Észak-Magyarország, 1972. május (28. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-23 / 119. szám

«ssws^ssraaBrsy: ÉSjCAK-MAGYARORSZAG 2 1972. május 23., kedd Békenagygyűlés Szerencsen Május 22-én, hétfőn a Bocs­kai Gimnázium aulájában, a Hazafias Népfront és a KISZ járási bizottságának rende­zésében békenagygyűlést tar­tottak. A nagygyűlésen részt vettek Szerencs nagyközség dolgozói munkás és tanuló ifjúsága. Az elnökségben he­lyet foglaltak Harmati Sán­dor, a Magyar Szolidaritási Bizottság elnöke, az Orszá­gos Béketanács alelnöke, He­gyi Imre, a Hazafias Nép­front megyei titkára, ország­gyűlési képviselő, Urban Ti­bor, a járási pártbizottság képviselője; Török László, a KISZ Borsod megyei Bizott­ságának titkára, dr. Poczko- dy Lajos, a Szerencs járási Hivatal vezetője, valamint a járás és a nagyközség gaz­dasági, társadalmi és tömeg­szervezeti vezetői. A mintegy 1000 főnyi hall­gatóság előtt Harmati Sán­dor mondott beszédet. Be­vezetőben emlékeztetett a két világháború mérhetetlen emberi és anyagi áldozatai­ra. Hangsúlyozottan szólt a Szovjetunió következetes bé- kepolitikájáról, a lenini bé­kedekrétumtól kezdve nap­jainkig. majd az időszerű nemzetközi helyzet legfonto­sabb elemeivel foglalkozott. Utalt azokra a legújabb biz­tató jelenségekre, melyek a szocialista országok által kezdeményezett európai biz­tonsági konferencia megva­lósulását közelebb hozzák. Az ünnepi beszéd után Szemere András, a gimnázi­umi KlSZ-bizottság titkára felolvasta az Országos Béke- tanácshoz intézett táviratot, melyben a nagygyűlés rész­vevői Szerencs egész lakos­sága nevében szolidaritásu­kat fejezik ki a hősiesen harcoló vietnami nép igaz ügye iránt és elítélik az Amerikai Egyesült Államok újabb agresszív cselekede­teit. Harcok Hűé köri! A dél-vietnami népi fel­szabadító erők hétfőn reggel áttörték Hűé egykori csá­szárváros külső védelmi gyű­rűjét, s mintegy három kilo­méterrel visszaszorították a saigoni kormánycsapatokal. A várostól 32 kilométerrel északra levő My Chanh tá­maszpont térségéből heves harcokról érkeztek jelenté­sek. A dél-vietnami központi fennsíkon, a Kontum tarto­mányi székhelytől északra és északnyugatra levő ötkilo­méteres körzetben különösen véres harcok folynak — je­Esemény ékről RÖVIDÉN lentette az AFP. A népi erők által három hét óta ostrom­lott Kontum városát csak légi híd segítségével tudják utánpótlással ellátni. Továbbra is élénk harci tevékenység színtere An Loc térsége, A,z elmúlt 24 órában a hazafiak mintegy kétezer lövedéke csapódott be a vá­ros térségébe. Az Országos Béketanácshoz az utóbbi napokban körül­belül ötezer távirat és tilta­kozó levél érkezett az or­szág minden részéből: váro­sok és községek lakói, üze­mek, vállalatok, ktsz-ek. ter­melőszövetkezetek dolgozói, a legkülönbözőbb szerveze­tek emelik fel tiltakozó sza­vukat az Egyesült Államok vietnami agressziójának fo­kozódása. éllén.- s kinyilvánít­ják szolidaritásukat a sza­badságáért hősiesen harcoló Vietnam igaz ügye mellett. Mp vezet rásííáiala Zs. Szaiii hal Mii Május 20-ról 21-re virradó éjszaka súlyos és tarlós betegség következtében, 72 éves korában elhunyt TIpunyo Zsamsz- rangijn Szambu, a mongol nép kiemelkedő fia. a Mongol Népi Forradalmi Párt KB PB tagja, a Mongol Nagy Népi Hurál el­nökségének elnöke, Lenin-békedíjas — közölték hivatalosan Ulánbátorból. Szambu halálával kapcsolatban Mongóliában háromnapos gyászt rendeltek el. