Észak-Magyarország, 1972. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-15 / 139. szám

NAPI POSTÁNKBÓL Alkalmazzák az áj módszert A mai ember nagy meg­elégedéssel veszi tudomásul az orvostudomány gyors fej­lődését. Én is hasonlóan érez­tem az Észak-Magyarország június 11-i számában a „Fo­gakat gyógyító vízsugarak” című cikk olvasása közben. Ügy gondolom, feltétlenül meg kell írnom, hogy váro­sunk véleményem szerint igen nagy szakértelmű fog- szakorvosokkal rendelkezik. Velem történt meg a Sem­melweis kórház rendelőinté­zetének fogászati szakrende­lésén, amit nem régen tudo­mányos érdekességként lát­tam. a televízió Delta cí­mű műsorában. Az egyik hátsó fogam ugyanis elkerül­hetetlenül a végleges kihúzás sorsára jutott volna még 4— 5 évvel ezelőtt, vagy talán most is, ha nem miskolci va­gyok, de nem így történt... Igaz, most is kihúzta azt az egyik fiatal orvos, de nem véglegesen! Miután közel 30 percig a szükséges keze­lés megtörtént, a fogat visz- szaültette helyére, és most három hét után talán még erősebbnek érzem, mint a többi rágófogamat. Az is ide kívánkozik még, hogy ez nem különleges eset, mert úgy tudóm, én már a soka­dik vagyok, az így kezeltek közül. Az új módszerek gyors alkalmazása tette lehe­tővé, hogy ezzel a megoldás­sal megmentették a híd fel­tevéséhez szükséges, pótol­hatatlan fogat. í,. E. Miskolc III., Győri kapu 41. Szívesen gondolunk vissza... Szakszervezeti beutalóval május 25-től június S-ig a SZOT Miskolc-Tapolca., Zi­lahi út 2 a épületében üdül­tünk feleségemmel. A párt­nak és a szakszervezetnek 26 éve tagja vagyok, s munka­helyemen, társadalmi mun­kában úgy dolgoztam, hogy jutalomként kaptam a be­utalót munkáltatómtól, a MÁV békéscsabai Pályafenn­tartási Főnökségétől. Azt azonban, hogy ez a két hét üdülés felejthetetlen maradi számunkra, az üdülő vezető­jének, Debreceni Józsefnek és munkatársainak köszön­hetjük. A tisztaság, rend. fi­gyelmes kiszolgálás, az ízle­tes ételek mind-mind hozzá­járultak ahhoz, hogy a 160 itt üdülő pihenését kellemes­sé tegyék. Sok üdülőben vol­tunk már, de ilyen gondos­kodással, törődéssel, mint itt, nemigen találkoztunk. Sze­retnénk ezért köszönetét mondani az üdülő minden dolgozójának, s munkájuk­hoz erőt, jó egészséget kívá­nunk. Boldizsár Gyula Békés Kossuth u. 24. Veszélyes „özem” Sárospatakon Ez év április 21-én egy pohár sör elfogyasztására be­tértem a sárospataki turista­házba. Távozásomkor az ét­teremhez tartozó mellékhe­lyiség felé haladva egyszer csak, mintha a föld nyílt volna meg —, eltűntem. Amikor nagy üggyel-bajjal vizesen, a bal lábszáramon keletkezett sérüléssel kiká­szálódtam, megszemléltem a csapdát. Egy kb. 60 centimé­ter átmérőjű, 170 centiméter mély szennygödörbfe estem bele, amelyben kb. 120 cm mély víz is volt. Amennyire tudtam, rendbe szedtem ma­gam, és vérző, fájó lábbal visszabicegtem az üzletveze­tőhöz, elpanaszolva a velem történteket. Ö biztosított együttérzéséről és közölte, hogy máskor jobban vigyáz­zak! Én bánatosan és bizony nem megnyugtatva egyene­sen az orvoshoz