Észak-Magyarország, 1972. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-26 / 122. szám
T972, május 26., péntek ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3 Mór szeréi technika, korszerű termékek Séta a Budapesti Nemzetközi Vásáron A STéle« Népköztársaság .f» 8tut5 útján már a kora délelőtti óráktól csak lépésenként halad előre az autófolyam. A máskor nehány perces út végtelenül hosszúnak tűnik. Pedig csaik délelőtt van: a nagyközönség majd két óra után .léphet a BNV területére. Akik most jönnek: szakemberek, üzletkötők. A Petófi-csarnokiba belépve azonnal szembetűnik, hogy iparunk olyan termékek előállítására vált képessé, amelyekről néhány éve talán még álmodni sem mertünk. A legtöbb nézője természetesen az • új tv-knek, köztük az Orion és a Videoton színes készülékednek akad. No, meg a magnóknak, a különféle elektroakusztikai berendezéseknek. De a Videoton kiállítása ezúttal más újdonságot is kínál. A szakemberek élénk érdeklődéssel veszik körül az uj, termelés- irányításra, folyamatszabályozásra és még számtalan célra alkalmas „harmadik ge_ nerációs” számítógépet. Borsodi vállalattal is találkoztunk a Petőíi-cearnok- ban. Itt állította ki kábelgépeit, hidraulikus lemezollóit, élhajlitóit és présgépeit a DI- GÉP. Természetesen a Diósgyőri Gépgyár most is megrendezte hagyományos szabadtéri kiállításait: a csarnok közelében főleg a külföldön is jó hírnévnek örvendő el len ü tős kalapácsok, a tóparton pedig a szivattyúk iránt nagy az érdeklődést Üzleti tárgyalásokat is folytattak, például egy angol cég — amely Diósgyőrbe is ellátogatott — a vásáron rendelt meg egy ellenütős kalapácsot. De egymásnak adják a kilincset a tárgyalóban az osztrák, nyugatnémet, belga és a szocialista országokból érkezett üzletemberek is. Időzzünk éves magyar szerszámgép- ipar kiállításán. Odakint a múlt században gyártott egyetemes marógép, bent pedig a SZ1M kiállításán a legkorszerűbb számjegy'-vezérlésű forgácsológépek láthatók. Tovább sétálunk. Isimét borsodiakkal találkozunk. Dr. Bodnár Ferenc, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára és dr. Ladányi József, a megyei taGépláncok a vasút szolgálatában A nagy sebességű villamos- és Diesel-mozdony- von látású szerelvények igen jó vasúti pályákat, s gyors javításokat kívánnak. Ennek, érdekében szerezték be és működik az országban 10 modern — infrasugaras irányító és aláverő, ágyazattömörítő és rendezőből álló — géplánc a MÁV vasútvonalain. Érdekessége, hogy egy- egy géplánc 500 ember munkáját elvégezve óránként 000 méter vasútvonal javítását végzi el. A gépláncok iavítása, karbantartása érdekében Jász- kiséren három éve 60 millió forintos költséggel gépjavító üzem építését kezdték meg. A terv szerint a lövő évben kellene ezzel elkészülni, de a sürgető igényekkel számolva a MÁV miskolci építési főnöksége dolgozói egy évvel előbb, ez ,év végén adják át a jászkiséri üzemet rendeltetésének. náes elnöke is meglátogatta a vásárt és — persze — a borsodi kiállítókat. A Borsodi Vegyikombinát pavilonjában a megye vezetői gratuláltak a BVK által elnyert nagy díj hoz. A nagy díjas termék, a műanyag ajtó — akárcsak a redőny és a falburkolat — már eddig is óriási sikert aratott a nagyközönség körében. És itt, a vásáron hallottuk a jó hírt: június 1-étől nem terheli forgalmi adó a műanyag ajtókat. Ez pedig azt jelenti, hogy a kislakásépítők viszonylag olcsón hozzájuthatnak e korszerű termékhez. A redőnyből pedig 50 ezer folyóméterre szóló osztrák megrendelést kapott a BVK. A kohászati vállalatok kiállításán az idén is nagy érdeklődést keltettek az ÓKÜ terméket: különösen a betonacélok, a korrózióálló KO- RELL acél arattak sikert a kiállításon. A December 4. Drótművek „slágere” a gépi tűzéssel készült laposkötél, a csavarbordás betonaeélhuzal és az anyagmozgatásban, szállításnál sokoldalúan felhasználható „fülecsalt” kötél. Mindjárt ‘JSS& gában rendezte be kiállítását a miskolci Tüzelés technikai Kutatóintézet. A TÜKI földgáz-olaj kombinált égője díjat is nyert. És a különféle egok magas műszaki színvonalát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a BNV-n világcégek kezdeményeztek a TÜKI-nél kooperációs tárgyalásokat. Korszerű termékeket, korszerű