Észak-Magyarország, 1972. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-14 / 112. szám
mmimßßmecmmG - 6 T972. május T4., rasőrnap 'Házak és liftek Napjainkban egyre több középmagas- és magasház épül, következésképpen több és több a lift. Miskolcon, az Ingatlan- kezelő Vállalat 1972-ben mintegy 2,5 millió forintos költséggel 108 lift karbantartására kötött szerződést a VIMELUX-szal. A „szolgáltatás” formájáról, az ezzel kapcsolatos gondokról és a jövőben várható megoldásokról beszélgettünk Kurtyák Antallal, a MIK főmérnökével, Sári Imrével, az ingatlankezelő gépészeti osztályvezetőjével és Fafula Károly műszaki ellenőrrel, aki a liftek karbantartásáért, felújításáért felelős. 1969-ig a MIK saját karbantartó részlege javította, gondozta a felvonókat. Az állandóan növekvő igények miatt a műhely már nem felelt meg, ezért az ingatlankezelő vállalat szerződést kötött a VIMELUX- szal. A szerződés szerint minden üzemelő felvonónál a hibák kijavításán kívül a havi TMK-karbantartást is el kell végezni. Kezdeti gondok Az úgynevezett „beállt” házaknál, tehát ott, ahol hosszabb ideje ugyanazok a családok laknak, a felvonók karbantartásával és használatával a tapasztalatok alapján nincsenek különösebb bajok. Mind az ingatlankezelőnek, mind a javítóműhelynek azokkal az új házakban levő liftekkel nőnek még gondjaik, amelyeket az újonnan beköltözők vesznek használatba. S ezek elsősorban a szakszerűtlen kezelésből, a liftek túlterheléséből és erőszakos rongálásból származnak. Nem ritka például, hogy az új; lakók leszerelték a felvonók indítózárait, a jelzőlámpákat eltávolították, a távvezérlő szekrényeket íelfeszítették. Mindezek a hibák veszélyeztetik az üzeI melés biztonságát és számos esetben kénytelenek napokig, a hibák kijavításáig a lifteket leállítani. Szigorú vizsgálat A IV. ötéves tervidőszak végére mintegy 100—150 újabb személyfelvonó javítása és karbantartása csatlakozik a jelenlegihez. A távlati időszakban is, 4—5 évenként megközelítően százzal emelkedik majd Miskolcon az újonnan beépített liftek száma. A felvonók beállításánál, illetve átadásánál igen szigorú, minden részletre kiterjedő vizsgálatokat végeznek az Építésügyi Miniszté- térium felvonóvizsgálati állomásának szakemberei. Ennek alapján hibás, vagy üzemelésre alkalmatlan lifteket nem lehet a lakóházakba beépíteni, azaz, a megfelelő biztonságot valamennyi vele foglalkozó szerv garantálja. Csak azonos típusokat Jelenleg a legnagyobb gond mind az üzemelők, mind a karbantartók számára az, hogy különböző felvonótípusokat építenek be az új házakba. Az ingatlankezelő vállalat kimutatása szerint az úgynevezett gyűjtővezérlésű liftekkel sokkal több a baj, mint a megszokott, normál típusú felvonókkal. A gyűjtővezérlésű liftek beépítését a középmagas házakba semmi sem indokolja, s a nagyobb „meghibásodási” valószínűségük miatt nem célszerű a beszerelésük. A vállalat mindent megtesz a felvonók megfelelő állapotban tartására. Ez mind a MIK, mind az épületben lakók közös érdeke. Az elmúlt időszakban a javítások gyorsabb elvégzésére a liftszerelők ügyeletet vezettek be, amellyel biztosítják, hogy a lakóit munkaszüneti napokon is bejelenthetik, ha a felvonó elromlik. A bejelentett hibák többségét 24 órán belül kijavítják. Hajdú Gábor Sörkirályok és cukorbárék Mécse A turista, aki Bécsbe látogat és gyönyörködik a Ring forgatagában elálmodozik a Schönbrunnban vagy jót szórakozik a Práterben, nem sokat tud azokról az urakról, akik ennek a szép