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára, Losonczi Pál, a .Ma­gyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Fock Je­nő, a Minisztertanács elnöke, Apró Antal, a Magyar Nép- köztársaság országgyűlésének elnöke részvéttáviratot kül­dött Jumzsagijn Cedenbal elvtársnak, a Mongol Népi Forradalmi Párt Közponli Bizottsága első titkárának, a Mongol Népköztársaság Mi­nisztertanácsa elnökének, Ca- ganlamin Dügerszüren elv­társnak, a Mongol Népköz- társaság Nagy Népi Hurálja elnöksége helyettes elnöké­nek, Dondogijn Cevegmid elvtársnak, a Mongol Nép- köztársaság Nagy Népi Bu­raija elnökének. „Mély megrendüléssel ér­tesültünk a mongol nép nagy fiának, a nemzetközi kommunista és munkásmoz­galom kimagasló alakjának, Zsamszrangijn Szambu elv- társnak, a Mongol Népköz­társaság Nagy Népi Hurálja elnöksége elnökének, a Mon­gol Népi Forradalmi Párt Politikai Bizottsága tagjának elhunytáról. Szambu elvtárs csaknem húszéves államelnöki tevé­kenysége alatt a Mongol Nép- köztársaság hatalmas fejlő­dést ért el, amely joggal váltotta ki az egész világ haladó közvéleményének el­ismerését. Szambu elvtárs a magyar nép igaz barátja volt, aki személyesen is sokat tett a Magyar Népköztársaság és a Mongol Népköztársaság kap­csolatainak erősítéséért. A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága — a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, a forradal­mi munkás-paraszt kormány, az országgyűlés és egész né­pünk nevében mély részvé­tünket fejezzük ki igaz ba­rátunk és harcostársunk, Zsamszrangijn Szambu elv­társ elhunyta alkalmából. A magyar kommunisták, a ma­gyar dolgozók megőrzik Szambu elvtárs emlékét” — hangzik egyebek közt a táv­irat.­feszültség az pakisztáni Az indiai Pandzsab állam fővárosába, Csandigarba hi- - vátalás jelentések érkeztek arról, hogy vasárnap • a pa­kisztáni erők fegyvereitől | életét vesztette az indiai ha­tárőrség egy tagja. A vasár­napi incidens újabb bizonyí­ték volt amellett, hogy a térségben — mint a hírügy­nökségek jelentik — ismét növekszik a feszültség. WALDHEIM A SZOVJETUNIÓBA UTAZIK Július 17-én hivatalos lá­togatásra a Szovjetunióba utazik Kurt Waldheim, az Egyesült Nemzetek Szerveze­tének főtitkára. í CEYLON ÖNÁLLÓ KÖZTÁRSASÁG Ceylont helyi idő szerint hétfőn délben kiáltották ki hivatalosan Sri Lanka Köz­társaságnak. Ceylonnak hi­vatalosan bejelentett köztár­sasággá nyilvánításával m egs zü n t ek Nagy-B ríta n n i á - val eddig fennállt alkotmány­jogi kapcsolatai. VATIKÁNI MERÉNYLET A magyar származású 33 éves Tóth László követte el a kalapácsos merényletet Michelangelo Pieta-szobra ellen Rómában a Szent Pé­ter Bazilikában. A kár. amit okozott. felbecsülhetetlen: szakértők szerint a szobor helyreállítása lehetséges, de hihetetlen fáradságos mun­kába kerül és a műalkotás sohasem nyújthatja többé azt a tökéletes benyomást, mint eredeti állapotában. A kalapácsütések letörték a Madonna-alak bal karját, összezúzták orrát, szemét és a fejet borító lepel redőze- tét. A Pieía Michelangelo egyetlen névvel jegyzett al­kotása I szovjet-amerikai kapcsolatok történetéből Camp David, Decs, Glasshoro A moszkvai rádió 1959. au­gusztus 3-án. helyi idő sze­rint 12 óra 30 perckor köz­leményt olvasott fel: „Az Amerikai Egyesült Államok elnöke meghívta a Szovjet­unió Minisztertanácsának el­nökét, hogy 1959 szeptembe­rében tegyen hivatalos láto­gatást az Egyesült Államok­ban. N. Sz. Hruscsov a meg­hívást örömmel elfogadta.” A rádióközlemény a hideghábo­rú hosszú esztendői után Potsdam óta az első szemé­lyes találkozót jelentette be a két nagyhatalom vezetője között. Líj „árnyékküliioyminiszler” A hidegháború amerikai hívei a hír hallatán, tiltakoz­ni kezdtek. Joseph Alsop. a nagynevű publicista, aki mindig is a kemény vonal híve volt, a New York He­rald Tribune-ban arról cik- ' kőzett, hogy Eisenhower rossz tanácsadók befolyása alá került. Ami Alsop szem­szögét illeti, e tanácsadók valóban kicserélődtek. Dul­les, aki miután megvált a külügyminisztérium vezetésé­től