYERŐSZÁMAI A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Füzesabonyban megtartott 24. heti lotiósorsoláson a követi ke/.ő nyerőszámokat húzták ki: 5, 22, 34, «2, 70 SZEMINÁRIUM A Magyar Filmgyártó Vállalat 11 íradó-filmstúdiójában elkészült a Szeminárium című dokumentumfilm a DlVSZ firenzei találkozójáról, ahol az európai béke és biztonság kérdéseit vitatták in eg. iiiifárás. Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő, szórványos záporokkal, zivatarokkal» Mérsékelt, időnként élénk nyugati, északnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 30 fok körül. GSZAK-MAGY AKORSZAG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja.. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-zs u. 15. Központ: 36-13?. 16-672. 35-300. 36-579. Titkárság: 16-808 Gazdaságpolitikai rovat: 16-035 Pártrovat: 16-070. Belpolitika? rovat: 16-450 Kultúrrovat: 16-067 Sport- rovat: 16-049 Munkáslevelezés, oanas'/üe.vek • 16-046. Kiadja: o Borsodi megyei L^pkladé vállalat Miskolc. Baícsv-Zsilinszky u lö Velelfls kiadó: VITRES MIIIAI.V Telefon: 86-131 Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi u, 15—17 Telefon: 16-213 Terjeszti n Magyar Posta, előfizethető: a hely) postai)i.vaiáinknál g? n kézbesítőknél Az előfizetés díja egy hónapra 20 forint incfpx- vr, 655. Készült a Borsodi Nyomdában. FeJclőe vez.: SZEMlíS ISTVÁN. Strandolhat és közben televíziót nézhet A MEZŐKÖVESDI GYÓGYFÜRDŐBEN! Június 15-től a 10.15 órakor kezdődő esti fürdőzés közben a vízből nézheti a televízió adósait a strandmedence partján elhelyezett készüléken. Kellemesen üdülhet, jól szórakozhat a Mezőkövesdi Gyógyfürdőben. Kertészeti a - • • ^ . . ■ • , ! j bemutató