fővárosnak koronázatlan királyai. Mert megszűnt ugyan az egykori császári birodalom, összeomlott az Ausztriát később magába olvasztó hitleri Reich, de nem omlott össze a sörkirályok, cukorbárók és textilesek birodalma, nem állnak a csőd szélén a biztosító társaságok. amelyekben az előbb felsoroltak mind tár- < sak! Sőt! Talán nagyobb hatalmak. mint valaha a császárok, vagy a hitlerista helytartók! Ezek közül a koronázatlan királyok közül mutatnánk be a Bécsbe utazóknak egy-kettőt, olyanokat, akik néha közösen is üzletelnek. Schwechatban. Becs repülőterén létesült az elmúlt században az a sörgyár. amely vagyoni alapját képezte a Mauthner— Markhof cégnek. Brnoban telepedett le. (akkor még Brünnek hívták) az a kendőkészítő, akinek utódai. mint Schoellerek később bécsi tőkések lettek. A Mauthner—Markhof családnak egyik tagja, II. Gusztáv (mert ilyen kirá- lyian nevezik magukat) ma is Schwechatban él. és természetesen — alpolgármester. A Schoellerek ma már nem tartanak rokont Brnoban. nem is annyira kendőkészítők. hanem cukorbárók, de Mauthner —Markhofék sörgyárában éppúgy érdekeltek, mint Mayer—Gunthof textilvállalatában és együtt tartanak fenn biztosító társaságot Mauthner—Markhof- ékkal. A bécsi Renngasse 1 és 3 egyaránt Schöelleréké, az egyik házban azonban nagykereskedés vart. a másikban pedig a bank székel, amely ugyancsak a cukorbárók tulajdona. Ez a hatalmas konszern azonban — a korhoz alkalmazkodva — igénybe veszi az állam támogatását, sőt, a család egyik beházasodott tagja. Hans Igler az államosított vállalatoknál dolgozott. A bécsi polgári sajtó társasági rovatában nem egyszer olvasunk elegáns gálaestről Schoelleréknél, fogadásról Mauthner— Markhoféknál, mindkét család és persze Mayer Gunthofék is megjelennek a hagyományosan híres operabálon ahol éppen úgy ülnek együtt frakkban a páholyban, mint a biztosító társaságok igazgatósági szobáiban, vagy a sörgyár vezetőségében. Máté Iván Fecske Csaba: Névtelen halottak Füvekre ragadt a tavalyi nyár Innét az idő hazament a városokba, falukba, tanyákra. A fákról fürtökben lóg a csend Itt maradt minden halál, a szeretők visszaküldték, az anyák is, hogy nevelhessék azt a piciny kis reményt szivükben Kökény szüli első virágát a, sírokra térdepelve Ki tudja, felnevelni ott az életet, lesz-e ereje? Deheroizálás Olvasom a Tokióból származó híradást, hogy Yokoi őrmester, aki huszonnyolc esztendővel meghosszabbította magának a második világháborút, s csak a minap került elő a Guam szigeti dzsungelbői, előbb hősként szerepelt, majd — amikor túl sokat nyi- laikozgatott a sajtó képviselőinek és kellemetlen dolgokat is elmondott, például azt, hogy ezelőtt nyolc évvel részt vett két ember megölésében — liirtelenül megszűnt hős lenni, s megállapították róla, hogy „nem teljesen beszámítható”. Sőt, még az is kiderült róla, hogy nem is őrmester volt, csak tizedes. Yokoi őrmestert hát deheroizálták. Hősből vem egészen normális gyilkos, őrmesterből tizedes lett. Már senkiben sem szabad bízni. Különösebben azért nem bántott az eset, mert hasonló deheroizálást egy szer-kétszer már megértem. Például a hajdani walesi hercegről, illetve a későbbi Vll. Edward angol királyról, majd ezt követően wind sori hercegről annak idején úgy tudtam, hogy a maga kategóriájában tisztes úriemb'ér, aki inkább visszavonult a trónról, csak ne kelljen nem egészen tisztes ügyekkel foglalkoznia. Valami nyolc-tíz évvel ezelőtt meg miről olvasok? Kitűnt, hogy Edivard a háború alatt a nácikkal