és az elnök elsőszámú külpolitikai szakértőjévé lett, néhány hónapja már nem élt. Helyette az „árnyékkül­ügyminiszter” (a miniszteri tisztséget betöltő Herler mel­lett) az elnök fivére, Milton Eisenhower volt. Milton Eisenhower befolyása fokoza­tosan növekedett Dulles ha­lála óta, ő kísérte el Nixont is (az akkori elnököt) Moszk­vába. Persze, nem a tanácsadó­kon múlott az, hogy létre­jöhetett a csúcstalálkozó. Eu­rópa kérdései megérettek ar­ra, hogy megvitassák őket (elsősorban a berlini válság állt az érdeklődés közép­pontjában), ugyanakkor a nemzetközi helyzet is alkal­massá vált, hogy tárgyaló- asztal mellé üljön a Szovjet­unió és az Egyesült Államok vezetője. Holdrakétán Washingtonba Hruscsov holdrakétán uta­zott az Egyesült Államokba, — írták a washingtoni lapok. Szeptember 14-én ugyanis, moszkvai idő szerint 0 óra 02 perc 34 másodperckor a Föld kísérőjének felszínébe csapódott az első emberkéz allvQjt« — szovjet gyártmá­nyú — hoidrakéta. Valósá­gos űrláz támadt az Egye­sült Államokban; Hruscsov magával vitte az amerikai fővárosba annak a kis zász­lónak a mását, amelyet a ra­kéta a Holdra vitt. Szeptem­ber 15-én, helyi idő szerint 12 óra 21 perckor ereszke­dett le a Washington melletti katonai repülőtérre az akko­ri idők legnagyobb polgári utasszállító gépe, a TU—114- es fedélzetén a szovjet mi­niszterelnökkel. Két hét utazás, kél hét ta­nácskozás kezdődött. Hrus­csov részt vett New York­ban az ENSZ-közgyülésen, előterjesztette itt a szovjet kormány leszerelési javasla­tát. Ellátogatott több nagy­városba, ismerkedett az ame­rikaiak életével. Fogalommá azonban az a titkos, zárt aj­tók mögötti beszélgetés vált, amely Eisenhower elnök Washingtontól lül/ kilométer­re északra levő hegyi nya­ralójában folyt. A kis hely­ség neve: Camp David. A Camp David-i szellem vi­szont politikai szakkifeje­zéssé lett: a nehéz kérdések kölcsönös jó szándékkal tör­ténő megvitatását nevezik így. l~2 és Dallas Camp Dávidét azonban hamarosan elfeledtette eg y Országos megnyitóünnepség Szibériai hetek Miskolcon Tegnap, május 22-én Mis­kolcon, a Lenin Kohászati Művek vendégházában tar-, tolták meg a Szibériai hetek rendezvénysorozatának meg­nyitó ünnepségéi. Ez egyben országos központi megnyitó is volt, mivel május 22. és október 31. között nyolc me­gyében rendeznek nagysza­bású bemutatókat a szibériai hetek keretében. A központi megnyitón részt vett Iván Ivanovics Ba- gyul, a Szovjetunió buda­pesti nagykövetségének kép­viselője, Nagy Mária, a Ma­gyar—Szovjet Baráti Társa­ság főtitkára, Veres József, az MSZMP KB tagja, az MSZBT alelnöke. valamint a rendezők, az LKM és a DI- GÉP vezetői és MSZBT-tag- csoportjai. Elnöki köszöntőt Koszli Lajos, az LKM nagyüzemi pártbizottságának titkára mondott, majd Nagy Maria megnyitotta a Szibéria és a szovjet Távol-Kelet című fotókiállítást. A kiállítás megnyitása után a meghívottak irodalmi összeállítást hallgattak meg Szibériáról a Bartók Béla Művelődési Házban. A szibériai hetek további miskolci rendezvényei is ér­dekesnek ígérkeznek. Az LKM-ben május 24-én Szi­béria szerepe a szovjet ener­getikában címmel, 26-án pe­dig az Ural nehézipari bá­zisáról hangzik el előadás. A DIGÉP ifjúsági klubjában ma, 23-án Széli Júlia rádió­riportéi: tart élménybeszá­molót Szibériáról, 29—30— 31-én pedig a borsodi mű­szaki hetek rendezvénysoro­zata keretében kisfilmeket vetítenek a szovjet Távol­id eleiről. ' Fiatal iiiiiipiiépsiit tiüfifiiáaps taaácsliozása A borsodi műszaki hetek programjában tegnap, május 22-én, hétfőn az ország különféle pontjairól mint­egy hetven fiatal hidrogeo- lógus találkozott a miskolci MTESZ-székházban. A Ma­gyar Hidrológiai Társaság', a Magyarhoni Földtani Társu­lat és a