technikát vonultatott fel az idei BNV-re a magyar ipar. És ezen belül a borsodiaknak sem kell szégyenkezniük. Mancit Tibor Dr. Bodnár Ferenc, az MSZMP KB tag ja, a megyei párlbi- ; zoltság első titkára a Borsodi V egy ikont binát kiállításán Foto: Szabados György Tűzfalak / íredéti rendeltetésük az i lenne, hogy egy esetleges tűz továbbterjedését megakadályozzák, mert a falfelület éghetetlen anyaggal van bevonva. Újabban azonban semmivel sincs a falfelület bevonva, csak az elnevezés maradt meg és szívderítőnek egyáltalán nem mondható látványuk. Miskolc belvárosában szinte kizárólag régen épült házakat találni, s akad szép számmal csupasz, füsttől, koromtól feketéllö tűzfal is. Azt mindenki tudja, hogy ez rontja a városképet, de ezzel a megállapitással a probléma el is van intézve, Mit lehel tenni? Igaz, hogy csúnya, de eltüntetni, lebontani nem lehet. Csak egyvalami segítene — amire a városban akad cgy-két igazán ,,dekorativ ’ példa —. ha reklámokkal ékesítenék a csupaszságot. Hiszen mennyivel eszléti- kusabb látvány volt. valaha az Ady-hidra néző ormótlan tűzfalak mindegyike, amikor még felhasználták reklámcélokra ókét. Igaz, ennek már jó pár éve, és az idő nem kímélte a falfelületei, de a nagyogó ötletet sem, mert a falra festett hirdetésnek a fele sincs már meg. Lcmállott. Azért még így is látni valamit, és aki a szövegre is kiváncsi, türelemmel és semmitől visszariadó akaraterővel kibetűzheti. Az a nagyon kevés tűzfal, amelyen reklám van — sajnos ugyanígy mutat. De már nem sokáig, mert. az eső lemossa azt a kis festék- maradékot is, és akkor olyanná válik, mint eredetileg volt. Csupasz és piszkos lesz. , Nyilvánvaló, hogy nem lehet minden tenyérnyi falat bemázolni, mindenhová reklámot festeni — arról nem is szólva, hogy az Ízléstelen, elnagyolt „festmények" nem sokat érnek. De legalább azokat a tűzfalakat kellene kicsit kicsinosítani. amelyek a főutcára néznek. Nem lenne nagyon költséges, és sokáig tartó munka. rí akkor a túzfalaknem rontanák tovább a városképet. Vagy ez teljesen mindegy? (Orosz) A brigádmozgalom fóruma rínnepi harsonaszó aligha lesz a taU nácskozáson; nem a külsőségéiről emlegetik majd se a megnyitót, se a vitát. Azok, akik ma összeülnek, hogy a szocialista brigadmozgalom országos feladatairól tárgyaljanak: bar a szocialista versenymozgalom új formáinak keresése közepette jutottak el egy milliós tömegmozgalom országos fórumáig, elsősorban és mindig a tartalmat, a lényeget keresték. Es nincs szebb — statisztikailag nem is érzékeltethető —összesítés, mint az a tudat, hogy nagyon sokan, tízezerszámra, meg is találták ezt a lényeget, vagy a legjobb utón keresik. Ez a mozgalom, köztudott módón — vagy tálán nem isi annyira köztudott módon? —, kinyomozhatatlan „startot" vett annak idején. Ma -sem állapítható meg, pontosan hol kezdeményeződött — mint ahogy nem volt felső szerv', vezető testület, amely valahol is napirendre tűzte volna elindítását. Ahhoz, hogy munkások versenymozgalma ilyen módon induljon és azután sebesen elterjedjen, nem is elég semmiféle instrukció önmagában — ehhez meg Íveli érnie a helyzetnek es adottnak kell lennie a körülményeknek és a feladatoknak. Nehéz esztendők, sót, éles ösz- szeütközések után a munkásosztály legjobbjai adták ki — nem a jelszót, hanem a közösséghez szóló javaslatot: álljunk a talpunkra és a szocialista építéshez a magunk legjobb képességeit adjuk. Eredmények és tennivalók ... Micsoda ezersszeresen megunt szókapcsolás! Nincs szövetség, szervezet, mozgalom, közösség, tanács, üzem, amely ne ezzel a címmel ülhetne össze meghatározott időközökben. De a szocialista brigádok eredményei is, tennivalói is, összetettebbek az átlagosaknál — a maguk elé tűzött célok miatt. Eredményeikben, túlzás nélkül mondhatjuk. az elmúlt évtized ipari-mezőgazdasá- gi fellendülésének legjobb része rejtőzik: elég a néhány nappal ezelőtti minisztertanácsi témára utalni, amely szerint 1972 első negyedében az ipari termelés — nem jelentéktelen — emelkedése teljes egészében, az építőipari tevékenység-emelkedés csaknem kétharmad részében a munka termelékenységének javulásából származott. Anélkül, hogy a jelentés kimondana: ebben a tényben sok-sok ezer brigád és