állt kapcsolatban. Hát ha ö is dehc- roizálödotU miért csodálkozzam a névtelen japán katonán? (b) Barátit Lajos: Milfajt utolsó napja E gy és egynegyed századot élt s dicstelenül halt meg, mint a legtöbb betyár. Ami szép maradt utána, azt a nép találta ki, valószínű, hogy védőangyalra áhítozó szándékkal. Nos, a védőangyalt nagyonis reális kerubnak hitte, képzelte a nép. Nem véletlen, hogy népdaljainkban a betyárral többet találkozunk, mint a szentek és egyéb mennybéli seregekkel... Milfajt a legműveltebb haramia volt Sobri Józsi bandájában. • „Egy mindenre ügyes, hat iskolát kitanult, s több nagy rangú úrnál némi pallérozottságra jutott inas” — volt. Tanult, inaskodoit — minden valószínűség szerint jól alkalmazkodó, alázatosságtól sem undorodó ember volt ez a betyár. Nem véletlen, hogy a híres Sobri Józsi bizalmasa lett. Ám, hogy izgága és kötekedő természete alázatossága, alkalmazkodó képessége ellenére is ott bujkált a vérében — ezt éppen veszte igazolja. Sobri helyettesének Komárom megyében esett a vesz- . te, egy és negyed századdal ezelőtt. 1846 december közepén (11-én vagy 15-én) Komárom megyébe vetődtek, nyilván rablási szándékkal, miután Sobn Józsiról több féle hír is járta. Beszéltéit, hogy önkezével vetett véget életének a lápafői ütközetnél; mások látták őt Szlavónia felé menekülni, sőt, a Hernád völgyén is felismerni vélték. A híres betyárbanda szétesett, Milfajt tartotta még össze egyik részét. Azt, amelyikkel ki akarták rabolni a majki csárdát. Ha igaz, ez meg is történt; ám utána még mulatni vágytak a vendégfogadóban. Jellemző az akkori viszonyokra, hogy a kirabolt kocsmában a vendégek tovább mulattak, és a betyárok, dolguk végeztével, leültek az egyik asztalhoz mulatni. Milfajt kötekedő hangulatban volt. — Minek a tótnak gyertya? — állt fel és a szomszéd asztalról elvette a pislákoló gyertyát. — Oroszlányi vagyok én, nem tót! — mordult fel a paraszt; ez időben sértés volt a tótozás. — Nem szép, hogy az 'egyik magyar a másikat nem tiszteli mulatság közben sem. — Tót vagy, ha mondom! — pattant fel újra a szélerői Milfajt. — És engem te ne regulázz! — s már kapta is a puskáját, . hogy a boldogabbik végével megleckéztesse az oroszlányi parasztot. Ám a paraszt fürge ember volt. Elhajolt az ütés elől. A betyár puskája ketté törött. Ezután következett még csak az igazán cifra betyárimádság. A vezérré előlépett helyettes másik puskát kapott, hogy agyon csapja az engedetlen oroszlányi embert, aki viszont másodszor is bebizonyította: kitűnőek a reflexei. Hirtelen lebukott az asztal alá. A puska nagyot koppant az asztalon. Roppant és dörrent, egyszerre. Mert a nagy rázkódástól elsült. Az ólom egyenest Milfajt combjára. Rosszul végződött hát az indulatoskodás. Szekeret kellett fogadniuk, mert a betyár néni tudott a bal lábára állni. Rejtett utakon a bokodi erdőbe vetették be“ magukat. Az ejjeli utazás nem tett jót a sebnek. A vérzés enyhült ugyan, de jött a láz. Ám nappal nem mertek kimozdulni az erdőből, féltek, hogy a megtámadott oroszlányi paraszt értesítette a pandúrokat. — Agyon verem, ha még egyszer az utamba akad ... — Békén hagytad volna a majki kocsmában, akkor most nem vesztegelnénk itt! — intette Pap Andor cimborája. M ilfajt lenyelte ezt a megjegyzést. Olyan tekintélye, mint Sobrinak, soha sem volt; pedig azzal is hencegett, hogy a híres betörést Hunkár Antal insur- gens-ezredesnél ő hajtotta végre, Sobri nélkül. Éjjel újra utaztak. — Nekem ismerős a ked- helyi kanász — mondta