Magyar Karszt- és tíarlangkutató Társulat szer­vezetei által rendezett két­napos program célja, hogy lehetőséget adjon a fiatal szakembereknek egymás eredményeinek és' tapaszta­latainak megismerésére. Tegnap, a tanácskozás el­ső napján dr. Juhász And­rásnak, a Borsodi Szénbá­nyák osztályvezető főgeoló­gusának elnöki megnyitója vezette be a programot. Ezt követően a fiatal hidrogeo- lógusok két szekcióban vi­tatták meg a műszaki, illet­ve természettudományi jel­legű problémákat. Délután ismét összevont ülésre került sor. itt bányászati és víz­építési . kérdésekről volt szó. Valamennyi előadást élénk vita követte. A tanácskozás rendkívül hasznosnak bizo­nyult. A tanácskozás tegnapi programja a délutáni órák­ban, dr. Juhász Józsefnek, az OVH Vízkészletgazdálko­dási Központja főtechnológu­sának zárszavával ért véget. Ma gyakorlati ismertető és tanulmányi kirándulás lesz. repülőgép. A Szovjetunió te­rülete fölött lelőtték a Po­wers kapitány vezette U—2- es kémrepülőgépet. Az Egye­sült Államok kormánya meg­tagadta az eset miatti bo­csánatkérést és továbbra is ragaszkodott ahhoz a jogá­hoz, hogy felderítő repülő­gépeket küldjön a Szovjet­unió légterébe. Emiatt nem tartották meg a tavaszra ter­vezett párizsi csúcsértekezle- tet. I960 őszén a négyévente szokásos elnökválasztási harcból Nixonnal szemben Kennedy került ki győztesen. A szovjet miniszterelnök és Leonyid Brezsnyev, a Legfel­sőbb Tanács Elnökségének elnöke újévi jókívánságában kifejezte reményét, hogy „az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió viszonya új, ésszérü alapon fejlődik majd, népeiknek a békére és ba­rátságra való törekvéseinek megfelelően”. Politikai gesztusként a Szovjetunióban szabadon bo­csátották a másik, ugyancsak nevezetessé vált kémrepülő­gép, az RB—47-es két piló­táját. 1961 márciusában dip­lomáciai csatornákon meg­kezdődött az előkészítés, jú­nius 3-án és 4-én pedig Becsben létrejött, az újabb csúcstalálkozó. A kérdések, amelyekről szó volt, a leg­fontosabbak voltak: mi le­gyen a német békeszerző­déssel, lehelne-e csökkenteni a fegyverkezési kiadásokat, megvalósítható-e valamilyen lépés a leszerelés érdekében? A megbeszélések végén a két szóvivő, Harlamov és Salin­ger kijelentette: a találkozó hasznos volt. A két állam­férfi megismerte egymás ál­láspontját, megegyeztek ab­ban, hogy érdemes folytatni az eszmecserét. De miként a nagyhatalmak csúcstalálkozói befolyásolták a nemzetközi légkört, a po­litikai feszültség visszahatott ezekre a magas szintű esz­mecserékre is. Előbb Berlin körül támadt feszültség, majd a kubai válság okozott ko­moly nehézségeket. Amikor pedig ismét beköszöntött: az érezhető politikai enyhülés, Dallasban eldördültek a lö­vések, amelyek kioltották Kennedy életét. Dcilíclet-ázsiai árnyék Az elnök halálával a kez­dődő eszmecsere megsza­kadt. Johnson a konzervatív déli államok képviselőjeként került az alelnöki, majd on­nan az elnöki székbe — éppúgy, mint egykor Tru­man. A Szovjetunió megpró­bálkozott a kapcsolatok fenn­tartásával.'1966-ban új kon­zuli egyezmény született. Előbb Gromiko külügymi­niszter tárgyalt Johnsonnal, majd 1967 júniusában Koszi- gin miniszterelnök a New Jersey állambeli Glassboró- ban találkozott az elnökkel. Ez az eszmecsere azonban a korábbinál lényegesen fagyo­sabb légkörben folyt. Árnyé­kot vetett rá az egyre éle- ződőbb vietnami helyzet és a közel-keleti válság. Az egyre súlyosbodó vietnami eszkalá­ció, a demokratikus Vietnam elleni bombatámadások olyan feszültté tették a világhely­zetet, hogy semmivé váltak azok a csúcstalálkozó tervek, amelyeket most elsősorban amerikai részről szorgalmaz­tak. Kcrcszthy András (Következik: Az út Moszk­váigj

Next

/
Thumbnails
Contents