távoztam, aki a mai napig is kezeli lá­bamat. Még szerencsének is mondhatom magam, hogy nem a gerincem sérült meg. Június 4-én elmentem megnézni balesetem színhe­lyét. A gödörnél csak annyi változás történt, hogy pere­me benőtt fűvel, így szinte láthatatlan, s még nagyobb a lehetőség, hogy mások is az én sorsomra, vagy még annál is rosszabbra jussa­nak. A sárospataki turistaház mind hazaiak, mind a kül­földiek által sűrűn látoga­tott hely. Üzemeltetőjének gondoskodni kell arról, hogy a vendégek azt baleset nél­kül felkereshessék. Az én két hónappal ezelőtti panaszom sajnos eredménytelen ma­radt. Sedlák András Sárospatak Déryné u. 31. Közművesítés Bánrévén Községünk lakóinak egész­séges ivóvízzel valvó ellátá­sának biztosítására elkészült a közművesítés. A munká­latokat április elejére befe­jezték, az utcákban felállí­tott kutakat bekapcsolták a vízhálózatba. A vízzellátás megoldása —, amely a ta­nács, a vízmű közös erőfe­szítéseinek eredménye — már nagyon időszerű volt. Megyénk azon néhány coli- bacilussal fertőzött magán- kutas községei közé tartó - zunk. ahol a közművesítéssel megszűnt a fertőzés veszélye. A vízellátás egészséges, kor­szerű biztosításával, a halár, vasúti gócpont szempontjá­ból is jelentős szerepet be­töltő községünk nagy prob­lémája oldódott meg. Murányi Tibor Bánréve E heti ajáu htunk: Zsiguli és más személy- gépkocsihoz is használha­tó autófelszerelési, autó­ápolási cikkek és pótal­katrészek; Felújított Csepel és kü­lönböző típusú használt tehergépkocsi k; Különböző típusú gép­járművek, dömperek, traktorok és pótkocsik bontott fődarabjai és al­katrészei k a p h a t ö k ! Gépjárművek, traktorok, pótkocsik, dömperek ér­tékesítését . vállaljuk, vagy bontásra átvesszük. AFJT XIII. sz. Autójavító Vállalat kereskedelmi részlege, Debrecen, Balmazújvárosi út 14. Tel.: 12-633/22. VÁLLALATOK, SZÖVETKEZETEK I Szalagok hengerlését, felszállását és lágyítását rövid szállítási határidőre vállaljuk ’ ÁLLAMI PÉNZVERŐ. Budapest,, Vili., Üllői út 102. Ügyintéző: Polgár Zoltán. Telefon: 343-917, 125-ös mellék. Deszkák, gerendák: bontásból eladók. Bő­vcuuci; lií-íoj-tó tele­fonon. _ Kiadó bontásból ere­dő cserép és tégla. Tóth Endre, Győri kapu 124. ____________ E ladó egy új, két­ajtós, akasztós szek­rény. Megtekinthető bármikor. Thököly út 10. Iíl/3. (Győri kapu.) Német juhász kutya másfél éves, eladó. Miskolc, II., (Hejő- csaba), Pohl Sándor ut 40. Harsányi Sán­dor.______. E ladó szobabútor, lemezjátszós rádió, hangulatlámpa, kony­haasztal, stelázsi, ké­pek, Panyna, szögle­tes mosógép. Bökfi Jánosné, Miskolc, Bé­ke tér 15. sz,__________ Eladó jókarban levő hálószobabútor, egy rekamié, két fotel, négy szék. Miskolc, III., Jánosi Ferenc u. 8. III/I. Győri kapu­ban. (Patyolat mel­lett.) Érdeklődni: dél- utőn 17 órától. Üj, lemezeit, két- szárnyú bejárati ajtó, és használt villanyóra- szekrény (2 db órára) eladók. Délután 13 órától. Kruspér Ist­ván__út 10. __ Konyhabútor, masz- szív, nagyméretű, el­adó. Fekete, Miskolc, Bácz Adám út 38. sz. Eladó propán-bután gáztűzhely, palackkal. Miskolc, 3. kér., Gyön- győsi út 4. sz. Modern, új. dupla rekamié, négy fotel­lel eladó. Mezőkövesd, "ös Hadsereg út 17 1/5. _______________ ü .gytűágyas kötőgép eladó. Telefon: 37-888. Eladók különleges márkájú zongora, rá­dió, táskarádió, tele­vízió, rekamié. 