az egyik betyár. — Az majd befogad bennünket. December volt már, hideg idő járhatott. Üjra nagy utat kellett megtenniük, hogy Császár községet elkerüljék. Vérteskethelyet így közelítették meg. — Indulj előre! — dirigált Pap Andor; a betyárok között is erős hierarchia dívott. Már ei hagyták a Vértest, s ott álltak a betyárok paradicsoma előtt, a Bakony Iá bánál, de hát a Bakony télen a becsületes, a nem becsületes emberhez egyaránt kegyetlen. Egy órát időzött'; kevés élelmet hozott, meg rossz bort. — Fél az! öt is felakasztják, ha a pandúrok...! A betyárok megértették, hogy már keresik őket. Már nincs menedék számukra. Még a szegényen sem védik a szegénylegényeket. Pedig Sobri jószívűségéről legendákat beszéltek. No, persze, Milfajték nem válogattak. Szegényt, gazdagot egyaránt kiraboltak. S mint a majki példa bizonyítja, kötekedtek. — Az én sógorom is itt lakik Ketheiyen. De mióta beálltam közétek, nem váltottunk szót... — mondta Pap Andor. — Megpróbálhatnád azért ... — kérte Milfajt, akit a sebláz nagyon megviselt; és fáztak is. Fél óra múltán lovaskocsi zörgésére lettek figyelmesek. Pap jött a sógorával. — Gazdag embert csinálok belőled! — hálálkodott Milfajt. — Csöndesen legyetek! — ajánlotta a sógor. — Nagy szerencsétek van, hogy a far. kasok nem kaptak szagot. Akkor mondhattátok volna a miatyánkot. — Van itt puska! — mordult fel az egyik rabló. — Császáron meg mindenhol pandúr van. A lövések messzire viszik a hírt. Ilyen télidőben csak a pogány lelkek járnak az erdőkben. Különösen a Bakonyban. A csűrben rejtette el a betyárokat. Reggel sietett a jegyzőhöz. „Kalickában vannak a jómadarak!” — újságolta. — Jól számoltunk a sógorával. De neki kegyelmet szerzünk. — És ha sokan vannak? Jobb óvatosnak lenni. Lehet, hogy Sobri valóban nem halt meg, és valahol a Bakonyban varja a titnokát... Estig tanakodtak. Akkor szóltak Thaly főbírónak, aki azonnal sietett Komáromba, katonai segítségért. Milfajt érezte vesztél. Éjszaka rérplátomások gyötörték. Betyárjait kiparancsolta a faluból. S valóban jól érezte Milfajt, hogy nem mene- kedhet, s volt benne annyi betyárbecsület, hogy a töbloi szegénylegényt megmenti. Egyszerre törtek rá a várme- ye pandúrjai és a katonák. Persze, felesleges volt akkora hűhót csapni. Sobri híres tit- noka nyögdécselt, és nem ellenkezett. A faluban kíváncsian várták, most mi lesz? Csapat betyárt láttak a falu végén leselkedni. Ám amikor a fogoly betyárvezérrel elindult a menet Kisbér irányába, egyetlen lövés sem esett. A megmaradt betyárok bevetették magukat a Bakony- ba. Két napig tartották fogva Kisbéren. Az Erdélyi Hírlap tudósítója megkereste és egy órát kapott beszélgetésre. „Milfajtnak gyolcs inge és gatyája, igen cifra szűre volt, s feszes szépprémű mentéje. Alacsony, csinos szőke ember, felesége, két szép leánykája is van.” — Tud-e deákul? — kérdezte tőle a tudósító; meri azt mesélték: beszéli a latin nyelvet is. — Nem beszélek! — felelte a megjámborult betyár. — — Sobri bandájában senki nem tudott deákul — mondta. 1846. december 22-én rög- tönítélő bíróság, azaz talponálló ítélkezett felette. Karácsony előtti napon akasztották fel. — A szent ünnepre meghagyhatnánk. Hátha üdvözölne — mondták többen is. — Sobri Józsi itt leselkedik valahol . . Jobb hamar a végére járni — mondták. M ilfajt nagyon derekasan viselkedett utolsó perceiben. Két lányát emlegette szüntelen, hozzájuk akart üzenetet é.s kincset eljuttatni. Nem tudni, akadt-e postása a megjámborult betyárnak.