sok tízezer brigádlag „szocialista módon dolgozni” felfogása is benne van — ha ugyan nem az oroszlánrész illeti meg az üzemszervezők, irányítok javuló tevékenysége mellett. Dolgoznak és tanulnak. / smerek olyan bútorgyári brigádot, amelynek szinte minden tagja vagy emelt szintű szakmunkásképzőn, vagy technikumon tanul. Olajipari gépgyárat, ahol a szocialista brigádtagok — több száz ember — hetvenszázalékos többsége vesz részt a magasabb politikai, szakmai képzettséget adó oktatásban. Ezek a számok persze, mint mindenféle szám. szürkék: nem érezni mögöttük hány, döcögős autóbuszon átolvasott vizsgatétel és leckeanyag halmozódik fel, hány. a gyerekek pihenése miatt a konyhaasztal mellett eltöltött és áttanult este — amíg mások fröccsöznek, vágj’ ultiznak, vagy moziban ülnek, vagy a képernyő előtt. Persze, ez nem jelenti azt, hogy a brigádtag nem iszik fröccsöt és nem ismeri a makk ászt. A brigádmozgalom nem aszkéta-tanfolyam. Szocialista módon élni — nem jelenthet életöröm nélküli életet! Sőt: több derűt es a közösség mosolyával és biztatásával erősített, életet kell jelentenie. Köszöntjük a tanácskozást: a százezreket. akiket a százak képviselnek. A jövőt, amelyet a százezrek képviselnek. Megtartotta közgyűlését a Postaigazgatóság MHSZ üzemi szervezete is. A gyűlésén dr. Huddle Ferenc, a szövetség üzemi titkára számolt be az elmúlt években végzett munkáról. Az értékelt időszakban a rádiósok, a tartalékosok, a lövészek szép sikereket értek el. A rádiósok hivójele. a HA—9—KÖB már mind távolabbi országrészekben ismert. A lövészek gyakran szerepelnek különböző versenyeken az elsők között, és a tartalékosok is feladatkörüknek megfelelően munkálkodnak. Év végéig 100 ezer köbméter IVyékládházárói már 30 ezer köbméter kavicsot száiiítottak Keiel-Szlovákiába Az ország legnagyobb kavicsbányájából, a Nyékládhá- za határában levő mesterséges tavakból az idén csaknem 1 millió 700 ezer köbméter adalékanyagot hoznak felszínre. Ezt a hatalmas mennyiséget korszerű kotróhajókkal termelik ki, s önjárós uszályokkal továbbítják a kikötő melletti osztálvozóba, ahol négyféle szemnagvságű mosott, gyöngykavicsot termelnek. Az elmúlt években — vasúti kocsik hiányában — sok gondot okozott a feldolgozott, vagy depómában tárolt gyöngykavics elszállítása. Az idén ezen a téren jelentős fordulat történt. A bánya és a vasút; közötti jó együttműködés eredménye, hogy az elmúlt négy hónapban 8 ezer 200 vasúti kocsival kaptak többet, mint az elmúlt cv hasonló időszakában. Ez érezteti jó hatását a termelésben is, hisz eddig mintegy 500 ezer köbméter kavicsot emeltek ki a tavakból, amelynek jelentős részét már el is szállították a megrendelőknek. Nyékládházáról nemcsak a keleti országrész nagy építkezéseit látják el kiváló minőségű gyöngykaviccsal, hanem segítséget nyújtanak a szomszédos baráti Csehszlovákiának is. Kelet-Szlovákia városaiba — ígyr a rozsny'ói, a poprádi, a kassai és az eperjesi építkezések meggyorsítására eddig több mint 30 ezer köbméter kavicsot küldtek. Exportjuk az év végéig előreláthatólag eléri a 100 ezer köbmétert. Munkatieiyi pótlék a diósgyőri kohászoknak A Gyula utcai építkezésen az A 4-es épület utolsó szintjének épületelemei is helyükre kerültek. Jó az összhang a munkában, Makrá- nyi József és Balázs Zoltán panclszerclök, valamint Bállá László darukezelő között Foto: laczo József A kohász, a hengerész, s a kovács munkája mindig nehéz, de különösen az nyáron, amikor a kohók, a kemencék hőjéhez a kánikula is hozzájárul. A Lenin Kohászati Művek vezetői, vezető szervei hat üzemben — ahol különösen nehéz á munka és forró a levegő —, júniussal kezdődően három hónapon át kiemelt munkahelyi pótlekot adnak a dolgozóknak. A munkahelyi pótlék óránként. 5 fillértől 1.50 forintig növeli a dolgozók keresetét. Ezt anyagi elismerésként. jutalomként adják, ami azt is jelenti, hogy egy igazolatlan nap miatt a dolgozó az adott hónapra esedékes munkahelye pótlékot elveszítheti. A kohászaiban megvalósítandó nyári munkahelyi pótlék voltaképpen nagy erkölcsi elismerése a nehéz, az áldozatkész munkának. Erkölcsi elsősorban, hiszen ezt a kemény és fáradságos munkát valójában nem is lehet pénzzel megfizetni. C*. B. MHSZközgyűlés