1., Bocskai, út 34. sz. Sport gyermekkocsi eladó. Katowice u. 6. IV/4. Tel.: 36-422. Foxi szülőktől szár­mazó háromhónapos kankutya gazdát ke­res. Major utca 12. INGATLAN Szövetkezeti garzon- lakás eladó. Kilián- délen. Érdeklődni: 42- 184-es telefonom ___ K ülönbejáratú bú­torozott szoba, két in­telligens férfinek jú­liustól kiadó. Hunyadi utca 30. Elcserélném modern, háromszoba, összkom­fortos lakásomat bel­városi 1 szoba, hall, vagy másfélszobás komfortosra II. eme­letig. Érdeklődni: 14— 17 óráig, Szentpéteri kapu 70. II1/6. (To­ronyház.) Fiatalember szállást kaphat. Magyar—Szov­jet Barátság tér 1., 2. ajtó. _______•___________ J úlius elsejével idős házaspár komfortos szoba-konyha főbérle­tet kivenne. Címeket: „Utód nincs, 40 000” Nyékládháza tópar­ton 2G0 négyszögöl megosztható telek, ví- kendhazzal, igényes­nek eladó. Érdeklődni lehet bétfőtől-péntekig naponta 8—18-ig, Nyékládháza, 6-os te­lefonon, vagy szemé­lyesen. Nyékládháza, Hunyadi út: 2 sz. alatt, Kurcz Antal­nál. Eladó, vagy elcse­rélendő kisebb családi házra kétszobás, össz­komfortos, szuterénos, kertes családi ház. Miskolc, I. kér. Jókai u. 3. Telefon: 35-739. Érdeklőd ni: udvarba n. Bútorozott szoba egy férfinek kiadó. I., Sánc u. 17 Magas költség,meg­térítéssel keresek sza- badrendelkezésü, egy­szobás, féLkomfortos, kertes főbérleti la­kást. Készpénzfizetés­sel. Árvái, Eévay u. 63._________________'__ E gy hagy szoba, spajz, megegyezéssel kiadó azonnal. Mun- kácsy M, u. 37. Üres szoba kiadó al­bérletbe. Wesselényi U. 60. Eladó kétszobás szö­vetkezeti lakás. Ér­deklődni: 41-223-as te­lefonon, délután 17 órától. Eladó telek. Miskolc, TI. kér. Szózat út 14. sz. Érdeklődni lehet: Gesztelyben. Alkot­mány út 17. sz. Menyasszonyok, fi­gyelem ! Bőséges vá­laszték a Csilla meny­asszonyiruha-köl­csönzőben. Kun Béla u. 2.____________________ Homok-, sódenszál It­tast vállalok. Érdek­lődni: Huszár út 3. Telefon: 33-611. Karambolos gépko­csik javítását. mű­szaki vizsgára előké­szítést garanciával Szabó autószerelő. Mar tin telep, Levél u. 10. B'alaton utcából. Az Autóvillamossági Felszere­lések Gyára mezőkövesdi gyár­egysége felvesz forgácsológépek javításában nagy gyakorlattal rendelkező TMK-lakalosokat. Fi­zetés megegyezés szerint. Jelent­kezés : Mezőkövesd, Rozmaring u. 29. A Hajdú megyei Állami Építő­ipari Vállalat felvételre keres kőműves, ács, festő, betonozó, víz-gáz-fűtésszerelő. asztalos, villanyszerelő, lakatos szakmun­kásokat. Jelentkezés a munka­erő-gazdálkodáson. Debrecen, Kálvin tér 11. Munkásszállás, fő­étkezés biztosítva. A kisgyőri tsz kőbányájába felvesz kőfejtőket és segédmun­kásokat. Szállást, étkezést bizto­sítunk. Jó kereseti lehetőség. Jelentkezés Kisgyőr, Alkotmány Tsz, iroda. Hegeszteni tudó vasszerkezeti lakatosokat, ill. minősített he­gesztőket felvesz a Bm. Tanácsi Építőipari Vállalat lakatosüzeme, Miskolc, József A. u. 59. sz. Munkásszállást szükség esetén biztosítunk. Érettségivel rendelkező női munkaerőt alkalmazunk admi­nisztrációs munkakörbe. Jelent­kezés: Állami Biztosító Miskolc járási fiók, Kazinczy u. 2. A MÄV Miskolci Járműjavító üzem alkalmaz lakatos, bognár ét$ hegesztő szakmunkásokat és betanított hegesztőket. Jelentke­zés az üzem munkaügyi osztá­lyán, Miskolc, Tiszai pályaudvar (bejárat az aluljáróból). A Magyar Hűtőipar miskolci gyára Miskolc, Fonoda u. felvesz i * mérés, szabályozástechnikai szakon végzett fiatal mérnököt, vagy üzemmérnököt sűrített levegős és elektromos szabályozó és mérőműszerek, gáz és olajégők üzemeltetéséhez és karbantartás irányításához Szolgálati lakás biztosítva Fizetés megegyezés szerint Továbbá felveszünk hűtőgépkezelői vizsgával rendelkező hűtőgépészt, valamint mezőgazdasági vagy kertészeti technikumot végzett női munkaerőt gyártásközi ellenőri munkakörbe és jó kereseti lehetőséggel hűtöraktári rakodókat. PÁLYÁZATOT HIRDE­TÜNK 1972. augusztus 1-i hatállyal megüresedő 1 fő főiskolai, vagy egye­temi végzettségű, ma­gyar—történelem szakos TANÁRI ÁLLÁS BETÖLTÉSERE, valamint 2 fő főiskolai, vagy egyetemi végzettsé­gű KOLLÉGIUMI NEVELŐTANÁRI (férfi) ÁLLÁS BETÖLTÉSÉRE A pályázatokat önélet­rajzzal és a jelenlegi munkahely feltüntetésé­vel a 101. sz. Ipari Szak­munkásképző Intézet, Miskolc, III., Debrecze- ni Márton tér 1. címre kell megküldeni. Bérezés a 210/71. MM. sz. utasítás alapján. A Borsod megyei Állami Építőipari Vállalat azon­nali belépéssel felvesz: ÉPÜLETLAKATOS ÉS VILLANY- HEGESZTŐ szakmunká­sokat Jelentkezés: BÁÉV lakatosüzem: Mis­kolc, Vágóhíd u. 1. sz.. Vidékieknek szállást, két­szeri étkezést, utazási kedvezményt biztosítunk. Fájdalommal jelentjük, j hogy TEMESVÁRI (Tettiák) I LAJOS MÁV műszaki főellenőr j mozdonyvezető szénátvevö i tragikus hirtelenséggel, ki­küldetési helyén, a lengyel­országi. Katowicében, 58 éves korában elhunyt. Te­metése június 15-én, csü­törtök délután 4 órakor, a Mindszenti rom. -kát. teme­tő kápolnájából. A gyáazoió család t Mély fájdalommal tudat­juk. hogy a szerető gyer­mek, édesapa SIPOS JÓZSEF viilamosvez. életének 48. évében, tra­gikus hirtelenséggel el­hunyt, Temetése június lil­án, pénteken délután 3 órakor, a Deszka-temető ra- vatalozójábr 1. Gyászoló szülői és gyermekei KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk hálás köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halot­tunk., A. Tóth Sándor te­metésén részt vettek, sírjá­ra virág-t, koszorút, he­lyeztek, és részvétükkel faj claim unka: enyhíteni igyekeztek. Külön köszöne­tét mondunk a Volán 3. sz. Vállalat és taxifőnökség dolgozóinak. Köszönetét mondunk a szomszédoknak, ud várbelieknek, és bará­toknak. Gyászoló felesége BORSODI RUHÁZATI KISKERESKEDELMI V. 89. BOLT MiSKO SZÉCHENYI U. 36 úMINliÚSií NORMAL ES KÜLD MÉRETI m'V V­«fWÄ síi k #P§f iy* &v 1 lÉilv 1 SE JI mmm J

Next

/
Thumbnails
Contents